Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-26 / 98. szám
Igazi őserő a tatamik világából judo A junior korú Demeter Bendegúz a felnőttek között is dobogóra állna Ha csütörtökön este is nyernek, újabb aranyat ünnepelhetnek Igazi őserő - állítják a szakemberek a 19 éves Demeter Bendegúzról. A 203 cm-re nőtt 150 kg-os kaposvári judós nevét mindenesetre már kellően tisztelik az ellenfelei. Fenyő Gábor- Meglehetősen későn, 13 éves korában ismerkedett meg a judoval.- Előbb két évig aikidóztam, majd fél évnyi birkózás következett; ezt váltotta a judo - emlékezett vissza a 19 éves kaposvári Demeter Bendegúz.- Miért pont a judo?- Egyszerű: kipróbáltam és megtetszett. Amúgy az egyik aikidó edzésen figyelt fel rám Berecz Pál, a Somogy Megyei Judo Szövetség elnöke. Ő volt az, aki rávett, hogy próbáljam ki ezt a sportágat.- Az első érem?- Mindjárt az első versenyemen, történetesen a siklósi regionális viadalon - fél évvel azután, hogy elkezdtem judózni - állhattam a dobogó alsó fokára.- A legnagyobb sikerei?- Háromszor nyertem diákolimpiát, egyszer pedig Magyar Köztársaság Kupát. A junior országos bajnokságokról egy aranyat és két ezüstöt őrzök, s van egy bronzom is, amit még ifisNehézbombázók a jelek szerint nincs hiány nehézbombázókból a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, illetve a Nehézatlétikai SE judócsapatában. A junior korú Demeter Bendegúz mellett az ifjúságiaknál a 15 éves Kárpáti Emese, a serdülőknél pedig a 14 esztendős, ugyancsak nehézsúlyú Fábos Kristóf is remekel az idei versenyeken. KÁRPÁTI EMESE a zágrábi Európa Kupán harmadik lett, az ifi és a junior országos bajnokságon pedig - a hagyományos Budapest Kupához hasonlóan - a második helyet szerezte meg, s a hét- • végén is a dobogó második fokára léphetett fel Teplicén az ifjúsági Európa Kupán. fábos Kristóf megnyerte az országos diákolimpiái bajnokságot, a nemzetközi Budapest Kupán pedig a második helyen zárt. Őserő és judós Télapó: Demeter Bendegúzt imádják a kisgyermekek Az elszánt ovisok és kezdők nap mint nap a Télapót nyüstölik az edzéseken A LEGKISEBBEK, OZOZ OZ OVÍSOk és a kezdők nagy kedvence Demeter Bendegúz. A nagyok edzésére a kicsikkel hangolódik rá a kaposvári óriás, aki mestere, Böröcz Zsolt elmondása szerint amúgy a légynek sem tudna ártani. Elfekszik a tatamin, majd miután megrohamozták a kellően elszánt apróságok, szép komótosan feláll; azok érezhetik magukat győztesnek, akik nem pottyan- nak le róla. A HAGYOMÁNYOS JUDÓS Miku- lás-ünnepségen - termeténél fogva - már évek óta Demeter Bendegúz öltözik be a jóságos nagyszakállúnak. Ha az ovisok tudnák, hogy nap mint nap a Télapót nyüstölik... taként szereztem a juniorok mezőnyében. 2009-ben a zágrábi ifjúsági Európa Kupán ötödik, a szlovák ifi EK-n pedig hetedik voltam, míg a Koperben rendezett korosztályos Európa-bajnok- ságon helyezetlenül jártam.- Az idén is több külföldi erőpróbán lesz érdekelt.- A hétvégén Olaszországban, Tarvisióban lépek fel, majd má- jusban Ausztriában folytatódik az Európa Kupa-sorozat, júliusban pedig Pakson az Atom Kupán lépek tatamira.- A legnagyobb ellenfele?- A tatabányai Kersner Róbert, akivel idén már háromszor találkoztam, s kétszer sikerült is legyőznöm.- Tavaly a felnőtt országos bajnokságon is tatamira lépett, ahol ötödik volt.- Az idén jó lenne már a dobogóra kerülni, bár nagyon sűrű a mezőny.- És ott van a vlvezüstérmes, Eb-második paksi Bor Barna.- Aki a világ legjobb judósai közé tartozik. Egyszer már találkoztam vele a tatamin, de hát ő teljesen más műfajt képvisel.- Mikor lesz esélye ellene?- Fogalmazzunk inkább úgy: kemény munkával fűszerezett hosszú évek kellenek még ahhoz, hogy eljussak én is arra a szintre, mint Bor Barna. Triplázott a Taszár és a Kaposfüred csapata megyei röplabda Biztosan gyűjtötték be a bajnoki pontokat az esélyes együttesek A tavaszi mérkőzésekkel folytatódott a Somogy Megyei Női Röplabda-bajnokság. EREDMÉNYEK: KAPOSVÁRI EGYETEM- KAPOSFÜRED SE 0-3 (-7, -20, -13) V.: Sántosiné Oláh Edit. JÓK: Marcsó A., ill. Witz V. KASI-USE-KACSÓ GÉP TASZÁR SE 0-3 (-11, -25, -17) V.: Czmerk Zsuzsanna. KACSÓ GÉP TASZÁR- MARÁZPLAST SE 3-0 (14, 24,12) V.: Ékes Erika. JÓK: Csitári P., Tímár I., ill. Vígh M., Czékus M. MUNKÁCSY-BITT- TÁNCSICS DSE 3-0 (11,16, 16) V.: Mészáros Péter, jók: Száraz B., Maronka E., Duduka I., ill. Balatincz L., Kőszegi Zs. ZIMMEREI SCHÖNER-NAGYBAJOMI DRC-KAPOSFÜRED SE 1-3 (19, -17, -14, -22) V.: Sántosiné Oláh Edit. JÓK: Holbis Sz., ill. Faludy M., Witz V. KACSÓ GÉP TASZÁR SE- EGYETEM SE 3-1 (-18,14,15, 12) V.: Horváth Johanna. JÓK: Matesz G., Scherer C., ill. Mio- vecz Zs. TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM DSE- MARÁZPLAST SE 0-3 (-20, -22, -10) V.: Sántosi Péter, jók: Ma- gyarné, Valek I. KAPOSFÜRED SE- MUNKÁCSY-BITT 3-0 (18,11,17) V.: Demeter András. JÓK: Né- ber, Király F., Sólyom B. ■ K. Z. Népszerűek a családi váltók duatlon Egyre több nagyszülőt sikerül mozgásra bírni Az ovisok nagy kedvvel futottak és kerékpároztak a cseri parkban A kaposvári cseri parkban rendezte az idei év MG Produkt Óvodás Duatlon első fordulóját a MA-VIK Triatlon Club. A viadalon több mint félszáz induló vett részt. Egyre népszerűbb az 1 gyermek - 1 felnőtt - 1 nagyszülő váltó, mindig több nagyszülőt lehet rávenni egy kis mozgásra a családdal. Két váltóban 3-3 kislány (Király lányok és a Kál- di lányok) teljesítette a távot, ők különdíjat kaptak. ELSŐ HELYEZETTEK, 2009-8EN születettek: Steller Judit és Bence Nándor. 2008-ban születettek: Lantos Luca és Németh Soma. 2007-BEN SZÜLETETTEK: Wirth Bianka és Bence Csongor. 2006-BAN SZÜLETETTEK: Káldi Katalin és Székely Zalán. 2005-BEN SZÜLETETTEK: Király Zsófi és Tátra Brúnó. 2 felnőtt +1 gyerek váltó: Bokor család. 1 GYEREK + 1 FELNŐTT + 1 NAGYSZÜLŐ váltó: Tátrai család. A MA-VIK Triatlon Klub következő eseménye augusztus 20-án a városligeti óvodás, családi duatlon lesz. ■ Kun Z. Térdre kényszerítették a Tigriseket a siófokiak KOSÁRLABDA NB II, FÉRFIAK: SIÓFOKI KOSÁRSULI- SOPRONI TIGRISEK 83-58 (14-15, 26-10, 20-10, 23-23) Siófok, Krúdy középiskola, 70 néző. V.: Béndek, Mosonyi. sks: Polgár (19), Hőgye (21/3), Orbán (ó), Molnár A. (11), Magyar Z. (2). CSERE: Csala (18/9), Blaumann (2), Ajzner (2), Vis- nyei, Csapody. Nem kezdtek jól a balatoniak, akik az első negyed végi Csala triplának köszönhetően zárták csak minimális hátránnyal ezt a játékrészt. A tizenkettedik percben aztán Csala újabb hármasával egyenlítettek (17-17), majd a folytatásban végig vezetve, magabiztos sikert arattak miután a félidőben tizenöt ponttal elhúztak Hőgye, Csala, Polgár trió kosaraival (40-25) és végül fölényes, huszonöt pontos sikert arattak. PÁPAI KC-MARCALIVSZSE118-78 (36-30, 31-23, 27-16, 24-9) MARCALI VSZSE: Magyar V. (9/3), Horváth P. (21/21), Csobod L. (9), Koma K. (12), Kiss V. (7). CSERE: Szíva B. (2), Várfalvi D. (10/6), Bauer P. (8/3). edző: Várfalvi István. A bajnoki címre esélyes Pápa otthonában rendezett meccsen- főleg a támadójáték dominált. A védekezéssel egyik fél sem törődött sokat. A vendégek elfáradtak, ez vezetett a nagy különbségű vereséghez. ■ Z. K., K. Z. Tizennégyszeres bajnok és tizenötszörös kupagyőztes - csütörtökön este már így szeretnénk köszönteni a Demeter György vezette Fino-Kaposvár férfi röplabdacsapatát, ami egyben azt a ritka bravúrt is jelentené, hogy százszázalékos produkcióval zárja a szezont a társulat. 1A kupa után a bajnoki sorozatot is arannyal akarjuk zárni, s mindenképpen szeretnénk megőrizni a veretlenségünket; vagyis csütörtökön este a szurkolóinkkal együtt már ünnepelni szeretnénk - mondta címszavakban Demeter György, a Fino-Kaposvár (aranycsapatának a mestere. Ahogy mondani szokás, mindenki a fedélzeten; sem sérült, sem pedig beteg nincs a keretben, mindenki nagyon várja már a csütörtökön 17.30 órakor kezdődő (a remények szerint idei utolsó) mérkőzést. Az első kaposvári és a második kecskeméti összecsapáshoz hasonlóan minden bizonnyal most is az ifjabb Laszczik Iván, Geiger András, Nagy József, Nacsa Gábor, Gergye Roland, Szabó Alpár alkotta kezdőhatost láthatjuk majd a pályán; a liberó szerepköre Dömötör Lajosé lesz. ■ Fenyő Gábor Pólósok a lelátón sokan biztatták a rájátszásban a Kaposvári VK pólósait; köztük a Fino dobosszekciójának elszánt és lelkes tagjai is. Akkor a röplabdás hívek segítettek, most viszont a vízilabdázókon a sor. Már a bajnoki döntő első meccsén is több pólós ott szurkolt a Városi Sport- csarnokban, csütörtökön este pedig a Kaposvári VK komplett (meglepetés)csapata a helyszínen biztatja majd Geigeréket, s szeretné élőben látni a bajnokköszöntést. HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft tanfolyamot indít 2012. május 7-én, 17 órakorT (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D, gépkezelő, GKI (belföldi-nemzetközi), taxi, hulladékgyűjtő-és szállító kategóriában. - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nytsz.: 03-0003-04 AL-03 08 *281582' CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g 19.00 FINITO Főpróba bérlet *280253* www.csiky.hu HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. ca ,, -jo nemzetközi pénztranszfer I U U. ! L— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 284,00 293,90 USD 214,00 223,50 CHF 235,00 243,50 ÉRVÉNYBEN: ÁPRILIS 25. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS 'h ' • Wti • yn •>. *... ■* :V7-••*'*?* • A női asztalitenisz N8 l/B utolsó előtti fordulójában fölényes, 17:1 arányú , : v* * . í .-•/: m :M győzelmet aratott a Kaposvári NAC a sereghajtó Kanizsa Sörgyár SE harmadik számú csapatának az ott- W . í honában. Fekete Zsuzsanna (képünkön), Hujber Dóra és Magyarcsik Laura valamennyi mérkőzését meg- . jHÉfÉfc £j£ nyerte, míg a 11 éves Tollas Vivien - aki most mutatkozott be - egyetlen fellépésén maradt akt! I —** \ ormn ______________jííT