Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-27 / 149. szám
2012. JUNIUS 27., SZERDA Nagyatádon tűzugrással ért veget a nyári éjszaka A nagyatádi városi művelődési központ és a múzeum több helyszínen szervezte meg az idei „Nyári Éjszakáját”. Késő délután a múzeum kertjében Pünkösd Márton művelődési ház igazgató köszöntője és a múzeumi rajzpályázat eredményhirdetése után kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyerekeknek. Megtekinthették a könyvtár kiállítását, totót tölthettek ki. Az udvaron felállított sátorban megismerhették dédanyáink ízvilágát, konyhai eszközeit. képes Gábor muzeológus tárlatvezetésein ismerkedhettek az informatika fejlődésével és hazai úttörőivel. A tűzoltóságon a tűzoltás fejlődését mutatták be. Soha ennyien nem látogatták a Hadiparkot. A Ferences udvarban Gárdonyi Máté tartott előadást Nagyatád egyháztörténetéről, a volt zeneiskola kiállító termében a „Plasztikus fények” kisplasztikái kiállításban gyönyörködhettek a látogatók. AKI bírta, késő este fürdőzhe- tett, vagy tekerte a parkban a négykerekű csodajárgányt. A zenepavilonnál a Nagyatádi Vegyeskar és az Acoustic Class- room, Harkály Gyula és vendégei adtak műsort. Éjfél után a múzeum kertjében a Vadvirág Együttes táncosai szórakoztatták a még ébren lévőket, majd a tűzugrással fejezték be az élménydús napot. GYÜRKE JÓZSEF Sokan átugrották a tüzet MÁRVÁNY - GRÁNIT - MŰKŐ - MÉSZKŐ SÍREMLÉKEK. KRIPTÁK. URNASÍROK SZABÓ-SÍRKŐ hemllloltöhunklmesszefft Új kiállítóudvarunk: Kaposvár, Kanizsai u. 56. a ROBERTO Csempeáruház mögött. SZÉLES VÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK és SZAKÉRTELEM! Rendkívüli nyitási kedvezmény: nyugdíjasoknak ■ 15%, kamatmentes részletfizetési lehetőség, minden megrendeléshez ajándék! S 20/560-9535: 30/357-3336 SONLINE.hu Ü videó BjiBlH mozihírekkaposvárKözösség Színház b,°9somogypc Somogy leghíresebb klikkje KÖRKÉP 15 Ml Álmában is verset szaval derű Aranylakodalom, bronz helyezés és kézcsók a műsorvezetőtől Elszármazottak: régi és mai gyotapusztaiak találkoztak A bronz oklevél óta még többet mosolyog Hegedűs Jánosné. És teszi a dolgát változatlan energiával Család, hit, munka, versek és közösség - e kulcsszavak mentén éli életét, elmondása szerint, az iharosi Hegedűs Jánosné. A 71 éves asszony országos Ki mit tud?-szava- lóversenyen lett harmadik. Amúgy a térségben már „híre van", hosszú évek óta elmaradhatatlan fellépője a kulturális programoknak; korábban a helyi nyugdíjasklubot vezette, most a hagyományőrző csoportot igazgatja. Varga Andrea- Miért búslakodtok? Közösségbe azért jár az ember, hogy jókedve legyen, ezt szoktam mondani a nyugdíjasklubban - mesélte Hegedűsné mosolyogva. Állítja: életét megelégedettséggel, derűsen éli, noha őt sem kerti lték el a nehézségek. A verseny háromfordulós volt, a selejtezőre és a középdöntőre egy csurgónagymartoni költő, Dávid János versét vitte, és lánya, Vargáné Hegedűs Magdolna Velünk élő Trianon című költeményét. (Amúgy nem esett messze az alma a fájától, hiszen a lánya nemrég egy ver£- és egy meseíró versenyen is különdíjas lett.) A selejtezőn akkora sikert aratott a produkció, hogy a műsorvezető kezet csókolt az asszonynak. Az országos, hévízi versenyre harminc szavaló jutott tovább.- Olyan erős volt a mezőny, hogy azon izgultam, csak a középmezőnynél rosszabb helyen ne végezzem. Papa, mérges leszel rám, ha nem sikerül? - kérdezgettem az uramat. Ő nyugtatott: már az is nagy szó, hogy idáig jutottál - emlékezett Hegedűsné. Azt mi tesszük hozzá: nem véletlenül társa a férfi fél évszázada, januárban ünnepelték aranylakodalmukat. Persze a döntő előtt is akadtak nem várt nehézségek: például az új fogsor, amit úgy „járatott be", hogy a szőlőhegyben folyton verselt, pedig csak a szőlőtövek hallgatták... Közvetlenül a fellépés előtt meg kiderült, hogy a korábban szaval- takat nem mondhatja, hirtelen kellett másik verssel előrukkolnia. Persze megoldotta, hiszen álmából ébresztve is legalább félszáz verset kapásból elmond. Amikor fellépett a színpadra, a zsűri egy része a papírjait pakolgatta, de aztán felkapták a fejüket... Túróczy Zoltán Tanács című verse bronzot hozott. Hegedűsné azóta szinte csak mosolyog. Rendezi a gyönyörű virágoskertjét, várja az unokákat és intézkedik. Ottjártunkkor képeslapot adott a mobilpostásnak, egy nyugdíjasklub vezetőjének küldte névnapjára. Ml mással, mint verssel köszöntötte... Eddig titkolták betegségüket fogadóóra Sokan kértek tanácsot a háziorvosoktól Emlékkiállítás Simon Ottónak Szentgyörgyön Simon OTTÓ költő, tanár idén lenne 70 éves. Szülőfalujában, a balatonszentgyörgyi könyvtárban emlékkiállítást rendeztek a tiszteletére, Túl és innen címmel. Szemelvényeket és képeket láthatunk a műveiből. A megnyitón köszöntőt mondott Faragó Tímea tanár, a költő verseiből előadtak a helyi irodalombarátok. ■ V.E. Somogybán Berzencén, Kapos- főn, Somogyjádon és Kaposváron, országosan pedig 142 háziorvosi praxisban vehettek részt az elmúlt hetekben tanácsadáson a vizelettartási zavarban szenvedők. Az Új Inko Fórum kezdeményezésében ugyanis útjára indult a Cseppnyi Önbizalom - Kontinencia Betegedu- kációs Program. A programban több mint 15 ezren vettek részt, Somogybán öt praxisban mintegy 570 érdeklődő ment el a tanácsadásokra. Az eseményeken átlagosan a meghívottak 33 százaléka meg is jelent, Somogybán az országos átlagnál kicsit kevesebben, a megkeresettek mintegy 31 százaléka érdeklődött. A több mint tizenötezer kérdőív összesítésének alapján a rendezvényeken megjelentek 64 százaléka szenvedett vizelet- tartási zavarban. Sokan még sosem beszéltek erről senkinek. Az érintettek 54 százaléka elsősorban orvosa tanácsait fogadná meg a betegséggel és a megfelelő kezelési lehetőségekkel kapcsolatban. ■ MÁRKUS KATA TALÁLKOZÁSOK NAGY napja Volt a kis falunak: a Marcalihoz tartozó Gyótapusztán találkoztak az onnan egykor elszármazottak. Kissné Molnár Ágnes, a városrész ön- kormányzati képviselője elmondta, hogy csaknem százötven meghívót küldtek az ország minden tájára, a találkozóra mintegy százhúszan meg is érkeztek. ■ Sokan elfogadták a meghívót, az ország minden tájáról csaknem százhu- szan érkeztek egykori falujukba- Elsőként Gyóta pillanataival, egy fotókiállítással fogadtuk őket. Vidák Tündének, a marcali helytörténeti múzeum igazgatójának a segítségével összeállított válogatásban a falu életének múltja és jelene bontakozott ki - tette hozzá. A vehdégek létszáma miatt ezúttal szabadtéri misét celebrált Németh József kéthelyi plébános. Az elszármazottaknak a marcali múzeum alapítvány képviseletében Horváth- né Rádics Márta és Guricza Gyula beszélt Gyótapuszta történetéről, régi és mai közösségi életéről, és a jövőjéről. A temetőben az eltávozottak emlékére helyeztek el közös koszorút a temetői nagy keresztnél. Majd teke versen nyel kötötték össze az élmények felidézését. ■ VIGMOND ERIKA Sokan eljöttek a találkozóra PROMÓCIÓ VIRSKY - A név, amely atirta a tánctörténelmet! A Moiseyev Táncegyüttes legnagyobb ellenfele 10 év után ismét Magyarországon! Míg a Moiseyev Európában, a Virsky az Egyesült Államokban hódít. Ez annak köszönhető, hogy a Virsky éves szinten csupán 2 hónapot tölt el Európában. Az idén 75 éves VIRSKY - Ukrán Állami Népi Együttes a világ bármelyik pontján megtalálja az utat az emberek szívéhez: produkciójuk szenvedélyes és látványos, csodálatos és izgalmas. A kimagasló művészi színvonal, a szakmai tudás, a táncosok profizmusa, a lebi- lincselően kreatív koreográfia, a lenyűgöző látvány, a színpompás kosztümök az egész világon elkápráztatják a közönséget. A táncos szólisták akrobatikus tudása, a női- és férfikarok sokoldalú virtualitása, a tudatosan értékmegőrző szellemiség, a bölcs és optimista tartalom bán, Vietnamban, Koreában, Kínában, Kubában, Ausztriában, Nagy-Britanniában, Belban, Argentínában, Venezuelában, Portugáliában, Svájcban, Dániában, Andorrában, Japánegyüttesen adják a társulat szinte mágikus, a lelket felemelő erejét. A számtalan nemzetközi díjjal büszkélkedő VIRSKY - Ukrán Állami Népi Együttes már több mint 60 országban vendégszerepeit: felléptek az Egyesült Államokgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Brazíliában. Amerikában és Kanadában több millió tengerentúli néző tapsolta vörösre a tenyerét a nagyszerű ukrán koreográfia láttán. A 84 főből álló világhírű társulat, a VIRSKY - Ukrán Állami Népi Együttes 2012 nyarán egy lélegzetelállító, a fizika törvényeit meghazudtoló és minden nemében egyedülálló produkcióval érkezik Magyarországra. A MOTTÓ: VIRSKY - A NÉV, AMELY ÁTÍRTA A TÁNCTÖRTÉNELMET! A 9 ÁLLOMÁSOS TURNÉ EGYIK IDŐPONTJA AUGUSZTUS 3. SIÓFOK, SZABADTÉRI SZÍNPAD. Jegyek a www.jegy.hu weboldalon és a helyszínen vásárolhatók. INFO: +36-84/311-855 RÉSZLET AZ ELŐADÁSBÓL: www.livepoint.hu/virsky