Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-15 / 217. szám
2012. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT RIPORT 9 A fának lelke van, mint egy gyönyörű nőnek, vallja a magyar örökség díjas Rostás Árpád, akinek még a versailles-i építészeket is sikerült meglepnie KULCSLYUKON KILESETT KÁNON Vélhetően sokan felkapták a fejüket, amikor meghallották az idei Príma Primissima-díj jelöltjei között Rostás Árpád nevét. Merthogy kevesen tudják, ki is a népművészet és közművelődés kategória egyik jelöltje. Egy marcali roma vándorasztalos. Vas András- Elűzi a rossz szellemeket és a borús gondolatokat - magyarázza Rostás Árpád a füstölőről, melynek édeskés illata beeszi magát a műhely leghátsó zugába, de talán még az épp készülő art deco szekrény intarziái közé is. Mielőtt a szerszámokhoz nyúlna, akkurátusán a nyakába akasztja a nyári horányi tábor emlékét, egy filcszerű anyagból készült aranyhalat - hetven, korábban a nyaralást csak hírből ismerő szegény gyerek ajándékát. Aztán jöhet a cigánylánytól vett ezüstkereszt - melyet amikor eljön az idő, a végrendelete szerint vele kell temetni a sírba -, és a kovácsmestertől kapott apró szerencsepatkó.- Egy pillanat, mindjárt kezdhetjük - szól oda munkatársához -, csak még belebújok ebbe- s mt(r veszi is elő a táskából a vasalt fehér inget. - Meg kell adni a munkának a tiszteletet - mondja elképedt arcunkat látva, majd hozzáteszi: - Ha pedig bemegyek egy kastélyba, mindig meghajolok, így tisztelgek az építőmester előtt. Az elmúlt harminc esztendőben vagy kétszázszor hajthatott fejet a nagy elődök munkái előtt, ugyanis bejárva Európát, nagyjából kétszáz kastélyba nyert bebocsátást Franciaországban, Némethonban, Angliában, Svájcban vagy Ausztriában. Dolgozott félezer éves főúri rezidenciákon, a Napkirály pompás Versailles-ában, Leonardók és Michelangelók, milliárdos értékek előtt. De hiába a rengeteg csillogás, a kastélyok közül a Somogy megyei Nágocs Zichy-kú- riája áll hozzá a legközelebb.- Az otthonom - csuklik el a hangja, és elfordítja a fejét, hogy letörölje a könnyeit. Merthogy állami gondozásban nőtt fel - s erre emlékezteti két tetoválása közül az Á. G. -, szülei, egészen pontosan anyja a kaposvári kórházban hagyta a születése után.- Nem haragszom rá, tudom, jót akart nekem, s jót is tett. Látszik az arcán, komolyan gondolja, hiszen anyja állítólag a helyi cigányvajdától esett teherbe, s szó sem lehetett róla, hogy apja a magáénak ismerje el.- A szegénység várt volna, a vándorlás péróról péróra (lepusztult cigánytelep - a szerk.) - mereng el -, kimaradtam volna az iskolából, ma nincs munkám, és talán börtönben ülök. így viszont négyévesen Nágocsra kerültem, lett szakmám. Persze, azért sokat gondoltam rájuk. És álmodtam róluk. Aztán egyszer láttam anyámat egy fél órára, majd később, amikor már felnőttem, rátaláltam az egyik féltestvéremre is. Ő mutatta meg, hol Rostás Árpád ötvenéves fejje! sem szégyellj, ha valaki újat mutat neki. Szerinte ebben a szakmában sohasem kész az ember. van anyám eltemetve, ugyanis harmincnyolc évesen meghalt. Kimentem a sírjához, rajta volt a fényképe, mosolygott, s úgy éreztem, hasonlítok rá... Állítja, a szülők, a család helyett a jóisten segítette: megfogta a négyéves árvagyerek kezét, és azóta sem engedte el.- Látogatás volt a nágocsi intézetben, és nagyon vártam anyámat - törli meg ismét a szemét. - Volt az udvaron egy kőbiblia, és ceruzával ráírtam, mennyire szeretném, ha eljönne. Amikor eljött az idő, láttam, hogy egy idegen asszony jön felém. Odarohantam, azt hittem, ő az anyám, de csak egy ismeretlen nevelőnő volt. Nagyon sírtam, s hogy megvigasztaljon, elvitt a templomba. S amikor beléptem, megláttam Krisztust a kereszten, és amikor óvatosan megérintettem a vérző sebeit, tudtam, hogy már tartozom valakihez... Orgonakészítő szeretett volna lenni, de csak asztalosnak tanulhatott tovább. Bár a hetvenes éveket írták, mégis úgy élt, mint a középkori inasok: mestertől mesterhez került, nyaranta, amikor véget ért a tanév, kukoricásban vagy valamelyik épülő panelházban húzta meg magát Kaposváron, és közben bejárt a műhelyekbe. Aztán felkerült Budapestre, ahol az új főnökétől úgy egy perc után húzott le egy gigantikus nyaklevest.- Mondtam neki, fogadjunk, hogy harminc perc alatt megtanulok mindent, amit ő egy óra alatt megcsinál - emlékszik vissza fővárosi antréjára. Persze, nem hitte, sőt, akadtak fogások, amiket nem volt hajlandó megmutatni. Amikor politúrozott, mindig becsukta az ajtót, hogy ne lássam, mit is csinál pontosan. Fúrtam egy lyukat az ajtón, és kilestem a titkát, a klasszikus kánont. Később, amikor nyugdíjba ment, megmutattam neki, milyen fogásokat lestem el tőle, nagyot nevetett, s beajánlott másokhoz. S mentem is, akár ingyen is dolgoztam nekik, mert tanulni akartam: így ismerkedtem meg az intarziakészítéssel, a faszobrászattal. S ma is szívesen tanul: bár huszonöt esztendősen megnyitotta saját műhelyét, ötvenéves fejjel sem szégyelli, hogy valaki újat mutat neki. Mert állítása szerint ebben a szakmában sohasem kész az ember. A Himnusz szövege melletti felirat: Made in Gipsy King Rostás Árpád kevesen tudják, hogy a versail- les-i kastély díszes parkettája alatt lapul egy írás: a Himnusz szövege mellett a Made in Gipsy King Rostás Árpád felirattal.- A NAPKIRÁLY parkettáját megvette valaki egy árverésen, de senki nem tudta megcsinálni - meséli Rostás Árpád. - Elvállaltam. Csak kézzel lehetett dolgozni, földaraboltam, nekiálltam gyalulni, bemértem, szépen elkezdtem rakni, pont úgy, mint régen. A hiányzó darabokat az egyik kerti góré gerendájából vágtam ki: ugyanannyi idős volt, mint a kastély farészei. A franciák nem hitték el, hogy tényleg meg lehet csinálni. Leültek körbe, és nézték, hogyan politúrozok. Azt pedig végképp nem hitték, hogy vissza tudom adni a fa színét. Trágyáiéból, fokhagymából, krumptihéjból, olajokból, különféle gyógynövényekből kikevertem egy pácot.- még 1990-ben jöttem rá véletlenül, amikor a budapesti Emmer-palotán dolgoztam, és próbálgattam összekeverni dolgokat, hogy eltaláljak egy keménységet és színt. Na, a keverékkel itt is visszaadtam az antik fa színét. Később utánaolvastam mindezeknek, és kiderült, hogy az ókori egyiptomiak és Leonardo is használta a trágyát színezésre, ke- ményítésre - hangsúlyozta Rostás Árpád.- Illetve azért ismerek ilyeneket - mosolyodik el. - Leonardó- nak, Michelangelónak, Tizianó- nak hívják őket... A névsor hallatán nem meglepő, hogy nem érzi igazán otthon magát a mában, annál inkább, amikor kiderül, mégsem a reneszánsz korába, 'sokkal inkább a gótikába vágyik.- Jönnek a megrendelők, s elvárnák, hogy néhány nap alatt megreparáljak egy bútort - há- borog. - Pedig akad, melyhez három esztendő is kevés. A bútor olyan, mint a szép nő. Csak nagyon finoman szabad vele bánni, hiszen lelke van. Akárcsak a fának. S rá kell érezni, hogyan lehet visszaadni, ha elvesztette. Egy műtárgy azért marad fent, mert valaki valamiért ragaszkodott hozzá. Mint egy gyönyörű nő, aki megfog, magához vonz. A megfakult, kopott külső mögül újra elő kell hozni, ragyogóvá tenni a szépséget. Ehhez az is kell, hogy amikor ránézek, jelenjen meg előttem, érezzem, hogy milyen volt, s milyen lehet ismét. Amikor a kezem alá kerül egy-egy régi bútor, magamban beszélgetek egykori készítőjével: adjon ihletet. Sokan persze nem hisznek neki, főként a szakmából sok az irigye. Amikor egyik első munkája során a marcali kórház egyik épületén dolgozott, senki sem hitte el, megmenthető a könnyező házigombával terhelt épület. A restaurátorok bontani akarták a farészeket, ő viszont elvállalta. A lépcsővel kezdte, naphosszat faragta, csiszolta, alig haladt, s annyira belemélyedt a munkába, hogy eleinte észre sem vette, hogy Gyarmathy Lívia Kossuth- és Európa-díjas filmrendező forgat körötte - a Lépcső című, 1995-ös dokumentumfilmet az akkori filmszemle legjobb rendezésének választották... A film címe jelzésértékű: Rostás Árpád nem fejezhette be a munkát, arra hivatkozva, hogy nincs restaurátori végzettsége, elvették tőle.- Amikor lement a film - folytatja -, felhívott Bakay Péter, aki afféle mentorom lett azóta, s azt mondta, itthon nem fogok tudni érvényesülni, menjek külföldre. A segítségével kijutottam Franciaországba. Onnan Angliába ment, aztán szép lassan itthon is híre kelt, akad egy asztalosmester, vagy ahogyan magát nevezi, vándorasztalos, aki egészen hihetetlen dolgokra képes. így aztán dolgozhatott szerte az országban, többek között az Országházban, a Gellért-fürdőben, a Dohány utcai zsinagógában, az Akadémia dísztermében. Utóbbi minőségét húsz évvel később, 2010-ben személyesen is letesztelhette, hiszen itt vehette át a Magyar Örökség Díjat.- Persze, nem az ilyesfajta díjakért, elismerésekért csinálom - jelenti ki, s közben vizslatja az arcunkat, elhisszük-e, elsősorban a maga dicsőségére dolgozik. - Nem azt akarom, hogy a vállamat veregessék. Csak ne nézzenek le. Mert idehaza még mindig sokan gyanakszanak, ha megjelenek náluk. Amikor bementem a minisztériumba egy pályázat miatt, a titkárságon megkérdezték, tudok-e írni... Máskor, amikor egy háznál végeztünk a munkával, mielőtt kifizettek, megszámolták a tányérokat és a kanalakat, megvannak-e... S mindezt csak azért, mert cigány vagyok. Amit saját bevallása szerint a rendszerváltásig nem is tudott. Addig ez nem volt kérdés, manapság ez az elsődleges. A másik a restaurátori vizsga.- Ami nincs - ismeri el. - Először le kellene érettségiznem, aztán továbbtanulni. Jártam én középiskolába, de 1983-ban kicsaptak a szekszárdi gépészeti szakközépből, mert egyszer megkérdeztem történelemórán, mikor lesz többpártrendszer. Ja, a restaurátori papírt csak itthon kérik tőlem, külföldön csak azt nézik, mit tudok... Templomot építene, hogy reményt adjon a megbékélés temploma. Rostás Árpád áhítattal ejti ki a nagy álom, a tervezett nágocsi gótikus templom nevét. Mellyel a gyerekkori időkért adna hálát az Úrnak. A tervek Mújdricza Péter, a magyarföldi templom tervezőjének asztaláról származik. nem akarom elkapkodni - mondja Rostás Árpád -, két évtizedet adok rá. Összefogásból, fiatal művészekkel és építészekkel, s roma önkéntesekkel akarja megépíteni a templomot. másik nagy tervét már félig valóra váltotta: szlavón tölgyből monumentális, két méter magas, reneszánsz stílusú trónszéket faragott XVI. Benedek pápának. Már csak az ajándékozást kellene megoldani: mivel személyesen szeretné átadni az egyházfőnek, a lebonyolítás nem kis szervezést igényel. míg összejön a találkozó a pápával vagy sikerül belevágni a templomépítésbe, addig So- mogyváron dolgozik: a helyi állami gondozottakkal felújítják a Széchenyi-kastélyt. Sőt, ha minden jól megy, ide is épül egy templom, benne egy Mako- vecz-kápolnával, elé egy székely kapuval. A lényeg, hogy munkát tudjunk adni a szegényeknek -jegyzi meg. - Ez jelenti ugyanis számukra a jövőt és a reményt. így tett II. Ramszesz fáraó is Egyiptomban, amikor megépíttette a leggyönyörűbb és legtitokzatosabb piramist...
