Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-20 / 93. szám
2012. ÁPRILIS 20., PENTEK HIRDETÉS 13 „Küzdöttél, de már nem lehet, | |_ a csend ölel át és a szeretet. 8 Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LONCSÁR ISTVÁN TIBOR kaposvári lakos 67 éves korában visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Temetése április 24-én 14.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Gyászmise: 17.30 órakor a Szent Imre templomban. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. Szerető családja „ Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még “ j 5 utoljára akartál mondani. “ (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk külön értesítés helyett mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZÉH ERNŐ batéi lakos életének 85. évében váratlanul elhunyt. Temetése április 24-én, a 10 órai gyászmisét követően a batéi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Felesége és szerettei „a szeretet soha el nem múlik" Fájó szívvel tudatom, hogy WERNER FERENC bodrogi lakos 50 éves korában elhunyt. Temetése április 20-án 13 órakor a bodrogi temetőben lesz. Gyászoló felesége Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TORMA KÁROLYNÉ öreglaki lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése április 23-án, hétfőn, a 9.30 órai gyászmisét követően az öreglaki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család INGATLAN KAPOSÚJLAKON szép környezetben építési telek eladó. 20/5348-243.-------------------M----------------------------------------------------------*284532* KA POSVÁR, Radnóti u-ban 208 m2 családi ház eladó. Ár: 29,9 MFt. 30/916-4876.-------------------------------------:---------------------------,--------------*283967* KA POSVÁRI új építésű, belvárosi 77 m2 tetőtéri lakás eladó. 20/317-6177.---------------------------------------------------------------------------------*284557* __________JÁRMŰ__________ AU TÓBONTÓ. Autókat vásárol bontásra, igazolás , és szállítás ingyenes. 06- 30/9464-838.---------------------------------------------------------------------------------*284103* NYÁRI GUMI AKCIÓ! Új gumi 35-45% eng.! Használt gumi 2500 Ft-tól! Vörös Gumi Kaposvár, Raktár u. 23. 82/435-534, 70/212-7871.---------------------------------------------------------------------------------*284326* ZARANYIGUMISZERVIZ újszerű nyári használt gumiabroncsok 20/317-7564---------------------------------------------------------------------------------*283489* 4 ÜTEMŰ Trabant kombi műszakival eladó. 82/316-083 Marcali székhelyű N0A Kft. pénzügyi, személyügyi adminisztrátor munkakörben munkatársat keres. Jelentkezni az iroda@noa.hu email címen lehet. ÁLLÁST KÍNÁL BAIATONBOGIARI Strandi üzletbe, sze zonra keresek pultosokat, szakácsot konyhai kisegítőt. Tel.: 06/20-593-4170---------------------------------------------------------------------------------*284550 —III— T Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédike KUTASI GYULÁNÉ fodrász 98 éves korában szerettei körében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése április 24-én, kedden 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Pámel család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal,akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ JÁNOSNÉ Tóth Anna siófok-kiliti lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én 15 órakor lesz, a 14 órai gyászmisét követően a siófok-kiliti temetőben. Szerető családja SZOFTVERFEJLESZTŐT programozót keresünk kaposvári irodánkba, felsőfokú szakirányú diplomával. Részletek: www.weblib.hu/allas A felújított nagyatádi Ady Endre Gimmnáziumba fiatalos lendületű, szakmailag igényes tantestületbe keresünk egyetemet végzett matematika-informatika szakos középiskolai tanárt. Az állás 2012.augusztus 21-től betölthető. Szolgálati férőhely megoldható. Jelentkezés: Tel.:30/676-36-00 KAPOSVÁRI munkahelyre adminisztrációs munkakörbe munkatársat keresünk. Angol nyelvismeret előny. Jelentkezéseket: fényképes önéletrajzzal a 284406. sz. a Kiadóba kérjük---------------------------------------------------------------------------------*284406* MAGYAR Telekom partnere Dél- somogyi üzleteibe, változó munkahelyre értékesítő munkatársat keres. Elvárás: érettségi, jogosítvány, kiemelkedő kommunikációs képesség. Fényképes önéletrajzokat a telekompartner@t-email.hu címre várjuk.---------------------------------------------------------------------------------*284517* SZAKKÉPZETT áplónők jelentkezését várjuk ausztriai házi betegellátásra alapfokú német nyelvtudással. Fényképes önéletrajzokat kérjük a personalgoldstuecke@gmail.com-ra ADRI társat keres. 30/536-2572.------------------------------------------------,--------------------------------*282766* KA POSVÁRON Erika társat keres. 70/359-7397.---------------------------------------------------------------------------------*284258* MAGAS hölgy társat keres 30/564-2073-------------------------------*-------------------------------------------------*280700* OR SI társat keres. 06-70/555-9801.---------------------------------------------------------------------------------*280840* 26 ÉVES hölgy társat keres. 70/677- 2250.---------------------------------------------------------------------------------*284306* 28 ÉVES lány társat keres. 30/710-3344---------------------------------------------------------------------------------*284306* 30-AS lány társat keres. 06-20/982- 3201.--------------------------------------------------------:------------------------*281296* ÉP ÍTŐIPARI technikust legalább 5 éves gyakorlattal művezetői munkakörbe országos munkahelyekre felveszünk. Jelentkezni önéletrajzzal info@kerti-konyhak.hu e-mail címre lehet. *284648* GYORS elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Biztonsági őr tanfolyamot indít április 21-én Siófokon, Enyingen és Balatonlellén. 06-30-981- 19-83 Fnysz.: 01022-2010---------------------------------------------------------------------------------*284318* HÍMZÉSBEN (kézi) jártas kaposvári hölgyeket keresek. Otthon végezhető. 20/243-5781.--------------------------------------------------------------------------------*284542* MOBIL ABC-re sofőrt és eladót veszünk fel (nyugdíjast is). 82/421-579, 30/520- 1506. Hirdesse nálunk eladásra szánt autóját, motorját, mezőgazdasági gépeit! Naponta 100 000 olvasóhoz juttatjuk el üzenetét! További információért keresse munkatársainkat! Telefon: 06-82/528-113 vagy 06-82/528-158 Az értékadó hírforrás 40-ES telt hölgy társat keres 70/343- 2962.----------------------------------:----------------------------------------------*283630* _________OKTATÁS_________ A C ITROM AUTÓSISKOLA május 7-én esti, május 18-án hétvégi tanfolyamot indít B, M, Al, A kategóriákból. Nysz: 03-0033-04. 82/511-000, www.citromsuli.hu---------------------------------------------------------------------------------*280709* A KING’A Ford Autósiskola következő M, A, B, C, C+E, D tanfolyama május 2-án kezdődik. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131, www.kingafordautosiskola.hu---------------------------------------------------------------------------------*280544* FIATAL gazda támogatáshoz szükséges mg-i szakirányú végzettséget adó Aranykalászos gazda OKJ-s tanfolyamra lehet jelentkezni: 30/325-6993, zsiga.attila@oktatnak.hu---------------------------------------------------------------------------------*284545* TELC A KATEDRÁBAN nyelvvizsga: máj.26, jelentkezz: ápr.23- ig! Bizonyítvány: jún.27. Katedra Nyelviskola, Kaposvár, Ezredév u.22. 82/412- 127,14-0112-04. —-----------------------------------------------------------------------------*284482* SZOLGÁLTATÁS BALLAGÁSRA HIDEGTÁLAK készítését vállaljuk. Imi-Hami Gyorsétterem, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 15., 30/956-1156. 0IGIMINI18 csatorna 1400 Fl/tlÓIŐI MobilNET 1500 R/hótól www.flntennotentet.ha • 30/9477-552 CIVIL SZERVEZETEK (2012. jan. 1-től új civil törvény, alapítvány, egyesület, társadalmi szervezetek) könyvelése. 20/351-9207.--------------------------------------------------------------------------- *281177* CSERÉPKÁLYHA építés. Garancia! 30/270-7285------------------- *283942* ID ŐSEK OTTHONA Új Remény Idősek Otthona várja leendő lakóit Nagyberkiben 70/433-9625.---------------------------------------------------------------------------------*284279* KFT-K, Bt-k, vállalkozók, őstermelők, magánszemélyek könyvelése, adóbevallás készítés: mkonyv7276@gmail.com---------------------------------------------------------------------------------*264442* KÚT! Ásott ill. betemetett kutak tisztítását, kútfúrást vállalunk. 06-20-936- 6182.---------------------------------------------------------------------------------*284325* OLCSÓ SÍRKŐ Kaposvár, Praktiker parkoló. Nyitva: H-P. 10-18; Szo-V. 10-12. kedvezmények + hitel lehetőség. 30/33-62-489 „Szent Lázár" Kft. www.hamvakszorasa.hu ALBÉRLETET KERES KAPOSVÁRON belvárosi családi házat bérelnék hosszú távra. 30/916-0870.---------------------------------------------------------------------------------*284301* ÉPÍTŐANYAG JUHAR, tölgy, palló eladó. 30/9275-814.---------------------------------------------------------------------------------*284354* TÁRSKERESÉS Ötvös sírkő Kaposvár, Kanizsai u. 95. (Nyugati temető portájával, gépkocsibehajtójávat szemben) hétfőtöl-péntekig 9-17 óráig, szombaton: 9-13 óráig 06-20/366-7886. 06-30/963-4771, 82/310-870. www.otvossirko.hu _________VEGYES_________ AK ÁC akció aprított és tölgy! 20/201- 6021.---------------------------------------------------------------------------------*282070* AKÁC, VEGYES TŰZIFA aprítva. 06-30/735-7695.---------------------------------------------------------------------------------*280810* CSER vastag száll., 12 E Ft/m 30/2042123.---------------------------------------------------------------------------------*281213* OTELLO bor eladó kb. 500 liter 300 Ft/I tel.: 30-478-8550.--------------------------------------------------------------------------------*284444* TŰ ZIFA szállítva 5 E Ft\m 30-475-7888.---------------------------------------------------------------------------------*284139* MEZŐGAZDASÁG AKÁC csemete erdősítésre és energiaültetvénynek eladó. Ár: 6 Ft/db-tól. 30/714-9833.---------------------------------------------------------------------------------*284376* AKÁC TŰZIFÁT veszek egész évben tő mellől nagy meny- nyiségben saját szállítással. Tel.: 06- 30/411-2215.---------------------------------------------------------------------------------*283258* ÜZLETHELYISÉG PECSENYESÜTŐ K.váron kiadó. 20/9615- 553.--------------------------------------------------------------:------------------*284401 * 40 M2-ES ÜZLET KIADÓ Kaposváron, Kontrássy u-ban 82-528- 110.---------------------------------------------------------------------------------*283159* __________ÁLLAT__________ AK CIÓ! 3,5-4 kg-os kacsák 1.500 Ft-ért, házhoz szállítás megoldható. 06- 30/735-8943.--------------------------------------:------------------------------------------*283135* EL ŐNEVELT csirke, kacsa akció! 70/628- 6267.---------------------------------------------------------------------------------*284447* HÁZTÁJI vörös csirkék eladók. 20/5524- 155.---------------------------------------------------------------------------------*283686* KECSKEGIDÁK eladók. 20/509-3660.---------------------------------------------------------------------------------*284535* KENDERMAGOS, vörös és fehér húshibrid előnevelt csirke megrendelhető. Tel.: 06- 82-445-154, 06-30-911-8218.-------------------------------------------------------------------------:------*284271* MA LACOK, süldők, hízók eladó. 20/9520- 227.'---------------------------------------------------------------------------------*280518* MT TEHÉN és borjú eladó 06-30-3588- 257. AKAC, tölgy tűzifa 6-12 EFt/m3.30/830- 2449.---------------------------------------------------------------------------------*282644* KEMÉNY tűzifa szállítva eladó. 20/4449128.---------------------------------------------------------------------------------*284440* MÉTER tűzifa szállítással. Telefon: 30/540-9310.---------------------------------------------------------------------------------*284350* RENDEZVÉNY ARANY RÓZSAKERESZT Szellemi Iskolája előadást tart Paracelsus szellemi öröksége címmel, 2012. április 24-én, kedden, Együd Árpád Kult. Központban Kaposvár, Csokonai u. 1.---------------------------------------------------------------------------------*284505* _________RÉGISÉG_________ KÉ SZPÉNZÉRT vásárolok hagyatékot saját részre: dunnákat, párnákat, ezüst tárgyakat, ezüst kanalakat, gyalupadot, hastokot, fateknőt. Házhoz megyek! 06- 30/354-8607 Ramos Ilona---------------------------------------------------------------------------------*282684* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, Fő u-ban. 1,5 szobás igényes lakás, parkolóval kiadó. 06- 20/5592-906.---------------------------------------------------------------------------------*284528* 1 SZOBÁS bútorozott lakás. 20/505- 3226.---------------------------------------------------------------------------------*282763* 2 SZOBÁS lakás kiadó K.vár. 20/953- 3369.---------------------------------------------------------------------------------*284493* 3 FŐRE belvárosi 38+rezsi 20/826-1886---------------------------------------------------------------------------------*284181* KÖZLEMÉNY ADÁSVÉTEL A Kaposi Mór Oktató Kórház tájékoztatja a lakosságot, hogy a „Pólus” projekt keretében megvalósult, és a közelmúltban átadott Északi tömbépületben elhelyezést nyert betegellátó osztályok közül a • Központi Képalkotó Diagnosztika' (Radiológiai osztály), • a Bőrgyógyászati osztály. • a Csecsemő és Gyermekosztály fekvő és járóbeteg egységei 2012. április 23-től (hétfőtől) ÚJ HELYÜKÖN FOLYTATJÁK TEVÉKENYSÉGÜKET. Az új Északi tömbépület bejárata a Németh István fasorról közelíthető meg. FIGYELEM! Erdei m-ben tölgy és akác tűzifa szállítással 14 E Ft-tól. 06-20/208- 7008.---------------------------------------------------------------------------------*283380* TORTARANY FELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZÉRT a legmagasabb napi áron I4K 6300 Ft/S* I 8K 8100 Ft/s* ,i( 1 OOg felett egyedi ár) Befektetési szmarany tömb értékesítés a legkedvezőbb piaci áron. EZÜST:, 140 Ft/g/ f x (500g felett egyédiar) ff A vi(agpia??artol függően yf)00' Hívja boltunkat! Zálogjegyet is veszünk! ^ESCO ÉKSZERÜZLET • 82/411-386 Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztö-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁL00NYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ Művészeti szerkesztő: BÍRÓ PÉTER. A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Postacím: 7401 Kaposvár, PL 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Telefon: 82/528-120: Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés a kiadónál (telefon: 82/528-120, telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 2450 Ft negyed évre 7350 Ft, lél évre 14 700 Ft egy évre 29 400 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem. Pécs, Engel János u. 8. Tetefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. Megrendelés száma: 537011. Nyomtatás időpontja: 2012. április 19. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, fel- használásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 IQ Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár, Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 08-30/6388430 ^ FELVEVŐ IRODA: Kaposvár. Fö o. 57. • 82/511-505 • temetkez@t-flitline.lw ^ " Sírkő termékek: 06-30-217-4780 • Keszoró, virág rendelés: 06-30428-958? A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal AZ ÉVSZAKNAK MEGFELELŐ HŐMÉRSÉKLET MmerseHei - d«iMWM . IBUBűSÜIÍSJUm rumi cnacJSass? c Siófok ♦. *w Fonyód* * * i6°c / 15 °c ., -'iSk 6 y Csurgó 16 °c K?posvar * 5 °C 16 °C I8.°c7 Nagyatád 5 °c Barcs i EAAS HHKESSSHHi * EWS _ ' * Somogy megyében ma reggel párásság, tóitokban kod várható Vál- 16 °C / tozóan napos-felhős délután nagyobbrészt felhős idő lesz Tartós eső j™**^ nem esik, de helyi záporok előfordulnak Egész nap mérsékeí, dékes ? szél fúj A jellemző hőmérséklet megyei átlaga reggel minimum 6. délután maximum 16, holnap reggel minimum 8 fok körül alakul Vízhőmérséklet A legvalószínűbb folytatás: - .. a hétvégén is marad a változóan napos-felhős és foltokban záporos uuna . . . b időjárás, de emelkedik a hőmérséklet és tartósat* napos időszakokra Tisza 8-11 ‘C van kilátás. Balaton 10 -C A kövelkezfl hétre kevésbé változékony, nagyrészt napos idő és erőtel- . ... . „ jes felmelegedés ígérkezik. Velencei-to 12 C Orvosmeteorolégia: fronthatás nem várható. Fertő 10 °C Közlekedés-meteorológia: időjárási szempontból zömmel ideálisak Tisza-té 10 "C lesznek a közlekedési körülmények, de a foltokban kialakuló zivatarok térségében jelentősen nő a fék-, és látótávolság, és az erős Pollen széllökések is növelik a balesetveszélyt. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". a an magas Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő Nyír magas előrejelzés: www.eumet.hu FŰZ magas