Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-03 / 206. szám

2012. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ SPORT 15 Kiskunhalason repült Golovin kézilabda nb i„ nők Légiósai, Seric és Stevin, illetve Léránt nélkül buktak el a somogyiak Nem az elképzeléseknek megfelelően sikerült a siófoki hölgyek rajtja a Kiskunhalason rendezett összecsapáson A bajnokság első nagy meg­lepetését a bajnoki bronzér­mes szállította, mely a nyitó fordulóban kikapott a leg­utóbbi szezon utolsó helye­zettjétől, mely végig vezetve nyert ellene. Keszthelyi Zoltán Nincsenek véletlenek - mond­ta a vereség után Imre Vilmos, utalást téve arra, hogy ez bizony benne volt a pakliban... A baj­noki bronzérmesnél kétség kí­vül nincs minden rendben, elég csak arra gondolni, hogy a két idegenlégiós Stevin és Seric, il­letve Léránt pályára sem tudott lépni Kiskunhalason, átlövő nél­kül pedig nagyon nehéz ezt a já­tékot játszani. Mintegy nyolc he­te kezdték meg a felkészülést a siófokiak, ám azóta sem sikerült az átigazolásukat megoldani, pe­dig azt már július elején bejelen­tették. Az említettek pedig vél­hetően nem csak edzeni érkez­tek a magyar tenger partjára. A nehézségek ellenére - már csak az önbecsülés miatt is - azért a bajnoki bronzérmesnek illik le­győzni a legutóbbi szezon utolsó helyezettjét, még ha az igazolt is négy játékost Veszprémből, egyet pedig Szekszárdról. Ennél a jövőben ugyanis sokkal nehe­zebb feladatok várnak Mörtelék- re. A siker még a hazaiakat is Újabb helyszínnel bővült a So­mogy megyei díjugrató lovasok versenyterepe. A Taszári Vitái LSC lovasklub a hétvégén tar­totta pályaavató versenyét, a megyei szakági szövetség segít­ségével. A B kategóriás díjugra­tó-viadalt hagyományőrző prog­ramok és kísérőrendezvények színesítették. Takács Péter és családja évti­zedek óta foglalkozik lótenyész­téssel, versenyzéssel és évek óta lovasok képzésével is. Egy pályázat segítségével az eddigi taszári lovaskomplexum ver­senypályával is bővült. A B ka­tegóriás pályaavató viadalon 115 meglepte, a halasi játékosok örö­mükben Golovin edzőt dobálták a levegőbe a lefújás után. A meccs elején már látni lehe­tett: nagy a baj siófoki oldalon. A vendégek kilenc perc alatt két gólt dobtak, de így is csak kettő volt közte (4-2), mert Bamáék négyszer a kapufát találták el... A huszonharmadik percig így is fő nevezett. Ez megyei szinten kiemelkedően magas nevezési létszámnak minősül, így a házi­gazda Taszári Vitái LSC joggal lehetett elégedett. A mezőnyt nemzetközi szinten is elismert lovasok erősítették, itt volt a nevezők között a korábban mi- litary szakágban remeklő olim­pikon, Sós Attila is, valamint a Nemzetek Díját nyert válogatott versenyző, Fodor Gábor. A pálya nem egy versenyre épült, hanem a megyei díjugratás egyik bázi­sa lehet a jövőben, Takács Péter szerint 2013-ban havonta szeret­nének versenyeket rendezni, és a megyei viadalok stabil helyszí­tartotta magát a kényelmes tem­póban játszó somogyi klub (9-8), melynek a félidő végére sikerült ötgólos hátrányt összehoznia, miután a becserélt Borowska há­romszor - Takács kétszer, Bar­na egyszer - betalált (15-10). A fordulás után sem hagyta, hogy bármi is kizökkentse kényel­mes tempójából a siófoki csa­neként kívánják kamatoztatni a pálya adottságait. Ezúttal csaknem minden ka­tegóriában akadtak kiemelkedő eredmények, különösen a fiata­lok és a kezdő lovak arattak el­ismerést. A taszári lovak és lo­vasok nem titkoltan készültek a jó szereplésre, ami győzelemmel és dobogós helyezésekkel meg is valósult. A B 0 mezőnyben a taszári Schneider Márton má­sodikként ért célba, B 1 kategó­riában a kezdő lovasok között a taszári Pázmándi Esztert szin­tén csak egy rivális előzte meg. B2 kategóriában az ifjúsági mezőnyben a kaposvári Lovas­patot, így a házigazdák Drávái gólja után már héttel vezettek (20-13) bántóan könnyű gólokat szerezve. Ez utóbbi úgy tűnt, végre felbosszantotta Bódiékat, mert a hátralévő húsz percben elkezdtek - ha még nem is baj­noki bronzérmes szinten - kézi­labdázni. Bódi, Bogdanovic, Szá­lai, Erdősi és Szalai újabb góljai akadémia SC sportolója, Sótonyi Dóra Anna lett a legjobb, a B2-es nyílt versenyben pedig Schnei­der Márton újra másodikként ért célba. B3-as kategóriában vi­szont már nem akadt nála jobb, a 120 cm-es akadályokat ő ugrotta a legmagabiztosabban. Taszári Lovas Napok - Ered­mények, B 0 kategória: 1. Gutrai Veronika (Boly), Monty nyergé­ben, 2. Schneider Márton (Ta- szár), Csokor, 3. Erdélyi Tamás (Mohács), Sissy. B 1 kezdő: 1. Virág László (Somogyszentpál), Fakos Friderika 2. Pázmán­di Eszter (Taszár), Szélvész, 3. Bárdi Dorisz (Boly), Pirkadat. után öt perccel a vége előtt máris egy volt közte (28-27)! A vendé­gek ezt követően végig ott voltak az egygólos határon, ám egyen­líteniük egyszer sem sikerült, pedig az utolsó nyolcvan másod­perc az övék volt. Támadhattak a döntetlenért, de kapura lövésig sem jutottak, hiába cserélt Imre Vilmos kapust mezőnyjátékosra. Egy időntúli szabaddobás lett a vége, melynél Mörtel a sorfalat találta el a labdával. Az eredmé­nyért nem is, de azért dicsérni lehet Imre Vilmos tanítványait, hogy hétgólos hátrányból is fel­álltak, de tizenöt-húsz perc ké­zilabda még Kiskunhalason sem elég a sikerhez. KISKUNHALAS NKSE- SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 31-30(15-10) Kiskunhalas, 400 néző. Vezet­te: Medve, Nagy. knkse: Pethö - Földes K. 5, Drávái 5 (1), Takács 5 (1), Szamo- ránsky A. 1, Barna 7, Varga G. CSERE: Lengyel (kapus), Selme- czi, Valovics, Fehér 4, Borkowska 4. édző: Vlagyimir Golovin. skc: Kiss E. - Bódi 8 (3), Sza­lai 5, Bogdanovics 5, Ábrahám 5, Mörtel 3, Erdősi 4. Csere: Futaki (kapus), Németh Cs., Varga N. Szakmai igazgató: Imre Vilmos. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 6 perc. HÉTMÉTERESEK: 3/2, ill. 3/3. IFI: KNKSE - SKC 18-44 (9-22). JUNIOR: KNKSE-SKC 22-45 (10-23). B 1 nyílt: 1. Micskó Tibor (Si- montornya), Fatima, 2. Szapper Soma (Pécs), Fiorella, 3. Marosi András (Boly), Timpex Libbe­nő. B 2 ifjúsági: 1. Sótonyi Dóra (Lovasakadémia SC), Üstökös, 2. Papp Eszter (Mórágy), Dur- cás, 3. Nagy Júlia (Délvidék SE), Gróf Vincenzó. B 2 nyílt: 1. Fodor Gábor (Totál Szerviz), Perfekt, 2. Schneider Márton (Taszár), Bizsu, 3. Polai Barba­ra (Mohács), Belfegor. B 3 nyílt: 1. Schneider Már­ton (Taszár), Céda, 2. Zsoldos Attila (Sárbogárd), Colonel, 3. Fodor Gábor (Totál Szerviz), Perfekt. ■ Csak a nagyatádi együttes tudta begyűjteni a három pontot labdarúgás A harmadik for­duló után pont nélkül áll a Balatonlelle és a Siófok II. csa­pata a labdarúgó NB III. Drá- va-csoportjában, de kikapott az AC Nagybajom is. Csak a Nagyatádi FC győzött. balatonlelle se-pmfc­MATIAS II. 0-1 (0-0) Balatonlelle. V.: Bíró (Szabó P., Tamás). BALATONLELLE SE: Varga Sz.- Kovács D., Kenéz, Stocker, Gál - Molnár (Kovács N. 64. p.), Nagy G., Kerekes, Galgóczi (Himics 88. p.)- Bodrogi, Tóth A. (Bérezi 76. p.). vezetőedző: Készéi Ferenc. gólszerző: Manjereka (87. p.). NAGYATÁDI FC- HÍD SC 1-0 (1-0) Nagyatád. V.: Molnár (Jakab, Schmidt). NAGYATÁDI FC: VÖrÖS - KÍSS J. (Galamb 46. p.), Szabó Sz., De- kanics, Androsics - Kovács B., Márton, Akácsos, Mixtai - Ni- kolics (Pandúr 82. p.), Csongár (Kovács G. 62. p.). VEZETŐEDZŐ: Papp Zoltán. gólszerző: Nikolics (6. p.). kiállítva: Kovács B. (83. p.), Akácsos (93. p.). BONYHÁD VLC- FGSZ SIÓFOK II. 4-2 (2-0) Bonyhád. V.: Sípos (Legeza, Georgiou). fgsz siófok ii.: Kis T. - Mo­gyorósi, Pécseli, Gécs (Nyitrai 46. p.), Tulok (Borbély 62. p.)- Mester, Cokics, László, Hor­váth B. -• Klujber (Vérségi 46. p.), Körösi, vezetőedző: László András. gólszerzők: Fekete 2 (5., és a 62. p.), Márk (11. p.), Máté (84. p.) ill. Horváth B. (73. p.), Cokics (90. p.). SZENTLŐRINC SE- NAGYBAJOMI AC 1-0 (1-0) Szentlőrinc. V.: Farkas (Il­lés, Petrovics). nagybajomi AC: Gyenes - György, Prucsi, Károli, Csalló (Baksa 46. p.) - Szalai (Nagy Z. 64. p.), Récsei (Mayer 85. p.), Nagy A., Simon - Huzmi, Babai, vezetőedző: Bőzsöny János. GÓLSZERZŐK: Leipold (38. p.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Kom­lói Bányász SK-Dunaújváros PASE 2-2 (0-0), Dombóvári FC-Rutin-TOLLE UFC Szek- szárd 2-2 (1-0), Tolnai VFC- Bölcskei SE 4-3 (2-2). ■ K.P. Hagyományt teremtenének az új taszári bázison díjugratás Több mint százan neveztek az első erőpróbára, melyen hat kategóriában hirdettek eredményt Süllős Gyulára emlékeznek a Munkácsyban Ábrahámhegy a legaktívabb balatoni település szabadidősport Két sportágban is a somogyiak nyertek a VIII. Mozdulj Balaton Sporttalálkozón ökölvívás Második alkalom­mal rendezik meg szeptember 8-án, szombaton délután a somogyi megyeszékhelyen a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában az idősebb Süllős Gyula ökölvívó-emléktornát. A látványosnak ígérkező kapos­vári pofonparti 15 órakor veszi majd kezdetét; előtte a résztve­vők közösen tisztelegnek idő­sebb Süllős Gyula emléke előtt. Az emléktornára - amelyen a somogyi egyesületek, azaz a Ring SC Kaposvár, a Nehéz­atlétikai SE, a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület, vala­mint a Juta Ring SC legjobb bu­nyósait szólítják majd ringbe - idén sem lesz belépő. ■ F. G. A Mozdulj Balaton! elnevezé­sű programsorozatot a Balaton Fejlesztési Tanács 2004-ben, kilenc Balaton-parti település részvételével indította útjára. A nagyszabású rendezvénnyel a sportlétesítmények fejlesztését, újabb sportolásra alkalmas he­lyek kialakítását, a pályák fel­szereltségének korszerűsítését és a sportprogramok kínálatá­nak bővítését tűzték ki célul a települések strandjain Az idei sorozaton 32 telepü­lés 36 strandján várták a mo­zogni vágyókat júliusban és augusztusban. A sorozat zá­rásaként huszonhat település csapatainak részvételével, im­már nyolcadik alkalommal ren­dezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalál­kozót. A nyarat átfogó szabad­idős programsorozat fináléján a részt vevő strandok együtte­sei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labda­rúgásban és strandröplabdá­ban. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet 2012-ben a Veszprém megyei Ábrahámhegy érdemelte ki. A reggeli hűvös, szeles kez­dés után sokat javultak az időjárási körülmények, a Li- do-strand pályáin pedig egy­mást érték az izgalmas mérkő­A palánkoknál is csatáztak zések. A legnépesebb mezőny a strandröplabdatornára gyűlt össze, ahol a döntőt végül két balatonfüredi páros játszotta egymással. Két aranyérem ke­rült Somogyba: a streetballcsa- ták végén a rutinos játékosok­kal felálló siófokiak örülhettek, labdarúgásban pedig az egyko­ri NB I-es futballistát, Kolovics Zoltánt is a soraiban tudó bala- tonlellei alakulat örülhetett a sikernek. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése idén Ábrahámhegy lett, Balatonede- ricset és Balatonfenyvest meg­előzve. Az ünnepélyes ered­ményhirdetés során az érmeket és a további díjakat a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Monspart Sarolta, a házigazda Vonyarcvashegy polgármestere, Péter Károly és a Mozdulj Bala­ton! 2012 programsorozat igaz­gatója, Bartsch János adta át. AZ EREDMÉNYEK, streetball (8 CSAPAT): 1. Siófok, 2. Ábra­hámhegy, 3. Balatonfenyves. Kispályás labdarúgás (14 csa­pat): 1. Balatonlelle, 2. Balato- nederics, 3. Szigliget. Strand­röplabda (22 páros): 1. Balaton- füred, Kisfaludy-strand, 2. Ba- latonfüred, Esterházy-strand, 3. Ábrahámhegy. ÖSSZESÍTETT VÉGEREDMÉNY: 1. Ábrahámhegy, 2. Balatonede- rics, 3. Balatonfenyves. ■ l

Next

/
Oldalképek
Tartalom