Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-18 / 194. szám

Dobogósok feszülnek egymásnak labdarúgó nb in., dráva csoport Négy somogyi csapat rajtol a harmadik vonalban Mindkét kupát a vendég kezis hölgyek nyerték Nagyatádon Az idén is összecsap egymással - igaz, már megváltozott játékoskerettel - az FGSZ Siófok II. (fehérben) és az AC Nagybajom együttese A hét végén rajtol az NB III- as labdarúgó-bajnokság. A Dráva csoportban négy somogyi együttes szerepel a 2012/2013-as pontvadá­szatban. Összeállításunkból kiderül, milyen változások történtek az együtteseknél. Klein Péter NAGYATÁDI FC érkezett: Pandúr Ádám (Ba- bócsa SE), Kovács Tamás (SA- TELIT FC Somogytarnóca), Vö­rös Ákos (ZTE). távozott: Ferenczi István (Kéthelyi SE), Böczkös Bence (?), Iván Dániel (Komlói Bá­nyász SK), Brezovszky Béla (visszavonult). AC NAGYBAJOM érkezett: Baksa Zsolt (Ka- posmérői SE), Németh József (Kiskorpádi SE), Máyer Márk (Győri ETO FC U19), Nagy At­tila (kihagyás után visszatért), Czeferner Richard, Récsei Ben­ce, Szalai Zsolt, Baráth Ákos, Nagy Zoltán, Dalovics Norbert (mind a hatan az ifjúsági csa­patból kerültek fel). távozott: Czonev Márk (Komlói Bányász SK), Keczeli Krisztián (Dombóvári FC-RU- TIN), Molnár Kornél (Marcali VFC). BALATONLELLE SE érkezett: Varga Szabolcs (FGSZ Siófok), Sylla Sulejman (Internationale CDFSE), Bérezi Dávid (Buzsák KSE, kölcsönből vissza), Kerekes Zsolt (Komlói Bányász SK). távozott: Mercz László (Fo- nyódi Petőfi SE), Balogh László (Balatonfüred FC), Graszl Nor­bert (?). FGSZ SIÓFOK II. érkezett: Gécs Gergő, Nyit- rai Dániel (mindketten Vár­palotai BSK), Tulok László, Pe­tő Kristóf (Kaposvári Rákóczi FC), Mester Gellért (Kozármis- leny), Kleibert Péter (Vasas), Kovács Zsolt (Kecskeméti TE), Bene Ákos, Joó Gergő, Lángos Tamás, Schafer Dávid, Kiss Ta­más (mind az öten az ifjúsági csapatból kerültek fel). távozott: Gáspár Dávid (?), Balogh Gergely (Balatoni Vasas SE), Sowunmi Attila (?), Hamál Dávid, László Milán (mindket­ten visszavonultak). A hét végi bajnoki nyitányon a Balatonlelle SE a legerősebb- | nek vélt ellenféllel, a Dunaúj- ! várossal mérkőzik, a tavalyi j bronzérmes Nagyatádi FC pedig az előző bajnokság ezüstérmesé­vel, a PMFC-Matias II.-vel talál­kozik. Az FGSZ Siófok II. Komló­ra látogat, míg az AC Nagybajom Dombóváron vendégszerepei. Deák még nem, Csokics viszont bemutatkozhat labdarúgó nb i. A bronzérmes Győri ETO ellen próbál meg javítani eddigi mérlegén az FGSZ Siófok A bronzérmes Győrt fogadja szombaton 20.45 órától az FGSZ Siófok élvonalbeli labdarúgócsa­pata, mely három forduló után egy ponttal kieső helyen áll. Győrben sem rózsás a helyzet, hisz négy ponttal csak kilen­cedikek. Utóbbiak mindhárom fordulóban - Trajkovic, Dudá és Kronaveter révén - büntetőt hibáztak, ezzel szemben siófo­ki oldalon csak ellenük ítéltek tizenegyest... A két klub negy­venegyedszer találkozik az el­ső osztályban, ennél többször (42) csak az Újpesttel játszottak a balatoniak. A mérleg a zöld-fe­hérekre nézve kedvező, miután Győrben húsz meccsből csak egyszer, 1991-ben nyert a Siófok Zare-, Fodor-gólokkal (1-2), még Varga Istvánnal a kispadon... A legutóbbi négy bajnokit a kis­alföldiek nyerték, háromszor Aleksidze győztes góljával. A tá­madó a legutóbbi fordulóban kis- padra sem került, így bizakod­hatnak a somogyi szurkolók.- Nem mi vagyunk az esélye­sek, a győzelem bravúr lenne - mondta Horváth Károly a sió­fokiak vezetőedzője. - Ezúttal Melczer fog hiányozni, akit egy sárgáért Fehér „hatástalanított” a Haladás ellen. Előbbit Kiss vagy Nagy helyettesíti, de játék­ra kész a Kecskemétről igazolt, szerb Milán Csokics, aki a kö­zéppálya jobb oldalán kaphat szerepet. Á belső védő Deák pa­pírjai még nincsenek rendben, így biztosan nem lép pályára. A siófoki szakvezető sze­rint még mindig az „összeérés fázisában” vannak, ráadásul az első és a második helyezet­tek ellen játszottak korábban, illetve egy újonccal „idegen­ben”. Újra összeállhat viszont |- a szezonban első alkalommal |- a Kecskés-Egerszegi-duó a pá­lya közepén, mely megadhatja azt a stabilitást, amit Horváth Károly eddig annyira hiányolt csapatában. ■ Keszthelyi Zoltán Megkezdődtek a csaták a Magyar Kupában labdarúgás Az első selejtező- forduló eredményei a Somogy megyei labdarúgó-Magyar Ku­pában: Kaposszerdahely-Kapos- táj Zimány 0-3; Ádánd-Balaton- szabad 1-4; Kazsok-Somogyszil 0-3; Baté-Kacsógép Taszár 1-3; Szabás-Segesd 3-6; Kereki- Dél-Balaton Balatonszemes 0-4; Memye-Somogysárd 1-6; Kaposfői SE-Kaposújlaki SC 2-1; Alsóbogáti Sasok SE-Osz- topáni SE 3-2; Bodrog SC-Bár- dudvarnoki SÍK 0-5; Andocs KSE-Bálványosi KSE 4-0; Mike FC-Csokonyavisonta KSC 2-2; Koppányvölgye FC-Igal SE 0-8; Szabadidős SE Iharosberény- Rákóczi SE Inke 2-2; Homok- szentgyörgy KSE-Szulok Petőfi SE 1-4; Kutasi FC-Somogyszobi VSE 1-5; Nagyberény FC-Ságvá- ri Junior SE 4-3; Csököly SE-Tap- sony KSE 0-1; Potony KSK-FC Barcs 2-1; Görgeteg SE-Satelit FC Somogytarnóca 0-4; Somogy- geszti KSK-Somodori SE 2-1; Somogyudvarhely SE-Berzence SE 1-7; Őrei SE-Patalomi SZSE 1-1; Szentgáloskér KSK-Kisbár- apáti SE 1-4; Haladás FC Balato- nendréd-Balatonföldvári SE 1-0; Zákány-Gyékényes 0-4; Gamás SE-Somogybabod SE 1-1; Bala- tonújlaki SE-Mesztegnyői KSE 1-1; Bábonymegyer-Kapoly SE 0-3; Somogyaszaló SE-Hetes SC 3-0; Háromfa KSE-Tarany KSE 0- 3; Buzsák KSE-Marcali VFC 1- 3. ■ K. Z. Forró a sprintben is az élen triatlon Élete első felnőttbajnokságát nyerte ezen a távon újabb remek szerepléssel foly­tatta a szezont Forró Zsófia, az MG Produkt Kaposvári AC sportolója. Rajta kívül is kie­melkedően teljesítettek a klub sportolói a Faddon megrende­zett, sprint távú triatlon or­szágos bajnokságon. A hideg, szeles, esős időben Forró Zsó­fia nagyszerű futásának kö­szönhetően, élete első felnőtt sprint távú bajnokságát nyerte. Klubtársai közül Lábodi Lau­ra a tőle elvárható versenyzés­sel kategóriájának első helyén végzett, míg Fentős Adrienn a harmadik helyen ért célba. Csapatban a Lábodi Laura, Fen­tős Adrienn, Perczelné K. Gab­riella összeállítású kaposvári Forró Zsófia Faddon is remekelt együttes a második helyet sze­rezte meg. Az MG Produkt Kaposvári AC női versenyzői közül kategó­riájában Perczelné K. Gabriella hatodik, a férfiaknál Hanyecz Imre hetedik, Siska Sándor he­tedik, Perczel Miklós tizedik, Kemény András tizenhatodik, míg Pánovics Péter a harmin­cadik helyen ért célba. A más­napi MIX országos bajnokságon a kaposváriak Lábodi, Hanyecz, Fentős, Siska összeállítású csa- J pata nyolcadik helyen ért célba. A MIX ob-n két nő és két férfi j alkotja a csapatot. A nagyatádi Szüts Miklós ] ugyancsak kategóriagyőztes | lett a szenioroknál. ■ Kun Z. I kézilabda Női mérkőzésektől volt hangos a Nagyatádi Vá­rosi Sportcsarnok. Két előké­születi tornát is rendeztek a sportlétesítményben. Az első nap a Hertelendy Kupán öt NB I. B-s női ju­niorcsapat (köztük a Marcali VSZSE s a Rinyamenti KC) és az első osztályú Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia juniorcsapata küzdött két hár­mas csoportban. Már a csoportmérkőzések is nagyon szoros csatákat hoztak, de a torna legizgalma­sabb találkozója a döntő volt, amely döntetlen eredményt hozott, és három-három hét­méteressel kellett a győztes kilétét eldönteni. Végül a Dunaújváros csapata nyerte a kupát. AII. DXN Kupán az NB I. B Nyugati csoportjában szereplő öt csapat és a Keleti csoportba besorolt Vasas SC együttese- szintén két hármas csoport­ban szerepelt. ■ A nagyatádi előkészületi kézilabdatornán mindkét korosztályban az NB I. B-s Marcali VSZSE együttese végzett a harmadik helyen. A felnőttek küzdelmei másnap szintén óriási iz­galmakat hoztak, hiszen az A csoportban a Haladás VSE, a Mohácsi TE és a Rinyamenti KC csapatai körbeverték egy­mást, így a gólkülönbség dön­tötte el ennek a csoportnak a végeredményét. A helyosztók közül - ezút­tal is - a torna döntője hozta a legnagyobb csatát, ahol a Vasas SC együttese csak hétméteres párbajban verte a Mohácsi TE csapatát. A HERTELENDY KUPA VÉGERED­MÉNYE: 1. Dunaújváros, 2. Ha­ladás VSE, 3. Marcali VSZSE, 4. Mohácsi TE, 5. Vasas SC, 6. Rinyamenti KC. A TORNA LEGJOBB JÁTÉKOSA: Orbán Zsófia (Dunaújváros). A TORNA LEGJOBB KAPUSA: Ctincis Alexandra (Vasas SC). A II. DXN KUPA VÉGEREDMÉ­NYE: 1. Vasas SC, 2. Mohácsi TE, 3. Marcali VSZSE, 4. Ri­nyamenti KC, 5. PTE-PEAC, 6. Haladás VSE. A TORNA LEGJOBB JÁTÉKOSA: Krizsán Alexandra (Vasas SC). A TORNA LEGJOBB KAPUSA: Radohai Beáta (Mohácsi TE). gólkirály: Gácsér Klaudia (Marcali VSZSE). ■ Kun Z. ________________HIRDETÉS Gorn er pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. ca M -19 nemzetközi pénztranszfer I U U . I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 275.00 279,99 USD 223.00 228,99 CHF 227,50 233,99 ÉRVÉNYBEN: augusztus 17. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS # ii»i uui

Next

/
Oldalképek
Tartalom