Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-07 / 158. szám

Elfogadták a jegybanktörvényt parlament Az IMF és az unió látogatása még nem jelenti a tárgyalások megkezdését Matolcsy György, Orbán Viktor és Varga Mihály optimistán nyilatkozott a jegybanktörvény elfogadása után. Szerintük hamarosan tárgyalások lesznek JÓ TANÁCS Kukázzam ki a majdnem új tévémet? ELROMLOTT Olvasónk televízió­ja a jótállás lejárta után nem sokkal romlott el. A szakszer­viz nem tudja megjavítani. A hölgy el van keseredve: most dobja ki a készüléket? a hölgy arra az informáci­óra hivatkozik, hogy tartós fogyasztási cikkeket csak akkor szabad árusítani, ha van lehetó'ség a javításra. Ez nem egészen igaz. A jog­szabály úgy szól, hogy ha az egy év jótállás lejárt, életbe lép a két év szavatossági idő. Ez alatt szinte ugyanazok a jogok érvényesek, mint a jót­állásra. Tehát ha a készülék elromlik, a szakszerviz kö­teles díjtalanul megjavítani. Ha nem lehetséges a javítás, akkor egy ugyanolyan má­sik terméket adni helyette, ha pedig ez sem járható út, akkor a vásárló kérésére a kereskedőnek vissza kell adnia a vételárat. egy jelentős különbség van: ha vita támad a vásárló és a kereskedő között, akkor a szavatossági idő első 6 hónapjában a kereskedőnek kell bizonyítania igazát, utána a vásárlónak. (Tegyük fel, a kereskedő azt állítja, . nem jár a díjtalan javítás, mert nem rendeltetésszerű­en használták a terméket. A vásárló ennek ellenkezőjét mondja. Ilyenkor fél éven be­lül a forgalmazónak, utána a vevőnek kell a tévét elkülde­nie bevizsgáltatni.) a szavatossági jog érvé- nyesítéséhez szükség van a vásárlási blokkra.Ha a ke­reskedő nem akarja érvénye­síteni a szavatossági jogot, a hölgy a panaszát küldje el az áruház székhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek ( www.nfh . hu) az összes dokumentum­mal együtt. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasz­tóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Hosszas huzavona után a Parlamentben megszavazták a jegybanktörvényt. Az unió és a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek július 17-ei érkezése még nem jelenti a tárgyalások megkezdését. AS-összeállítás Július 17-én érkezik Buda­pestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége, s ezt kö­vetően hamarosan megkez­dődhetnek a hiteltárgyalások Magyarországgal - jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője. „Az IMF/EU közös küldöttsége július 17-25. között Budapesten tartózkodik majd, hogy a ma­gyar fél kérésének megfelelően megkezdje a tárgyalásokat az IMF/EU támogatási program­ról” - közölte az IMF magyaror­szági képviseletének vezetője, Irina Ivascsenko az MTI-vel. A Parlamentben délelőtt több hónapos huzavona után ugyan­is elfogadták a jegybanktör­vény módosítását - az IMF és az EU kéréseinek megfelelően, ezek után pedig felpörögtek az események. *A miniszterelnök szerint a parlamenti döntés után nem kell időpontot kérni az IMF képviselőitől, mivel most már „bármikor beeshetnek” a Ma­gyarországgal való hivatalos tárgyalások megkezdésére. A kormányfő kiemelte: az IMF- hitel értelme a pozíciójavítás, nem pedig a túlélés. Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője megálla­pította, hogy a most elfogadott módosítások kiterjednek mind­azokra a pontokra, amelyeket az Európai Bizottság felve­tett a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatos, Ma­gyarország elleni kötelezett- ségszegési eljárás megindítá­sakor, valamint amelyeket az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF kö­zös munkacsoportja kifejtett a tárgyalások megkezdésének feltételeként. A szóvivő bejelen­tette, hogy az Európai Bizottság ezek után megszünteti a janu­árban indított kötelezettségsze- gési eljárást. Az azonban, hogy érkezik a bizottság, nem jelenti a tárgya­lások automatikus kezdését. „A bizottság és az IMF hamaro­san megkezdi a tárgyalásokat az elővigyázatossági program­ról. Ezzel összefüggésben közös EU-IMF-küldöttség látogatását MEGVÁLTOZIK a 2012-es bü­dzsé:, így önkormányzatoktól újabb forrásokat vontak el: az államosított kórházak fenntar­tására járó pénzt tették át most tőlük az államhoz. Lehetőséget teremtettek arra is, hogy a PPP-ben, azaz a köz- és a ma­gánszféra közös finanszírozá­sában készült projekteket álla­mosítsák, az állam pedig kivá­sárolja a magánfelet. vették tervbe július 17-ére. A tárgyalások sikeres kimenetele érdekében a bizottság számít a magyar hatóságok nyitottságá­ra; arra, hogy valódi politikai párbeszédbe bocsátkoznak. Varga Mihály, a nemzetkö­zi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott: „a tárgyalások, amikor elkezdünk egymással beszélni, akkor megindulnak”. Hangsúlyozta: a bizottsági be­jelentés is azt mutatja, hogy új helyzetet teremtenek a tankönyvpiacon is. A módosí­tó javaslatokról folyó szavazás után biztossá vált: jövő héten arról dönthetnek a képviselők, csak az lehessen-e tankönyv, amit az illetékes miniszter an­nak nyilvánít. Kiderült az is, hogy várhatóan a jövő héten majdnem az eredeti formájá­ban fogják rendezni a diákok röghöz kötését, amit az a jegybanktörvény elfogadása pontot tett az előfeltételek ügyé­re, és elhárultak az akadályok. A forint nem tudott profitálni a bejelentésből, a piaci szerep­lők továbbra is óvatosak, hi­szen a tárgyalások megkezdése még nem jelenti azt, hogy gyors megállapodásra kerülhet sor. Elemzők elhúzódó hiteltárgya­lásokra számítanak. Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese sze­rint százmilliárd forintos Alkotmánybíróság ezen a hé­ten minősített alkotmányelle­nesnek. Az AB azt kritizálta, hogy a hallgatói szerződés részleteit kormányrendelet ha­tározta volna meg, most ezt rendelet helyett törvényi szin­ten rendeznék. szintén az oktatást érinti a rendészetről és az iskolakerü­lésről szóló törvényjavaslat - ennek a módosító indítványai­többletkamatterhet okozott az országnak, hogy a parlament csak most fogadta el a jegy- banktörvény módosítását. A szocialisták úgy értékelik, hogy az Országgyűlés pénte­ken ezzel hiába hárította el a hiteltárgyalások megkezdésé­nek egyik akadályát, a pénz­ügyi tranzakciós illeték ki- terjesztése a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) újabb akadályt jelent az IMF-EU-megállapo- dás előtt. ról döntöttek tegnap. A fide- szes Tóth Gábor országgyűlési képviselő javaslatára beírták a törvénybe, hogy az iskolai segédfelügyelők vegyi eszközt, rendőrbotot, valamint szolgá­lati kutyát tarthatnak maguk­nál, és testi kényszert alkal­mazhatnak, igaz, csak önvé­delmi célból. A zárószavazás erről a törvényről is jövő héten következhet. Javaslat: az iskolafelügyelők rendőrbotot, vegyi eszközt és szolgálati kutyát is tarthatnak MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. július 6-án: a / rí 289,60 42 V rí 3,i3 Ft >i $/Ft £* * ± CHF/Ft 2?0'9F3t n 1,2302 V* ________-0,008 USD BÉ T-áruszekció (forint/tonna, 07.06.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza______2012. aug. 62 750 Ma lmi búza index 2012. aug. 62 750 Takarmánybúza 2012. aug. 54 500 Takarmánykukorica 2012. júl. 58000 Tak.kukorica index 2012. júl. 58000 Takarmányárpa 2012. aug. 55000 Olajnapraforgó 2012. okt. 123 000 Olajnapraforgó index 2012. okt. 123000 Repce __________2012. aug. 138200 FO RRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VÍZICSata A Transparency International és a Sziget Szervezőiroda együtt próbálják felhívni a fiatalok figyelmét a korrupcióellenes harc fontosságá­ra egy rendezvénysorozattal. Ennek keretében tegnap Budapesten, a Szabadság tér egyik szökőkútjában szerveztek vízicsatát a fiataloknak a rekkenő hőségben. Halálra késelte egy rendőr a társát egy rendőr meghalt, egy má­sik életveszélyesen megsérült Szigetszentmiklóson péntekre virradóra. A két rendőrt egy lakásban találták meg, az egyi­kük már nem élt, a másikat sú­lyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szó­vivője elmondta: a szigetszent- miklósi rendőrség hivatásos nyomozója volt az a 35 éves nő, akit holtan találtak a laká­sában. A helyszínről egy élet- veszélyes állapotban lévő férfit szállítottak a Merényi Gusztáv Kórházba, ő szintén a sziget- szentmiklósi rendőrség nyo­mozója. A 36 éves férfi állapota tegnap már stabil volt. A férfi ellen az ügyészség megindítot­ta az eljárást. A nőt több késszúrással öl­ték meg, a kiérkező rendőrök már csak a halál tényét tudták megállapítani. Az elsődleges adatok szerint harmadik sze­mély nem volt jelen a lakásban. A nyomozók úgy tudják, a pár korábban érzelmi kapcsolat­ban állt egymással, az elköve­tés módja alapján azt feltéte­lezik, hogy indulatból történt a gyilkosság. Egyikük helyre akarta állítani a kapcsolatu­kat, ez vezetett a bűncselek­ményhez. A nő megölése után a férfi a gyanú szerint magával is végezni akart, és késsel ma­ga ellen fordult. ■ Petíció a kettős állampolgárságért Szlovákiában átadták a szlovák belügymi­nisztériumban pénteken a ket­tős állampolgárság lehetőségé­nek helyreállításáért indított aláírásgyűjtés íveit a kezdemé­nyezést elindító petíciós bizott­ság tagjai. Az aláírásgyűjtést még tavaly szeptemberben kezdték meg szlovákiai magyar aktivisták a kettős állampolgár­ság intézményének helyreállí­tásáért rendezett révkomáromi nagygyűlésen. Az áprilisban lezárult akció során 18301 alá­írást gyűjtöttek össze. Az ívek­hez - a békés együttélés üze­neteként - a szlovák belügymi­niszternek egy csomag magyar és egy csomag szlovák kolbászt is mellékeltek. ■ 4 4 t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom