Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-28 / 100. szám
,etm ) . tíi s m Ja mm ■■ m .^Ifci...... \ ^ portré Eg y kedélyes vacsora Szabó Istvánnal a filmeken túl Az Oscar-díjas rendező úgy látja, minden családtagja „munkaalkoholista” Hatásos munkamódszer: a capuccino-találkozó HA EGY találmányt lehet szabadalmaztatni, miért ne lehetne egy munkamódszert is? Ez esetben Szabó István nevéhez fűződne a capuccino-találkozó. - Minden reggel, amikor forgatunk, egy 10-15 perces összejövetelre várom a részlegvezetőket a büfében - meséli a filmrendező. — Mivel nekem túl erős a kávé, ezért capuccinót iszok reggelente, és erre meghívom a munkatársaimat is. Ezeken a találkozókon beszéljük meg az aznap legfontosabb teendőit. A „meeting” negyedórája sokszor hatvan perc zavarát, bizonytalanságát váltja ki, munka közben ugyanis már senki nem kérdez, hanem teszi a dolgát. A Mephisto forgatásán alkalmaztam ezt először, azóta rendszeresítettem. És hogy ki fizeti a capuccinót? Eleinte én álltam, aztán rájöttem, hozzák már nekünk a büfések automatikusan is e forró, frissítő italt. Szabó István évek óta dolgozik együtt Hábermann Jenő producerrel Névjegy: Szabó István SZÜLETETT: 1938, Budapest foglalkozása: filmrendező házastársa: Gyürey Vera LEGFONTOSABB MUNKÁI: Me- phisto (1981), Redl ezredes (1985), A napfény íze (1999), Az ajtó (2012) fontosabb díjak: Cannes-i fesztivál, Legjobb forgató- könyv díja (1981), Oscar-díj (Mephisto), Legjobb idegen nyelvű film FONTOSABB KITÜNTETÉSE: Kos- suth-díj (1975), Pulitzer-em- lékdíj (1996), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002) nem! Az igazán kedélyes csevegések ilyenkor alakulnak ki, és ekkor törnek föl a „nagy igazságok" is. Hábermann Jenő producer kifejti, oda a régi, klasszikus mozizás és tévézés, a nagy konkurencia, az internet veszi át ezek szerepét. A filmszakma a jövőbeli a szórakoztatóipar része lesz. Szabó István bólogat, majd hozzáteszi: — Én az internetet egyre inkább csak a levelezésre szoktam használni, a tévét meg szinte semmire. Na jó, hetente kétszer megnézem a híradót... - hangjában némi csalódottságot érzek, így (talán saját magam megnyugtatására) megkérdezem hát, mindezek ellenére számít- hatunk-e a jövőben is további értékes Szabó István-filmekre, érdemes-e még játékfilmeket forgatni? Ugye nem gondolkodik azon, hogy a későbbiekben a nyugdíjasok megszokott, nyugodt életét fogja élni? — Elmesélnék magának valamit. Oriana Falacci riporternő egyszer interjút készített a Közel-Keleten egy hhal. Azt kérdezte a koros méltóságtól, hogy mit gondol a halálról, hiszen már igencsak közel jár hozzá. A sah felnézett, és a következőt mondta: „Ki ez az asszony? Ki küldte? Azonnal dobják ki!” A történeten jót kacagok, de megértem a célzást is. A hal elfogyott, a rizsből is alig maradt valami, ideje visszasétálni a moziba, hogy Szabó Istvánt már más faggassa. Persze, szigorúan csak a filmekről, a magánélet és a jövő... nos, az maradjon csak a jótékony homályban... Joó Zsuzsa Impozáns társaság látogat el Szolnok egyik Ti- sza-parti éttermébe. Hatan üljük körbe az asztalt, a filmes szakma krémje válogat az étlapról: Szabó István filmrendező ül bal oldalamon, jobbomon Hábermann Je- nő producer, velem szemben Tóth Béla filmforgalmazó. A kakukktojás csak én vagyok, mint újságíró... Dolgozom, amíg egészségem engedi! — mondja Szabó István filmrendező, akinek első alkotása főiskolai vizsgafilmje volt a hatvanas évek legelején Akár a moziban: figyelek, nevetek, meghatódok. S miközben lassan felépül egy kép bennem vacsorapartnereimről és főleg Szabó Istvánról, a finom falatok eltűnnek a tányérokról.- Ököruszálylevest kérek, roston sült harcsát és rizst - Szabó István udvariasan, halkan rendel, a pincér gondosan jegyzetel, majd elindul a konyhába. - Nem az igazi a gyomrom... - súgja felém a világhírű filmrendező. Ja- | vaslom hát, igyunk vacsora előtt § egy kis szíverősítőt, hátha az g használ valamit efféle bajra. Per- | sze, hazabeszélek, meggyőzöm 2 vendégünket, rendeljünk a Szi- csek-féle bodzapálinkából, hiszen a tiszafóldvári nedűknél nincsen jobb.- Ha tudná...! Nem is szoktam inni - legyint beszélgetőpartnerem. — Persze a társaságot nem bántom meg azzal, hogy egy kortyot sem fogyasztok, de a magam kedvéért ritkán kérek bármilyen alkoholt - vallja be Szabó István, aki társaival együtt egy közönségtalálkozóra érkezett Szolnokra. Új filmjének tekercsei már forognak a vetítőgépben, rengetegen kíváncsiak Az ajtóra - és persze a filmrendezőre. Szűk egy óránk van a vacsorára, aztán a férfi a közönségé.- A találkozók nagyon fontosak — állítja az elismert szakember, miközben várunk a „gyógyszerre”. - Igen korán megtanultam, semmi másra nem szabad odafigyelnem, csak arra, hogy vetítés közben mikor nevetnek az emberek, mikor beszélgetnek egymással, és mikor van csend. Ezekből minden rám vonatkozó dolgot leszűrök. És persze az is fontos, mit gondolnak a mozi után a nézők a filmről. Ez jobban érdekel, mint a kriti- kusok véleménye — teszi hozzá meggyőződéssel. Töprengek, vajon a filmrendezők is járnak moziba? Vagy csak a közönségtalálkozók idején lépnek be a vetítőterembe? — Persze, hogy járok moziba, de csak a jó filmeket nézem meg. Most láttam például A némafilmest. Kiváló alkotás, nagyon tetszett! - filmrendezőnk szeme végre felcsillan, miközben szóba kerül a „The Artist”, majd a Király beszéde és az Avatar. Ezeket mind-mind Oscar-díjjal jutalmazták, Szabó István szerint nem véletlenül. — Négyszer vettem részt Oscar-díj átadáson, higgye el, semmi ügyeskedés nincsen a szobrocskák odaítélésénél. Az Amerikai Filmakadémiának csaknem ötezer tagja van, akik egyenként szavaznak. Nyilván minden évben olyan alkotás kap elismerést, amelyek ezeknek az embereknek fontosak valamilyen szempontból. De ez nem kisebbíti a film értékét! Asztalon a bodzapálinka, mindenki egy hajtásra lehúzza, kemény ember a magyar! A beszélgetés tovább folytatódik, persze hogy a filmekről.- Tudja, hogyan készül egy mozi beharangozója a tengerentúlon? Levetítik a filmet háromszor 500 embernek, majd egy kérdőívet osztanak szét, melyen a legkülönbözőbb kifejezések találhatók: boldogság, düh, napfény, bármi. Az új filmet azzal a három szóval reklámozzák, melyet a legtöbben ikszeltek be. „Az ajtónál” is vannak ilyen kulcsszavak: emberi tartás, megbecsülés, szeretet... Érdekes, de logikus, ugye? Én csak helyeslek, szívom magamba a sok információt. Közben megérkezett a gőzölgő leves is, az illata ínycsiklandó.- Az íze pedig fenséges! - állítja István, miután belekóstol. Gyorsan rájövünk, a filmezés és a főzés rokon szakma: mindkettő művészet. A leves tényleg kiváló, a csontos húsdarabok fogyasztása azonban okoz némi problémát. Biztatom vacsorapartneremet, ragadja meg kezével az ízletes cupákokat, ne fogja vissza magát! — De visszafogom! - hangzik tömören a válasz. Elfelejtettem, hogy Szabó István még az asztalnál is úriember, aki ráadásul csak akkor jár a konyhában, ha nagyon szükséges.- Szoktam főzni, főleg magyaros ételeket. De csak akkor, ha egyedül vagyok. És ez bizony ritkán esik meg!—árulja el. Persze, hiszen sok a munka, és mostanság sok az utazás is, az új film kapcsán. A késő esti hazaérkezéskor már szóba se kerül a főzés, annál inkább a meghitt beszélgetés. k- Nagyon erős nálunk a családi összetartás — bólint István. Közben az jut eszembe, nem lehet könnyű együtt élni egy olyan férjjel, apával, aki köztudottan munkamániás. A rendező szinte a gondolataimban olvas: - Az a szerencsém, hogy nálunk a család minden tagja „munkaalkoholista’’. Csak csodáljuk egymást és sokszor felkiáltunk: „Istenem, ez még mindig bírja?!” - szelíd mosoly fut át arcán, ez az első a találkozásunk óta. A pincér sürög-forog körülöttünk, megérkezett a harcsa meg a hófehér rizs, filmrendezőnk óvatosan nekikezd a második fogásnak is. Legyintünk a régi mondásra: magyar ember evés közben nem beszél. DehogyHRáHHfei Négyszer vettem részt Oscar-díj átadáson. Az Amerikai Filmakadémia ötezer tagja egyenként szavaz a legjobb alkotásra. Hiszem, hogy a szobrok odaítélésénél semmi ügyeskedés nincsen! Egy rendező életében fontosak a közönségtalálkozók