Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-17 / 193. szám

A fiatalok fejlődése a legfőbb cél labdarúgó nb ii., nyugati-csoport Csak egy szezon elejéig lehetnek másodosztályúak Szombaton megkezdi sze­replését az NB II. Nyugati csoportjában a Kaposvári Rákóczi FCII. Az együttest a Barna László és Miovecz Zoltán edzőpáros irányítja a 2012/13-as szezonban. Klein Péter A Magyar Labdarúgó Szövet­ség (MLSZ) döntése alapján az elsőosztályú klubok fiókcsapa­tai a következő szezontól már nem szerepelhetnek az újra egycsoportossá váló NB II-ben. A döntés értelmében a Ka­posvári Rákóczi FC II. a baj­nokságban elfoglalt helyétől függetlenül csak egy évet sze­repelhet a másodosztályban. Azonban ennyi idő alatt is so­kat fejlődhetnek a fiatal játéko­sok és minél nagyobb eséllyel kerülhetnek be az első csapat keretébe. Az NB II. Nyugati csoport számít erősebbnek a két osztály közül, így egyálta­lán nem várnak könnyű ellen­felek a kaposváriakra. Itt talál­ható a folyamatosan erősödő és feljutásra készülő Gyirmót és a Tatabánya. Erős lehet a Győri ETO, a Szombathelyi Haladás és a Paks második számú csa­pata, de az NB I-től elsőként bú­csúzó ZTE-is.- Az NB Il-es csapat egy fix kerettel dolgozik, amely 15-16 Barna László (jobbra) a visszajátszók mellett a fiatalokra is támaszkodik a másodosztályú pontvadászat során főbő áll - mondta a szezon- kezdet előtt Barna László, a Kaposvári Rákóczi FC II. veze­tőedzője.- Az együttest a tavalyi NB III-as csapat focistái, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-ből kiöregedettek, vala­mint fiatal külföldi és magyar játékosok alkotják. Ők mind 1990 után születtek. Hozzá­juk csatlakoznak majd az első csapatból visszajátszók. Az NB Il-es szereplés egy gesztus a vezetőség részéről a tavalyi baj­noki címért. A klubnak nagy anyagi áldozatot kellett hoznia, hogy ebben az osztályban sze­repelhessünk. Tudjuk, hogy nem lesz mindenkiből NB I-es labdarúgó, de megadjuk a lehe­tőséget. A cél, hogy fejlődjenek a játékosok. Itt meg is tehetik, mivel sokkal jobb körülmények között játszhanak hétről hétre. Az első fordulóban a Szom­bathelyi Haladás második csapata lesz az ellenfél. - A tartalékcsapatokban általában a fiataloknak adnak szerepet - folytatta Barna László. - Még kérdéses, hogy ki fog visszaját­szani, ez csak a Kecskemét el­leni mérkőzés után derül majd ki. A Haladásnak jó utánpótlás­bázisa van, de mi mindenképp a győzelemre játszunk. Szeret­nénk helytállni és olyan ered­ménnyel hazatértni, ami min­denki számára elfogadható. Újra idegen környezetben lép játéktérre a Rákóczi labdarúgó nb i. Eddig még csak egyszer sikerült elhozni Kecskemétről mindhárom bajnoki pontot Ismételten idegenben kell pá­lyára lépnie a Kaposvári Rá­kóczi FC csapatának. Ezúttal a Kecskeméti TE-PHOENIX ME- CANO lesz az ellenfél az OTP Bank Liga negyedik fordulójá­ban. A kecskemétiek az előző for­dulóban kikaptak a tavalyi bajnok Debrecentől, és eddig mindösszesen csak két pontot szereztek az idei bajnokság­ban. A Kaposvár taktikusan és helyenként kiválóan futbal­lozva az előző fordulóban igen­csak meglepte a bajnoki címre pályázó Győri ETO együttesét. Igaz a végére elfáradtak és ki­engedték a kezükből a három pontot a zöld-fehérek, de ezzel a játékkal biztosan nem térnek haza üres kézzel Kecskemétről. A somogyiak javuló, igencsak javuló teljesítményt mutatnak a nyitófordulóban elszenvedett vereség óta, bár eddig a megye- székhelyt elhagyva még nem szereztek pontot.- Mindenképpen győzelem­re számítok, még akkor is, ha ez nem feltétlen reális - mond­ta Prukner László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Ez lesz a harmadik mérkőzésünk idegenben, bár nem voltunk még eredményesek, de a játé­kunk mindenképpen javuló tendenciát mutat. A szűkös ke­retünk megérzi a sok sérült és beteg hiányát, de semmiképp sem lépünk feltett kézzel pá­lyára a Kecskemét ellen. Bízom benne, hogy a csapatépítés szempontjából jó úton járunk. A elmúlt szezonban sima mérkőzésen négy gólt rúgva tartotta otthon a három pontot a KTE, a visszavágót azonban a somogyiak nyerték meg 2-1-re. Az összecsapáson biztosan nem vesz részt Moustapha Diallo, Horváth Tamás és Kovács Oli­vér sérülés miatt, de Hegedűs Dávid és Waltner Róbert játéka is kérdéses. ■ Klein Péter A vendég Győr ellen javítana hazai pályán a Siófok sportműsor Nemzetközi mérkőzéssorozattal emlékeznek idősebb Sótonyi Lászlóra a kézilabdázók PÉNTEK labdarúgás OTP Bank Liga: Kecskemét-Kaposvári Rákóczi FC. Kecskemét, 19 óra. SZOMBAT labdarúgás OTP Bank Liga: FGSZ Siófok-Győri ETO. Sió­fok, 20.45 óra. NB II., Nyuga­ti-csoport: Szombathelyi Hala­dás II.-Kaposvári Rákóczi FC II. Szombathely, 17 óra. NB III. Dráva-csoport: Komlói Bányász SK-FGSZ Siófok II., Dombó­vári FC Rutin-AC Nagybajom, Nagyatádi FC-Pécsi MFC Mat- hias II.; Balatonlelle SE-Duna- újváros PASE (az elöl állók a pályaválasztók, kezdés egy­ségesen: 17 óra). Megyei I. o.: Balatoni Vasas SE-Kaposmérői SE; Marcali VFC-Tabi Váro­si SC; Szabadidő SE Somogy- jád-Csurgói TK (az elöl állók a pályaválasztók, kezdés egy­ségesen: 17 óra.). Somogy Me­gyei II. o., Észak: Balatonsza- badi LE-Igal SE; Szőlősgyörök KSE-Kaposfüred SC (az elöl állók a pályaválasztók, kezdés egységesen: 17 óra.). Megye II. o. Dél: Szülök Petőfi SE-Csoko- nyavisonta KSC; FC Barcs-Ber- zence SE (az elöl állók a pálya- választók, kezdés egységesen: 17 óra.). Szabadföld kupadöntő jubileumi mérkőzés: Csurgó Old Boys-Dél-Somogy válogatott. Csurgó, 17 óra. kézilabda ii. So­mogy Kupa id. Sótonyi László nemzetközi férfi emléktorna. Nagyatádra költözik a mezőny Résztvevők: Csurgói KK, Ba- latonfüred, Orosháza, RK Bje- lovár. Nagyatád, Városi Sport- csarnok, mérkőzések: 11 órától. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Megyei I. o.: Lengyeltóti-So- mogyvár; Karád SC-Lábod MEDOSZ SE; Kiskorpádi SE- Nagyberki VSC; Babócsa SE- Mezőcsokonya SE (az elöl állók a pályaválasztók, kezdés egy­ségesen: 17 óra.). Megyei II. o., Észak: Dél-Balaton FC-Balaton- szemes-Kéthelyi SE; Toponár SE-Fonyódi Petőfi SE; Öreglaki MEDOSZ SE-Buzsák KSE (az elöl állók a pályaválasztók, kez­dés egységesen: 17 óra.). Megye II. o., Dél: Tapsony KSE-Kacsó­gép Taszár SE; Gyékényes SE-Iu- ta SE; Tarany SE-Böhönye KSE; Somogysárd KSK-Magyaregres SE; Somogyszobi VSE-Kadar- kút KSK; Segesdi SE-SATELIT FC Somogytarnóca (az elöl állók a pályaválasztók, kezdés egysé­gesen: 17 óra.), kézilabda ii. So­mogy Kupa id. Sótonyi László nemzetközi férfi emléktorna. Nagyatád, Városi Sportcsar­nok, mérkőzések: 11 órától. HÉTFŐ duatlon MA-VIK - MG Produkt Gyermek Duatlon, II. verseny. Kaposvár, Városliget. Rajt: 10 órától, strandröplabda So­mogy megyei bajnokság. Nagy­atád, strandfürdő, mérkőzések: 9 órától. ■ Kun Z. Farkas Sándor irányítja a pécsi női csapatot kosárlabda Szeptember 1-jétől farkas Sándor ve­zetőedzőként irányítja a PINKK-Pécsi 424 együttesét a női kosárlabda-bajnokság élvonalában. A klub tájé­koztatása szerint az 55 éves trénerrel együtt érkezik az FTC-től Ruják Nóra és Ko­vács Krisztina is. A Török Szilvia, Laczi Edit, Sarok Nikolett, Pénzes Kinga, Ru­ják Nóra, Lengyel Dalma, Kovács Krisztina, Iványi Dalma összetételű csapathoz várhatóan csatlakozik még két külföldi játékos. ■ Utcán pattog labda a siófoki fesztiválon kosárlabda A hétvégén Sió­fok ad otthont a Hoops Stars Streetball 2012 országos dön­tőnek. Augusztus 18-án, 11 órától az egy-egy elleni pár­harcokat rendezik a siófoki Beach Clubon. Ezt követően 16.30 órától dobóverseny kezdődik a gimnázium kosár­pályáján, ahol három helyről, három dobóstüusban, 160 dobásból kell minél többször betalálni a gyűrűbe huszon­három perc alatt. A rendez­vény augusztus 19-én zárul, amikor 10 órától a négy a négy elleni, egész pályás mér­kőzéseket rendezik. ■ Z. K. Marosiék játék nélkül jutottak tovább tenisz Marosi Katalin oldalán a horvát Darija Jurákkal játék nélkül jutott tovább a cincin­nati tenisztorna női párosver­senyének negyeddöntőjébe. Marosiék a legjobb 16 között a szlovák Daniela Hantucho- vá, Dominika Cibulkov ket­tőssel találkoztak volna, de utóbbi könyöksérülés miatt nem vállalta a játékot. ■ Rapport Richárd ezüstöt nyert Athénban sakk Óriási magyar siker­rel zárult az Athénban zajló U20-as sakkvilágbajnokság: a még mindig csak 16 éves Rapport Richárd ugyanis az első helyezett Alexander Ipa- tovval azonos pontszámmal zárva, csak az ellenfelek alacsonyabb Élő-pont-átlaga miatt lett második. A13 for­duló alatt 10 pontot gyűjtött ■ HIRDETÉS MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 82/429*892 WEB címe: www.smaok.hu Somogy Megyei Állatorvosi Kamara y HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm r* .. to nemzetközi pénztranszfer I U U ■ I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 276.00 280,99 USD 224.50 229.49 CHF 228.00 234,99 ÉRVÉNYBEN: augusztus 16. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS Busás jutatom WcriCOttnak. A trinidadi Keshorn Walcott nyerte a férfi gerelyhajítók versenyét a londoni jj / M ^ olimpián. A19 éves - legfiatalabb - aranyérmes az állam ajándékaként luxuslakást, 35 millió forintnak ™ megfelelő pénzt, földbirtokot és egyetemi ösztöndíjat vett át. Repülőgép és világítótorony névadója is lett V ■ 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom