Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-03 / 181. szám

Az Eger szlovén kapusát szívesen látná csapatában Horváth Károty labdarúgás Az újonc Egri FC vendége lesz Budapesten a Va­sas Fáy utcai stadionjában - miután a hevesiek pályája nem alkalmas élvonalbeli mérkő­zésre - pénteken 19 órakor az FGSZ Siófok.- Nem változtatok a Hon­véd elleni együttesen, de nem azért, mert elégedett lennék- mondta Horváth Károly, az FGSZ-Siófok mestere, aki sze­rint Kecskés sem tudja még visszafoglalni a helyét a közép­pályán. - Azon a találkozón négy poszton is különbözött a csapat a tavaszihoz képest. Ha még jobban belenyúlnék az összeállításba, az nagy gondo­kat okozhatna. Szeretném, ha megmaradna a stabilitásunk. A nyitófordulóban kevés helyzetet dolgoztak ki a Bala- ton-partiak, amelyeket Melczer és Horváth elhibázott, s Mol­nárnak is akadt egy fejese. Az MTK-tól érkezett fiatal támadó­tól gól(oka)t várnak a szurkolók.- Molnárral türelmesnek kell lenni, hiszen kevés lehe­tőséget kapott az utóbbi idő­ben - folytatta Horváth Károly, aki hozzátette: Dajic egyelő­re nincs megfelelő állapotban.- Haraszti pótlása okozza in­kább a nagyobb gondot. Az eg­riekre visszatérve: teljesen is­meretlenek, mivel folyamato­san igazolnak; legutóbb Norvé­giából egy macedón védőt. Az anyagi helyzetüknek köszön­hetően szinte azt vesznek meg, akit akarnak. A szlovén kapu­sukat, Brljakot például én is szívesen láttam volna a csapa­tomban... ■ Keszthelyi Zoltán Hiaba váltott, mégis marad paralimpia Csak mozgáskorlátozott sportolók utazhatnak Londonba A kaposvári Széchenyi András hiába úszta meg többször is a szintidőt, még­sem utazhat a londoni pa­ralimpiára, mivel a magyar színeket csak kizárólag mozgáskorlátozott sportolók képvisel(het)ik majd. Fenyő Gábor Az 1992-es barcelonai sereg­szemle után - miután kiderült, hogy a házigazdák férfi kosár­válogatottja csalt - kivették a paralimpia műsorából az értel­mileg sérült sportolókat. Kerek két évtizedet kellett arra várni, hogy újra visszakerülhesse­nek, ám az augusztus 23-án kezdődő londoni játékokon a magyar színeket csak kizáró­lag mozgáskorlátozott sporto­lók képvisel(het)ik.- Mind a mai napig sem le­vélben, sem pedig e-mailben semmilyen hivatalos értesí­tést nem kaptam arról, hogy miért marad ki az utazó úszó­csapatból Széchenyi András - mondja elkeseredetten Ko- vácsné Solymossy Mária, Szé­chenyi András mestere. - A berlini verseny előtt az egyik versenyzőtársa szólt, hogy nagy „gáz” van; így szembe­sültünk azzal, hogy London csupán álom marad. A döntés értelmében az angol fővárosba utazó magyar úszó­csapatban - a többi sportághoz hasonlóan - csak mozgáskor­látozott sportolók kapnak he­lyet, egészen pontosan tízen. Széchenyi András mellett még Érthető Kovácsné Solymossy Mária és Széchenyi András csalódottsága hárman úsztak szintidőt, ám valamennyien maradnak.- Az S14 kategóriában há­rom számban - nevezetesen 100 mellen, 100 háton és 200 gyorson - avatnak majd győz­teseket ‘ - folytatta Kovácsné Solymossy Mária. - Egyik sem András száma, ám átálltunk, hogy ott lehessen Londonban. Tavaly a berlini Európa-baj- nokságon 100 háton már meg­úszta a szintidőt - akkor bronz­éremmel térhetett haza -, idén tavasszal pedig Berlinben és Splitben újra teljesítette a szin­tet; s Sheffieldben is kitett ma­gáért. Csak azt tudnám, hogy miért hitegettek bennünket? Ráadásul a külföldi versenyek­re úgy jutottunk ki, hogy a saját zsebünkbe nyúltunk, tá­mogatók és szponzorok után futkoztunk. Amúgy a magyar mozgáskorlátozott úszócsapat­ban a férfi vonal valóban rop­pant erős, a nőknél viszont töb­ben is akadnak, akiknél And­rás sokkal jobb eredményt ért el. Érthetetlen és felfoghatatlan ez a döntés; nincs jobb szó, egy­szerűen kinyírják így az után­pótlást. Most én teszem fel a kérdést: hol az annyiszor han­goztatott esélyegyenlőség...? S hogy milyen eredményre lenne képes Széchenyi?- Szerintem mindhárom számban a döntőben lenne a helye, 100 háton pedig akár a dobogó is összejöhetett volna - folytatta Kovácsné Solymossy Mária. - Már persze ha folytat­nánk a felkészülést, utaznánk az edzőtáborba, és mehetnénk Londonba. Leálltunk, mert így nincs értelme tovább dolgozni. Azt mondtam Andrásnak, men­jen el, végre vakációzzon egyet a nyáron... A legszebb az egészben, hogy az 1. MCM KFT. - amely hosszú évek óta önzetlenül támogatja más sportágakhoz hasonlóan az értelmileg sérült kaposvári úszókat - állta volna az utazás és a kinttartózkodás költségeit. Horváth Éva, az 1. MCM KFT. ügyvezetője próbált lelket ön­teni beléjük. Azt mondta, nyu­godjanak meg, mert nem kido­bott pénz az, amit Széchenyi András paralimpiai felkészülé­sére fordítottak.- Nyolcéves korom óta úszom, de most nem tudom, hogyan tovább. Szeretek úszni, így azonban nem látom sok ér­telmét... - mondta csalódottan amolyan zárszóként a 23 éves Széchenyi András, aki másfél évtizede kezdett úszni. Hát ez tényleg para a javá­ból... Tudta, hogy világcsúcsot fog úszni mestermérleg Virth Balázs: Gyúrta tudatosan felépített magában mindent HIRDETÉS Nem volt egyszerű, de csak utolértük csütörtökön délután telefonon Virth Balázst, a szer­dán este a 200 méteres mell­úszást új világcsúccsal nyert 23 esztendős Gyúrta Dániel kaposvári származású meste­rét Londonban.- Mennyit sikerült aludni az éjjel?- Túl sokat nem... - mond­ta Virth Balázs, aki 1998-ban került a somogyi megyeszék­helyről a Jövő SC úszócsapatá­hoz, s a Széles Sándor vezette edzői team tagjaként 2000 óta, vagyis több mint egy évtizede foglalkozik Gyúrta Dániellel.- Amúgy semmi extra nem tör­tént, hiszen Danit szombaton is rajthoz szólítják még a 4x100 méteres vegyesváltóban. Elhú­zódott a doppingvizsgálat, ami­kor pedig végre elindultunk a szállásunk felé, rengeteg ma­gyar szurkolóval találkoztunk. Dani megmutatta az arany­érmét is, mire minden létező náció képviselője odajött, hogy gratuláljon; jó darabig mozdul­ni sem tudtunk. A szálláson az­tán még sokáig fenn voltunk: beszélgettünk, elemeztük a Virth Balázs (balról) és Gyúrta Dániel két éve a kaposvári röplabdadöntőn 200 méteres mellúszás döntőjé­ben történteket.- 2004-ben az athéni olimpi­án nem sokkal a 200 méteres mellúszás döntője előtt - ahol végül másodikként csapott a célba - SMS-t küldött az akkor még 15 éves Gyúrta Dániel a szüleinek, hogy mindenképpen nézzék a tévét, mert valami olyasvalamit látnak, amit még soha.- Most teljesen más volt a szituáció. A finálét megelőző napon kétszer is kellett úsznia - előbb a selejtezőben, majd a középdöntőben s kicsit fá­radtnak érezte magát. A dön­tőre aztán rápihent. Tudatosan felépített magában mindent, s azt is tudta, hogy világcsúcsot fog úszni. Azt azért tegyük gyorsan hozzá, hogy nem volt egyszerű a feladat, lévén az an­gol Michael Jamiesont 17 ezer fanatikus szurkoló űzte-hajtot- ta az uszodában.- Lesz még magyar úszóérem Londonban?- Nagyon bízom Cseh László csütörtök esti 200 vegyesében. Az új amerikai úszófenomén, Ryan Lochte ugyan verhetet­lennek tűnik, minden idők legeredményesebb úszója, az immár 19 (!) olimpiai érménél tartó, ugyancsak amerikai Mi­chael Phelpset viszont szerin­tem meg tudja fogni.- Nem mai a történet: amikor még az athéni olimpia előtt Kaposváron elmentek egy ko­sármeccsre, nem akarták been­gedni Gyúrta Dánielt, mert nem volt nála a diákigazolványa.- Gyanítom, már nem lenne ilyen gond... ■ Fenyő Gábor amsmmm ■ Ön szerint hány magyar arany lesz Londonban? Szavazzon hírportálunkon —• ma 16 óráig: ^8^ SONLINE.hu JT A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnutt. rz .. m nemzetközi pénztranszfer I U U. I L-.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 278,50 284,49 USD 227,00 232,99 CHF 230,00 237,50 ÉRVÉNYBEN: augusztus 2. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS HIRDETÉS Garantált juttatások: 0Kreditpontok 0Családi pótlék 0Europass 0 Diákigazolvány 0Laptophasznáiat 0Kollégium 0Jogosultság egészségbiztosításra Szakképzések érettségizetteknek: Banki / Pénzügyi szakügyintéző, Idegenforgalmi / Reklámszervező szakmenedzser, Utazásügyintézö, Marketing- és reklámügyintéző Regisztrálj online most és iratkozz be 8 napon belül, eddig tudjuk csak ____garantálni a helyedet! Ma gyar Üzletemberképző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. www.mua.hu | Tel: 82/320-160 PÉNTEK LABDARÚGÁS OTP Bank Liga NB I. - második forduló: Egri FC- FGSZ Siófok. Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 19 óra. STRANDLABDARÚGÁS NEMZETI Strandlabdarúgó Liga - négyes döntő (első játéknap). Siófok, Nagystrand Nestea Beach Aréna. A döntőbe jutásért: Szász Therm Gyál-MCC Energia SC .Gyöngyös 15 órakor; Goldwin Plüss Lőrin- ci-Bonyhád BFC 16.30 órakor. Magyarország-Hollandia váloga­tott mérkőzés 19 órakor. STRANDRÖPLABDA CUKORMANU­FAKTÚRA megyei amatőr (női, férfi és vegyespáros) strandröplabda körverseny - harmadik forduló. Fonyód, Sándor-telepi (szabad-) strand. Mérkőzések: 9 órától. SZOMBAT labdarúgás otp Bank Liga NB I - második forduló: Kaposvári Rákóczi FC-Debreceni VSC-TE- VA. Kaposvár, 17 óra. STRANDLABDARÚGÁS NEMZETI Strandlabdarúgó Liga - négyes döntő (második játéknap). Sió­fok, Nagystrand Nestea Beach Aréna. Bronzmérkőzés 15 óra­kor; döntő 17.30 órakor. tenisz Somogy Kupa kor- osztályos teniszverseny (első játéknap). Kaposvár, Iszák utcai teniszcentrum, 9 órától. VASÁRNAP STRANDKÉZILABDA STR ANDKÉZI- labda-torna (négy női és négy férficsapat részvételével). Fo­nyód, Sándor-telepi (szabad-) strand. Mérkőzések: 9 órától. TENISZ SOMOGY Kupa korosz- tályos teniszverseny (második játéknap). Kaposvár, Kapós TC Iszák utcai teniszcentruma. Mér­kőzések: 9 órától. ■ Fenyő G. MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 02/429-892 WEB címe: www.smaok.hu Somogy Megyei Állatorvosi Kamara , KIS BANK TAMÁS és BRUDICS TERÉZIA Andriska és Annácska Titeket köszönt e jelen napon, Legyetek boldogok nagyon-nagyon! Mi is szívből gratulálunk - papa és mama Hisz ma van a Házasságotok 10. évfordulója. Köszönjük az unokákat, Kikkel oly boldogok vagyunk, És a sok szeretetet, Amit Tőletek kapunk. Áldjon meg a jó Isten Benneteket érte, Életeteket mindvégig a szeretet kísérje. SPORT —I

Next

/
Oldalképek
Tartalom