Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-16 / 165. szám

4 2012. JÚLIUS 16., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A Balaton hangja: Kapus János néha bizony bizsergést érzett a hátán Közkinccsé tették értekeiket szentbalázs A Kaposvári kistérség települései mutatták meg kikre, mire büszkék zene A balatonszárszói mű­velődési ház mellékhelyisé­gének a legjobb az akusztiká­ja - derítik fel hamar a Bala­ton hangja énekversenyre je­lentkezett hatvanötök, akik kö­zött épp válogatót tart a Jusits Zsolt (Megarox) vezette zsűri. Tízéves a legfiatalabb, harminc év volt a fölső korhatár. Érd­ről, Paksról, Szombathelyről, a fővárosból is érkeztek. Egy vak kisfiút édesanyja vezet fel a színpadra. A helyi, Pörneki Anikó vezette énekstúdióból pedig egyenesen tizenöten vál­lalkoztak az éneklésre.- A zsűri „el van ájulva” - árulja el Dancsecs Klára, a mű­velődési ház vezetője a mezőny első, fiatalabbik felének pro­dukciói után. A folytatás már vegyesebb, ahogyan az egy ilyen tehetségkutatónál szoká­sos. A melankolikus dalok el­söprő fölénye (Máté Péter-szá­■ Hatvanöt izgatott énekes­jelölt várja az értékelést: a legjobbakkal augusztus 18-án találkozhatunk a Csukás Színházban, a Ba­laton hangja döntőjében mok, Magányos csónak, Jég­szív, Ha én rózsa volnék, sőt mi több, Szomorú vasárnap) kö­zepette felüdülés egy rockos szám, a Cowboy Casanova, kár, hogy se a zenei alap nem iga­zán rockos, se a bátor énekes hölgyben nincs elég „kakaó”. Egy különdíjat a magam Béo széről odaítélek az érdi fiatal­embernek, aki egyrészt fiú a sok-sok lány között, másrészt nehezet énekel, egy betétdalt a My Fair Lady-ből.- Mit csinál ez a technikus? Várjál, odamegyek! - leli meg egy hölgy a bűnbakot, pedig a színpadon éneklő kedvenc aligha lesz a Balaton hang­ja: vigyázállásban dalol végig egy lagzirockstílusú számot. A technikus eligazítva, de jön a felismerés a dal végén: - Úris­ten, én jövök!- Ha bizsergést érzek a háta­mon, az a jó; nem érdekes, ha technikailag vannak még hi­ányosságok, a belülről jövő te­hetséget érezni lehet - jegyzi meg Kapus János, a földvári if­júsági fúvószenekar karnagya; felesége, Dojcsák Edit is zsűri­tag. ■ Fónai Imre A tavalyi magyaratádi mes­terségek napja után az idén Szentbalázson, a komplex közkincs napon találkoztak, s népszerűsítették értékeiket a Kaposvári kistérséghez tartozó települések vezetői, lakói. Márkus Kata A Kaposvári kistérség tavaly in­dította útjára egynapos rendez­vényét, melyet a kistérség 54 te­lepülése között kívánunk ván- doroltatni - mondta ünnepi kö­szöntőjében szombaton Szent­balázson Sárhegyi Judit polgár- mester. - Az első rendezvényt Magyaratádon tartottuk, ahol a népi mesterségek, népzene köré szerveződött a program, mint ahogy az a falura jellem­ző. Az idei évben a természet­hez, a természetes anyagokhoz kapcsolódó tevékenységekhez igazítottuk a programot. Mely napon számos falu mu­tatta meg büszkeségeit a tele­pülések utcájában. A büssüi Éberling Istvánná kézimunká­it, hímzéseit, horgolásait, Szeg­vári Józsefné pedig festménye­it hozta el a kistérségi napra. Stadler Györgyné Jutából patch- work-munkákkal, Török Hajnal pedig saját készítésű ruhákkal mutatkozott be, de az ökoisko­lát, mint a település egyik büsz­keségét is népszerűsítették. Ka- zsokból a Margaréta Egyesület tagjai érkeztek Szentbalázsra, többek közt különböző techni­kákkal díszített házi és lúdto- jásokat hoztak el közkinccsé tenni. Az idén a kazsoki sátor volt a zsűri szerint a legesztéti- kusabb, dekoratívabb, ezért az idén ők nyerték el a Települések utcája 2012 díjat. A közkincs nap másik nagy attrakciója a kistérségi toiTÚ- RA volt, melynek keretében Ka­posvárról indulva a nyolc négy­fős csapat 150 kilométert tett meg gépkocsival a megye neve1 zetességeit felkutatva, az állo­másokon számos ügyességi fel­adatot végrehajtva. Végül a tor- TÚRÁn az első helyezett az őr­ei Hajdina Egyesület lett, máso­dik helyezést ért el a magyar­atádi körjegyzőség Vegyes be­főtt elnevezésű csapata, s a har­madik helyen végzett Bodrog Bü elnevezésű együttese. Büszkélkedtek. A szetbalázsiak és a környező településeken élők is bemutatták, milyen értékek születnek a helybeliek kezemunkája nyomán Az ügyes kezek szorgalommal egy darab fából is értéket teremtenek Nem csak a festményeknek, a horgolásoknak is nagy sikerük volt Az utak mentén i$ keresik a NAV-osok az álőstermelőket A népdalok hallgatnivaló, lelket tápláló források kincs Többszörös Aranypáva-díjas együttesek is felléptek a csokonyavisontai kórustalálkozón ellenőrzés A NAV Dél-dunán- túli régiójának adóellenőrei az alkalmi kitelepüléseken, utak mentén mezőgazdasági termé­keket árusítókat kiemelten el­lenőrzik. Az őstermelők köré­ben végzett ellenőrzések fele általában hiányosságot tár fel, a mulasztások közül a leggya­koribb, hogy nem állítanak ki bizonylatot. A számla-, nyugta­kibocsátási kötelezettség elmu­lasztásáért az adóhivatal egy­millió forintig terjedő mulasz­tási bírságot szabhat ki. A re­vizorok többször találkoznak „álőstermelőkkel”, akik más­tól beszerzik az eladásra kínált terméket, és saját termésű áru­ként értékesítik. ■ M. K. A népdalok dalolni- és hallgat­nivaló, lelket tápláló források. Kodály Zoltán e gondolatai ha­tották át Csokonyavisontán a III. kórustalálkozót.- Örvendetes tapasztalni, hogy vannak olyan közössé­gek, melyek küldetésüknek te­kintik magyarságunk csodála­tos értékeinek közkinccsé téte­lét. S ezek a falvak életét is szeb­bé, gazdagabbá teszik. Nagyon fontosak tehát a gyökereink, a hagyományaink - mondta kö­szöntőjében Szászfalvi László miniszteri biztos. Csik László polgármester arról szólt: példa­értékű, ahogy az énekesek ápol­ják és továbbörökítik népdal­kincsünket. Az őseink ajkán A népdal mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje született dallamok örök emberi érzéseket közvetítenek, szívün- ket-lelkünket megszólítva. Emelte a csokonyavison­tai esemény színvonalát, hogy többszörös Aranypáva-díjas kórusok is felléptek. A hallga­tóság is nagy tetszéssel fogad­ta a babócsai Nárcisz, a pécsi Búzavirág, a gyenesdiási nép­dalkor, továbbá a somogytarnó- cai és a helyi asszonykórus, il­letve Magyar Csaba citerás mű­sorát. Szívhez szóltak a szívből jövő zalai, somogyi, ormánsági, szatmári, valamint erdélyi nép­dalok. Sokan érezték a múltból fakadó és a mában-jövőben is erőt adó énekkincsünk varázs­latos „ízeit”. ■ Gamos A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom