Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-15 / 139. szám

2 I33S3ES9I Húszmilliós lábmosás EGY AMERIKA! hajléktalan a lá­bát akarta megmosni, ami­kor a folyónál vizes százdol­lárosokat és aranyérméket rejtő csomagot talált, átszá­mítva húszmillió forintnyit. ilyesmi mindig Amerikában történik, pedig a Kapósban is lehet lábat mosni, (szá) mmmm Muskátlitolvajokat fogtak a polgárőrök a várdai polgárőrökkel együttműködve fogták el a rendőrök a településen azt a három nőt, akik a nemrégi­ben kiültetett és gyönyörűen ápolt muskátlikat lopták el. Lakatos Árpád polgárőr-pa­rancsnok figyelt fel egy par­koló, idegen autóra. ■ Sz. Á. Vetélkedő az ápolónőknek ezúttal az ápolónőkből álló csapatok mérték össze tudá­sukat. A marcali kórházban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szer­vezte meg a jókedvű, játékos vetélkedőt. ■ V. E. Ezüst minősítés a niklaiaknak kétezer egyéni, illetve cso­portos induló közül kerül­tek ki azok, akik végül a II. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud? országos döntőjében versenyeztek. A niklai Sár­ga Rózsa csoport a Pletykás asszonyok jelenetével ezüst minősítést szerzett. ■ V. E. Tanévzáró Suliparti Mezőcsokonyán A tanévzáró rendezvényen bemutatkoztak a beás szakkörösök, az alsós nép­táncosok és a 7. osztályosok egy színdarabbal. Sport- programmal, ügyességi ver­sennyel múlatták az időt, közös - gyerekek, tanárok, szülők - sorversenyre is sor került. A szülők és a nyugdíjasklubok tagjai süteményt sütöttek a gyere­keknek. bSz. Á. 2012. JUNIUS 15., PENTEK Mégis a Munkácsyba megy a Toldi közgyűlés A városvezetés szülői igényre, a szülők kényszerhelyzetre hivatkoznak folyamatos egyeztetés van a közoktatásban, hiszen a legjob­bat szeretnék. Szita Károly polgármester miközben határozottan fenn­tartotta korábbi ígéretét, mi­szerint aki a Toldiban kezdte a középiskolát, ott is érettségiz­het, kiemelte: két alternatíva létezik. - Az egyik az előbbi le­hetőséget tartalmazza - mond­ta a polgármester -, a másik a szülők kérése egy hozzánk el­juttatott levél kapcsán. Szeret­ném, ha itt, a közgyűlés előtt is megerősítenék, fenntartják álláspontjukat: fizikálisán is a Munkácsyban kívánnak tanul­ni gyermekeik - fordult a két iskola szülői választmányának képviselőihez a polgármester. Ezt a két képviselő megtette a városatyák előtt, ám a toldis szülő meghatódva csak annyit mondott: valóban mi kértük ezt, de a tavalyi torz döntés után nem maradt más lehető­ségünk. Végül 12 igen szavazattal négy tartózkodás mellett fo­gadta el a képviselő-testület a jövő tanév előkészítéséről szóló előterjesztést. Ami azt is jelen­ti, hogy a Toldi, vagyis a Mun­kácsy Gimnázium Szondi utcai tagintézményének hét osztá­lya a 2012/2013-as tanévtől a Munkácsy Kossuth Lajos utcai telephelyére kerül át. A költözéssel járó túlzsúfolt­ság elkerülése végett külső helyszín igénybevételére van szükség, mely heti 33 órát és 3 tantermet érint. A külső ter­meket az egészségügyi főiskola biztosítja majd. ■ Márkus Kata (Folytatás az 1. oldalról) Tavaly azokat, akik a Toldi-is- kola bezárása ellen szót emel­ték, zavarkeltőnek nevezték - kezdte hozzászólását a csütör­töki, nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen Lamperth Mónika (MSZP) a jövő tanév előkészíté­séről szóló napirend kapcsán. - Most viszont hihetetlenül álságos, hogy szülői igények­re hivatkozva tervezik: a Toldi Gimnázium tanulói a jövő tan­évtől már a Munkácsy Gim­náziumba járjanak. A szülők ugyanis most már nem tehet­nek mást, mint két rossz közül a kisebbiket választják. Lamperth Mónika vélemé­nyét Pintér Attila (MSZP) is megerősítette, mire Dér Tamás (Fidesz) hangsúlyozta: az isko­laszék önkormányzati tagja­ként részt vettem az iskolaszék ülésén, ahol szülők, tanárok és diákok is ott voltak mindkét is­kola részéről. Ott egyértelműen a B verzió, a Munkácsyba költö­zés igénye fogalmazódott meg. Giber Vilmos (Fidesz) azt hangoztatta: mindenképpen fi­gyelembe kell venni azt, amit a nagy többség akar. - A hely­zet, ami a Munkácsy- és a Tol- di-iskola körül kialakult, csak egy kicsi része annak az elo­dázhatatlan változásnak, ami a közoktatás érdekeit szolgál­ja - mondta a képviselő már Lamperth Mónika felvetésére reagálva, miszerint se a hivata­li apparátus, se a tanárok nem tudnak semmit a közoktatás tervezett államosításáról. - Egyelőre azért nem ismerjük kellőképpen a helyzetet, mert Figyeltek egymásra. A fideszes képviselők közt egyetértés volt a Toldi ügyében is a városi közgyűlésen Áderre igen egy Ander-nemmel a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén isten mentse meg Magyarorszá­got a Jobbiktól! - így összegezte a véleményét a szélsőjobboldali párt somogyi képviselőjének csü­törtöki felszólásai nyomán Gelen­csér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A testület egyébként békés csütörtöki ülését a megyei hatásköröket nem érin­tő, csak üzenetértékű döntéseket igénylő előterjesztések tematizál- ták. így sikerült eljutni Simon Peresz, a New York-Tel Aviv- Brüsszel tengely, Pannon Palesz­tina és a romabűnözés említése mentén a fenti eszenciáig. A me­gyei elnök, Fidesz-KDNP-s or­szággyűlési képviselő nem elő­ször csörtézik Ander Balázzsal (Jobbik), amikor képviselőtársa szerinte kibeszél a közgyűlési ülésekről, és ha már megteszi, megoldási javaslatot sem kínál. Mergancz Sándor beszámolója A megyetévés közvetítést élő-egyenesben nézők torkán megakadhatott a falat, amikor Áder János-kiálláshoz próbált csatlakozni a somogyi közgyű­lés. Az államfőt megindító Schweitzer József nyugalmazott főrabbi elleni inzultust elítélte a testület, s egyetértett a megfo­galmazottakkal Ander Balázs is. Politikai cirkuszt említve mégsem szavazott igennel. Sze­rinte a provincia hódolata áll a gesztus mögött. Ormai István (független) kiállt a csatlakozás mellett, elítélve minden faji és vallási megkülönböztetést. Mer­gancz Sándor Somogy közbiz­tonságáról adott tájékoztatást. Beszámolóját a megyei köz­gyűlés egy Ander-nemmel fo­gadta el. mB. T. Élelmes ötlet: csökkenjen az alapélelmiszer áfája gazdaság Összefogtak a hazai gyártók és szakmai szervezetek a változás érdekében Nagy a kísértés egyes vállalkozások számára (Folytatás az 1. oldalról) Lapunk felvetésére, miszerint a kormány mennyire vevő a szö­vetség ötletére, Torba Tamás szóvivő kiemelte: vannak biz­tató jelek. Adószakértők segítik a munkájukat, tanulmányokat készítenek, melyet rövidesen a kormány és a közvélemény elé tárnak. Több somogyi kis- és közép- vállalkozás mellett számos nagyvállalat vezető munkatár­sa is egyetért az elképzeléssel.- Iparágunkban sajnos je­lentős a feketegazdaság, mely nagyon komoly károkat okoz- mondta Bódi Krisztina, a Ko- méta Zrt. marketingigazgatója.- El kellene végre már érni, hogy az adóelkerülő cégek ne egyed károly, a kaposvári Sarkpont Zrt. elnök-vezérigaz­gatója elmondta: ha magas az élelmiszereket sújtó adó, akkor egyeseknek nagy a kísértés.- lehet, hogy kezdetben a kie­ső adó miatt némileg csökken­ne az állami bevétel - fejtette ki. - A mérleg azonban szerin­tem gyorsan helyrebillenne, hi­szen az olcsóbb élelmiszerből többet vásárol a lakosság, a vál­lalkozások új munkahelyeket teremtének, s nem segélyre kel­lene fizetni a pénzt. S kívánatos lenne, ha a rendes, adófizető cégek helyett a sumákoló vállal­kozókat csípnék végre fülön. veszélyeztessék tovább a törvé­nyesen eljáró cégek működését. Németh Zoltán, a kaposvári Né­meth Gazda Kft. munkatársa úgy vélte: az agrár- és élelmi­szer-ipari vállalkozások számá­ra kifejezetten előnyös lenne az áfaszabály módosítása.- Kedvező hatása már vélhe­tően középtávon is érzékelhető lenne. ■Harsányi Miklós Parkolj, ha tudsz! Még jó, hogy legalább fizetniük nem kell az autósoknak a parkolásért, ha már száraz lábbal nem tudják megközelíteni autóikat PROGRAMAJÁNLÓ BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. 1 ÓRÁS SÉTAHAJÓ INDUL A DÉLI PARTON a siófoki, a balatonföldvári, a balatonlellei, a balatonboglári, a fonyódi, a balatonmáriafür- dői és a keszthelyi kikötőkből. MENETRENDSZERINTI HAJÓJÁRATOK IN­DULNAK A DÉLI PARTON Siófokról, Balaton- földvárról, Balatonlelléről, Balatonboglárról, Fo­nyódról, Balatonmáriafürdőről és Keszthelyről. A kompok Szántódrévből 6.40 és 21.20 óra között 40 percenként közlekednek. E-mail: forgalmi@balatonihajozas.hu www.balatonihajozas.hu • T./F.:84/310-050 PÉNTEK balatonlellén 20 órakor Wet- wood zenekar rock-koncertje a Bábel kertben. balatonföldváron péntektől vasárnapig Földvár napja - 20 éve város FÖLDVÁR Pénteken 20 órakor nyitókoncert a katolikus templomban a Bajor Gizi Közösségi Ház Vegyes­karával. SIÓFOKON 17 órakor a SIÓK Vak Boty- tyán János Általános Iskola és Alapfo­kú Művészeti Oktatási Intézmény tan­évzáró ünnepsége. marcaliban 20 órakor Fame (A hírnév) musical a Sziget Színház elő­adásában a szabadtéri színpadon. SZOMBAT balatonföldváron 9 órakor ünnepélyes tanévzáró az általános iskolában, 14 órakor Széchenyi-szo- bor avatása a Motel úton, illetve 14-18 óra közt nemzetközi foltvar- rónap, a földvári „Foltoskodók" be­mutatója a Jubileumi téren, 14.30 órakor 20 éve város Balatonföldvár ünnepi műsor, önkormányzati kitün­tetések átadása a Kulipintyónál (eső esetén a közösségi házban), 18.00 órától Classic Beát Band-koncert, közben 20 órakor vitorlások és a Ba­laton megáldása, 21.30 Keresztes lldikó-koncert, 22 órakor tűzijáték a kikötőben. FONYÓDON 14 órától Fonyódi Juniá- lis a várhegyen. SIÓFOKON 18 órakor a Diótörő Balett Egyesület évzáró nagybemutatója a kulturális központban. VASÁRNAP BALATONFÖLDVÁRON 9 órakor em- lékfutás/gyaloglás az alapító Széché­nyi család tiszteletére a Kvassay sétá­nyon, indulás a Csigaháztól, 11 órakor szentmise a városért a katolikus temp­lomban, városi jelképek megáldása. balatonlellén az Afrika Múzeum­ban (Kossuth L. u. 2.) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pong- rácz és Soltész István gyűjteménye; nyitva munkanapokon 9-16 óráig. A Kapoli Múzeum és Galériában (Kos­suth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal so­mogyi pásztorfaragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kul­túráját mutatja be a kezdeti időktől a közelmúltig. BUZSÁKON a népművészeti tájház hétfő kivételével 9-17 óráig látogatha­tó. XIX. századi parasztporta berende­zett tisztaszobával, füstöskonyhával, valamint buzsáki hímzéseket, régi vise­letét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket. KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékház­ban Vaszary János állandó emlékki­állítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk cím­mel természettudományi kiállítás, Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye június 30-ig hétfő kivételével naponta 10-től -15 őrig látogatható. MARCALIBAN Marcali Városi Hely- történeti Múzeum (Kulturális Korzó, Múzeum köz 5. T: 85/510-520) Nyitva: hétfőtől szombatig 10-19 óráig. NAGYATÁDON Haditechnikai park: ágyúk, harci járművek, repülőgépek, kézi fegyverek, felszerelések. MEGYEI KÖRKÉP ÉSZREVETTÜK

Next

/
Oldalképek
Tartalom