Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-12 / 136. szám

A 208-as a női szívekre játszik Peugeot Sokkal több az egyszerű modellváltásnál, ami az új francia kisautóval történt Az új Peugeot ára is versenyképes lehet, 3 millió alatt várható (persze klíma nélkül), ami már okot ad a sikerre A 208-as Peugeot számos tekintetben szembemegy az aktuális trendekkel: kü­lönc műszerfala és felmenő­jénél kisebb méretei miatt első blikkre a kategória ka­kukktojásának tűnhet. Miklós-Illés Kálmán Az utóbbi években szinte ver­senyt csináltak abból a gyár­tók, hogy kinek van a leg­nagyobb méretű kisautója. A Peugeot most bátor húzással állt elő: a kissé felpuffasztott 207-eshez képest minden di­menziójában kisebb az új gene­rációs modell. Reményeik sze­rint ezzel a külsővel már nem fognak sok hölgyvásárlót elve­szíteni, mint az előd esetében. Mert a 208-as egyértelműen a női szívekre játszik. 3,96 mé­teres hosszúságával 6 centivel kurtább a 207-esnél, de ez nem ment az utastér rovására. A változatlan tengelytáv és az okos térkihasználás jóvoltá­ból a 208-asban 5 centiméterrel nagyobb a hátsó lábtér! Persze a második sorban már nem túl nagyvonalú a fejtér, és a kabin szélességén is érződik, hogy mégiscsak egy kisautóban ülünk. Az igazi szenzáció a műszer­fal, ugyanis az órákat a kor­mánykerék karimája feletti zónában találjuk. Olyan érzé­se van az embernek, mintha Franciaországban két he­lyen, de Brazíliában és Szlová­kiában is gyártják a Peugeot 208-ast. Nem véletlenül hatal­mas a nyüzsgés a Peugeot Cit­roen nagyszombati üzemében, az ölében lenne a mindössze 35 centi átmérőjű volán. A két al­só felszereltségi szinttől felfelé szériában adott hétcolos érintő- képernyő, ami a középkonzol tetején, a szellőzőrostélyok felett trónol, így a tekintetünket alig ahol egyszerre készül a Citroen C3 Picasso, a Peugeot 207-es és a vadonatúj 208-as. Most folyik a harmadik műszak dol­gozóinak betanítása. A szigorú minőség-ellenőrzés gondosko­kell levenni az útról. Egyébként az egész rendszer úgy műkö­dik, mint egy okostelefon: csak három fix gombunk van, s leg­többször az érintőképernyőt kell használnunk. Az 1,0 lite­res motorral hajtott bázismodell dik arról, hogy csak hibátlan autók hagyják el az üzem terü­letét. A termelés felpörgetése után évi 550000 darab Peu­geot 208-as készül majd Nagy­szombaton. tömege 975 kg, de a többi vál­tozat is pehelysúlyú, például az 1,6-os HDi dízelek is csak 1090 kg-ot nyomnak a mérle­gen. Az összes verzióra vetítve ez átlagosan 110 kg-os súlycsök­kentés, s meg kell hagyni, ez bi­zonyos szempontból érződik is az autón. Például az új fejlesz­tésű 1,2-es, 82 lóerős, három- hengeres benzinmotorral igen fürge a 208-as, városi közleke­déshez nincs szükség nagyobb motorizáltságra. A remek mo­torhoz illett volna egy „rendes” váltó, mert fokozatban is olyan holtjátéka van, mint némelyik karnak üresben. A 115 lóerős, 1,6-os dízel teljesen más világ, már csak a váltó miatt is. Ebbe a modellbe egy pontos, rövid utakon járó hatgangos egység került, ráadásul a túltöltés ese­tén 285 Nm-es nyomaték miatt olyan könnyedén gyorsul az au­tó, mintha nem is lenne súlya. Szintén feltűnő vezetés közben, hogy a zajszigetelésre nagy hangsúlyt fektetett a Peugeot. Ha 2950000 forintos árával (ebben még nincs benne a klí­ma) nem is a kategória árbajno­ka a 208-as, mindenféleképpen jó pozícióban van, s megvan az esélye a sikerre. Nagyszombaton is készül majd belőle évi több mint 500 ezer darab Az új Dacia Dokker nálunk is kapható lesz még nagyon meg se érkezett a Dacia Lodgy a kereskedők­höz, a gyár máris bemutatta kö­vetkező újdonságát, a Dokker nevű dobozautót, amely miatt beszünteti a Logan európai for­galmazását. A lépcsős hátú Lo­gan már egy ideje nem kapható Európában; az MCV napjai is meg vannak számlálva, mivel a hétszemélyes változat helyét átveszi a Lodgy egyterű, az öt­személyes és a dobozos helyett meg a Dokker nevű újdonság lesz a kereskedésekben, a pick- upot a Duster-alapú dupla fül­kés haszonjármű váltja. A Dokker Marokkóban ké­szül majd 85-115 lóerő közötti teljesítményű benzin- és dízel­motorokkal. A karosszérián hátul tolóajtó van, változattól függetlenül alapáron egy, ext­raként mindkét oldalon. Egyes hírek szerint 2,5 mil­lió forint alatt is lesz már Dok­ker (légkondi nélkül). Az új­donságot a Casablanca Motor Show-n leplezték le, forgalma­zása júniusban indul Marok­kóban, Európába, és ezen belül Magyarországra nem sokkal ezt követően érkezik meg az új­donság. ■ Indiai Suzuki-gyár évi 2 milliós kapacitással! még 1983-ban kezdte meg a mű­ködését a Suzuki közreműködé­sével a Maruti autógyár Új-Del­hi elővárosában, idő közben a gurgaoni üzemet teljesen körbe­nőtte a metropolisz, az autógyárnak fo­lyamatos vitái van­nak a helyi lakosok érdekvédelmi szer­vezeteivel. Ezért a Suzuki inkább visszafejleszti a 298 hektáros területen mű­ködő üzemet: az évi egymillió autós kapacitást első körben évi félmillióra veszik vissza, közép­távon csak motor- és alkatrész- gyárként számolnak a telephely- lyel. Azért döntöttek így, mert hamarosan amúgy is teljesen fel kellene újítani az üzemet, és nem lenne kifizetődő egy ilyen hatalmas beruházás egy olyan telephelyen, aminek nincs jö­vője. A modern gép­sorokat átszállít­ják Gujaratba, ahol zöldmezős beru­házás keretében megindul az új Maruti-autó- gyár felépítése. Az új üzem évi kétmillió személyautó legyártá­sára lesz képes, s ezt a jövőben még fejleszteni is lehet. Mivel Gujaratban kikötő is van, az In­diában gyártott autók exportá­lása is olcsóbb lesz. ■ ■ A zöldmezős új üzemben évi 2 millió autót készítenek majd. HIRDETÉS Nők vagy férfiak? t az idő, hogy eldöntsük, ki a jobb sofőr! Főtámogatók: Hungaroring Oatermann i www.facebook.com/ automotor.hu www.facebook.com/ kiskegyed www.facebook.com/ balesetmegelozes www.facebook.com/ Tanpalya Vezetéstechnikai centrum ^ ORFK- \ Országos Balesetmegelőzés! r Bizottság Mondd el a véleményed és nyerj 2 db Vredestein gumigarnitúra 10 db belépő, állóbérlet 16 db vezetéstechnikai kurzus 20 db Motor GP sztorik könyv 20 db Forma-1 sztorik könyv Jó tanácsok minden hölgy- és úrvezetőnek Támogató: ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság Gondoljon az életére, kösse be magát! Az autó legfontosabb passzív biztonsági felszerelése a hárompontos biztonsági öv, amely a becslések szerint több mint egymillió ember életét mentette már meg. Az övbecsatolási hajlandóság hazánkban elmarad a fejlettebb közlekedési kultúrával rendelkező nyugat­európai országokhoz képest. A sérülések súlyosságának enyhítése érdekében nélkülözhetetlen, hogy a gépkocsiban mindenki kösse be magát! „Biztonságos autózáshoz - nyáron csakúgy, mint télen - az egyik legfontosabb tényező a megfelelő műszaki állapotú abroncsok helyesen megválasztott légnyomása! Alacsony légnyomás esetén növekszik az abroncs gördülési ellenállása, amely az üzemanyag-fogyasztás megemelkedését okozza. ' ■ ■ *• ! K. WíSü akár szerkezeti károsodás is | j felléphet (rendellenes kopáskép). (F mj de abroncsunk élettartama f * mindenképpen lecsökken.” - jjgf javasolja Herbák Emil, ] a Vredestein Kft. ügyvezetője. Üft SNHH Csak egy mozdulat! Groupama Garancia nfmek HARCA ERTEKES NYEREMÉNYEK: FORMULA 1 ENI MAGYAR NAGYDÍJ 2012. JÚLIUS 27-28-29., NÉZŐTÉRI BELÉPŐ icr.v Hamarosan jön a nagy KRESZ-vizsga! A játék időtartama: május 25-től július 12-ig. Feltételek, további nyeremények jegvzéke és hivatalos játékszabály a www.kiskegyed.hu/nemekharca weboldalon. HIBSAV A benzin és a dízel is olcsóbb szerdától csökkenti bruttó 8 és 6 fo­rinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagy­kereskedelmi árát szer­dán a Mól NyRt. - értesült az MTI hétfőn piaci forrá­sokból. Ezen a héten a 95-ös benzin átlagára így 422 fo­rintra, a gázolajé pedig 424 forintra csökken. A benzin nagykereskedelmi ára az idén április elején érte el csúcspontját, akkor egy liter 95-ös átlagosan 451 forintba került. A gázolaj január kö­zepén volt a legdrágább, ak­kor egy liter átlagosan 449 forint volt. B 250, a legerősebb magyar Mercedes egy 2,0 literes lökettérfoga­tú turbós benzinmotorral bővül a Mercedes B osztály kínálata. A B 250 névre hall­gató verzió teljesítménye 211 lóerő, nyomatéka 350 Nm, s alapáron adják hozzá a hét­fokozatú, dupla kuplungos váltót. A 100 km/órás sebes­séget 6,8 másodperc alatt éri el vele a kompakt egyterű, végsebessége 240 km/óra, a gyári átlagfogyasztás pe­dig 6,21/100 km. Német kézben az olasz Ducati-motorgyár az audi hivatalosan is kö­zölte a korábban már meg­szellőztetett hírt, hogy fel­vásárolta a Ducati márkát. Az 1926-ban alapított Duca- tiért 860 millió eurót fizetett a cég, és a közel 200 millió eurós tartozását is átvette. Ferdinand Piech, a VW fb elnöke régóta szeretett volna egy erős vetélytársat a BMW Motorrad ellenében. Az 1100 főt foglalkoztató olasz gyár­tónak nagy lendületet adhat az Audi, még a tavalyi 42 ezer darabos eladásokat is felülmúlhatják. Gyártani fogják a Nissan Juke R-t! IGÉNYEKTŐL FÜGGŐEN 20-25 darab Nissan Juke R-t fog­nak kézi munkával össze­szerelni a Nissan szakem­berei. A GT-R szuperautó technikájával rendelkező kis SUV iránt akkora volt az érdeklődés, hogy rábólin­tott az igényre a cégvezetés. Az autókba 545 lóerős, 3,8 literes V6-os biturbómotort szerelnek majd, legalább félmillió euró lesz az ára. JSjsÉ Jji Ilii Jli JlM jlipi iliL WS ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom