Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-04 / 155. szám

2012. JÚLIUS 4., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Igazságosabb lehet a rendszer járások, önkormányzatok Schmidt Jenő: nagy meccs várható a nagyvárosokkal ► Folytatás az 1. oldalról A tahi városvezető egyébként a jelek szerint ugyanúgy látja az önkormányzatok jövő évi anya­gi lehetőségeinek kérdését, ahogyan Szita Károly. A kapos­vári polgármester néhány nap­ja úgy nyilatkozott, hogy a na­gyobb városoknak kisebb bü­dzséje lesz. Feleződik amúgy az önkormányzatok állami tá­mogatása a 2013-as költségve­tésben az ideihez képest.- Mivel az alapfokú oktatás kikerült a kötelező települési feladatok közül, természetesen az eddigi 300-350 milliárdos állami normatíva is „eltűnik” a rendszerből - így Schmidt. - Az okmányirodáktól pedig a járá­si kormányhivatalokhoz kerül­nek a feladatok januártól. Az önkormányzatok 400 milliárd forinttal egészítették ki az álla­mi oktatási normatívát iparűzé­si adóból, egyéb saját bevétel­ből. A jövőben azonban a kis te­lepülések jobban járnak, mert a normatív helyébe lépő feladatfi­nanszírozás kiegyenlítéssel jár, vagyis például minden óvodai csoportra ugyanakkora összeg jut az országban. A személyi jö­vedelemadó nyolc százaléka he­lyett csak négy marad a telepü­léseknél (a rendszerváltás után még száz százalék maradt...), a gépjárműadónak pedig az 55 százaléka marad, 45-öt elvisz az állam a hatósági irodák üze­meltetésére. Az iparűzési adót továbbra is megengedi az ál­lam, hogy az önkormányzat szedje be, de kiegyenlítést al­kalmaz, azaz amelyik telepü­lés sok helyi adót szed be, azaz nagy az adóerő-képessége, az lényegesen kevesebb állami tá­mogatásra számíthat. A TÖOSZ-elnök szerint ez így igazságosabb, hiszen Paks vagy Kecskemét „nem tehet róla”, hogy ott az atomerőmű, vagy az autógyár, de élvezi az előnyeit. Ahol elegendő pénz van tehát, onnan többet von el az állam, hogy mindenhol ugyanannyi jusson okmányirodára, iskolá­ra. S így valóban a nagyobb te­lepülések járnak rosszabbul, ahogyan Schmidt Jenő fogalma­zott: - Nagy meccs lesz ez még a megyei jogú városokkal meg a többi nagyvárossal. Lesz a rendszerben bizton­sági tartalékként kiegyenlíté­si keret, 38-40 milliárd forint­nyi, hogy ha menet közben „za­var támad a rendszerben, akkor be lehessen avatkozni”. S meg­marad az Önhiki is, 49 milliárd forint mértékben. A tabi polgár- mester kiemelte: háromezer lé- lekszám alatti település is kér­heti, hogy finanszírozhassa is­kolája fenntartását, s három­ezer fölötti is indítványozhat­ja, hogy vállalja át ezt is az ál­lam, a dolgozók bére mellett. Egyedi megállapodások kérdé­se lesz. Az is eldőlt - tette hoz­zá -, hogy a leendő járási hiva­talokat, melyek ma önkormány­zati ingatlanok, ingyenes hasz­nálatba kell hogy adják a hely­hatóságok az államnak. ■Fónai Imre Schmidt Jenő: Lesz a rendszerben tartalékként kiegyenlítési keret KOMMENTÁR Ingyenpörkölt kezdi érteni az ember, hogy miért is merült fel jó egy éve, az önkormányzati reform haj­nalán: 1. nem kell minden településre polgármester, 2. nem kellenek mindenütt kép­viselő-testületek, egy elöljáró is elegendő lehet. A nagy el­lenálláson aztán ez az elkép­zelés hamvába holt, de így a nagy kétharmados (értsd: a saját polgármesterhadon is áterőszakolt) reform vége felé egyes településeken valóban gittegylethez lesznek hasonla­tosak a „döntéshozók”. Aho­gyan a szektor egyik nagy öregje fogalmazott korábban lapunknak: nehogy oda jus­sunk, hogy a polgármester csak két kocsi murva fölött diszponálhat. Vagy oda, ami nemrég zajlott le egy észak-so­mogyi nagyközségben, ahol azon „ment ölre” a testület, hogy ingyenpörkölt vagy in- gyenlángos legyen-e a faluna- pon. (fi) ■ Ön mit vár a járási rendszer­től? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: ' > SONLINE.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Tab: ki fizeti az úszásoktatást? képviselői kérdés Kétmilliós teher a város uszodáján A középiskolába járó diákok úszásoktatását a megyei in­tézményfenntartó (MIK) nem finanszírozza a következő tanévben, ugyanakkor a tabi uszoda idei bevételi tervét két­millió forinttal megemelték - ezt kifogásolta a tabi képvi­selő-testület ülésén Nagy Ká­roly. A helyi önkormányzati kép­viselő szerint éppen ennyi, évi kétmillió forint értékben vet­te igénybe a helyi középiskola eddig az uszodát. Hogyan tud­ja teljesíteni e nélkül a sport- létesítmény a bevételi tervét? ■ Miután az intézmény- fenntartó nem támogatja az úszásoktatást, a két­millió forintos plusz ter­het az uszodának kell ki­gazdálkodni.- kérdezte, hozzátéve, hogy 2013-tól, amikor az alapfokú oktatás is állami szervhez ke­rül, ki finanszírozza a kisdiá­kok úszásoktatását? Schmidt Jenő tabi polgár- mester minderre azt mondta: való igaz, hogy a MIK nem tá­mogatja a középiskolai úszás- oktatást. A kétmilliós pluszt az uszodának saját bevételből kell hoznia. Az önkormányza­tok vállalnak bizonyos plusz- költségeket, a középiskolások pedig délután, szakkörszerű- en igénybe vehetik az uszodát. ■Fónai I. A bontótokkal újítanák föl a vasútat a tengerig Kaposvár közgyűlése kezde­ményezte a kormánynál, hogy vizsgálja meg a Budapest-Ka- posvár-Zágráb-Fiume vasút­vonal Horvátországgal közös uniós forrásból történő korsze­rűsítésének, fejlesztésének le­hetőségét.- Horvátország uniós csatla­kozása után meglenne annak a lehetősége, hogy a két ország közös uniós pályázatot nyújt­son be vasútfejlesztésre a ten­gerig - indokolta a kezdemé­nyezést Szita Károly polgár- mester. - Önállóan egyik nem­zetnek sincs a fejlesztéshez ele­gendő pénze, ám közösen ki­használhatok a lehetőségek. Most jelezzük ezt hivatalosan először kiegészítve a Dombó- vár-Kaposvár vasúti pályasza­kasz felújításának szükséges­ségével. Kértük továbbá, hogy a MÁV még egy átszállás nélküli vonatpár beállításával javítson a jelenlegi közlekedési feltétele­ken. ■ Márkus Kata ■EEimn -■ Igazgató úrnak jelentem... BŐ NEGYED SZÁZAD távlatából már bevallható, annak idején néhány technika-, rajz-, eset­leg énekóra erejéig inkább a Gábor Andor téri kispar- kot választottuk Hefivel, Hol­lóval, Fehér Andrissal, mint­sem Magdi nénit, Joli nénit vagy Györgyi nénit. Fúrás-fa­ragás, kitömött gólya árnyé­kolása, illetve a közös dalolás helyett inkább fociztunk, ki­elemeztük az aktuálisan fu­tó Búd Spencer-filmet, vagy megosztott füldugóval hall­gattuk Andris új Pokol­gép- vagy Ossian-kazettáját. Mindezt úgy harminc méter­re a rendőrségtől, s eszünkbe sem jutott, hogy a szomszéd­ból egy érdeklődő kiber bekí­sér bennünket - pedellus hí­ján - Ilonka nénihez, az igaz­gató-helyetteshez, aki ugyan imádta a gyerekeket, ám az ilyesféle úttörőhöz méltatlan elhajlás miatt simán kirúga- tott volna még nyolcadik év végén is. ha a parlament rábólint, ja­nuártól nemhogy a parkban ücsörgő, de a tanítási időben az utcán nagykorú felügye­lete nélkül sétálgató gyerek­hez odaballaghat egy rend­őr, karon ragadhatja, s bekí­sérheti az igazgatói irodába. Bár jogvédők szerint elfogad­hatatlan, hogy gyerekeket fel­tartóztassanak és félelemben tartsanak, a belügyminiszter által benyújtott közveszélyes iskolakerülésről szóló terve­zet alapján a hatóság emberé­nek megfelelő eszközöket is biztosítanak, hogy eleget tud­jon majd tenni a törvényi elő­írásoknak. Hogy ez egy ellen­szegülő nebuló esetében bi­lincset, tompfát, gázspray-t, rendőrkutyát vagy a Terror­elhárítási Központ segítségét jelenti-e, egyelőre nem tud­ni, ám a belügy egyik helyet­tes-államtitkára szerint egy­fajta intézkedési lehetőséget határoz meg, amiből persze nem következik, hogy a rend­őr „verekedést provokáljon egy jó testi felépítésű tizen­három éves gyerekkel”. És egy számítógép előtt ne­velkedett satnyábbal? Újjáéled a volt batéi gőzmalom épülete A Balatonnál a helikopteresek mentés A forgószárnyasok segítik a rendőrök munkáját Pipál a ponty, árvaszúnyogra kap csali helyett Ünnepelnek Batéban: újjáéled az egykori gőzmalom épülete. A köz­ség egyik látványos épülete mél­tó külsőt és remekül használható belsőt kapott. Zsalakó Ernő, Baté polgármes­tere azt mondta: az épület lehető­séget biztosít a helyi civilek szá­mára is, akik különböző rendez­vényeket, kiállításokat vagy mű­sorokat szervezhetnek.- Az első előadást a július 7-i batéi falunappal párhuzamosan tartjuk, ahol Török Anna művész­nő előadásával adjuk át az épüle­tet a nagyközönségnek - tette hoz­zá a településvezető. A beruházás több mint 11,5 millió forintba került. A felújítás az eredeti homlokzatot állította vissza a korabeli felirattal és kor­hű nyílászárók beépítésével. A 240 négyzetméternyi tető felújítá­sával újra piros, hornyolt íves vá­gású cserépfedés borítja az ingat­lant. Megtudtuk: a malomépület akadálymentesített, így bárki szá­mára könnyen megközelíthető. EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAP: A VIDÉKI TERÜLETEKBE BERUHÁZÓ EURÓPA WWW.UMVP.EU Július elsején a siófok-kiliti rep­térre települt két rendőrségi he­likopter, a szolgálat a két nyá­ri hónapban innen indul be­vetésre nemcsak a Balaton fö­lé, hanem az ország más pont­jaira is. A Készenléti Rendőr­ség Különleges Szolgálatok Lé­girendészeti Parancsnokságá­nak két MD-500-as típusú gépe és személyzete a magasból segí­ti a földi és vízi rendőrök mun­káját. Az éjjellátóval, hőkamerá­val és GPS-műholdas navigáció­val is felszerelt forgószámyasok az eltűnt személyek, gépjármű­vek felkutatásában, a forgalom ellenőrzésében nyújthatnak se­gítséget, de adott esetben az em­beri életek mentésénél is. Rendőrségi helikopterek a Balaton felett. Segítik a biztonságos üdülést irtják a szúnyogokat a Bala­tonnál, közben az ártalmatlan, árvaszúnyogok rajzása is meg­kezdődött, ami a horgászzsák­mányt is apasztja, tudtuk meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-től. Gyengék a fogások, panaszolják a pecá- sok. íme a szakmai magyará­zat: az árvaszúnyoghad „ké­nyelmesen” elérhető a halak számára. így a horgászok által felkínált csali elvész a bőség zavarában. Azt is megfigyelte több horgász, hogy a pontyok „pipálnak”, ami nem oxigénhi­ányra utal, hanem „legelik” az árvaszúnyogok vízfelszínen megjelenő különböző fejlődé­si alakjait. «F. I. A 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom