Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-13 / 189. szám

2012. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Kamazfanatikus a vodkabarátok között asia race Közel tízezer kilométer homokban, sztyeppén és tört aszfalton Nyíregyházától Kazahsztánig A Szahara után az ázsiai si­vatagot is leküzdötte Lukics János, aki szerint a keleti utak még a legalattomosabb homokdűnéknél is jobban ki­készítik az autót és a sofőrt. Vas András- Még a játszótéri homokozókat is messze elkerülöm - mondja a ka­posvári Lukics János, ismerősei­nek csak Lujó. Viszolygása a kvarcportól új keletű, július utolsó hetére datál­ható, amikor is a kazah sztyepp­ékén gyűlt meg a baja a porral és homokkal. Ami a vártnál sokkal jobban megviselte, noha az elmúlt három esztendőben kétszer is be­járta autóval a Szaharát: előbb a Budapest-Bamakó-ralin pró­bálta ki magát és kocsiját, majd a klasszikus Párizs-Dakar útvo­nalán végighaladó Heroes Legen- den amortizálódtak. A júliusi Asia Race után a Mitsubishi köszöni, a körülményekhez képest jól van...- Azt hittem, Afrika után már nem érhet komolyabb meglepetés, ám kiderült, nincs elég fantáziám- folytatja Lujó, aki némi hezitálás után benevezett az Asia Race-re. A versenyzők két hét alatt 9800 kilométert tettek meg, az út jelen­tős részét a legendás Selyemút-ra- li vonalán, szinte járhatatlan te­repen, Ukrajnán, Oroszországon, Kazahsztánon át. Napi hat-nyolc- száz kilométer várt a nyíregyhá­zi startnál még 19 autóból álló, ám a pjatyigorszki befutónál már meg­feleződött mezőny tagjaira. Első hallásra nem is tűnik soknak, ám_.- Talán, ha az út ötödé volt asz­faltozott - állítja Lukics János -, a többi homok, sztyeppéi növény­zet, kő, kavics. És tört aszfalt. Utóbbi némi magyarázatot kí­vánhat: Lujó szerint az egykori Szovjetunióban előszeretettel al­kalmaznak útburkolatként asz­faltdarabokat, mely nemcsak a ko­csit viseli meg, de a lelket is kiráz­za az autósokból.- Valahogy úgy kell elképzel­ni - magyarázza -, mintha jönne egy melós a légkalapáccsal, feltör­né a 67-es utat, aztán beülne a ko­csijába, és hazamenne, mint aki jól végezte a dolgát. És nemcsak az Isten háta mögötti mellékuta­kon botlottunk ilyesféle borításba, de a Volgán túl főutakon is divatos.- Azt hittük, a verseny eleje amolyan rávezetés lesz - ingatja a fejét Lujó. - Nyíregyházáról kel­lett elautózni Donyeckbe, néztük a térképet: 2200 kilométer, van rá három napunk, gyerekek, ez sé­takocsikázás. Munkácsig nem is volt gond, aztán amikor elindul­tunk a Kárpátokba... Itt egy kevéssé idézhető, jelzők­kel erősen halmozott mondat kö­vetkezik az élménybeszámoló­ban, melynek konklúziójaként Lujó végül kijelenti: aki neki mos­tantól szidja a magyar utakat, ja­vasolni fogja nekik, autózzanak egyet valamelyik nyugatukrán főúton, ahol a legkisebb gödrök is elmehetnének tankcsapdaként.- Ja, és a látvány az út mellett- teszi hozzá. - Tisztára úgy .érez­tem magam, mintha A négy pán­célos és a kutyában lennék. Min­denütt tankok és katyusák a má­sodik világháborúból, illetve óri­ási hősi emlékművek. Donyeck- nél pedig fél Kaposvár nagyságú, több száz méter magas meddőhá­nyók, igazi holdbéli táj. A kelet-ukrajnai városig éppen csak elegendőnek bizonyult a há­romnapos szintidő, a Kárpátokon Jól jött a szaharai edzés: Lukics Jánosnak (jobbról) a kazah sivatagban is meggyűlt a baja a rengeteg homokkal Vereckénél átkelő autósok úgy negyvennel ballagtak keresztül Ukrajnán.- És megkopasztva - jegyzi meg letörten Lukics János. - Rit­ka trükkös fajta az ukrán rend­őr, a csalafintaságánál csak a kor- rumpálhatósága nagyobb. Ha nem mentél gyorsan, akkor köz­li, átléptél a felezővonalon, ugrik a jogsid, lefoglalja a kocsit, ennyi és ennyi hrivnya a büntetés, de... De ő jó srác, csak perkálj le száz euróL Donyeckig szépen el is fo­gyott a vis maior keretünk. Pedig utóbb kiderült, szük­ség lehetett volna rá, a Mitsu­bishi ugyanis az ázsiai turnét is megszenvedte. Előbb egy kisebb szakadékba csúszott be, s tört el mindkét első lengéscsillapí­tó-nyak, s deformálódtak el az el­ső ajtók, majd egy busz gyalulta le az egyik oldalát.- Kicsit járt az eleje onnantól, de egy szavunk sem lehetett rá - ismeri el Lujó, aki három nappal a cél előtt még - Molnár Márk na- vigátorralj)árban - a második he­lyen állt. Am a Kaukázusban már nem mertek hajtani, így végül a harmadik helyen zártak.- Persze azért tréfálkozott né­ha az autó - borul el Lujó arca az emlékezéstől -, úgy a harmadik vagy negyedik nap eltört a klíma­cső. Kint volt 42 fok, bent viszont 62, s mivel a homokban hamar fel­forrna a hűtővíz, be kell kapcsol­ni a fűtést... A homokkal amúgy is meg­gyűlt a bajuk, szerencsére Lujó Ukrajnai helyzetkép: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog a Szaharában már kellő gyakorla­tot szerzett ásásban, ám az egyik feladatnál, amikor egy teknősze- rű mélyedés közepén jelölték ki a szervezők a kötelező érintési pontot, igencsak kijutott neki a jó­ból: négy órán át ástak térdre eresz­kedve, úgy véli, kétszer maguk mö­gé dobálták a Róma-hegyet...- Rendkívül megerőltető volt a tempó - állítja. - Tizennégy-ti- zenhat órát vezettünk, rázkód­tunk, rázkódtunk, s az járt a fe­jemben, mekkora marha vagyok, ahelyett, hogy egy Noszlopy utcai teraszon ülnék, innám a jeges szó­dát, s kavargatnám a kávémat.. Hasonlóképpen érzett az uk­rán-orosz határátlépésnél is, ahol teljesen kipakoltatták velük a ko­csit, melyet aztán jó fertályórá­ra birtokba vett egy kábítószer­kereső kutya. Az eb talált is né­hány tablettát, s Lujónak úgy egy órájába telt meggyőzni a vámoso­kat, nagyon rosszul végzi, ha el­veszik tőle a cukorbetegségre fel­írt pirulákat.- Jó három óra múlva aztán in­tettek, mehetünk - folytatja -, ám abban a pillanatban leszakadt az ég, s olyan vihar kerekedett, hogy elment az áram, és nem tudták felhúzni a sorompót, így álltunk a senki földjén még vagy két órát. Aztán végre bebocsátást nyer­tek Oroszhonba, s Asztrahány- nál elérték a Volgát. Amely meg­lepően tisztának bizonyult, így a mezőny meg is mártózott Európa leghosszabb folyójábán. Ami után a Kamazok hazája kezdődött. Úttalan utakon a Kaukázusba Lujó szerint Kazahsztán fél óra alatt megnézhető: sztyeppe és tevék Kupa emlékeztet a harmadik helyre- A régi Zsigulikon kívül ott az a népautó - magyarázza Lujó -, s a tört aszfaltos úton tolják is ne­kik a sofőrök, ha nem figyelsz, ha­mar az árokban találod magad. A mezőny szépen araszolt dél­kelet felé, s néhány nap múlva el is érték Kazahsztánt.- Amit úgy fél óra alatt meg le­het nézni, annak ellenére, hogy három időzónára tagolódik az or­szág - állítja Lujó. - Sztyeppe, si­vatag, tevék, vadlovak, olajkutak, néhány város, röhejes, százötven forintos benzinár, a homokban skorpiók, kígyók, a sztyeppén sa­kálok, rengeteg légy és szúnyog. A városokban az elképesztő sze­génység és az elképzelhetetlen gazdagság kettőssége. De min­denki kedves volt, mosolygós, an­golul ugyan egy kukkot sem be­széltek, így elő kellett venni a kö­zépiskolából megmaradt minimá­lis oroszt, de egy Druzsbál-val, az­az Barátoml-mal szinte mindent el lehetett érni. Ezután vágtak neki a Kauká­zusnak. Órákon át kapaszkodtak felfelé az Elbrusz oldalán, a hegy lábánál még 35 fokot mutatott a kocsi hőmérője, aztán 3200 mé­ternél elérték a hóhatárt.- Két éjszakát fenn töltöttünk - meséü Lujó odajöttek hozzánk hegyi birkapásztorok, s kecske­sajtot ígértek vodkáért. Megittak fejenként egy litert, aztán haza­mentek, mondták, reggel jönnek a sajttal, várjunk nyugodtan. Hát, tőlük még most is ott ülnénk... Pedig a vodka általában jó cse­realapnak bizonyult.- Sörrel isszák, bort szinte nem is láttunk - mondja Lukics Já­nos -, mint ahogyan disznót sem, ami a vallásukból adódóan érthe­tő, ám hogy csirke sincs arrafelé, meglepett. Mint ahogyan a Kaukázus orosz részén az óriási katonai je­lenlét. Aliig felfegyverzett, golyó­álló mellényes katonák posztol- tak minden sarkon a városokban s minden útkereszteződésnél vi­déken.- Ötven kilométerre voltunk Dagesztántól, ami, ugye, elég pus­kaporos helynek számít a csecsé­nek miatt - teszi hozzá Lujó. - Még itthon elhatároztam, ha ar­ra megyünk, leugrom, csak hogy elmondhassam, jártam ott is, de az orosz katonák meggyőztek. Mondták, tőlük mehetek, ám ar­rafelé csak one way ticket van. Az­az senki sem garantálja, hogy va­laha visszatérek. Azt is mondták, nem árt, ha megborotválkozunk, mert errefelé, a még orosz részen a szakáll azt jelenti, csecsenszim- patizáns valaki, ami szintén nem a hosszú élet titka... Ezek után érthető, hogy azért mindenki megkönnyebbült, ami­kor a mezőny beért Pjatyigorszk- ba, úgy kétszáz kilométerre a Fe­kete-tengertől.- Utólag visszatekintve, olyan volt az út, mint a katonaság - me­reng el Lujó -, minél több idő te­lik majd el, annál szebbé válik. Persze voltak feledhetetlen pil­lanatok, a naplemente a Kauká­zusban, a sztyeppén vagy a Kasz- pi-tengemél tényleg elmondhatat­lan, rengeteg barátságos ember­rel találkoztunk, de egyelőre ezek a homályosabbak. Most csak azt tudom, egy darabig nem megyek le aszfaltos útról, s a legnagyobb táv a lakástól annyi lesz, hogy le­jövök a főtérre a Volkswagen Bo­gár-találkozóra. Ja, és kerülöm a lakótelepeket, nehogy meglás­sak egy homokozót...

Next

/
Oldalképek
Tartalom