Somogyi Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-19 / 117. szám

2012. MÁJUS 19., SZOMBAT MOZAIK 11 TV-JEGYZET Pszichodráma, főműsoridőben hogy egy óriási közhellyel in­dítsunk: tizenkilencre lapot húzott az RTL Klub azzal, hogy gyakorlatilag a klasszi­kus csúcsidőben a szokásos bulvárőrületek helyett egy egészen furcsa műfajú műsor­ral jelentkezett. Ám kijött a kettes, hiszen A gyanú árnyé­kában egyelőre minden előze­tes várakozást felülmúlóan brutális számadatokat produ­kál - a harminc százalékos nézettség még a Barátok közi­nél is jobb. az alcíme szerint dokureality- sorozat nem kispályázik: kü­lönböző, a valóságtól talán el­rugaszkodott történeteket mu­tat be, kizárólag amatőr sze­replőket mozgatva. Ha át tu­dunk lendülni a műfaj furcsa­ságán (hogy tehát totál amatőr arcok - jól, rosszul - játsza­nak el szituációkat, majd egy láthatatlan riporternek mind­ezt meg is magyarázzák), ak­kor végül is egészen jól szóra­kozhatunk. Előbb talán mo- solygunk a szereplők bénázá- sán, majd a történet sutasá­gán (reális az, hogy egy mo- lett, negyvenes anyuka rámoz­duljon a lánya tizenéves fiújá­ra?), ám a végén azért csak kí­váncsiak vagyunk, mi lesz a sztori kimenetele. És éppen ez a kíváncsiság az, ami végül csak odaszögez so­kakat a képernyő elé. Amit lá­tunk, ismerős - jó esetben a bulvárlapokból, rosszabb eset­ben az utcánkból. S ha az új­ságban elolvassuk, az utcán kipletykáljuk, akkor persze, hogy megnézzük a tévében is. Olyan lett A gyanú árnyéká­ban, mint egy pszichodráma- foglalkozás: hőseink eljátsz- szák a történetet, mi meg fi­gyelünk, hogy ne kövessük majd el a bemutatott hibákat aztán persze elkövetjük. De ez már egy másik történet. ■ F.Z. (A GYANÚ ÁRNYÉKÁBAN, RTL KLUB, HÉTKÖZNAPONKÉNT, 19.05) Családi drámák újrajátszva Van már szinte minden év­szakban Múzeumok éjsza­kája, amikor egy jeggyel több gyűjtemény is végig­nézhető. A Múzeumok vi­lágnapja azonban kicsit más, hiszen ez a legrégeb­bi eseménye a közkincsek nyilvánossá tételének. Mészáros B. Endre Az UNESCO immár 35 éve nyil­vánította május 18-át a Múzeu­mok világnapjává, és az időpon­tot követő hétvégén (ma és hol­nap) mindig az a cél, hogy figyel­met kapjon a művészeti alkotá­sok és múzeumi tárgyak védel­me. Ennek a csaknem minde­nütt ingyenesen látogatható ak­ciónak immár 17 éve az országos központi eseménye a Múzeu­mok Majálisa, mely Budapest ki­emelt kulturális fesztiválja. A kétnapos múzeumünnepen idén is több mint száz múzeum és számos vendégintézmény mu­tatkozik be a Múzeumkertben. Ezen a hétvégén kerülnek át­adásra a múzeumi szakma ran­gos elismerései, „Az év múzeu­ma” és „Az év kiállítása” díjak is. A felállított nagyszínpadon 13 produkció látható, de külön programcsomaggal készülnek a kisgyerekes családoknak is. A múzeumépületben szakmai elő­adásokkal, különleges tárlatve­zetésekkel, zenés és irodalmi produkciókkal várják az érdek­lődőket. A Múzeumok Főutcájá­A rendkívüli múzeumi programokon a műalkotások és történelmi emlékek mellett meglepetések is akadnak Sátrazó kiállítások és időjárási viszontagságok bán pedig a helytörténeti gyűjte­mények mellett a hazai örökség­védelem és turisztikai élet képvi­selői mutatkoznak be. A Mester­ségek Utcája a majális forgatagá­nak másik alapvető helyszíne, a portékáikat kínáló nép- és ipar­művészekkel. Külön program­mal készül a Magyar Nemzeti Galéria is, vidéken pedig többek között Győrben, Pécsett, Pécsvá- radon, Nyíregyházán, Szekszár- don, Sátoraljaújhelyen, Salgótar­jánban, Debrecenben, a Hortobá­gyon, és Miskolcon is lesznek szervezett események. A legelső hazai múzeumi ma­jális 1996-ban volt, egynapos rendezvényként, 30 kiállítóval Az év múzeuma díjat 1997-ben adták át legelőször, 2003 óta szavazhat a közönség a legszín­vonalasabb múzeumi program­ra és a majális kínálata közül a legszebb múzeumi sátorra, 2011 óta pedig Az év kiállítása díjat is kiosztják. Az eddigi leg­híresebb vendég 2002-ben járt a rendezvényen, amikor Laura Bush, az Egyesült Államok first ladyje látogatott el váratlanul a majálisra, tízezres tömegbe csöppenve. A legrosszabb időjá­rást két éve élték át, akkor a rendezvény első napján rekord- mennyiségű csapadék, a máso­dik napon orkánerejű vihar volt -de ez sem szüntette be, csak beltéri nyüzsgéssé alakítot­ta át a múzeumi forgatagot POÉNPERCEK Az újonc katonától kérdezi az őrmester:- Na fiam, milyen volt az el­ső napja?- Jelentem, nem emlékszem rá! Akkor még egészen kicsi csecsemő voltam. ■ A fiatal sebész első napja után a műtőben kérdezi az asszisztenst:- Na, hogy ment?- Kivett egy porcot, eltávolí­tott egy vakbelet, megszögelt egy combcsontot, és mindent jól megoldott. Mindössze egy apró hibát követett el.-Mit?- Elfelejtette közben váltani a betegeket. ■ Pistike meséli otthon a szüle­inek:- Képzeljétek, ma tűz volt az iskolában, és láttam egy ter­hes tűzoltót! Az apja megkérdi:- Pistike, tudod te, hogy mit jelent az, hogy terhes?- Persze, aki kihordja a gye­reket. ■- Jegyeket, bérleteket kérem!- Én már elmúltam hetven­éves.- Tudja ezt valamivel igazol­ni?- Persze. Ha fiatalabb len­nék, fellökném magát, és el­szaladnék. ■ Egy fiatal lány egy buli után panaszkodik az anyjának.- Mama, a Józsi nagyon nyo­mul rám. Folyton tapogat.- Hagyd csak, majd megbán­ja egy életre. Annak idején az apád is így kezdte. Hétvégi múzeumi majálisok kincstárak Egy sor esemény két napon át az ország több pontján Vikidéi fellépést mulasztott baki Rosszul jegyezte fel, egy kórustag énekelt helyette Testsúlya duplája végzett az orosz erőbajnokkal Elfelejtett elmenni a saját előadá­sára Vikidál Gyula, aki a Ma­dách Színházban lépett volna fel május elején - írja a Kiskegyed. A színész Az Operaház fan­tomja című musical egyik sze­repét játszotta volna, de mivel nem jelent meg és nem is szólt előre, helyettesíteni kellett. Egyébként volt váltótársa, de mivel a hiányzás az utolsó pilla­natban derült ki, őt sem tudták értesíteni - végül a kórus egyik tagja kapta fel a jelmezt, és ő énekelte el a szerepet. A színházi világban is előfor­dul, hogy valaki rajta kívülálló ok miatt nem tud dolgozni, de erről is értesítenie kell a társu­latot. Ha ezt elmulasztja, bünte­tésre számíthat, Szirtes Tamás igazgató azonban nem akarja Vikidál fejét venni az esetért, úgy véli, hogy azért feledhette el az időpontot, mert ritkán játsz- szák a darabot. Lapértesülések szerint a 64 éves énekes 40-50 ezer forin­tos gázsit kap előadásonként, és ugyanakkora büntetésre szá­míthatna a rosszul beírt nap­tárbejegyzés miatt, de ettől a rossz anyagi helyzete miatt el­tekintenek. Az István a király egykori sztárja már két éve is azzal ke­rült be a hírekbe, hogy elkezd­te kiárusítani személyes tár­gyait, hogy fizetni tudja az adósságait, később pedig arról panaszkodott, hogy bármilyen munkát elvállalna, de senki nem alkalmazza az ügynökbot­ránya és a kora miatt. Súlyos belső vérzéssel került kórházba és néhány nap múlva elhunyt egy fiatal orosz sporto­ló, aki a fekvenyomás junior vi­lágcsúcsát kívánta megdönteni - írja a Russian Times. A 23 éves Mihail Algash a közelgő Európa-bajnokságra készülve azt tűzte ki, hogy felülmúlja a tavaly augusztusban általa fel­állított rekordot, amikor 270 ki­lót emelt fel egy edzőpadon, csak a karjai erejét használva. Ismerősei szerint túl nagy sú­lyokkal próbálkozott, és az egyik edzés után rosszul lett. Hamarosan kórházba kellett szállítani, de már nem tudtak segíteni rajta. A kórház szóvivői szerint májrepedést állapítottak meg nála, amit a rendkívüli ter­helés okozhatott - az orvosok többszöri vérátömlesztéssel és műtétekkel sem tudták meg­menteni. A fiatal sportoló a szi­bériai Omszk városában ké­szült a versenyekre, és az orosz erősportok egyik legnagyobb reménységeként ismerték. Lelkes a magyar csapat a bakui elődöntő előtt Jól sikerült a Compact Disco pén­teki főpróbája a bakui Kristály­csarnokban: az Eurovíziós Dal- fesztiválon Magyarországot kép­viselő dalt, a Sound of Our Heart- sot előadó zenekar optimistán várja a keddi első elődöntőt - ír­ja az MTI. „A hétfői próba után kicsit csa­lódottak voltunk, mert katasztro­fális volt az európai kontinens kontúrjaira épülő vizuális hát­térvetítés, nem úgy csinálták, ahogy mi kértük. Szerencsére ma már minden rendben ment, a helyi illetékesek megértették, mit szeretnénk, például térben is lesznek ledfalak. És a végére egy meglepetés: a menedzs­menttel és a Magyar Televízió­val konzultálva úgy döntöttünk, a dalban kétszer pirotechnika is lesz, a színpadon körben láng­csóvák között fogunk zenélni” - mesélte Lotfi Behnam, a Com­pact Discóban a groove-okért, extra zenei sávokért és effekte­kért felelős zenész. Az esélyei­ket jónak látják, egyebek közt azért is, mert zenekarból kevés indult. „Egyértelműen úgy lát­juk, van esélyünk labdába rúg­ni, ezt nagyon sokan megerősí­tették” - mondta erről Lotfi. Idén 42 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szö­vetsége által szervezett verse­nyen, amelyet ezúttal azért ren­deznek Bakuban, mert a tavalyi győztes innen érkezett. ■ Kézalapú azonosítás, a kéz ereinek hálózatát ismeri fel és használja a sze­mély egyedi azonosítására egy új, magyar fejlesztésű rendszer. A már számos helyen, például bankautomatáknál és kórházakban használt érzékelőkkel működő berendezés ötmillió ponton azonosítja a belépő tenyerét így kizárt hogy összetévessze az embereket. Mivel az ára is kedvező, a jövőben bank­kártyák, utazási bérietek vagy akár útlevelek helyett Is használható lehet Etelforradalmat akar Jamie Olivér mozgalma A „valódi”, vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, , az egészséges táplálkozás igé­nyét, a főzés örömét népszerűsí­ti Magyarországon is május 19- én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Olivér alapítványa hívott életre - úja az MTI. Az élel­miszerforradalom napjának ren­dezvényein bárki tanácsokat kaphat ahhoz, miként tudja he­lyes ételválasztással megelőzni a nem megfelelő táplálkozás okoz­ta betegségeket. A világhírű brit szakács rég­óta hangoztatja az egészségtelen táplálkozással való szakítás fon­tosságát. Az elhízott emberek száma ugyanis riasztóan magas, évente legalább 2,8 millió felnőtt hal bele a beteges túlsúly követ­kezményeibe. „Változtatnunk kell: vissza kell térnünk az ala­pokhoz és el kell gondolkoznunk azon, honnan is jön maga az étel. Felelős társadalommá kell vál­nunk, amely mindennap felelő­sen dönt az ételről” - olvasható Olivér üzenete a kezdeményezés foodrevolutionday.com címen el­érhető honlapján. A sztárszakács felhívására 57 országban mintegy ezer rendez­vényt tartanak. Budapesten a Food Revolution Hungary szerve­zésében például az egészséges táplálkozásra nevelő játékok és közös főzés várja az érdeklődőket, de lesz tortakészítő tanfolyam és dietetikus tanácsadás is. ■ i ► t

Next

/
Oldalképek
Tartalom