Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-15 / 139. szám

2012. JÚNIUS 15., PÉNTEK SIÓFOK 15 mmm j ^ PROMÓCIÓ Barangolás, izgalmas időutazás Siófokon a nyár fővárosa Az idén is a tartalmas kikapcsolódásról szólhat a nyaralás az ide látogató családoknak Ha éppen nincsenek feszti­válok, színházi előadások, kiállítások, akkor sem fog unatkozni senki. Aki eljön Siófokra, és épp nincs ked­vére való program, akkor is van látnivaló bőven, el sem kell mozdulni a városköz­pontból. Nemcsak a vizet és szikrázó napsütést élvezhe­tik az Aranypart homokján heverje, hanem letűnt korok emlékeire is bukkanhatnak a kíváncsi utazók. Munkatársunktól A busszal vagy vonattal érke­ző látogatók elsőként a siófoki vasútállomás patinás épüle­tével találkozhatnak. Az állo­mást a déli vasútvonal átadása után, 1863-ban építették meg. Jelenlegi formáját valamikor az 1900-as évek elején nyerte el, a mai látogatók pedig már egy szépen felújított épület­tel találkozhatnak a vonat­ról vagy buszokról leszállva. Az épület szomszédságában hangulatos zöldövezet várja a megfáradt utazót, ez a Mille- niumi park, melyet 1994-ben adtak át. A díszkivilágítás alatt, a virágágyások között megbújó szobrok romantikus sétára csábítják az utazókat a hűvösebb nyári estéken, narancsba öltözött őszi dél­utánokon vagy rügyező tava­szi napokon. Ha a Millenium parkban járunk, egy percre megállhatunk emlékezni is. A Sarlós Boldogasszonynak szentelt katolikus templom közelében áll a Könnyek kút­ja, amely az 56-os forradalom áldozataira emlékezik. Az al­kotás Varga Tamás szobrász- művész munkáját dicséri. S ha már Siófokon járunk, ne feledkezzünk meg híres zeneszerzőnkről, Kálmán Im­réről sem. A Csárdáskirálynő, a Tatárjárás, A cigányprímás, A bajadér, a Marica grófnő és a Girkuszhercegnő köz­kedvelt szerzője 1882. októ­Megújult a siófoki belváros is. Látványos épületek, szórakozási lehetőségek és sok-sok látnivaló, amiért érdemes itt korzózni Isten házát Makovecz Imre tervezte. Az evangélikus templomhoz is érdemes elsétálni, hisz páratlan látvány Kálmán Imre kultusza bér 24-én született Siófokon. A szülőházában kialakított emlékházban megtekinthe­tő a zeneszerző jó állapotban fennmaradt zongorája, szá­mos kotta és használati tárgy, valamint kezének gipszle­nyomata is. A hangulatos mú­zeum nem csak Kálmán Imre életébe nyújt bepillantást, de a századforduló hangulatát is hűen tárja a látogatók elé. A múltból pedig a jelenbe is csöppenhetünk, ha szeren­csénk van, hiszen számos idő­szaki képzőművészeti kiállí­tás várja az utazót a felújított falak között. Ha folytatnák még a sétát és élveznék a friss levegőt, ne hagy­ják ki Siófok legnagyobb és leg­patinásabb parkját, a Jókai par­kot. Itt nem mehetünk el szó nél­kül a különleges szobrok mellett, főleg a talán Siófok egyik védje­gyévé vált Krúdy Gyula-szobor mellet. S hogy mi kötötte ide a híres költőt? Nos, a táj szépsége és a szerelem. Az akkori fürdő­telepen lakó Krúdy ugyanis itt pillantotta meg múzsáját, a fiatal Várady Rózsa Zsuzsát, akit he­ves udvarlást követően feleségül is vett. A Krúdy-villa ma ugyan magánkézben van, de sétánk során érdemes kívülről is meg­nézni. Siófok főtere jelentős telepü­lésszerkezeti és városesztéti­kai változáson ment keresztül az elmúlt évben: több évtizedes igényt kielégítve, igazi gyalo­gos főtérré vált, létrehozva egy tényleges városközpontot, egy valódi, városi „nappali szobát”. A Fő tér hangulatát nagy­mértékben az határozza meg, hogy Siófok mindenekelőtt üdülőhely, és ezért a város mot­tója, hogy az üdülők számára minden kényelmes és komfort- érzetet keltő legyen. Itt minden közel van egymáshoz és gyor­san elérhető. Akinek Siófok egyet jelent a vízparttal, összekötheti a kellemes pihenést a hasznos ismeretszerzéssel is. Elég, ha elsétál a siófoki kikötőbe, ahol megtalálhatja a XIX. század nyolcvanas éveiben épített, ma felújított állapotban ringatózó Helka és Kelén motoros hajó­kat, valamint részt vehet kü­lönféle séta-, zenés-, kiránduló­hajó-programokon. A Balatonon itt zajlik a legna­gyobb hajóforgalom, mely a la­pátkerekes Kisfaludy gőzös fo­gadása után vált rendszeressé. A kikötő épülete előtti park­ban áll a balatoni gőzhajózás 100., 125. és 150. jubileumára felállított emlékmű. Északi ol­dalán a balatoni sellő törékeny alakját csodálhatjuk meg, a közeli parkban pedig a város régi nevezetessége a rózsakert várja a látogatókat. A nyugati mólónál vidáman ringatóznak a karcsú testű vitorlások, va­lamint itt látható a város egyik jellegzetes épülete, a Meteoro­lógiai Obszervatórium, ahon­nan az egész Balaton környéke az első viharjelzést kapja. A ki­kötő látnivalója még a vele egy­beépült Sió-zsilip is. Up A Plázában nagyszerű! Világmárkák közt válogathatunk szolgáltatás Az idegenforgalmi főidény kezdetére ú] kereskedelmi, szolgáltató és szórakoztató központtal bővül a kínálat A bevásárlóközpont egyedisége koránt sem csak ebben rejlik: az épület egy igazi XXI. századi építészeti remek, amely egyben Siófok új belvárosának is meg­határozó eleme. Mondhatni stí­lust teremtett. Az egykori Sió áruház terü­letén épült, több mint 10000 négyzetméteres bevásárlóköz­pont a hagyományos „pláza sze­repen” túl évszaktól, időjárástól független találkozási pont, egy igazi belvárosi kultúrközpont. Nem csak arról van szó, hogy üzletek, kávézók és kirakatok vannak, hanem léteznek igazi közös terek, az épület tagoltsá­ga biztosítja a látogatóknak a természetes fényt, a jó hangu­latot, a látványos tetőterasz at­moszférája pedig egyedülálló. A több településen tapasztalha­tó városszéli bevásárlóközpon­tok helyett ez az épület a belvá­rosba vonzza az ott lakókat, oda látogatókat. A június 21-én nyíló pláza ezeken kívül természetesen más „látványosságokkal” is szolgál. A tervezéskor fontos volt, hogyan lehetne elszakadni a hagyományos stílusú plázák- tól, valami olyan különlegest alkotni, ami egyaránt megfelel a mai kor építészeti elvárásai­nak, és illeszkedik a városkép­be. Ezen szempontok mentén fogalmazódott meg, hogy a ko­rábban kigondolt hagyományos építőanyagokat és megjelenést különleges homlokzat, moder­nebb anyaghasználat - kő he­lyett üveg és fém - váltja fel. Ezen a ponton pedig a legna­gyobb kihívás az volt, hogy a modern épület összhangba ke­rüljön a környezettel: a ház ol­dalsó, növényekkel befuttatott zöld homlokzata ennek az elvá­rásnak igyekezett megfelelni, a felhasznált műszaki elemek a legjobbak és a leginkább ener­giatakarékosak. Ezekkel a meg­oldásokkal teljesült mind a ter­vező, mind a városvezetés célja: egyedit és különlegeset alkotni. Az üzletközpontban - amely­nek kétszáz gépjármű parkolá­sára alkalmas mélygarázsa is van - több ismert világmárka is helyett kapott. Siófok azon kevés vidéki városok közé tar­tozik, ahol a H&M üzletet nyit. De jelen lesz többek között a Deichmann, a Drogerie Markt, az Alexandra könyv- és boráru­ház, amely az eredeti állapotába visszaállított egykori Sörbárban kap helyet. Az országban első­ként a Sió Plázába háromdimen­ziós, 4K-s technológiájú mozit telepít a Sony, ahol nem csak a legújabb filmeket, de sportese­ményeket, koncerteket is láthat­nak élőben, 3D-ben a látogatók. A kétszer százhatvan férőhelyes termek egyikében színpadot is elhelyeztek, így a terem rendez­vények, céges események meg­tartására is alkalmas lesz. A különleges épület nagy el­ismerésnek örvend: az Atlas of World Architecture című kiadvány, amely a világ négy­száz legjobb, 2009-2012 között épült épületét mutatja be-, bevá­lasztotta a Sió Plázát is a kötet­be. De Dél-Korea legismertebb építészeti folyóirata, az Archi- world is beszámolt az épületről: a cikkben a Sió Pláza egy fran­cia, egy tokiói, egy liverpooli, egy szibériai és egy melbour- ne-i bevásárlóközponttal szere­pel egy összeállításban. Június 21-én nyit a pláza. Az üzletközpont számtalan meglepetéssel várja a látogatókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom