Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-07 / 83. szám
4 2012. ÁPRILIS 7., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Aki fényben jár, árnyékot is láthat a zselic szobrásza A Gondviselés tehetséget és szorgalmat adott neki, a többi már csak rajta múlik Horváth-Béres János a szülő pénzt keres, nevel, az élet dolgait, tudást, kultúrát a nagyszülőktől kapja az ember - állítja, s ezek után nem meg lepő, hogy a hajdani templomatya nagypapa tanácsai alapján kezdte életét Noha gyerekkorában a Kaposszerdahely környéki erdőket járta, s minden fát személyesen ismert, a nagyatyai útmutatás szerint vasmunkástanulónak állt Kitanulta a víz-, gáz-, központi fűtésszerelést, majd letette a hegesztő- és lakatosvizsgát is, s majd két évtizeden keresztül a szakik klasszikus életét élte. MÁSFÉL ÉVTIZEDE döntött Úgy, visszatér a művészethez, s bár már nyolcadikos korában Mő ricz-szobrot fabrikált egy pohárból öntött gipsztömbből, az első munkák bizony saját bevallása szerint is rosszabbak lettek, mint a gyerekkoriak Aztán persze mind jobban engedelmeskedett kezének a láncfűrész - melyet szerinte, ha akkoriban létezik, a példakép Leonardo is bizonyosan használt volna, akárcsak a légkalapácsot, mint ahogyan Picasso is a festékszórót.. -, a kalapács és a véső, sorra ke rültek ki a szerdahelyi műte rém műhelyéből - ahol hazai potentátok mellett uniós elnök és belga miniszter is megfordult már - a különböző témájú köztéri és kerti szobrok A millennium évében született meg a Vadvirág út, a Zselic falvait átszelőösszekötő sze boregyüttes, többször is formába öntötte az Erdő szellemét, s Szilvásváradon ma is csodájára járnak a Kárpátok őrének Kaposváron Betleheme okoz örömet minden évben, s ha lenne rá igény, a Kálváriát is elkészítené, akár az egész Zselicre kiterjedően. Am a mai világban az anyagiak határt szabnak a művészetnek. A művésznek pedig az elvek és az értékek, melyek nem engedik, hogy bármit elvállaljon. A gondviselés adta tehetséget és szorgalmat ugyanis csak nemes feladatok szolgálatába szabad állítani. Ahogyan a nagypapa is tanította... Az óriási rönkök mutatják, jó helyen járunk: tűzifának sok lenne, így értelemszerűen a majdani szobrot látjuk bele. Vas András- Gyönyörű...- Tölgyfa - feleli Horváth- Béres János. - Egy négy és két háromméteres rönköt adott ki, no és tizenkét köbméter tűzifát. Remek alapanyag, somogyi földből született.- S hogyan végzi?- Árpád fejedelem pajzsra emelése született volna belőle, de a megrendelőnek elfogyott a pénze. Kár, mert sűrű, tömör anyag, ezzel a legnehezebb dolgozni, igazi kihívás.- A kő keményebb. A bronz is.- Előbbi hideg, utóbbit nem érzem akkora feladatnak. Az alap agyagból készül, ha elrontja az ember hozzátesz, elvesz belőle, javítja. A fát nem lehet.- Minden csapást át kell gondolni?- A felhasznált anyag formálja az embert, ki milyennel dolgozik, maga is olyanná válik. Az agyag puha...- Kőszobrásszal viszont ne vitázzon senki...- Amúgy nincs bajom az agyaggal, használom is, mint ahogyan korongozom, festek, go- belinezem is, csak éppen az agyagot nem tudom hol kiégetni.- Pedig Szerdahelyen akad néhány kemence.- Fazekasoknak, akik vékony anyaggal dolgoznak, hirtelen nagy hővel. Egy szobornak lassú felfűtés kellene, különben szétrobban. Tüdőm, ismerem, négyévesen az udvar végében már agyagot gyúrtam.- Mégis csak három évtizeddel később lett igazi művész.- A nagyapám tanácsára vasasnak mentem. Azt mondta, a munkásember eltartja a családját, a művész éhezted.- Ma már sok munkás is...- Akkoriban egy jó melós háHorváth-Béres Jánost egy szigligeti festőnő szavai irányították vissza a művészethez romszor-négyszer annyit is kereshetett, mint egy mérnök. Már, ha odatette magát. Viszont ha az ember dolgozik, nem fér bele az életébe a művészet- Másfél évtizede váltott.- Harminchat-harminchét évesen átgondoltam az életem, mégiscsak valahol a felénél jártam. Rájöttem, addig mindig más elvárásoknak kellett megfelelnem, s úgy döntöttem, az életem másik fele az enyém. Az álmok ugyanis arra valók, hogy megvalósítsuk őket. Vagy legalábbis megpróbáljuk. Az is igaz, míg erre rá nem döbben az ember, nem elég érett. Rám is ez vonatkozott, korábban nem voltam elég tapasztalt. Az élet olyan, mint a vallás: akad, akinek elég egy-egy pillanat, másnak napi szükséglet.- Valami lökés, impresszió azért csak kellett.- Láttam egy riportfilmet egy szigligeti festőnővel, melyben az idős asszony megjegyezte: a nagy.művek sohasem rivaldafényben születnek, hanem a kis műhelyek mélyén. Rájöttem, érdemes belevágni. És persze a Gondviselés is segített. A tehetséget ugyanis a Jóistentől kaptam. Ahogy a szorgalmat is.- És jó helyre pottyantotta le a gólya is...- Csak ki kell menni a Zselic- be, ahol két völgy összeér, s ösz- szeborulnak fölöttük a fák, s meglátja az ember: az erdő a természet temploma.- Egyre többen csodálkoznak rá a természetre, s ezáltal a fa is reneszánszát éli.- Inkább szükségből. Szegény lett az ország, csak faszoborra futja a többségnek. S azt sem igazi művésztől, hanem legtöbbször „árokparti fafaragóktól”. S ilyenkor nagyon sajnálom a fát..- Lelke van?- Ez csak belemagyarázás. Egyszerűen tisztelni kell az anyagot, hiszen általában több mint száz éves. Alázattal kell hozzá közeledni, mint általában mindenhez az életben. Persze sokan nem tisztelik, amikor tizenöt éve nekiláttam dolgozni, sokan azt mondták, ne fával kezdjek, mert egyszerű és parasztos. Ráadásul nem áll ellen az évezredeknek.- Nem sikerült eltántorítani.- Mert nem az időnek, hanem az embereknek akarok dolgozni. Nyolcadikos voltam, ,s a pályaválasztás előtt a nagyapám mellett kikértem egy idős ember véleményét is, mit tegyek. Végigharcolta az első világháborút, megjárta Doberdót, Isonzót, fél Európát, rengeteg élettapasztalat lakott benne. Másnapra hívott vissza, akkurátusán, fél órán keresztül tömködte a pipáját, aztán csak annyit mondott: bármibe fogsz, csak olyat csinálj, amiben örömed leled. S ha megtaláltad, úgy csináld, te legyél a legjobb, s boldog leszel...- Azt hiszem, nem erre várt..- Kimondottan csalódott Voltam. Aztán húsz évvel később megértettem. Előtte kitanultam vagy hat szakmát, s elértem, hogy nem jöhet olyan rendszer, melyben ne tudnék megélni.- Utoljára mikor szerelt fűtőtestet?- Tavaly az otthoni radiátort tisztítottam meg. Ám sajnálok minden időt, ami elvon az alkotástól. Például fát választani.- Nekiindul, s egyszer csak megakad a szeme?- Az alap: az erdőn minden fának helye van. így csak konkrét céllal vágok. Az öreg fa olyan, mint az idős ember: kívülről lehet, jól tartja magát, de belül már látszik, elkezdődött egy visszafordíthatatlan, s megállíthatatlan folyamat. Csak egyszer vágtam, makkegészséges fát: a Kárpátok őre lett belőle...- Egyből meglátja bennük a formát, az alakot?- Úgy vagyok a nagy fákkal, mint a maszájok a marhákkal: az Isten mindet nekem teremtette... Amúgy minden fa mesél valamit, témát ad.- A legkedvesebb?- Az emberi kultúra annyira sokszínű, hogy nem lehet sorrendet felállítani. Természet, vallás, történelem: mind megérdemli, hogy ábrázolják. Ám legjobban ötvözni szeretem őket- A vallásosság szinte minden alkotásából visszaköszön.- A Gondviselés irányítja az életem, vezet, s tudom, figyel rám. S ezért könnyedén tudomásul veszem: aki fényben jár, lát árnyékot is... Itt a hÚSVét A kereszténység legnagyobb ünnepére, Jézus feltámadására emlékezett Balás Béla püspök, a somogyi megyeszékhelyen Bűnbánati zsoltárok a gyülekezetben tanítás Hittel és bizalommal fordulhatunk valamennyien a Megváltóhoz KOMMENTÁR Bűn és megváltás; fogadjuk alázattal és hittel az áldozatát A zsoltáros felismeri, hogy letért Isten útjáról. S imádkozva, hittel és őszinte bizalommal fordul Hozzá: „Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem,... a te jó lelked vezéreljen”. A kapós- mérői református gyülekezetben „Csendes vizekhez terelget engem” címmel evangelizációs alkalmakat tartottak. Ószövetségi igeversekkel tettek bűnbánó vallomásokat Bozsoki-Sólyom lános kiliti, Szabó Levente bala- tonlellei és Heidfogel Pál kálmáncsai lelkipásztorok. A hetet nagycsütörtökön úrvacso- rás, nagypénteken gyászistentisztelet zárta - tudtuk meg Kutasiné Molnár Boglárka mérői lelkésztől. ■ Gamos A. A Szentírás lapjain újra és újra találkozunk az imádkozó Jézussal. Sokszor félrevonult tanítványaitól, csendes helyet keresett, hogy az Atyával kettesben legyen. E „társalkodások" után mindig nagy dolgok történtek. Jól ismerjük gondviselő szeretetét, szabadító hatalmát és bűnbocsátó kegyelmét. Nagypénteken Ő fizette ki vétkeinkért a váltságdíjat, azért szenvedett, s vállalta önként a halált, hogy visszavezessen minket Istenhez. Érettünk át- szegézett kezeivel kinyitotta az atyai ház ajtaját, adva-felkínálva a szabadulást, az új élet lehetőségét. Mondják, nincs harc nélküli győzelem, és szenvedés nélküli dicsőség. Ebben példa számunkra Pál apostol is: megharcolta a hitnek szép harcát, hogy kegyelmet, bocsánatot és életet nyerjen. Hátat fordított a keresztyén-üldözésnek, Krisztus ereje által küzdött és szolgált. Az emberi gyűlölet a golgotái kereszten érte el tetőpontját, de a kegyelem is itt nőtt a legnagyobbra. A halálra készülő Fiúval volt az Atya. Urunk a legnagyobb kínok közt, életének utolsó perceiben is szerette ellenségeit, hiszen imádkozott érettük. Visszaüthetett volna az Őt megfe- szítőknek, de nem gyakorolta hatalmát. Elvégeztetett! - a kiáltásban benne volt a küldetés, Isten akaratának a teljesítése. Lélekben álljunk meg a kereszt alatt, szegezzük tekintetünket hűséges Megváltónkra. Fogadjuk el alázatosan és hittel áldozatát, s emlékezzünk rá bűn- bánattal. (ga)
