Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-25 / 199. szám

2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Cigányzene a feje tetejére állítva roby lakatos Unortodox, mondja az általa megteremtett új műfajról a muzsikus Roby Lakatos volt fertály­órányira a siófok-széplaki Piroska csárda cigányzene­karának a prímása. Fónai Imre Roby előtte saját zenekarával (zongora, gitár, hegedű) is be­mutatta tudását a csárdában, előadták többek között, hogy miképpen dolgozták föl ők a Most múlik pontosan-t. A világ ma talán legismertebb cigány- prímása kis ünnepségre érke­zett vendégnek: a londoni olim­pián bronzérmes Marosi Ádám öttusázó és családja, ismerősei szórakoztatására, s lapunknak elárulta, életében először járt a Balaton partján.- Titkon számítottak rá biz­tosan - felelte, amikor felvetet­tük: a Piroska cigányzenekara nyilván nagyon készült a talál­kozásra, a közös zenélésre. - Ha ezzel örömet szereztem nekik, boldog vagyok. Szeretek együtt örülni az emberekkel, vagy ép­pen együtt sírni velük, felvidí­tani őket, elfeledtetni a problé­máikat, bajaikat a zenével. Ritkán jár Magyarországon (Belgiumban él a hegedűmű­vész), de gyakrabban kéne, álla­pítjuk meg, mert mifelénk akad bőven, akit föl kéne vidítani... - Sokan leegyszerűsítik: odakint jó világ van, itt meg rossz - így Lakatos. - Pedig egész Euró­pában nehezebb az élet, mára a belgák is panaszkodósak let­tek, pedig sose voltak azok. Ro­by Lakatos hatévesen, a Dan- kó Pista emlékkoncerten zenélt először színpadon a hegedűjé­Roby Lakatos nem csak saját együttese élén húzta, a Piroska zenekarában is prímáskodott néhány nóta erejéig vei, óriási sikert aratva. Tizen­kilenc évesen kapott három­hónapos szerződést Brüsszel­ben - egy cigányzenekar tagja­ként játszott odakint, és folyton hosszabbítgatták a szerződé­sét, amiből mára huszonnyolc év lett. Az étterem, amíg ott játszott, valóságos zarándok­hellyé vált. Yehudi Menuhin is rendszeresen felkereste, hogy Roby Lakatost hallgathassa.- Huszonnyolc éve kint élek, de Magyarországra mindig ha­zajövök, és a plakátjaimon is magyar cigányprímásként sze­repelek - szögezte le Szépiákon a művész, aki a világban ismer­tebb, mint idehaza. - Cigányze­ne koncerten, színpadon előad­va, ezt találtam én ki, ebből fa­kad a sikerem. Az egész vilá­gon minden zenei műfaj meg­újult. A magyar cigányzene va­lahogy képtelen volt erre. De miért ne változhatna a cigány­zene is, gondoltam. Ennek je­gyében kezdtem új stílusban játszani. A cigányzene kávéhá­zi, éttermi műfaj, miközben az emberek fogyasztanak, amo­lyan háttérzeneként szól, de én koncertszínpadra akartam vin­ni. Ezért aztán mindent össze­kevertem, a feje tetejére állítot­tam a tradíciókat, mindent for­dítva csináltam, ami lassú volt, azt gyorsan, ami gyors volt, azt lelassítottam. Ma már az egész világon ismerik a zenénket. Van benne balkán, orosz, me­xikói, flamenco, dzsessz, klasz- szikus. S ma már meg tudja mondani azt is, hogy mi is ez az újfajta stílus. - Néhány éve még gondolkodtam volna a vá­laszon - ismerte el Roby Laka­tos. - Unortodox cigány fúziós zene a mi műfajunk. Nemzet­közi szinten elismernek, hall­gatnak (a Lakatos egyébként is „márkanév” a világban) és amit hallgatnak, az nyilván jó. Magyarország más. Tizennyolc évig nem játszottam idehaza, nehéz volt elfogadtatnom ma­gam az új stílussal, de ma már itthon is kapukat tudok meg­nyitni, szélesre tárom a műfaj ajtajait a sok-sok színt, ritmust, stílust elegyítő zenével. S egyre több fiatal együttest hallok ide­haza ebben a stílusban játsza­ni. Az új generáció tehát átvet­te, elfogadta. A hagyományos cigányzenének is van létjogo­sultsága Bihari János hetedik leszármazottja szerint, ám saj­nálja, hogy egyre kevesebb ét­teremben hallani, pedig - véli Roby - a vendéglátás, a turiz­mus is újra fellendülhetne, ha cigánymuzsika szólna sok he­lyütt, mint régen. Fekete, dögös magyartanámő, nyelvi korlátokkal netes társkeresés Rengeteg a magát párkeresőnek valló a kalandor, megnehezítve a valódi keresgélést Kalandorok kíméljenek! - hangzik a neten komolyan társat keresők fohásza Egy pszichológus szerint ma­napság az internetes társkeresés már ugyanolyan elterjedt, mint a hagyományos ismerkedési for­mák, főként a 15-45 éves korosz­tály tagjai között. Sőt, a szakem­ber különféle felmérésekre hi­vatkozva kijelentette: a virtuá­lis társkereséssel sokkal gyor­sabban lehet párra találni, mint a való életben, a netes ismerke­dés során ugyanis sokkal hama­rabb megnyílnak-megismerhető- ek az emberek a világháló lazább környezetének köszönhetően. Vi­szont ugyanemiatt sokkal kiszol­gáltatottabb is a partnert kereső, hiszen a net arctalan-személyte­len világában sokkal könnyebb visszaélni bizonyos helyzetek­kel. Végső konklúzióként a lélek­búvár kijelentette: az interneten előbb-utóbb mindenkire kíván­csi lesz valaki. Kilenc és fél év házassággal és egy három hónapos trónörökösJ sel a kiságyban kizárólag az új­ságírói kíváncsiság vitt fel a ma­gát legnagyobb hazai társkere­sőként reklámozó oldalra, aho­vá már állítólag több mint más- félmillióan regisztráltak. Ami már önmagában meglepett, hi­szen ez azt jelenti, nagyjából minden hatodik magyar náluk próbál új kapcsolatot kialakíta­ni. A regisztráció felért egy ön­ismereti vizsgálattal, a szemé­lyes adatokat még gyorsan be le­het pötyögni, ám az önjellemzés néhány száz karakterben, ha az ember komolyan gondolja a part­nerkutatást, komoly feladat. Ha­mar kiderült aztán, a sorstársak meglehetősen nagyvonalúan ke­zelték ezt a problémát, ugyan­is még csak közepesen rossz tu­lajdonságokat sem osztott meg a nagy többség: a dohányzás felvál­lalása volt a legtöbb, amit elbírt a klaviatúra... S nem mellékesen mindenféle hazai felmérésnek ellentmondó a tartós kapcsolat­ra vágyó, s az együttlétet frigy- gyei megkoronázni szándékozók száma. Hanna is házasságban gondol­kodott, az adatlapja alapján negy­venéves, egyetemi végzettséggel bíró - néhány üzenetváltás után magyartanámőnek mondta ma­gát -, elvált nő stílusa, és főként helyesírása alapján azonban in­kább úgy tűnt, kissé hadilábon áll a nyelvtannal. Néhány nap után netes társalgásunk az anya­gi lehetőségeimre és esetleges ta­lálkozásunkra redukálódott, il­letve kiderült, hiába állította, egy városból valók vagyunk, a legele­mibb helyszínekkel sem volt tisz­tában, így hamar kiderült, kamu­zik. Pedig a fotója alapján - holló­fekete haj, gyönyörű szemek, csá­bító dekoltázs - nem tűnt rossz partinak. Gabi budapestinek mondta magát, az adatai szerint éppen hét évvel volt fiatalabb nálam, horoszkópja eredendően Kos, ám a piócát jobban el tudtam volna képzelni róla. Félelme­tes gyorsasággal reagált min­denre, az elküldött üzenetre fél, egy perc múlva már válasz is érkezett, viszont - előfordult, a szájbertérbeli életet meglehe­tősen háttérbe szorítottam a va­lós mellett -, akár tizenötször is rákérdezett a válaszra, így né­hány nap után úgy éreztem ma­gam, hogy még a neten is képes elszívni előlem a levegőt... Ezek után a netes társke­resésben jártas pszichológus tanácsaira hallgatva csak olyan megkeresésekkel foglalkoztam, melyek életszerűnek tűntek: a lé­lekbúvár szerint ugyanis, akik minél kihívóbb képeket tesznek fel magukról, annál valószínűtle­nebb, hogy hosszú távú kapcso­latra vágynának, sokkal inkább kalandot keresnek, esetleg bale­kot, akivel kiszórakozhatják ma­gukat a vüágméretű arctalan­ságban. Böbe profilja kívül ma­radt ezen a kategórián, s a har­mincöt éves nőről jó hét után már sejteni lehetett, valódi önma­gát adja. Nem volt Lőve story-szö- veg, Chuck Norrist megszégyení­tő izgalmas múlt, nem akart há­rom nap után találkozni, és el le­hetett vele levelezgetni irodalom­ról, politikáról, színházról, sport­ról - éppen úgy indult minden, mint egy normális kapcsolatban az első lépések. Mivel a szolno­ki nő még két hét után is bőség­gel befért a teljesen normális ka­tegóriába, éreztem, nekem sem szabad tovább képzeletbeli száj- beréletet élnem, így bevallottam regisztrációm okát, családi hátte­remet. Meglepően normálisan fo­gadta, s mivel az ellenoldalról el­maradt a hasonló nagy önleleple­zés, azt hiszem, ez esetben való­ban önmagát adta korábban. Né­miképp ellentmondva annak a sok helyütt olvasott megállapí­tásnak, mely szerint a netes társ­keresés a bénák, rondák, hülyék, perverzek és a lelki sérültek utol­só mentsvára, ahol nem szület­hetnek komoly kapcsolatok, min­denki csak a szexet keresi. Persze, akadnak ilyenek is szép számmal, ám a rendszer sokaknak hatékony magányol­dó megoldás, egy lehetőség, hogy kezdjen valamit magánéleté­vel. Akinek pedig szerencséjére nincs rá szüksége, törölje profil­ját. Ahogyan én is... ■ A. V. In memóriám NAGY LAJOS Távol Kaposvártól, az idő múlá­sával, mind gyakrabban vissza­vágyom a távoli múltba, a ka­posvári Kinizsiben, majd a ka­posvári Rákóczi ifiben és a nagycsapatban eltöltött évek­re. Nagyszerű emberekkel és még jobb játékosokkal hozott össze a sors, és talán ez is az oka annak, hogy 2011. nyarán az évek során egyre inkább gyötrő hiányérzetet pótolván, régi csapattársak közül jó né­hányat sikerült vendégül látni a felsőörsi hétvégi házamban. Jót diskuráltunk, beszélget­tünk, mókáztunk Németh Tibi­vel, Pataki Csingivel, Hegedűs Petivel és utoljára, de nem utolsósorban Nagy Lajossal. Nem értettük és most sem ért­jük, mi volt annak az oka, hogy egy másodosztályú meccsen 5-7 ezer ember látogatott ki az ország legszebb gyepszőnyege mellé, csodálva az akkori játé­kosok játékát. Talán éppen La­jos miatt, aki térült-fordult, jobbra nézett és balra, egy 30- 40 méteres, centire pontos át­adással hozta helyzetbe vala­melyik csapattársát. Sokszor improvizált, kiismerhetetlenül cselezett, és közben fáradha­tatlanul „csendesen morogva” hajtotta az egész csapatot. Jól éreztük magunkat, bár La­jos kissé szürke volt, csende­sen panaszkodott nekem ki­sebb egészségügyi problémái miatt, de biztatott, hogy meg van rá a gyógyszer, és rendbe fog jönni. Nehezen búcsúztunk el egymástól, azzal a szándék­kal, hogy hamarosan, egy év múlva, ismét találkozunk, egy bővebb kerettel. Hazalátogattam ez év júniusá­ban Taszár-Kaposvárra, és meglátogattam Lajos baráto­mat. Nagyon beteg volt, de az életkedve és a bizakodása ezúttal sem hagyta cserben. Csak a szeretteiről beszélt, akik mély érzéssel és odaadás­sal ápolták és segítették test­ben és lélekben. A többi tár­sakról is szó esett és arról, hogy ha jobban lesz, ismét egy kirándulásról álmodoztunk. Nehéz szívvel elbúcsúztam, és néhány héttel ezelőtt felhívtam telefonon, s bár csak egy-két mondatot tudtunk váltani, a bi­zakodása és az egymással való beszélgetés öröme elégedett­séggel töltötte el. Elviselhetetlen fájdalmairól, testi gyötrelmeiről nem be­szélt, nem panaszkodott, mint ahogy szerény volt, mint futba- lista és mint ember is. Már ne­hezen látott, de ahogy az író mondja: „Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Ő mindig mindent látott, és hű maradt mindig csapatához. Most azon­ban átigazolt, ahol a csapatot a Maestro állítja már össze, So­vány a kapus, ahol hátul a vé­delmet Szigeti Jancsi irányítja, Németh Gyuszi kisegíti, Szőlősi Gyuri és Horváth Zoli remek tár­sak, és olyan csatárt hoznak gólhelyzetbe, mint Göncz Pista és a többiek. Nyugodjatok békében. Kiss Andor, Veszprém, Rómer Flóris u. 33.

Next

/
Oldalképek
Tartalom