Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-28 / 100. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2012. ÁPRILIS 28., SZOMBAT Nem szabad megvárni, hogy fogják a létrát koszi, nagyapui Kolos Rékát Móricz Zsigmond bölcsőjében ringatták a leányfalui házban Móricznak lenni állapot, vallja az író unokája, aki nyugdíjas éveire találta meg a saját irodalmi vénáját, s tudott hozzátenni a nagyapai örökséghez. Vas András Azt mondja, nem irigy a nővérére, aki a családi legendárium szerint abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a nagypapa ölében ülve fésülgethette a bajuszát. Pedig Móricz Zsigmond igencsak kényes volt arcszőrzetére, azaz tényleg nagyon kellett, hogy szeresse unokáját, Kolos Virágot.- Nekem ilyen személyes élményem nincs róla - mereng el Kolos Réka, Móricz Zsigmond Virág lányának kisebbik gyermeke -, hiszen kétéves voltam mikor meghalt. Azaz én nem ismertem, csak ő ismert engem. Viszont a bölcsőjében ringattak... Ami szintén akár irodalomtörténeti pillanatnak is felfogható, persze a Koch-, illetve a magyarosítás után a Kolos-famíliában Móricz Zsigmondban nem az országos hírű írót tisztelték, hanem a nagypapát. Aki a leányfalui házában - a településre Rózsahegyi Kálmán hozta ki, s bár Móricz eredendően egy nyaralófélét szeretett volna vásárolni, beleszeretett egy gyönyörű nagy diófába, és annak kedvéért megvette a háromholdas szőlőt, ahol 1921-re készült el végleges formájában a mai épület - egy mai napig összetartó közösség alapjait rakta le: a családét, akik az elmúlt hét évtizedben ápolták az apa, nagyapa, dédapa és ükapa emlékét. Mely persze egyúttal kényszerpályát is jelentett, még ha oly kellemeset is. Igaz, akadt, aki nem tudott-akart megbirkózni a teherrel, hogy Móriczként fusson be idehaza művészkarriert, inkább új hazát választott, hogy Franciaországban a saját jogán- tehetségén ismerjék el.- Az iskolában szembesültem először, ki is volt a nagyapám a köz szemében - meséli Kolos Réka. - Persze az óvodában, mint mindenkinek, nekem is tetszett A török és a tehenek, ám nem kötöttem hozzá. Csak egy kedves történet volt. Később viszont érezhetően kiemelt figyelKolos Réka számára Móricz Zsigmond nem az írót, hanem a nagyapát jelentette, ám tisztában volt vele, a név kötelez, nem sértheti meg az emlékét Móricz-emlékfoszlányok • Imádta a Dunát, Leányfalura költözése után rendszeresen lejárt a folyóra, s imádott úszni, noha igazából csak kutyaúszásban tudott. •Nagyon szerette a technikát. Az elsők között lett írógépe, fényképezőgépe idehaza, telefonjuk Leányfalun, s élete egyik legnagyobb ajándékának tartotta a rádiót, melyet vejeitől kapott. •Két ujjal gépelt, de állítólag olyan gyorsan, hogy nyugodtan indulhatott volna gépíróversenyen. •A születésnap jóm tilos volt neki ajándékot adni, ő viszont minden családtagját meglepte valamivel ezen a napon. met kaptunk a tanároktól, s próbáltunk nem visszaélni a helyzettel, sokkal inkább megfelelni az elvárásoknak. Az egyetem alatt már súlyozottabban jelentkezett az örökség, s azt hiszem, ha nem vigyázunk, könnyen elúszott volna velünk a hajó. Persze azért a vér a legtöbb esetben éreztette hatását, s a Móricz-leszármazottak, ki így, ki úgy, megfertőződtek a művészettel, irodalommal. Az író lánya, Virág, bár művészettörténetből doktorált, emellett, hogy a hagyatékot gondozta, maga is országosan eüsmert író lett. Pedig nem lehetett könnyű dolga ezzel a vezetéknévvel megpróbálni meghódítani a Parnasz- szust, s bár gyerekeivel nem beszélt nehézségeiről - ahogyan a kisebbik mondta: ez nem az a klasszikus anya-lánya téma -, sikerült elfogadtatnia magát. A témagyűjtési módszere ugyan hasonlított apjáéra, kialakult saját stílusa, eszköztára, helyet követelt magának a magyar irodalomban. Ezek után hem meglepő, hogy Kolos Virág is a bölcsészkarra került - annál inkább, hogy húga, Réka viszont racionálisabb pályát választott.- Anyám rengeteget olvasott, > még kötés közben is - emlékszik vissza -, máskor éjszakába nyúlóan dohányzott, s tudtuk, reket, két lánya lett, így engem „fiúsított”. Hetedikesként kaptam tőle egy teljes fotólabort, gépekkel, előhívóval, tizenhat évesen pedig már tudtam autót vezetni. Móricznak lenni állapot volt. Emiatt nagyon kellett figyelnünk, hol, s hogyan viselkedünk. A munkám során építkezéseken többször is előfordult, hogy a legszívesebben cifrákat mondtam volna a munkásoknak, ha elrontottak valamit, ám hiába szakadt el a cérna, a bőröm alatt éreztem, egyszerűen nem káromkodhatok. Nem tehetem meg nagyapám emlékével... ilyenkor alakítja a történeteit. A nővérem is falta-bújta a könyveket, én viszont apánkra ütöttem. Mindig a konkrét dolgok vonzottak, csinálnom kellett valamit, negyedikes koromban például már önállóan kecskét fejtem. Apám szeretett volna egy fiúgyeEzek után már nem is annyira meglepő, hogy az atyai példát követve az érettségi után mérnöknek tanult tovább. Csak éppen nem gépésznek, mint édesapja, hanem építésznek - ezt a művészettörténész anya hatásának tartja.- Nem az a klasszikus női szakma - ismeri el -, főként, hogy később sem tervezéssel foglalkoztam, hanem kivitelezéssel. Sok helyen dolgoztam építésvezetőként, s bevallom, néha segített, hogy Móricz-uno- ka vagyok. Ám azt nem szerettem, ha alapból így kezeltek. Egyszer egy minisztériumi meghallgatáson a főnököm úgy mutatott be: a hölgy Móricz Zsigmond unokája. És építésvezető, tettem hozzá azonnal. Ugyanis számukra a név nem a nagy írót jelentette - a mai napig teljes természetességgel vü- lamosozik el a Móricz Zsigmond körtérre, vagy buszozik el naponta a Móricz gimnázium előtt... -, hanem a nagypapát. Akinek a nagyságához nem tudtak hozzátenni, ám elvenni sem akartak belőle.- Móricznak lenni állapot volt - magyarázza. - Emiatt nagyon kellett figyelnünk, hol, s hogyan viselkedünk. Építkezéseken előfordult, hogy a legszívesebben cifrákat mondtam volna a munkásoknak, ha elrontottak valamit, ám hiába szakadt el a cérna, a bőröm alatt éreztem, egyszerűen nem káromkodhatok. Nem tehetem meg az emlékével... Ha az írói vénát nem is, a kapcsolatépítést az emberekkel, az empátiát bizonyosan nagyapjától örökölte. Értett a főnökök nyelvén, de megtalálta a közös hangot a legegyszerűbb munkásokkal is. Emellett ugyanolyan tettvágy fűtötte mindig, mint az írót, aki életének minden pillanatát lejegyezte, tele volt energiával, kereste a megoldandó feladatokat. A leányfalui házban mindig össze volt készítve egy táska, benne váltás fehérneművel, pizsamával, fogkefével, papírral és ceruzával. Időnként, amikor a család fölébredt, már csak egy cédulát talált: „elmentem”. Állandóan utazott, bejárta az egész országot, de sokszor ment külföldre is, a Felvidékre, Erdélybe. Amikor otthon volt, kijárt a földekre, a napszámosokat hallgatta, gyűjtötte a történeteket. Mindig azt mondta: a világ legdrágább zöldsége az ő kertjében terem, mert csak mesélteti az embereket, ahelyett, hogy dolgoztatná őket...- Negyven évig én is folyamatosan kerestem a kihívásokat, a minél nagyobb feladatokat - teszi hozzá Kolos Réka. - Aztán hét évvel ezelőtt egy németországi munka során egyszercsak rádöbbentem, ideje abbahagynom. Mert ez a munka, olyan, mint egy színésznőé: tudni kell, meddig szabad színpadra állni. Nem szabad megvárni, míg egy építkezésen az ember alatt megfogják a létrát, hogy nehogy leessen... S bár sohasem gondolt rá, hogy valaha ténylegesen köze lesz az irodalomhoz, a nyugdíjas évek egyben meghozták az áttörést. Tavaly előtt Móricz Zsigmond Budapesten címmel szerkesztett egy könyvet, melybe nagyapja fővárosról szóló riportjait rendezte, válogatta össze.- Bármilyen meglepő, de ezek az írások tanítottak meg rá, hogyan nézzek-járjak a városban - ismeri el. - Felkerestem a helyszíneket, aztán a könyvtárban korabeli képeket gyűjtöttem hozzájuk. S amikor kész lett a könyv, úgy éreztem, valamit hozzá tudtam tenni a munkásságához. Összedolgoztunk. Mondtam is magamban: kösz, nagyapu... A királyi fotós kalandjai a Korona utcától Madridig emelt fejjel A szecessziós kaposvári polgárházban született Juan Gyenes fényképei a spanyol bélyegekre is felkerültek Érdemes jobban is megismerkednünk a zeneiskola kapcsán említett Gyenes famíliával, hiszen a jeles kaposvári család nem egy művészembert adott a városnak, sőt a világnak. A Felvidékről származó Gyenes Izsó már gyerekkorában is katonai és színházi zenekarokban muzsikált. A hegedűművész huszonkilenc éves korában, 1903 őszén érkezett Somogy megye székvárosába, ahol a Zenekedvelők Egyesülete szerződtette zenetanárnak. Termékeny évek után 1928-ban költözött el Kaposvárról, ahol igen nagy szerepet vállalt a zenei kultúra meghonosításában és népszerűsítésében. Negyed évszázados működése alatt Előző heti feladványunk: az Ady Endre utca 10. szám, Juan Gyenes szülőháza jöttek létre a város zenei életének igazi alapjai. Kisebbik fia, Gyenes János - Juan Gyenes - igazán nagy utat tett meg (és nem csak földrajzi értelemben) attól fogva, hogy 1912. október 21-én megszületett Kaposváron, de soha nem felejtette el, hogy honnan indult. Először Gyenes János is hegedűművész akart lenni, mint az apja, Izsó bácsi, végül mégis a fényképezőgép mellett döntött. Modellje volt Bartók, Kodály, Lehár, Prokofjev és Toscanini, lefényképezte Dalit, H- cassót, Karajant és Chaplint. A spanyol királyi család hivatalos fotósa lett, egyes munkái (az uralkodó arcképei) a bélyegekre és a pénzekre is felkerültek. Franco tábornokról készített felvételét szintén felhasználták a postabélyegeken, de az engedélye nélkül, ezért beperelte a spanyol postát: jelképesen, és egyetlen pezetára. (Megítélték neki.) Kaposvári szülőháza (a mai Ady Endre utca 10. szám) szecessziós, egyemeletes lakóépület. Egyik érdekessége, hogy a szokástól eltérően nem páratlan számú, hanem négy földszinti nyílászáróval és négy emeleti ablakkal, illetve ablakpárral tervezték. A pol- gárház díszítése is valódi épület- szobrászati kuriózum, amelyet Csikász Imre szobrász tervei alapján Borovitz Imre kaposvári kőfaragó készített. ► Bővebben: S0NUNE.hu Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu
