Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-06 / 209. szám

14 KÖRKÉP 2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Mi lesz a gyermekemmel az iskolában? iskolakezdés Nagy kérdés: mit tegyen, és mit ne a szülő, hogy segítse csemetéjét a nehéz helyzetekben A dadogás a beszédzavar egy fajtája, mely lehet állan­dó, de akár csak bizonyos élethelyzetekben jelentkező probléma is. Pál Judit János olyan kérdéssel keresett meg, amely nem (csak) őróla szól, és amelynek megválaszo­lásához, megoldásához rajtam kívül mindenképpen szükség van másféle szakemberre is. Mégis örülök, hogy megtette ezt a lépést. Hiszen mindany- nyiunk életében számos olyan helyzet adódik, amikor nem tu­dunk közvetlenül segíteni sze­retteink, családtagjaink, isme­rőseink problémáin, nem tud­juk közvetlenül „orvosolni” be­tegségeiket - a jelenlétünkkel, törődésünkkel, figyelmünk­kel vagy csak azzal, hogy „mi rendben vagyunk” mellettük, bizony észrevétlenül is na­gyon sokat segíthetünk nekik. János fia hétéves lesz, most kez­di az első osztályt. És rettene­tesen dadog. Szülei pedig ret­tenetesen aggódnak. Mi lesz vele így az iskolában, a gye­rekek kicsúfolják, a tanárok nem lesznek elég türelmesek, a gyerek így is mindig zavar­ban van, amikor meg kell szó­lalnia - mit csináljanak ők most, hogyan segítsenek ne­ki? Valaki azt mondta, ez a da­dogás biztosan lelki eredetű... A dadogás a beszédzavar egy fajtája, mely lehet állandó, de akár csak bizonyos élethely­zetekben jelentkező probléma is. Kialakulására nincs egy­értelmű magyarázat. Okát ko­ronként másban állapították meg: az orvostudomány atyjá­nak tartott Hippokratész pél­dául a nyelv kiszáradását sej­tette a háttérben, kétszáz év­vel ezelőtt a szájüreg eltéré­sével magyarázták, a hatva­nas években valóban pszichés okokra vezették vissza, a ma uralkodó nézet szerint pedig idegi működési zavar okozza. Általában több tényező együt­tes fennállásakor alakul ki, amelyek között lehetnek örök­löttek ugyanúgy, mint lelki sé­rülések. Ez utóbbiak azonban - a mai álláspont szerint - csak kiváltói lehetnek a dadogás­nak (ha valakiben amúgy is megvan rá a hajlam), okai va­lószínűleg nem. Ezt egyrészt azzal a ténnyel magyaráz­zák, hogy sok esetben a pszi­choterápia önmagában nem megoldás a dadogás kezelésé­re, másrészt sokkal több trau­mát szenvedett személy létezik mint amennyi valójában dadog. A beszédfolyam elakadásá­nak zavara négyszer annyi fiút érint mint lányt, és háromszor gyakoribb azok között, akik- Mindannyian mások vagyunk, eltérő adottságokkal és problémákkal nek a családjában dadog va­laki. A szülőknek semmikép­pen nem ajánlott otthon „kezel­ni” a problémát, de - mondjuk el újra és újra - óriási segítsé­gére lehetnek gyereküknek, ha a dadogás elmulasztása helyett az amiatt gyakori szorongás ki­alakulását tudják megelőzni. Mindenképpen érdemes szak­emberhez fordulni, ha a dado­gás három hónapnál hosszabb ideig fennáll. Kezelése hosz- szan tartó folyamat, mely logo­pédusok, foniáterek, olykor or­vosok, pszichológusok segítsé­gével irányított beszédgyakor­latból, az okok feltárásából áll­hat. Mivel a szakemberek sze­rint „nincs két egyforma dado­gás”, nehéz meghatározni az általános tüneteit. A dadogás megnyilvánulhat szótag- vagy magánhangzó-ismétlésben, a kezdő mássalhangzó vagy a különböző szórészek elnyújtá- sában, előfordulhat, hogy a be­széd szaggatottá válik, elakado­zik, a beszédfolyam blokkolás alá kerül, vagy ritmusa görcsö­sen szaggatottá válik. Túlzott erőlködésnél járulékos mozgá­sok, grimaszok is kísérhetik. A dadogó, ha tudatában van a be­szédzavarnak, uralkodni akar rajta, ami általában csak ront a helyzeten; az ideges, görcsös állapot legtöbbször csak fokoz­za a problémát. Mit tehet a szü­lő? Először is tudatosítania kell magában is, a gyerekben is, hogy a beszédzavarnak nem ők az okai. Meg kell tanulniuk, ho­gyan tudják segíteni gyermeke­iket, hogy ez ne okozzon bennük érzelmi, önbecsülési zavart. A szülő otthon nem kezelheti, „mulaszthatja el” a dadogást - nem csak szakmai okok miatt; a gyerekek is máshogy reagál­nak erre, mint egy kívülálló se­gítségére. Azt az üzenetet köz­vetítené számukra, hogy „nem fogadlak el úgy, ahogy vagy”. Sok mindent megtehet viszont a család a beszédzavar miatt gyakran kialakuló szorongás megelőzéséért. Nagyon fon­tos a türelem, az együtt töltött idő, játék, a nyugodt életforma megtanítása, a sok beszélgetés. Hallgassuk mindig türelmesen végig dadogó gyermekünket, ne szakítsuk félbe. Arra figyel­jünk, amit mond, ne arra, ho­gyan mondja. Beszélgetés köz­ben végig tartsuk a szemkon­taktust, dicsérjük meg sokszor, ha látjuk, hogy zavarja, győz­zük meg, mennyi más gyerek­kel és felnőttel fordul elő hason­ló, és soha ne mulasszuk el meg­erősíteni benne, mennyire sze­retjük, mindegy, hogy beszél. S hogy mit ne tegyen a szülő? Ne várjunk tétlenül arra, hogy „majd kinövi”, ha a probléma három hónapnál régebben áll fenn. Keressünk fel szakem­bert. BALASSA TAMAS TARCAJA A magasépítész kihagyja a falazást Icuka, mi a bánatos lótúró ez? Hatvanhétezer-háromnegyven- négy plusz áfa? Nyugtasson meg, Icuka, ugye nem rendelt meg semmit?! Ághasi úgy rontott rá az asszisz­tensére, ahogy még sosem. Ezt a lendületet azonban a pártában maradt gyors- és gépíróbajnok ezúttal végképp nem érthette félre. A főnöke egyszerűen csak nagyon berágott. Nem kért aján­latot, Főnök? - hebegte bizonyta­lanul az asszisztens. De nem ez volt a jó válasz. Ághasi fiatalabb korában ilyen­kor elővette volna a teniszütőt, és a világjárások képeit, minő­ségbiztosítási certifikációkat és horgászereklyéket ügyesen meg- szélezve, de le nem verve fala­zott volna egy labdával, amíg le­nyugszik. Most azonban féltette a gyöngyszemeket, különösen a bojliverseny aranyos díját. Pipa volt. A magyar magasépítő-ipar­ban vitézkedni egy halom vigéc között nem egy leányálom. Hó­napról hónapra élni, kitéve lenni körbetartozásnak, urambátyám- kodásnak, mutyipolitikának és korrupt hivatalnoknak. Ne, Icuka, a lerágott szivar­végit, kérem ne! Most mondom, semmit nem kértem. Ugye nem dőlt be! Dehogy dőltem, Főnök, felelt nyugalmat erőltetve magára Icuka, és a bedőlés mint olyan most tényleg nem járt a fejében. Amúgy semmit sem értett, de ez nem először fordult vele elő. Ághasi kiviharzott, visszaült a gépéhez. „Kedves Ághasi Úr, kö­szönöm ajánlatkérését...” Hogy a villám állna beléd, szi­szegte a fogai között, és tovább olvasta az e-mailt. „Jelenleg 6830 cég szerepel adatbázi­sunkban, aki megfelel az Ön által igényeiteknek. Mivel ők is Bázis-tagok, a megkereséseknél ez két előnyt jelent: legálisan felhasználható adatbázis, és olyan, akár egy nagy klub, így ha partnereinket megkeresik, akkor a tapasztalat szerint e miatt nem hideg lesz a meg­keresés.” Nem hideg lesz, mi? Ághasi habot rágott, mire ismét az árhoz ért. „Ennek díja 9760 x 6.9 = 67 344 Ft + áfa. Ez így ér­dekes Önöknek?” Homlokát törölgette Ághasi. Egyszer ő is ravasz volt, és a fe­lesége hangját utánozva tagadta le magát a díjbeszedőnek. De a ravaszságnak is van határa. A cég, mely a korrektség jegyében baráti hálózatot épít, és úgy akar bővülni, hogy első levelét vi­szontválasznak álcázza, mintha bárki megkereste volna áraján­latkéréssel, túl van ezen. Ághasinak felötlött négy évtize­des magasépítészeti pályafutása. Nem volt ugyan ideje az élete filmjét lepörgetni, de egy gyors szkeccset azért csak levetített. Bevillant neki a legutóbbi trükk, amikor egy cég Hivatal Kft.-ként jelentkezett be, és ellenőrzési ta­pasztalatokat árult. Egy hivatal hogyan lehet gazdasági társa­ság? Ághasi egy messzi-messzi galaxisban érezte magát, és ha nem utálja nagyon az előző negyven évet, akkor oroszul sírja vissza kánonban a balkáni vircsaft helyett, ami manapság behálózza. Icukaaa! A kiáltás erős volt még Ághasitól is, aki pedig már gye­rekkorában kőművesek mellett culágerkedett, rutint szerezve a karakteres kétháztömbös szólon- gatásban is. Az asszisztens orvos után só­várgott, mégis ma kellett volna elmennie a szakrendelésre. Közben az elmúlt évtizedek leg­gyengébb idejét csoszogta az asszisztensi poszt és a főnöki szőnyegszél között. Vegye a cókmókját, Icuka! - mondta meghökkentő nyuga­lommal a Főnök, a hangsúlyt fönnhagyva, Icuka fölött jóval, nagyon fönn. Ághasi körbenézett az irodán, makettek, tervek, dí­jak, fotók a teniszlabdanyomok között, és kikapcsolta a laptopját. Sztracsatellázni megyünk, Icuka. HIRDETÉS ( v Sok szeretettel köszöntjük NAGYIMRÉT 80. születésnapja alkalmából Nagybajomban. Szerető családja AZ ÖN MESTERE Gipszkartonburkolat a falon átalakítás A burkolattal szebbé varázsolhatjuk szobánk falát Rengeteg helyet tudunk meg­takarítani azzal, ha a gipszkar­tonlapokat közvetlenül a falfe­lületre ragasztjuk. A módszer alkalmazása előtt azonban ajánlatos egy pró­bát tenni. A biztos tapadáshoz minden tapétadarabot, festék­maradványt el kell távolíta- nunk a falról. Ezután következ­het az alapozás. A háromszáz centiméter hosszúságú, tizen­két és fél milliméter vastag la­pokat a belső magasság szerin­ti méretre vágjuk. A ragasztást gipszkarton-spatulyázómasz- szával végezzük, amelyet foga­zott glettvassal vigyünk fel a felületre. Nagyon fontos, hogy a lapok teljes felületét rányom­juk a falra. Egyenes simítóléccel, alumíni­um vakolóléccel vagy hosszú vízmértékkel - függőlegesen, vízszintesen és átlósan is - el­lenőrizzük, hogy egyenletesre sikerült-e a falfelület. Ha kidu- dorodásokat találunk, nyomás­sal egyszerűen el tudjuk tün­tetni. Ezt persze addig kell megten­nünk, amíg a ragasztás nem köt meg. Az éleket egymáshoz illesztve ragasztjuk fel a lapo­kat, és miután a ragasztó meg­kötött, az illesztéseket a szoká­sos módon elsimítjuk és lecsi­szoljuk. Az így készült faburkolat ra­gasztóréteggel együtt is csak mintegy tizennégy milliméte­res. ■ Cs. V. HIRDETÉS M Tanuld ki 1© Ma§ad a ^lüíg^álságból! Garantált juttatások: 0Kreditpontok 0Családi pótlék 0Europass 0Diákigazolvány 0Laptophasználat 0Kollégium 0Jogosultság egészségbiztosításra Szakképzések érettségizetteknek: Banki / Pénzügyi szakügyintéző, Idegenforgalmi / Reklámszervező szakmenedzser. Utazásügyintéző, Marketing- és reklámügyintéző Regisztrálj online most és iratkozz be 8 nopon belül, eddig tudjuk csuk garantálni a helyedet! Magyar Üzletemberképző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. www.mua.hu | Tel: 82/320-160 rwaif iiwia' Cserépkályhák § és kandallók tervezése, kivitelezése Speciális kiegészítő kellékeid Kaposvár, Vasvári Pál u. 1. ^ Telelőn: 06-20/4672323 'NR www.vilmos-kalyha.hu Bőség Bútor Kaposvár, Irányi 0. u. 2. (Somogy Áruház) Pille kanapé fekvöfelület 140X190 cm 59 900 Ft Pille kanapé 2 fotellel 109 900 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom