Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-10 / 160. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. JÚLIUS 10., KEDD Alkotmányossági felülvizsgálatra szorul a cukrosok támogatása Malac helyett naposcsibe jutott szállítás Volt olyan rászoruló Lengyeltótiban, aki inkább nem vette át az adományt diabétesz somogybán Megyénkben több mint harmincezer beteg nem ismeri az állapotát. Évről évre nő a cukorbetegek száma, egyes becslések szerint körülbelül ugyanannyi ismert diabéteszes van, mint amennyiről még nem tudunk. Itt van nagy jelentősége a különböző szűrővizsgálatoknak, amivel időben ki lehet szűrni a még panaszmentes cukorbetegséget.- A fő ok az ülő életmód, tehát a fizikai inaktivitás és a helytelen táplálkozás, a meny- nyiségi túl- vagy minőségi alultáplálkozás - mondta Csuka László diabetológus-lipido- lógus szakorvos. - A cukorbetegség úgynevezett civilizációs ártalom, úgy is mondhatjuk, hogy a kövérséggel kezdődik, és a dialízis osztályon fejeződik be - vagy rosszabb esetben stroke-kal, infarktussal. A szakember hozzátette: a diabétesz időskorban gyakoribb, de szomorú tendencia a már ifjú, sőt gyermekkorban megjelenő kettes típusú diabétesz, amit régebben időskori diabétesznek neveztünk. ■ Azalulcukrozottságakár életveszélyes állapotot is teremthet, valamint az életminőséget nagymértékben rontja Közben civil szervezetek és több magánszemély kezdeményezte a cukorbetegek támogatott gyógyszerhez jutását szabályozó rendelet alkotmányos- sági felülvizsgálatát. Szerintük a cukorbetegek analóg inzulinhoz jutását szabályozó rendelkezések sértik az egészséghez való jogot és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Kifogásolták, hogy a rendelet előírása szerint a korszerűbb, analóg inzulint egy év után csak akkor támogatja az egészségbiztosító, ha a megfelelő vércukor- anyagcsere-háztartás legalább két mérés alapján fenntartható. - Az analóg inzulinok a legmodernebbek - hangsúlyozta a szakorvos. - Jelentőségük az, hogy flexibilisen alkalmazható az életmódhoz az alulcuk- rozottság állapota nélkül, valamint az esetleges testsúly-növekedés a minimális szintre csökkenthető. ■ Jeki G. A civilek szerepvállalása a települések eletében Ásványvizet osztanak a barcsi utcán, és locsolnak fórumok Gadányban az ön- kormányzat „A civil szervezetek összefogása a település rendezvényeinek életében”, Mesz- tegnyőn pedig a Honismereti és Természetvédő Közhasznú Egyesület „A civil szerepvállalás erősítése” címmel tartott fórumot. Gadányban a Kukoricás ételek fesztiválja adott apropót a fórumhoz, Mesztegnyőn pedig, ahogyan Kövesdiné Panyi Antóniától, az egyesület elnökétől megtudtuk: az erdei kisvasút napjára szervezték a találkozót. Mesztegnyőn az új civil törvényekről, valamint a pályázati lehetőségekről Udvaros Renáta, a Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központ vezetője is tájékoztatást adott. ■ Vigmond E. Szabadstrand nyílt a Dráván, üzemel mentőhajó is üzemben Kinyitott a drávai szabadstrand Barcsnál. Vizesblokk, tűzrakóhely és büfé is a fürdőzők rendelkezésére áll. A vízimentést az önkormányzat látja el, a mentőhajót a vízügyi igazgatóság biztosítja. A vízbe ezután is csak a kijelölt sávban lehet bemenni, kilencven centiméteres vízállás alatt. ■ J. G. hőség A tartósnak ígérkező hőség miatt ásványvizet osztanak Barcs négy forgalmas pontján, de rendszeresen locsolják a város közlekedési útvonalait is. Az önkormányzat finanszírozásában négy központi üzlet mellett a Szociális Központ dolgozói óránkénti váltásban kínálják a közlekedőket és az utcán lévőket friss vízzel. A tapasztalatok szerint a járókelők közül van, aki nem él vele, de olyan is akad, aki többször is sorba áll. Az idei első öt napon összesen százhúsz liter mentes, valamint kétszázhuszonöt liter szénsavas víz fogyott el. A nagy melegben kiemelten fontos a minél több folyadék fogyasztása, az orvosok is ezt javasolják. ■ J. G.- Többségében malacokat kértek a rászorulók, de mindenki tíz darab, nem is előnevelt, hanem naposcsibét kapott. Volt, aki pontosan azért mondott le róluk, mert 40 Celsius fokos melegben nem tudott volna mit kezdeni velük - mondta Nyers Györgyi. - Amikor a változásról értesültem, többször reklamáltam, mire végül azt a választ kaptam, hogy ennyire futja. Lengyeltótiban 95 család kért a vetőmagok mellé malacot, 34 pedig a tíz előnevelt csirkét választotta. Azok közül, akik malacot vártak, csak 23-an fogadták el a csirkéket. A panaszkodók mellett azonban akadtak olyanok is, akik bár malacot kértek, örültek a naposcsibéknek is. - Nézzétek meg lányok, milyen szépek, mind kopasz - mutatta az egyik asszony a többieknek a dobozba rakott szárnyasokat. - Feketéket szerettem volna, mert azok jobban nőnek, de a fehéreket is felhizlaljuk - mondták mások.- Jobb a semminél, szépen felnevelgetjük. Meglesz a helyük, mivel nekünk már vannak tyúkjaink. Én még a tanfolyamot is elvégeztem, ahol a kertészkedés, az állattartás alapjait tanultuk meg - mondta a lengyeltóti Horváth Ilona. Lengyeltótiban azért is kérték többen a malacokat, mert az önkormányzat a földjén termelt kukoricával is tudta volna segíteni a rászorulókat az állatok felnevelésében. Gyugyon és Hácson mindenki átvette a csirkéket, Kisberényben csak egy család vitte haza a kisállatokat. A Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány újabb kisállatszállítmánya érkezett meg Lengyeltótiba. Akik malacot kértek, azok is csirkét kaptak. Vigmond Erika A Minden gyerek lakjon jól! országos programban korábban vetőmagokat kaptak, a malacokat, előnevelt csirkéket későbbre ígérték. A hét végén meg is érkezett a hűtőkocsi Lengyeltótiba. A program még Gyugyra, Hácsra és Kisberény- re is kiterjedt: a négy településen összesen 186 család igényéit vetőmagot és kisállatot. Ismert: nem csak romák, hanem a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő, legalább két gyermeket nevelő családok a program résztvevői. Nyers Györgyitől, a lengyeltóti alapszolgáltatási központ vezetőjétől megtudtuk: az őszszel még úgy volt, hogy az egy gyermeket nevelő rászoruló családokat is segíti az alapítvány. A vetőmagcsomagot meg is kapták, de a kisállatokat már nem. A teherautó előtt a sor meglepően rövid volt, némi mor- golódás is volt a naposcsibék láttán. - Én most mit kezdjek ezekkel? Inkább adnának kevesebbet, de lennének nagyobbak - mérgelődött az egyik férfi. - Mi ólat is építettünk, most meg üresen marad, mert malac az nincs. Tegyem be a helyére a csirkéket? - tette fel a kérdést. Vissza a feladónak. Többen nem vették át a várt malacok helyett érkező naposcsibéket Nagyobb biztonságban kerékpároznak munkába együttműködés A Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Somogy Megyei Társulása és a Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére tartottak közlekedés- biztonsági rendezvényt Kadar- kúton. A két civil szervezet és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közt létrejött együttműködési megállapodás keretében a város közmunkaprogramjában dolgozó 32 munkás számára a Kaposvári Rendőr- kapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa balesetmegelőzési előadást tartott. A helyszínen lévő kerékpárok kötelező tartozékainak felülvizsgálatát a közlekedési felügyelőség előadója végezte el. Karsay Kornél sajtó- referenstől megtudtuk: a Kadarkút közmunkaprogramjában dolgozók többsége kerékpárral jár dolgozni, azt szeretnék elérni, hogy ezt biztonságosabb körülmények közt tegyék. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői láthatósági mellényeket és egyéb közlekedésbiztonsággal kapcsolatos eszközöket adtak át a program résztvevőinek. Az eszközöket az együttműködő partner saját költségvetéséből finanszírozta, de a Sdmogyi Roma Esély Non- profit Kft. ügyvezető igazgatója is felajánlotta anyagi hozzájárulását. ■ Márkus K. Segít az önkormányzat. A gyerekek nyári elhelyezése növekvő gondot okoz a falvakban is. Az óvodás korú gyermekek napközbeni ellátását oldja meg a kiskorpádi önkormányzat. Egy óvónő és egy dada foglalkozik a kicsikkel, a létszám változó. A munkába járó szülők számára jelentős segítség a gyermekmegőrző Osztrák-magyar horgászverseny Fonyódligeten kapás Magyarok és osztrákok versenyeztek halfogásban a fo- nyódligeti horgásztavon. A Ba- latonmáriafürdő-Balatonke- resztúr és Környéke Horgászegyesület baráti kapcsolatot ápol egy osztrák horgászegyesülettel, amelynek tagjai néhány napig Balatonkeresztúron vendégeskedtek. Közben felkeresték a környékbeli horgásztavakat is, mint a pusztakovácsit vagy a battyánpusztait. A fonyódligeti versenyen húsz magyar és húsz osztrák horgász leste a halak kapását. Összesen 455,25 kilogramm halat fogtak ki, ebből az osztrák barátok 288,80 kilogrammal számoltak el. ■ V. E.