Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

Megláthatjuk, mire képes a magyar virtus london 2012 „A köszönet akkor igazi, ha spontán, rögtönzéssel jön” - mondta Marosi Ádám öttusázó A fogadalomtételen minden olyan sportág egy-egy képviselője a színpadon állt, amelyet versenyző képvisel majd a 33 nap múlva kezdődő nagy versenyen, a sorban immár harmadik londoni nyári olimpiai játékokon Esküt tett az olimpiára ké­szülő magyar csapat. A leg­nagyobb tapsot Marosi Ádám öttusázó aratta. Vad Dezső Az új, igazán méltó helyszínen, a Művészetek Palotájában ren­dezett fogadalomtétel a múlt sikereire való emlékezéssel, a jövőre, Londonra is erőt adó összeállítással kezdődött. A sportnak, az olimpiai mozga­lomnak örvendetesen egyre nagyobb teret nyújtó MTVA filmje az eddig-nyert 160 ma­gyar olimpiai bajnokág szám­talan izgalmas, s egyben di­csőséges pillanatát idézte fel. A széksorokban helyet foglalók közül láttuk a célba érkező öt­tusázó Szondy Istvánt, a nagy­szerű dobása után a győzelmi dobogón ünneplő gerelyhajító Németh Angélát, a diadalaik után örvendező párbajtőrvívó­kat: Fenyvesi Csabát, Schmitt Pált, a MOB tiszteletbeli elnö­két és társait, minden idők leg­jobb vízilabdázóját, Gyarmati Dezsőt, aki nem hiányozhatott, hiszen a család újabb sarja, az unoka, a pillangózó Szilágyi Li- liana tizenöt és fél évével a csa­pat legfiatalabbjaként is olimpi­kon lett. A képsorok a pekingi győztesekkel zárultak, akik közül Kásás Tamással az élen a pólósok jelen voltak, a kajak-ke­nu versenyzők: a Kovács, Janics kettős és Vajda Attila azonban a zágrábi fellépés miatt igazol­tan maradt távol. A lelkes hangulatú, bizal­mat sugárzó fogadalomtételen továbbra is- az olimpikonok maradtak fő szerepben. A ha­talmas színpad előnyeit kihasz­nálva az indulás jogát megszer­zett sportág egy-egy már sötét egyenruhát öltött képviselőjét is az emelvényre szólították. Az asztaliteniszező Tóth Krisz­tina nyitotta meg a sort, akiről elmondták, hogy immár az ötö­dik olimpián vesz részt, sport­ágát négyen képviselik. Az at­léták képviselője, a hétpróbázó Farkas Györgyi következett, ők várhatóan több mint húszán lesznek, és 9 bajnoki címükkel az örökrangsor ötödik helyén állnak. A sort a cselgáncso- zó Ungvári Miklós többszörös Európa-bajnok folytatta, majd jöttek a többiek: az ökölvívó Káté Gyula, az öttusázó Maro­si Ádám, a sportlövő Sidi Péter, a súlyemelő Nagy Péter, az ifjú szinkronúszók, Czékus Eszter és Kiss Szofi, a szörfös Detre Diana, a tornász Berki Kriszti­án, az úszó Cseh László és Jaka- bos Zsuzsa, a vívó Szász Eme­se, a vízilabdázó Kásás Tamás, valamint a paralimpikonok közül Dani Gyöngyi kerekes székes vívó, Pálos Péter para- asztaliteniszező és Pap Gábor látássérült cselgáncsozó. Az eskümondók közül Jaka- bos Zsuzsanna ugyan lámpa­lázzal készült, idegesebben, mint egy-egy döntőjére, de azután kiválóan olvasta a szö­veget, fogadta meg a tapasz­talt, immár ötödik olimpiájá­ra készülő Kásás Tamással, hogy „becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudása sze­rint a fair play szellemében készül”, hogy „minden tettét a haza iránti szeretet és hűség hatja át”, hogy a világ legna­gyobb seregszemléjén ered­ményesen képviselje hazáját, Magyarországot... Befejezésül a Magyar Rádió gyermekkóru­sának címeres mezbe öltözött fiataljaival együtt énekelték a Himnuszt annak reményében, hogy nemzeti dalunk majd Londonban is többször felcsen­dül. Borkai Zsolt, a MOB olimpiai bajnok-elnöke többek-között hangoztatta, hogy minden ver­senyző, aki kivívta a szereplés jogát, már bizonyította sporto­lói nagyságát. Az ország bizal­máról, szeretetéről biztosította az olimpikonokat kérve őket arra, hogy - mint a jövő nem­zedékének példaképei - a fair play szellemében, becsülete- ■ sen küzdjenek, tudásuk legja­vát nyújtsák gyarapítva ezzel olimpiai sikereinket. Kövér László, a parlament elnöke a sportról, az olimpia eszményéről mint csodáról beszélt. Csodaként említette, hogy a világ legjobbjai immár több mint egy évszázada bé­kében, barátságban jönnek össze és mérik össze tudásu­kat a sport különféle ágaiban. Köszönetét mondott azoknak, akiknek segítségével kialakult az olimpiai csapat, sok sikert és szerencsét kívánt a Londonban szereplő olimpikonoknak. Isten áldását kérte a csapatra. A New York-i maraton telje­sítésére készülő Miklósa Eri­ka áriákkal, a látványszínház művészei érdekes produkcióval emelték a hangulatot, a szege­di rézfúvósok egy-egy száma nyitotta meg és zárta az ünnepi eseményt. Kásás Tamás még felkötötte a magyar zászlóra azt a sza­lagot, amelyet Orbán Viktor küldött a csapatnak, s a tár­sak nevében szót kért Maro­si Ádám öttusázó közvetlen mondatait pedig hosszan tartó vastaps fogadta. Azt mondta, nem készült előre, hiszen a köszönet akkor igazi, ha spon­tán, rögtönzéssel jön. Köszö­netét mondott mindazoknak, nem utolsósorban szüleiknek, akik segítették őket. Igyeke­zett megnyugtatni mindenkit arról, hogy a már elhangzott esküt betartva tovább, még na­gyobb igyekezettel készülnek és küzdenek valamennyien. Kérte társait, hogy vidáman, jókedvűen, bátran versenyez­zenek. ígérte minden sport- kedvelőnek, hogy megmutat­ják a világnak, mire képes a magyar virtus.- Mi tagadás, igazán büszke vagyok erre a fiúra, ha az olim­pián is ilyen magabiztosan, bát­ran versenyez, nyomdokainkba léphet - mondta Benedek Gá­bor, a magyar öttusasport első olimpiai és világbajnoka, aki Melbourne előtt, 56 éve mond­ta a fogadalmat, majd hozzátet­te: „Kívánom, hogy sikerüljön, váljanak valóra olimpikonjaink álmai”. Mit kell tudnia egy olimpikonnak? jó tanács Molnár Zoltán főtit­kár, a csapat vezetője a fogada­lomtételen ismételten felhívta a figyelmet az olimpikonok köte­lezettségeire, amit a részvételi és a doppingnyilatkozatban írásban is vállaltak. Az Adidas által biztosított sport-, vala­mint szabadidőruházat széles választékú, a hivatalos nemze­ti melegítőtől kezdve a kerekes utazó táskán át a futómezig 51 darabból áll. Színvonalban minden igényt ki­elégít, viselése az olimpiai faluban is kötelező, így más szerelést ne vigye­nek magukkal. A széles körű biztosítás az eset­leges sérülés, baleset során elmaradt bevétel vagy remélt haszon pótlására nem terjed ki. Az internettel is vigyázni kell: a különféle blogok, beírások kereskedelmi célokat nem szol­gálhatnak. Az előírás megsér­tése akár kizárással is járhat. A technikai kérdéseket ille­tően az olimpikonok tájékozta­tást kaptak arról, hogy a sport- ruházat, valamint a felvonuló és egyenruha átadása sport­áganként, az előzetes egyezte­tés alapján június 25-én, hétfőn reggel kezdődik a Körcsarnok­ban. Az utazásról mindenki írásbeli értesítést kap. Az érvé­nyes útlevelét mindenki köte­les elhozni, míg az akkreditáci- ós kártyákat és repülőjegyeket Ferihegyen osztják ki. Egyéni­leg senki sem utazhat. Á Bri­tish Airways társaság fedélzeti ellátása a többször ismételt ké­rés ellenére rendkívül szerény - így például üdítő­ről is ki-ki a tran­zitváróban előzete­sen gondoskodjon. Molnár Zoltán csa­patvezető néhány munkatársával július 16-án indul útnak. Az első sportolói csoport tagjai - sportlövők, tor­nászok, triatlonversenyzők - július 21-én szállnak repülőre, akiket kisebb-nagyobb csopor­tokban követnek a többiek. A hazautazás sem teljesen a hagyományoknak megfelelően alakul. Az olimpia zárónapja után, augusztus 13-án ugyanis a nagy forgalom miatt csak há­rom gépre kapnak helyet a ma­gyarok. ■ ■ Vigyázni kell az internettel, blogolni nem akárhogy lehet. „Küzdjetek értünk, minden magyarért!” üzenet A fogadalomtételt meg­előző csapatgyűlésen Csepregi Lajos, az aranyfokozatú fő­támogató COOP elnöke biztató üzenetet nyújtott át Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének. Az ország 30000 COOP-üz- letében a korábbi játékokon részt vett olimpikonok közre­működésével összegyűjtött jó szereplést, győzelmeket kívánó üzeneteket megörökítő selyem- szalag hossza a pekingihez ké­pes tovább, már 15 kilométerre nőtt. „Küzdjetek értünk, min­den magyarért!” - summázta a biztatást Csepregi Lajos, és egyben azt is közölte, hogy a COOP a londoni eredmények­től függetlenül továbbra is a magyar csapat aranyfokozatú támogatója marad. Hasonló örömteli bejelentést tett a má­sik aranyfokozatú főtámogató nevében Huszár Róbert a K&H csoport kommunikációs igaz­gatója. Megemlítette, hogy az ismert kártyaprogramnak kö­szönhetően az elmúlt években 34 sportoló felkészülését segí­tették egy-egy millió forinttal, és közülük huszonegyen a lon­doni csapat tagjai. ■ HIRDETÉS Lovasterapeuta képzés -stf) Ismét akkreditált lovasterapeuta képzést indít a Magyar Lovasterápia Szövetség. A korábbi évekhez hasonlóan idén is akkreditált lovasterapeuta képzést indítunk gyógytornászok, gyógypedagógusok és pszichológusok számára. web: www.lovasterapia.hu e-mail: mltsz@lovasterapia.hu Férfi kajakosok nyerték az egyetlen aranyat kajak-kenu A magyar küldött­ség egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtött a zágrábi Eb szombati döntői során. A legfényesebb medál a már olimpiai csapat­tag Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakosduó nevéhez fűződött: a tavaly, Belgrádban bronzérmes egység ezúttal nagyszerű győzelmet aratott 1000 méteren. A nők hason­ló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő- infúziót is kapó - Vad Ni- netta Kárász Annával párban ezüstérmes lett K-2 1000 m-en. Az olimpiára készülő 500-as női kajaknégyes - Szabó Gab­riella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina- harmadikként siklott célba a németek és a fehéroroszok mö­gött. Az egység a héten edzett először együtt, ráadásul Ko­vács Katalin is betegeskedik. A Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs alkotta kenusnégyes- a tavalyi Eb-diadalt követően- ezúttal harmadikként zárt a fehéroroszok és a románok ha­jója mögött 1000 méteren. ■ « * i * SPORf

Next

/
Oldalképek
Tartalom