Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-02 / 78. szám

15 SPORT Dobogón a siófoki hölgyek kézilabda nb i. Ábrahám nyolc találatával hozták a kötelezőt Keszthelyi Zoltán A második félidő nyolcadik per­cében már tízzel (20-10) mentek a vendéglátók, akiknek a sikere egy pillanatig sem forgott ve­szélyben. Igaz, kilenc perccel a vége előtt feljöttek ötre a tolnai­ak (27-22), ám ekkor - Lajtos hetesvédésének is köszönhető­en - ötperces gólszünet követke­zett. Fauszt és Ábrahám góljai után (28-23) három perc volt még hátra, amelybe Varga kiál­lítása és három szekszárdi gól fért bele, ami már csak az ered- * mény kozmetikázására volt jó.- A debreceni vereség rá­nyomta bélyegét a teljesítmé­nyünkre; feszültek voltunk, nem tudtunk felszabadultan játszani - értékelt a mezőny legeredmé­nyesebb játékosa, Abrahám Szil­via, aki a társak segítségével re­mekül használta ki a vendégek nyitott védekezését. - Tízgólos vezetésnél „hátradőltünk”, és nem figyeltünk a védekezésre. Sajnálom, mert nem megbántva a vendégeket 8-10 gólnyi kü­lönbség van köztünk. Sikerült a harmadik hely az alapszakasz­ban, de most jön a java: a Magyar Kupa négyes döntője és a ráját­szás a bajnoki helyezésekért. I Még nem volt érem a nyakam- g bán, nagyon jó lenne akár kettő- | vei is zárni az év végén.- A szezon előtt harmadik­Gólok, lapok és pofonok megyei labdarúgás Botrányos végjáték Somogyjádon Ezüstérem volt a jutalmuk a jól felkészült zamárdiaknak Három somogyi csapat is érde­kelt volt a Mező Ferenc szellemi diákolimpia országos döntőjé­ben. A III-IV. korcsoportosoknál, azaz a felső tagozatos általános iskolásoknál a zamárdi Fekete István Általános Iskola Hirsch Judit által felkészített csapata (Darai Dorottya, Gál Péter, Hor­váth Balázs és Horváth Márton) az előkelő második helyet sze­rezte meg. Hirsch Judit tanítvá­nyai rendre ott vannak a legjob­bak között, többször is került már ki Zamárdiból diákolimpiái bajnokcsapat. ■ A középiskolásoknál két somogyi csapat szere­pelhetett az országos di­ákolimpiái fináléban. Az V-VI. korcsoportosoknál, vagyis a középiskolásoknál két együttesért is szoríthattunk. A Szabó Sándor irányította tabi Rudnay Gyula Középiskola és Szakiskola (Városi Vivien, Da­rázs Ádám, Kovács Attila, Sza­bó Tamás) a negyedik, a kapos­vári Táncsics Mihály Gimnázi­um Karácsonyi Tamás vezette együttese pedig (András Katin­ka, Bacza Alexandra, Mráz Re­beka, Szpiszár Georgina, Kiss Kornél) a nyolcadik helyen zár­ta az országos diákolimpiái döntőt. ■ Fenyő Gábor Újra pályára leptek az elszánt öregfiúegyletek XVI. KÉK-TÓ ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A NYITÓFORDULÓ EREDMÉNYEI: Visz-Balatonszemes 3-0; Tab- Fonyód 4-3; Balatonke- resztúr-Balatonföldvár 3-2; Andocs-Balatonőszöd 2-1; Old- boys Kaposvár-Lengyeltóti 1-7; a Marcali-Balatonszárszó mérkőzést elhalasztották. A HÉTFŐI 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁ­SA: Balatonföldvár-Tab; Fonyód- Visz; Balatonszemes-Oldboys Kaposvár; Lengyeltóti-Marcali; Balatonszárszó-Andocs; Bala- tonőszöd-Balatonkeresztúr. (A mérkőzéseket 17.30 órakor játsszák; a sorozat június 11-én zárul majd.) ■ Fenyő G. Sok mindent el lehet(ne) monda­ni a szombaton játszott Somogy- jád-Szőlősgyörök megye kettes meccsről, csak éppenséggel azt nem, hogy az unalmas kategóri­ába tartozott volna. Az első 45 percben még érintetlen maradt mindkét együttes kapuja, a máso­dik játékrészben viszont felgyor­sultak az események. Az 56. perc­ben Musztí Róbert góljával jutott előnyhöz a házigazda jádi alaku­lat - apró szépséghiba, hogy a szőlősgyörökiek játékosa a saját kapuját vette be... -, ám a vendé­gek rögtön a középkezdés után Durcsák Béla révén egyenlítettek. A mérkőzés hajrájában aztán az újabb gólok helyett piros lapokat és pofonokat láthatott a publi­kum. A spori a 90. percben a so- mogyjádi Orsós Józsefet és a szőlősgyörökiek portását, Lezsák Szüárdot is kiállította - az első félidőben a jádi Szabó Rajmun- dot is leküldte a pályáról -, amit több néző is zokon vett. Nemcsak bementek a pályára, hanem egyi­kük - fogalmazzunk finoman - két györöki labdarúgót meg is „le­gyintett”. Miután a rendezők tud­ták a dol^ükat, így folytatódha­tott a találkozó. ■ Fenyő Gábor hatodik helyről beszéltem, sike­rült tehát kihozni a maximumot - folytatta Imre Vilmos. - A mun­kánk egy részét elvégeztük, de még nem vagyunk a célnál. Sze­retnénk egy meccset nyerni a Magyar Kupa négyes döntőjé­ben, és a Fradi elleni elődöntő­ben minimális célként hozni a hazai találkozónkat. Ehhez azonban jobb teljesítmény kell, mint a Szekszárd ellen. Nyolc- kilenc játékosom ezúttal ötven százalékot nyújtott, vagyis volt három értékelhető teljesítmény, még ha ezúttal magabiztosan is nyertünk. Nehéz időszakon van túl a csa­pat, viszont végre Bódi és Bloj is Imre Vilmos rendelkezésére áll, akik napról napra közelebb ke­rülnek ideális formájukhoz. Herr Anita is egyre több időt tölt a pályán, s Mörtel is rövidesen csatlakozik a társakhoz.- Az átlövőnél hatásosnak bi­zonyult a gyógyszeres kezelés, a héten megkezdi a munkát - tet­te hozzá a szakmai igazgató. SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ- UKSE SZEKSZÁRD 28-26 (13-9) Siófok, Beszédes-iskola, 500 néző. Vezette: Ács, Báder. SKC: Herr 0. - Bódi 3, Ábra­hám 8, Németh Cs. 1, Souza 3, Bogdanovic, Szepesi 7(3). CSE­RE: Lajtos (kapus), Szalai 3, Herr A. 1, Bloj, Varga N., Kiss 0. 2. SZAKMAI IGAZGATÓ: Imre Vilmos. ukse: Triffa - Weigel 1, Sze- kerczés 4(1), Borbás 4, Fauszt 3(1), Jenőfi 3, Vasas 2. csere: Mészáros (kapus), Gulya 4, Kuridza 3, Káló 2. vezetőedző: Kovács Jenő. kiállítások: 8, illetve 8 perc. BÜNTETŐK: 5(3), illetve 5(2). Győzelemmel mutatkozott be az ificsapat ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEK: Kaposvári VK- Tatabánya 11-6 (3-0, 2-1, 4-2, 2-3) - a kaposvári gólszerzők: Krasznai 3, Győrbíró 2, Radics 2, Gosztonyi 1, Ács 1, Győrvári 1, Búzás 1. Kaposvári VK-Székes- fehérvár 8-8 (0-2, 1-2, 3-0, 4-4) - a kaposvári gólszerzők: Győrbíró 2, Radics 2, Horváth 2, Krasznai 1, Ács 1. ■ F. G. Három somogyi kitüntetett díjazás Három somogyi reménységnek ítélték oda a Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetést. AIII. korcso­portosoknál a siófoki Csák Pannát (triatlon, duatlon és mezei futás), a VI. kor- csoportosoknál a kaposvá­ri Tóth Dorottyát (teke), a VII. korcsoportosoknál pe­dig a siófoki Illés Evelint (rádiótávírászat) díjazzák majd. (fg) Az Eötvös alakulata volt a legjobb labdarúgás A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola Rédling Géza vezette csapata nyerte az V. korcsoportos megyei di­ákolimpiái labdarúgódön­tőt. A második helyezett az Építőipari és Faipari Szak­képző Iskola Major Gábor irányította együttese lett, míg a bronz a szintén ka­posvári Gyakorló-iskola Richter Sándor által diri­gált egyletének jutott, (fg) Megyei bajnok a Zrínyi-iskola KOSÁRLABDA A kaposvári Zrínyi Ilona Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola (a felkészítő Pus- | ka Zoltán) sikerével zárult J a IV. korcsoportos megyei diákolimpiái fiú-kosárlab- dadöntő. A marcali együt­tes (a felkészítő Bőle Lász­ló) lett a második, a kapos­vári Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános j Iskola és Gimnázium (a felkészítő Sziget András) pedig a harmadik, (fg) Nagybajomi siker a toponári döntőben röplabda A nagybajomi együttes (a felkészítő Nagy Zoltán) győzött a Toponáron rendezett IV. korcsoportos megyei diák­olimpiái leány-röplabda- döntőben. Az ezüst a ka­posvári Toldi Lakótelepi Tagiskolának (a felkészítő Lábas Judit), míg a bronz az ugyancsak kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskolának (a felkészítő Gosztonyi Veronika) ju­tott. (fg) Megőrizte veretlenségét mindkét bajnokcsapat A negyediket is behúzták röplabda nb I/NŐK Az ötödik játszma döntött a fővárosban A remekül játszó Berdár szettet sem veszített V-VI. KORCSOPORTOS MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI AMATŐR KÉZILABDA-BAJNOKSÁG LEÁNYOK (HÁROM CSAPAT): 1. Marcali, Berzsenyi Dániel Gim­názium, 2. Nagyatád, Ady End­re Gimnázium, 3. Kaposvár, Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- iskola. FIÚK (HÁROM CSAPAT): 1. Csurgó, Nagyváthy János Kö­zépiskola, 2. Barcs, Széchényi Ferenc Középiskola, 3. Kapos­vár, Széchenyi István Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola. A százszázalékos teljesít­ménnyel megyei bajnok marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium le­ánycsapata (a felkészítő Várfal- viné Laczó Tímea) és a veretlen­ségét szintén megőrző csurgói Nagyváthy János Középiskola fiúegyüttese (a felkészítő Balogh Veronika) képviselheti a somo­gyi színeket az április 20-a és 22-e között Békéscsabán rende­zendő VI. korcsoportos országos diákolimpiái amatőr kézilabda­döntőben. ■ Fenyő G. Mesterlövészek A leányoknál a marcali Kil Evelin, a fiúknál pedig a barcsi Bujtás László hódította el a gól­királyi címet. Mindketten egy híján harminc alkalommal vet­ték be az ellenfelek kapuját. BP. BUDAI XI. SE-BITT NRC- KAPOSVÁRI EGYETEM 2-3 (19, -21, -20,13, -9) BITT NRC-KAPOSVÁRI EGYETEM: Horváth Zs., Harmath, Kovács K., Győrbíró, Pintér Zs., Hor­váth P. csere: Schrauff (liberó), Récsei, Szarka V. vezetőedző: Pálfy Marianna. A negyedik mérkőzését is megnyerte a 9-13. helyekért zaj­ló rájátszásban a BITT NRC- Kaposvári Egyetem csapata, mi­után vasárnap a fővárosban a Budai XI. SE együttesét is le­győzték nagy csatában ötjátsz- más ütközetben. A nyitójátszmát a házigazdák húzták be, a második és a har­madik felvonás viszont a kapos­Horváth Zsófia és társai őrzik veretlenségüket a rájátszásban vári együttesé lett, amelyben új­ra szerepelt Pintér Zsanett. A ne­gyedik játszmában alaposan visszaesett a somogyiak teljesít­ménye, így következhetett a min­dent eldöntő ötödik, rövidített já­tékrész. Kétpontos BITT-veze- tésnél cserélt térfelet a két egy­let, utána pedig már végig Horváthék diktálták a tempót.- Hullámzó volt a teljesítmé­nyünk, ám amikor kellett, min­denki odatette magát a pályán - mondta a találkozó után Pálfy Marianna, a vendég BITT NRC- Kaposvári Egyetem mestere. A rájátszásban élen álló BITT legközelebb két hét múlva, ápri­lis 14-én, szombaton lép pályára Veszprémben. ■ Fenyő Gábor ASZTALITENISZ NB II. - FÉRFIAK: MARÁZPLAST KAPOSVÁRI FAC- DUNAÚJVÁROSIASE 14:4 Miután ősszel Dunaújváros­ban is biztosan nyert a kapos­vári együttes, így a somogyi megyeszékhelyen is sima meccsre lehetett számítani. A házigazdák mindkét párost hozták, s az egyéni találkozók közül is csak négyet engedtek át a dunaújvárosiaknak. A ka­posvári együttes vezéregyéni­sége, Berdár Norbert úgy verte valamennyi ellenfelét, hogy még csak szettet sem veszített. A győztesek: Berdár 4, Dani R. 3, Nemes 3, Major F. 2, vala­mint a Berdár-Dani R. és a Ne­mes-Major F. párosji Fenyő G. 2012. ÁPRILIS 2.. HÉTFŐ Nem okozott gondot a há­zigazdáknak a sereghajtó legyőzése, így Imre Vil­mos együttese a harma­dik helyen zárta az alap­szakaszt. Kötelező hazai győzelemmel zárta az alapszakaszt a sötét mezes Siófok

Next

/
Oldalképek
Tartalom