Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-21 / 222. szám

Mozgósítanák a munkaerőt kormány Lakhatásra adnának pénzt azoknak, akik távolabb vállalnának munkát Ha az egész család költözne a munkahely miatt, nagyobb lenne a támogatás Másfél évig is kaphatnak lakhatási támogatást ál­láskeresők, pályakezdők, csoportosan leépítettek, akik lakóhelyük közelében nem találnak állást - döntött a kormány. AS-összeállítás Azok kaphatnak lakhatási tá­mogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tarta­nak nyilván, azonban a pálya­kezdőknél és a csoportos lét­számleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - közölte tegnap a Nemzetgaz­dasági Minisztérium foglalkoz­tatáspolitikáért felelős államtit­kára. Czomba Sándor elmond­ta, hogy az október elsején hatályba lépő támogatás ma­ximum 18 hónapra adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de a tömegközlekedéssel törté­nő utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja. A lakhatási támogatás 18 hónapig adható, összege fix, amely hathavonta változik. Az első hat hónapra 100, a má­sodikra 60, a harmadikra 40 ezer forint adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség fi­nanszírozható, számlával iga­zolva. Magasabb az összeg, ha a család együtt költözik, és töb­ben is jogosultak a támogatás­ra. Amennyiben a családból ketten jogosultak lakhatási támogatásra, akkor az összeg 150,90 és 60 ezer forint. Ha há­rom vagy több jogosult is van egy családon belül, akkor 200, 120 és 80 ezer forintra emelke- | dik az egyes periódusokra ad- * ható támogatás összege. A döntést minden esetben f a lakóhely szerint illetékes I munkaügyi kirendeltség hozza meg. Támogatás akkor is kérhe­tő, ha nem a munkavégzés sze­rinti településen, hanem annak vonzáskörzetében sikerül csak albérletet találni. A lakhatási támogatáshoz leg­alább hat hónapra szóló, heti 20 órát elérő munkaviszonyt vagy közalkalmazotti jogviszonyt kell igazolnia a kérelmezőnek. A támogatás megállapítását a munkába lépés előtt kell kérni. Az igénylő bruttó havi jövedel­me nem haladhatja meg a mini­málbér háromszorosát. Ha lejár a 18 hónap, akkor a támogatást 36 hónap elteltével lehet csak ismét igényelni. Folyamatosan kapja tovább a már megítélt juttatást, ha a támogatásban részesülő elveszíti az állását, de 30 napon belül új állást talál. A kormány támogatásról szóló döntését a Magyarországon rendkívül alacsony munka­erő-mobilitással indokolta. „Ha pedig a megkeresett jövedelem döntő részét lakhatásra kell fel­használni, akkor ez a mutató nem is fog javulni” - hangoz­tatta Czomba. MSZP: életszerűtlenek a szabályok A MUNKAERŐ-PIACI mobilitás feltételeinek megteremtését az MSZP helyesli, a lakhatási támogatás szabályai azonban életszerűtlenek, ezért az nem fogja beteljesíteni a célját. Tóbiás József kiemelte, mivel a támogatás összege egyre csökken, kizárt, hogy valaki egy év elteltével állni tudja a kieső 60 ezer forintot. Ennyi idő alatt nem nőnek a fizeté­sek ilyen mértékben. Tóbiás szerint a közszolgálatban dol­gozók nagy részét kizárják a támogatásból azzal, hogy a bruttó havi jövedelem ne ha­ladja mega minimálbér há­romszorosát. Az államtitkár szerint ezres nagyságrendű lehet azoknak a száma, akik igényelnék a támogatást, főleg az északke­leti megyékben. A keret ösz- szege attól függ majd, hogy mekkora igény jelentkezik. A támogatás egyébként az ország bármely területén igé­nyelhető. Kiürítheti Lázár javaslata a Nyugdíjreform Alapot A MINISZTERELNÖKSÉGET vezető államtitkár azt kezdeményezi, hogy a 2010-ben létrehozott Nyugdíjreform és Adósság­csökkentő Alap térítésmente­sen átadhassa eszközeit a Ma­gyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek. Lázár János fideszes képviselő által tegnap benyújtott törvénymódosító javaslata alapján az eszközök értékesítéséből befolyó pénzt a vagyonkezelőnek változatlanul államadósság-csökkentésre kell fordítania. Az eredeti törvény szerint az alap eszközei nem vonhatók el. Azok kizárólag adósságcsök­kentési célra használhatók fel. Lázár indoklásában azzal érvel, hogy az állami vagyon kezeléséért az MNV Zrt. felel, ezért célszerű megteremteni az átadás lehetőségét úgy, hogy az eredeti cél - az adósság csök­kentése - ne változzon. A T. Ház 2010 végén, a nyug­díjrendszer átalakításakor hozta létre a Nyugdíjreform és Adós­ságcsökkentő Alapot. Vagyonát az állami rendszerbe visszalépő korábbi magánpénztári tagok portfoliója adta. Kezelője az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.. Honlapjának kimu­tatása szerint az alap vagyoná­nak értéke június végén 654,7 milliárd forint volt. ■ Feljelentések tömkelegé a honvédelmi tárcánál mintegy száz tényállás eseté­ben kellett feljelentést tenni a Honvédelmi Minisztérium átvilágítása során - válaszolt a miniszter az MSZP-s Juhász Ferenc kérdésére. Hende Csa­ba közölte: feljelentést tettek a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél történt visszaélések miatt (hűt­len kezelés, magánokirat-hami­sítás közbeszerzési eljárásban bűntett). Most vádemelésre kerül sor. A HM Rekreációs és Kulturális Nonprofit Kft. ügyei miatt 17 feljelentést tettek hűt­len kezelés alapos gyanúja mi­att, itt a nyomozás még tart. A Bolyai katonai műszaki fő­iskolai kar értékesítése körüli visszaélésekben is nyomoznak. A nemzetvédelmi egyetemen történtek miatt vádemelés szü­letett sikkasztás, vesztegetés, a számviteli fegyelem megsér­tése miatt. A HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-nél és a HM Currus Gödöl­lői Harcjárműtechnikai Zrt.-nél a visszaélések miatt feljelen­téseket tettek hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás és adó­csalás miatt. Bírósági szakaszban tart a még vesztegetés miatt indított „tábornokper” is. ■ HÍRSÁV Minden párt veszíthet voksot a feliratkozással a választási előzetes felirat­kozástól való távolmaradás nem mutat párthovatarto­zás szerinti sajátosságokat, mindegyik politikai erőtől hasonló mértékben szakad­nak le szavazók - áll az Ip- sos felmérésében. A regiszt­ráció csökkenti a részvételt, a választásra jogosultak (54 százalék biztosan voksolna) 13 százaléka a voksolásra nem kíván előre jelentkezni. Elutasították a Mátsik elleni feljelentést bűncselekmény hiányában utasította el Mátsik György - a Mansfeld Péterre halá­los ítéletet kérő - volt 56-os ügyész elleni feljelentést a Központi Nyomozó Fő­ügyészség. Indoklás: az ak­kori jog szerint az ügyben az ügyész csak halálbüntetés kiszabását indítványozhat­ta. Az 1956-os forradalmárt, Mansfeld Pétert 18 évesen, 1959-ben végezték ki. Üldözte a szlovák milliárdosnő áldozatait Rezesová. Bosszúból tette? JELENTKEZETT az M3-ason történt 4 áldozatot követelő baleset kamionos szemta­núja a rendőrségen. A Blikk egy informátorra hivatkozva azt írta, a szemtanú szerint Éva Rezesová szlovák milli­árdosnő bosszúból üldözhet­te leendő áldozatait, mielőtt belerohant a kocsijukba. Előzőleg egy benzinkútnál nézeteltérés támadt Rezeso­vá és későbbi áldozata, a Fia- tot vezető sofőr között. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. szeptember 20-án: €/Ft 283,15-0,15 Ft g $/Ft 218,62 1,78 Ft A CHF/Ft 234,09 0,03 Ft iH/$ 1,2946-0,012 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 09.20.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2012. dec. 69000 Malmi búza index 2012. dec. 69 000 Takarmánybúza 2012. dec. 68100 Takarmánykukorica 2012. nov. 70000 Tak.kukorica index 2012. nov. 70000 Takarmányárpa 2012. dec. 66000 Olajnapraforgó 2012. okt. 142 500 Olajnapraforgó index 2012. okt. 142 500 Repce 2012. nov. 139 000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE « ——y*. . 0 Az előzetes választási regisztráció bevezetése nem érint alapjogokat, és nem je­Mjp WMI lent előnyt egyetlen pártnak sem - hangoztatta a Fidesz pártigazgatója a közrádióban. Jgr ám f; .lf|r '■ 11 ® dg j ff W. |§ Kubatov Gábor szerint minden pártnak van adatbázisa, amelynek jogszerű építése nem an­■A S H BÉ ■ Sfeal Hj tidemokratikus, hanem a közvetlen demokráciagyakorlás egy nagyon fontos eleme. KaU^MI. HU/j Ej I jJCi 1 ____________ _______

Next

/
Oldalképek
Tartalom