Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-17 / 218. szám
2 2012. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Aszály után köpönyeg A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. mire száraz lábbal át lehet kelni Szántódról Tihanyba, már készen is lesz... (av) ■cm Idegenvezetéssel a Szivárványban A kulturális Örökség Napja keretében a hétvégén két- óránként idegenvezetéssel lehetett megtekinteni a kaposvári Szivárvány kultúrpalotát. ■ A. V. Újraszervezték a bizottságokat újraszerveződött A megyei védelmi bizottság, a héten valamennyi érintett településen sor került a bizottságok alakuló ülésére. ■ H. M. Nyitott templom volt szombaton a kiliti is verseltek-énekeltek szombaton este a siófok-kiliti katolikus templomban, a Nyitott templomok éjszakáján. A rendezvény szeretetven- dégséggel zárult. ■ F: 1. Önerőből is jól sikerült a háromfai falunap JÓ HANGULATBAN telt a há- romfai falunap, melyen mindenkit megvendégelt az ön- kormányzat. Ebéd után bemutatkoztak az óvodások, az iskolások, a Háromfai Dalnokok, és a tótszentmártoni Kulturális Egyesület tambu- razenekara. A falunapot operett egyveleg zárta. ■ Gy. ]. Taps járt a tótszentmárton jaknak Felállva tapsolták Jáger Kingát x-faktor Két somogyi fiatalnak is drukkolhatunk a tehetségkutató műsorban A böhönyei Jáger Kinga elkápráztatta a nézőket és a mentorokat is, szombaton négy igennel jutott tovább az RTL Klub tehetségkutató műsorának következő fordulójába. Molnár Gábor A kaposvári Meggyes Csaba után újabb somogyi énekesért szoríthatunk az X-Faktorban. A17 esztendős Jáger Kinga Jessi J. Price Tag című slágerét adta elő.- Van egy rossz hírem, nagyon édes vagy, de még ennél is kedvesebb, de még ennél is jobban énekelsz - mondta a produkció után Geszti Péter, a zsűri egyik tagja. - Az a helyzet, hogy az embernek újra élni támad kedve tőled. És bevallom, régen éreztem ilyet, újra szeretnék fiatal lenni. Ideális X-Faktor-mentoráltjelölt vagy, mert minden megvan benned, amit mi keresünk: eredetiség, egyszerűség, szépség, tehetség. Miután a mentorok egymás után kimondták az igent, a nézőkhöz hasonlóan, felállva tapsoltak. Jáger Kinga (művésznevén Janga) amúgy nem ismeretlen a zenei szakmában. Az első igazi fellépése 2009-ben Nagybajomban volt, mely elmondása szerint örök emlék marad számára. „2009 tavaszán felkérést kaptam a Balkan Fanatik zenekartól, hogy az új albürtt beharangozó dalában közreműködjek - írja Kingá a honlapján. Szívesén elvállaltam, mert azonnal megtetszett. A dal és a hozzá készült klip lett az első alkotás, amelyA böhönyei Jáger Kinga is elkápráztatta a közönséget ben igazi profi stábbal dolgozhattam együtt. A nóta nagy siker lett. Szép számú nézettséget ért el a Youtube-on, s több rádió és zenei tévé is játssza. 2009- ben elkészítettük még néhány Eurovíziós dal jangás változatát. Ezeken kívül Jangásítva lett Evanescence-től a My Immortal és Quimby-től a Most múlik pontosan. Utóbbi érdekessége, hogy a zenei alapban is közreműködtem kezdő zongoratudásommal. 2011-ben további dalok készültek, és összedolgoztunk néhány együttessel is. Persze jöttek az elmaradhatatlan Eurovíziós dalok, mint például a No One. Felvettük az egyik nagy kedvencemet is, Beyonce-től az Irreplace- able-t. A nagybajomi G-Mover zenekar segítségével Jangásítot- tuk a nagy sikerű Mizu-t, a Lehetek én is-t és a Price Tag-et. A legfrissebb Janga-termék a Ciráda zenekarral közösen készített népdal-feldolgozás: a Szendergő.” A kaposvári fiatalemberben is megvan az X hihetetlenül szerény és kedves Meggyes Csaba. A18 éves fiú jelene és jövője az éneklés. Két hete produkciójával az X-faktor zsűrijét is lenyűgözte.- Most jelentkezett először a versenybe?- igen. Nekem ez nagyon új volt. Szóba jött már előbb is, de megszerettem volna várni, amíg leérettségizek.- Mióta énekel?- nyolcéves korom óta közrejátszik a zene az életemben, zongora szakon tanultam. Énekelni a gimnázium első évében kezdtem, ekkor derült ki, hogy erre is képes vagyok.-Volt segítsége a felkészülés során?- szakmailag senkitől sem kértem segítséget, de lelkileg az édesapám, a nagymamám és a barátnőm is nagyon sokat segítettek.- Énekelt már ekkora közönség előtt?- nagyon jó érzés volt. Engem nem zavart, hogy ennyi ember előtt kell énekelnem, de még nem volt hasonlóban részem. Meg tudtam mutatni, hogy érzelmekkel is ki tudom fejezni magam.- A zsűrinek nagyon tetszett a produkciója. Ön milyennek érezte?- én sosem vagyok elégedett magammal. Amikor visszanézem a felvételt, úgy éreztem tud- táth volna jobb is lenni. Annak' nagyon örültem, hogy a mentorok megdicsértek. Arra kértek, hogy a táborban jobban figyeljek a szerénységemre, nehogy az éneklés rovására menjen. Meggyes Csaba a zsűri előtt- Miért Michael Bolton: Go The Distance című számára esett a választása?- ez a Herkules főcímdala. Én előtte nem ismertem, de utánanéztem és az egész szövege körülírja az életemet. Arról szól, hogy menni kell a cél felé és sohasem szabad feladni.- Előfordult már, hogy felismerték a tévészereplés óta?- nagyon sok gratulációt kaptam. Sokan felismernek és ennek nagyon örülök.- A jövőbeni tervei között is szerepel az éneklés?- jelentkeztem egyetemre, de sajnos nem vettek fel. Most OKJ-s képzésre járok, ez segít eldönteni majd, hogy a klasszikus vagy a könnyűzene irányába induljak el.- Van, amivel példát szeretne mutatói a generációjának? ; - Bármennyire kemény és rossz Ö világ, fontos, hogy kimutassuk az érzelmeinket. Én ezt az énekléssel teszem. csepregi veronika Ablakból, pultból a nethez! idegenforgalom Interneten kell bombázni a leendő turistákat Somogyiak is részt vettek a Nők lázadásán ► Folytatás az 1. oldalról- A rendszerváltás után a megfelelő infrastruktúra hiánya, a szakmai felkészületlenség, az egyre élesedő belső konkurenciaharc, a szakma összefogásának teljes hiánya járt együtt a vendégszám csökkenésével- így Semsei. - Hogyan fordulhat meg a trend? Ha azok lehetnek a turizmus gazdái, akik a turizmust „csinálják”. Tulajdonosi szemlélettel, ahogyan ez a fejlett idegenforgalmú vidékeken működik Ausztriától Új-Zé- landig. Ebben a szektorban ahogyan a terméket nyújtják, legalább olyan fontos, mint amit nyújtanak, azaz a humán erőforrás itt kiemelt fontosságú. A hazai turizmusirányítás ma működésképtelen, végre gazdája kell hogy legyen a türizmus- gazdaságnak is! Erre találtuk ki a TDM-eket (turisztikai deszti- náció menedzsmentek - a szerző), az ilyen szervezetbe tömörülő vállalkozások Dél-Tirolban most éppen arról tanácskoznak, hogy tíz év múlva, ha melegebbé válik az éghajlat, mit kezdjenek a sípályáikkal... ■ Fónai Imre Lamperth Mónika szocialista országgyűlési képviselő vezetésével somogyi résztvevői is voltak a női egyenjogúságért az interneten meghirdetett vasárnapi budapesti demonstrációnak. A Nők lázadását Varga István fideszes képviselőnek a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi kategóriájáról szóló javaslat parlamenti vitájakor elhangzott felszólalása miatt - melytől a nagy felháborodás miatt néhány nappal a Fidesz is elhatárolódott - hirdették meg civilek, s ehhez csatlakozott az MSZP nőtagozata is.- Felháborító, hogy egy modern társadalomban akadnak, akik meg akarják mondani a nőknek, mit tegyenek - mondta Lamperth Mónika. ■ A. V. ———13 * < + ÉSZREVETTÜK PARLAGFŰTŐL SZENVEDŐKNEK! Augusztus 24-én Mosdósra mentem, a Szanatórium kertészete mellett elhaladva megdöbbenve láttam, hogy a kertben csaknem 20-25 százalékban különféle gaz és gyönyörűen virágzó, helyenként egy méter magas parlagfű terem! Ez a kert 150-200 méterre van az épületektől, ahol allergiásokat, tüdőbetegeket kezelnek, gyógyítanak. Ma szeptember 12-dike van, de még senki nem kaszálta le, vagy ez is hozzátartozik az allergiás kezeléshez!? Kíváncsi lennék, hogy mit válaszolnának erre az orvosok, a Parlagfű Kommandó és az ÁNTSZ!? Ha jól tudom, akkor az egészségügy hozta létre a Parlagfű Kommandót. Akkor most mi van?!? Vizet prédikálunk és bort iszunk? Éljen a parlagfű elleni harc!! BALU A ROKKANTNYUGDÍJASOKHOZ: erről ismerem meg a fideszest, kár, hogy kis hazánkban ők még nem építettek semmit a rokkantak védelmében. Egy hatvannyolc éves tisztelt sms-küldőK! A szeptember 13-i számban az első két írást elítélem. (Kolber, rokkant- nyugdíjas) A rosszindulat sugárzik. Ma már az özvegyek vannak soron, utána jön a Duna. Az emberi irigység, butaság, gyűlölet határtalan. M-né fi deszes! Ha a rokkantnyugdíjasokról mondottakat viccnek szántad, rosszul sült el! Ha komolyan gondoltad, lesüllyedtél arra a nulla erkölcsi szintre, mint Orbán, Varga és a többi! Ilyet egy normális jobboldali sem mond! Te lehet, hogy nem is fideszes vagy... Laci bácsi SZEGÉNY GAZDAGOK, lopják a vizet a temetőitekből, ráadásul csak urnás a temetés. Nem dől a lé, ugye? Lehet önsajnálni a tévében gátlástalanul. Nem zavarja a nép nyomora zoknis világát? az ország most éhezik. Nem kellett volna a jobbik féléknek 2006-ban az országot szétverni, égetni, a Gyurcsány-amortizálók mára csak hatalmukat védik, az ország nyomora nem érdekli őket. Ők jól élnek. M-né A kedves vezető TEK-je ismét árnyékra vetődött! Mesterlövészek játék pisztoly és fénykard ellen..! Nem volt még elég a hülyeségből? Csoknyai Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Kosarat kapott... Hiába próbálkozott serényen, a sörbörze miatt nem a legjobb alkalmat választotta a kazsoki Jani bácsi, hogy vevőt találjon a saját maga által font kosaraknak, vékáknak: az idős férfi jobbára kosarat kapott azon kevesektől, akik a hagyományos vásár miatt látogattak ki vasárnap a kaposvári vásártérre Miért hallgat? olvastam a Somogyi Hírlapban a babócsai Kalányos István levelét, s rögtön arra gondoltam, hogy mennyire igaza van! Nem is figyeltem föl egyébként arra, hogy miközben a Magyar Gárda Devecse- ren parádézva dobálja a cigányok házait kövekkel, meg más támadások is történnek az országban ellenük, a parlamentben ülő vezetőik egy szót nem szólnak. Vagy legalábbis nem hallatszik el a hangjuk hozzánk, egyszerű emberekig. Vajon miért nem? tényleg, egy cigány szervezet vezetőjének a saját fajtájának érdekeire kell figyelnie, vagy inkább a pártéra, amely az országgyűlésbe juttatta? szerintem, aki nem néz hátra, hogy honnan jött, az teljesen hiteltelen. TÓTH M.