Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-04 / 182. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2012. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT 2 ________ Me gvan a „Denikin-villa”! balatonlelle Az államosítás után írók és miniszterek nyaraltak itt A villát már alaposan körbenőtték a fák, a bokrok a tíz éve üres üdülőt - mondja Epres Attila FELÜTÉS Használhatatlan jutalom gazdag jutalmat kapnak az aranyérmes észak-koreaiak az olimpia után: lakást, autót, hűtőszekrényt és televíziót is kaphatnak az államtól, de megkapják a „hős” és a „népi sportoló” címeket is. hűtőt minek?Mit tesznek bele? (av) 8B3EB33H Irodalomkedvelők a niklai táborban niklán táboroztatott irodalomkedvelő középiskolásokat a Berzsenyi Társaság. A résztvevők a költő munkássága mellett verstani ismereteiket is gazdagíthatták, dráma- pedagógiai játékok részesei lehettek, valamint kézművesfoglalkozás és táncház is színesítette a programot. ■ V. E. Megkezdődött a leilei borhét andocsi táncosok és a török- koppányi menyecskekórus fellépésével pénteken megkezdődött a 20. Balatonlellei Borhét Fesztivál. ■ F. I. Szájer József a Fidelitasnál SZÁJER JÓZSEF EP-képviselő tartott előadást Balatonlellén a Fidelitas tagjainak a szervezet balatoni rendezvényén. ■ F. I. Köveket raktak a sínekre Taszár után köveket pakoltak a sínekre Kaposvár és Taszár között. Az eset múlt csütörtökön történt a 370. vasúti szelvényben Taszár és Kaposvár, teherpályaudvar állomás között. A rendőrség kéri, jelentkezzenek, akik információval rendelkeznek az esetről. ■ A. V. Kilencvenhat véradó három községben szabáson 42, Bolhón huszonöt, míg Vízváron 29 donor adott vért a kitűzött napon. Utóbbi két településen összesen öt új véradót köszöntöttek. ■ G. A. Megtaláltuk a „Denikin- villát” Balatonlellén: a művelődési minisztérium üdü- lőjeként funkcionált 1952 és 2000 között, azóta lakatok őrzik az ősparkot. Fónai Imre Balatonlelle, Honvéd utca. Két patinás épület az erősen elhagyatott parkban öles, árnyas fák alatt. A kapukon jókora lakatok.- Kétezerben ment el az utolsó vendég, mi a feleségemmel még 2002-ig „kitartottunk” - mondja Epres Attila, aki olvasta lapunkban, amikor arról írtunk: orosz civil szervezet keresi, hol írta polgárháborús emlékiratait Lellén a húszas években Gyenyikin tábornok?- Ez az az épület, ahogyan a hajdani leilei villanyóra-leolvasó, Gógel Rezső emlegetni szokta, a Denikin-villa - fűzi tovább a történetet a balatonlellei férfi. - 1950-re ezt is államosították, ahogyan a többit is itt a villasoron, és 1952-ben már a művelődési minisztérium üdülőjeként üzemelt. Feleségem harminchét évig dolgozott benne üdülővezetőként, mindketten az épületben laktunk. Megfordultak itt miniszterek, írók, hivatalnokok és sokan mások. A régi öregek fennmaradt visszaemlékezése szerint Gyenyikin két nyár közötti időszakot töltöttel a villában, feltehetően 1924-ben, és innen ment tovább Párizsba, de még előtte megírta emlékiratait, megemlítve benne Ba► Folytatás az 1. oldalról Szeptembertől a közoktatási feladatokat ellátó dolgozók az intézmények átvételével együtt átkerülnek a KIK állományába, közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya. A fenntartói feladatot január 1-jétől a Kaposvári Megyeközponti Tankerület (KMT) latonlellét is. Ma már nagyon kevesen tudják így beazonosítani a volt üdülőt, hogy „Denikin-villa”; egyrészt kevés, aki még emlékezhet rá, másrészt Lellére nagyon sokan beszármaztak... iw,rl, Epres Attiláék tehát 2002- ben költöztek ki - úgy mond- ja, nem felelt már meg a kor igényeinek -, akkor kerültek és a járási tankerületek látják el. A megyeközpontiak a szakképző iskolák, a kollégiumok, a pedagógiai szakszolgálati ellátókért lesznek felelősek. A hivatalok a MIK-ek státuszaiból és tárgyi erőforrásaiból, az önkormányzati szakemberek átvételével jönnek létre, így működésük nem jár többletkiadással. A KIK elnökéről rövidesen, a tankerüföl a ma is rozsdásodó lakatok a kapura. Az államkincstár árulja a csaknem kéthek- táros ingatlant, állítólag több százmillió forintért. A villa egyébként „Gyenyikin idejében” még,közvetlenül vízparti volt, a hetvenes évek végén azonban feltöltötték . a parti sávot és szabadstrandot alakítottak ki. letek igazgatóiról várhatóan őszszel pályázattal döntenek. A jogszabály átszervezi a változó súlyú (a közgyűjtemények is önkormányzatokhoz kerülnek) megyei intézményfenntartókat is. Bátori Zsolt somogyi központvezető kérdésünkre úgy válaszolt: a kormányrendeletben még nem szabályozott kérdések megválaszolása, és az A fehér tábornok ANTON IVANOVICS GYENYIKIN (1872-1947) az orosz cári hadsereg altábornagya, az egyik legfontosabb fehér tábornok volt. A bolsevikok ellen harcolt a déli front parancsnokaként, a végleges vereség után azonban menekülni volt kénytelen hazájából. érintett dolgozók, intézmény- vezetők tájékoztatása után állnak a nyilvánosság elé. Egy ekkora átszervezés a dolgozókat is közvetlenül érintheti, így ha az intézményhálózatban álláshely-átcsoportosítás történik, amint erről is szólnak híreink, azok elindítják a találgatásokat. A válaszok rövidesen itt is megérkeznek. ■ Balassa T. Tankerületekbe tagolódnak az iskolák intézmények A megyei önkormányzat és a SMIK után KIK és KMT POSTÁNKBÓL ÉSZREVETTÜK Valóban jobban kellene védeni az életet nagyon egyetértek a Somogyi Hírlapban megjelent írással, nagyon sokat foglalkoztat egy téma, amire nincs megoldás. Mi az, hogy egy idős ember nem élhet nyugodtan ezért vagy azért, mert akár fényes nappal is rátörhetik a lakást. Ez mind így igaz, sajnos az igazságszolgáltatás nem védi az időseket. Amire a figyelmét szeretném felhívni, nagyon sok helyen leki terror hatásának vannak kitéve az idős, egyedülálló nők, akik mögött nincs senki. Ezt használja ki az olyan beteglelkű ember, aki abban éli ki rossz hajlamait, hogy közönséges szavakkal inzultál- ja, molesztálja a környezetében élő idős hölgyeket, jót derülve azon, milyen bosszúságokat, fájdalmat okoz nekik ezzel. a gonosz csínytevéseket nem akarom leírni, nehogy más is kedvet kapjon hozzá. A rendőrség nem avatkozhat közbe, mert személyiségi jogai vannak az illetőnek, s vér nem folyik. Feljelentést lehet tenni, de sok idős ember ezt fizikai állapotánál fogva sem mindig teheti meg. Ezek az esetek a bűnügyi statisztikákban nem mutathatók ki, de nagyon is jelen vannak a mindennapi életben. Aki büszke arra, hogy tekintélyt így tud kivívni magának egy lakóközösségben, hogy a gyenge nőket rettegésben tartja, azzal mit lehet tenni? Egy hű olvasó Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobil! Kemény szavak. Igaz, ami igaz, ha minden vásárló nyomkodással tesztelné az áruminőséget, akkor az a végére tényleg elpuhulna. Kérdés, a felirat meddig szavatos, és a szilva állapotváltozását követi-e a felhívás tartalma. Ha igen, akkor a történet végére minden bizonnyal a Nyomkodja csak bátran, pálinkának lesz! üzenet marad. A somogyi Jobbik szerint nem rasszista a romák lebarnázása A jobbik megyei szervezete és a babócsai Kalányos István levelezése adta az apropót a szélső- jobboldali pártnak, hogy a magyar-cigány együttélés problémáiról tartson sajtótájékoztatót pénteken Kaposváron.-Meggyőződésünk, nem minden ciány bűnöző - mondta Simonná Tóth Mária, a lobbik megyei alelnöke -, ám nem lehet mindig megélhetési bűnözésről beszélni, amikor romák az elkövetők. Nem származás alapján nézzük a bűnözőket, ám ki kell jelenteni: létezik cigánybűnözés. Az alelnök Lakatos Attila borsodi cigányvajdát és Kalányos Istvánt hozta fel megerősítéseként, akik szerinte mindketten egyetértenek ezzel. Simonné Tóth Mária ezek után országos és somogyi statisztikai adatokat citált az ország jövendőbeli elci- gányosodásáról, 2050-re a jelenlegi körülbelül 320 ezer somogyi helyett csak kétszázezret, köztük százezer romát vizionált.- Ha most lennének itt liberális jogvédők, biztos rasszizmussal vádolnának - folytatta az alelnök, aki szerint a bűncselekmények elkövetőinél jelezni kellene, melyik kisebbséghez tartoznak: de nem cigányt vagy romát, hanem egyszerűen csak, hogy barna... Ez szerinte Kalányos István javaslata, s mivel egy romától származik, nem sértő vagy rasszista... Az is kiderült, a Jobbik a közelmúltban azért tartott Nemes- vidon, Böhönyén és Holládon demonstrációt, hogy felhívja a figyelmet a problémára, s a megoldáshoz egyeztetést ajánl a cigányságnak, melynek észre kellene vennie, a romáknak nem a Jobbik a valódi ellensége.- A megoldás az oktatás és a munka - vette át a szót Kiss Tamás, a párt kaposvári önkormányzati képviselője, szintén megyei alelnök. - De nem a Visz- sza a munkába!-féle árokszéli kapirgálást értjük, hanem valódi termelőmunkát. ■ Vas A. ■ Ön szerint van cigánybűnözés? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: y SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. PROGRAMAJÁNLÓ MARCALI-GOMBA 10 órától város- napi népi étekfesztivál és vásárnapi örökségeink. Lesz ünnepi szentmise a gombai templomban, utána emlékke- reszt-szentelés, utána pedig kulturális programok és étekfőzés kicsik és nagyok örömére. LAKÓCSA Kisebbségi és gasztronómiai napot tartanak a településen. Reggel 9 órától cigány alkotóművészek bemutatkozása, 18 órától kulturális műsor, 21 órától roma bál a művelődési házban. SOMOGYASZALÓ Itt folytatódik a Zenélő templomok sorozat. 18 órakor kezdődik a Fiatal énekesek hangversenye, Lukácsi Enikő és tanítványai többek között Schubert, Vivaldi, Csajkovszkij, Verdi és Handel dalait adják elő. ZIMÁNY Ünnep a szem számára: A Kaposvári Kistérség Szakrális Öröksége vándorkiállítás a kultúrházban. BÁRDUDVARNOK Petörke Portéka PÁLMAJOR I. Punyafesztivál