Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-02 / 128. szám

2012. JÚNIUS 2., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Aranypofácska: Rátóti Zoltán és Fésűs Éva is felolvas a héten Csöppségek fegyverben nyílt nap Nyolcszáz fiatal ismerkedett a katonák életével Negyven éves a marcali helytörténeti Múzeum Villámcsődülettel készülnek a szervezők a 83. Könyvhét meg­nyitójára, jelentették be pénte­ken. A „flashmob” műfajához nagyon hasonlító tömegrendez­vényen Fésűs Éva meseíró, ka­posvári díszpolgár Aranypofács­ka című meseregényét olvassák föl a Kossuth téren. Az első be­kezdéseket maga a szerző tol­mácsolja majd, ákitől Rátóti Zol­tán színész, színigazgató veszi át a strafétát. Ezután a gyerekek következ­nek: tizennégy iskola vállalta, hogy váltóban felolvassa a tel­jes történetet. A Mesél a város elnevezésű rendezvényen mindeközben festményeket is készítenek paravánokra, így a csütörtöki délelőtt végére me­sés lesz a tér. Ötszáz-ezer em­ber megjelenésében bíznak a szervezők, a Magyar Olvasás­társaság és a Csiky Gergely Színház, s jövőre akár a Guinness-rekordot sem tartják kivihetetlennek. ■ B. T. Borversenyt tartottak Szőlősgyörökön Kistermelői borversenyt tartot­tak Szőlősgyörökön. A lengyel­tóti Major Lajos Sauvignon Blanc bora érdemelt ki nagy arany minősítést, s 25 termelő bora érdemelt aranyérmet. Jó hangulatban és megelégedetten tértek haza a bírálók és a gaz­dák egyaránt.Sajnos két bort ki kellett zárni. (Folytatás az 1. oldalról) A házigazda a kaposvári logisz­tikai ezred izgalmas vetélkedőv­el is készült a vendégségbe hívott gyerekek számára: a ka­tonai akadálypályán Is kipróbálhatták magukat a fiat­alok, air-soft fegyverekkel és íj­jal egyaránt célba lőhettek, s persze a focipályán is kipróbál­hatták az ügyességüket. A kaposváriakon kívül a kör­nyékbeli településekről is szép számmal érkeztek vendégek a honvédség meghívására. A versenyeken induló gyere­kek pontgyűjtő füzetet kaptak, amelybe a különböző felada­tok eredményeit jegyezték fel, és a mezőnyből kiemelkedő if­jak ajándékot - sapkát, bögrét, kulcstartót - kaptak a logiszti­kai ezredtől. ■ Harsányi M. Vízimentők szárazon a földvári iskolában VÍZI BALESET-MEGELŐZÉSI na­pot tartott a balatonföldvári általános iskola felső tago­zatosainak pénteken a Vízi- mentők Magyarországi Szakszolgálata. s bár a rossz idő miatt a ví­zi bemutatók elmaradtak, a balatoni vízimentők szerint példa értékű a földvári is­kola kezdeményezése, hi­szen hasznos volna, ha mi­nél több iskolában, nyári tá­borban megismertetnék a diákokkal, hogyan kerülhe­tők el a balesetek a Balato­non. Csöppségeink hadban állnak. Harckocsi, fegyver, mundér varázsolta a kaposvári és környékbeli gyerekeket Regionális honismereti találko­zót tartottak Marcaliban, a So­mogy Megyei Honismereti Egye­sület és a Marcali Helytörténeti Múzeum közös szervezésében. Vidák Tünde, a múzeum igazga­tója elmondta: a találkozót, amit Gálné Jáger Márta egyesületi el­nök és Sütő László polgármes­ter indított útjára, a marcali mú­zeum alapításának 40., valamint az egyesület alakulásának 20. évfordulója alkalmából rendez­ték meg. ■ Jubilált a helytörténeti múzeum, régiós honis­mereti találkozót tar­tottak Marcaliban Az előadások között Gál Jó­zsef nyugdíjas múzeumigazga­tó idézte fel, hogy a gimnázium iskolamúzeumától milyen út vezetett a városi múzeum alapí­tásáig. Horváthné Rádics Márta kuratóriumi elnök bemutatta a Múzeum Alapítvány két évtize­des tevékenységét. Kiss Kálmán helytörténész a Marcaliban végzett egyháztörténeti kutatá­sait, Huszár Mihály történész pedig a marcali múzeumban őr­zött Csomós-építész hagyaték jelentőségét ismertette. Nagy Csaba hadikrónikás marcali há­borús múltjának legújabb kuta­tási eredményeit vázolta. A so­mogyi honismereti mozgalom legidősebb tagja, a 90 éves bala­tonszentgyörgyi László István a helytörténeti kutatás lényegé­ről szólt. Vidák Tünde igazgató a marcali múzeum 21. századi feladatairól és lehetőségéről be­szélt, majd tárlatvezetésre invi­tálta a résztvevőket. ■ V. E. Fesztiváltérhez Vers utca Szárszón; új különlegessége lesz a településnek Múzeumbarát lett az egyetemi Gyakorló iskola pen ezért felmerült, hogy a Ba­rátság tér nevet is kaphatná. Ez a beruházás a szárszói önkormány­zat saját erejéből ké­szül, pályázati támo- gatásra számítanak azonban a Vers utca kialakításához, ez egy sétánnyal kötné össze az új partmenti teret, a József Attila- emlékművet, a Csukás István nyári színházat, a József Attila Emlékházat, valamint a Soli Deo Glória konferenciatelepet, azaz Szárszó nevezetességeit Az utcá­ban megvilágítható táblákon a vi­lágirodalom legszebb versrészle­teit olvashatná az arra sétáló. Do­rogi Sándor polgármester szerint a közel ötvenmillió forintos beru­házás újabb különlegessége len­ne a településnek. ■ F. I. A Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskolája érdemelte ki ebben a tanévben a Múzeum­barát iskola elnevezésű kitün­tető oklevelet. Ezt csütörtökön vették át a Rippl-Rónai Múze­um értékelése nyomán. A díjat harmadik alkalommal ítélték oda a közgyűjteménnyel legak­tívabb és legmélyebb kapcsola­tot tartó intézménynek. Első­ként a szennai, az elmúlt tanév­ben a katolikus iskola kapta az elismerést, melyet nemcsak a múzeumhasználat mennyisége, hanem a minősége is meghatá­roz. Az oklevél mellé egy ingye­nes csoportos múzeumpedagó­giai foglalkozás is jár. A Gyakor­lóban Hevérné Kanyó Andrea pedagógus a közgyűjteményi munka motorja. ■ B. T. Két tó között Máté Ferencné Bebics Zsuzsanna természetfotói­ból nyílt tárlat a marcali Helytörté­neti Múzeum kiállítótermében. Tizenheten kezdték húsz éve Siófokon Három generáció ünnepelt Iharosberényben jubileum Mindenkire figyelnek és világnézettől függetlenül azonos irányba tartanak Az alapító tagok elismerő okleve­let kaptak a kétévtizedes jubüeu- mon: Csertán Józsefné, Mizerák Istvánná, Kiss Ferencné és Teplán Lajosné tizenhét fővel in­dították útjára 1992-ben a Nyug­díjasok Siófoki Egyesületét, mely ma több mint kétszáz fős tagságá­val a város legnépesebb civil szer­vezete. A szépkorúakat köszön­tötte többek között Stikel János, a nyugdíjasok megyei elnöke is. Az ünnepi gálán Dömötör István je­lenlegi elnök adott számot a két évtízed munkájáról. Azt hangsú­lyozta, hogy az egyesület a „béke szigete”, ahol a civilek a szerény támogatás ellenére otthonra ta­lálnak, s még mindig gyarapítják a város értékeit ■ F. I. Nosztalgiázott az iharosberényi Nosztalgia Egyesület a hétvégén: immár 15 esztendeje, hogy meg­alakultak, s azóta töretlen lelke­sedéssel kapaszkodnak egymás­ba, szó szerint is, hiszen táncso- portjukkal sikert-sikerre hal­moznak. A nyugdíjasklubként induló szervezetnek ugyanis mára há­rom generációt képviselő tagjai vannak, énekkarral, tánccso­porttal és színjátszókkal büsz­kélkedhetnek. Jubileumi ün­nepségükre eljöttek az alapítók, t tizenhatan élnek még közülük, | és a környék nyugdíjas klubjai | is. | Horváthné Szanyi Éva, az § egyesület vezetője arról beszélt, Csak nevükben nosztalgiáznak. Mindig új számokkal mkkolnak elő ki mit „profitált" a szerveződés­ből. Elmondta: a tagokat Itt vár­ják, örömmel fogadják, olyan közösségre találtak, ahol min­denki egyenlő, és erősítik egy­mást. A falu pedig e közösségtől példát kapott arra, hogyan lehet világnézettől függetlenül egy irányba tartani, összefogással értéket teremteni. A fellépők a produkciók idejére művészek­ké válnak, visszafiatalodnak, a faluban is más szemmel néz­nek rájuk, és lassabban öreged­nek meg. A nyugdíjas klub 1997-ben alakult Tóth Imréné vezetésé­vel. Akkori tagjai szerettek éne­kelni, Horváthné Záborszky Ju­dit azóta is az énekkar vezetője. Később úgy gondolták: jó lenen táncolni is, és Tímár Lajosné irányításával elkezdődtek a pró­bák. Őt váltotta Horváth János művészeti vezető. A színjátszás­ért most Tímár Veronika felel. Az ünnepségen sokaknak mondtak köszönetét, többek kö­zött az önkormányzatnak, hi­szen a ruhákhoz, utazásokhoz jól jött a támogatásuk, de min­denek előtt a családoknak, akik mára megszokták: a próbák­hoz, fellépésekhez kell otthon igazodniuk. Az ünnepi megállást aztán újra munka követi a Nosztalgiá­nál, ugyanis országos és hatá­ron túli megmérettetésre is ké­szülnek. ■ Varga Andrea i \ ■ Sétánnyal köt­nék majd ősz- sze a teret. Egy hónap alatt kell elkészülnie az új balatonszárszói fesztiváltér­nek, mert június 29-én már ren­dezvényt tartanak. A község képviselő­testülete szűk határ­időt szabott az elbon­tott parti üzletsor he­lyére álmodott új tér kivitelezője nek. A zenepavilont az erdélyi testvértelepülésen készítik, ép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom