Somogyi Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-18 / 91. szám

15 2012. ÁPRILIS 18., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ennyiért képviselnek bennünket kaposvári közgyűlés Az idén nem tervezik a képviselők tiszteletdíjának módosítását Parttalan vita a vízpartról: bolsevikozás után, népszavazás előtt? Önkormányzati ülésrend. A kaposvári képviselő-testület tagjai általánosságban kéthavonta üléseznek, s egy-egy közgyűlésen húsz és ötven közötti napirendi pontot tárgyalnak fotó: láng Róbert A következő - már csak 199 ta­gú - Országgyűlésben a 232 e- zer forintos tiszteletdíjat a he­lyettes államtitkárokéval meg­egyező, jelenleg bruttó 750 ezer forintos juttatás váltja fel - szá­molt be hétfőn, a döntést követő­en az MTI. - A bizottsági munká­ért viszont nem jár majd pénz, sőt a tiszteletdíj arányosan csök­ken, ha a képviselő ülésszakon­ként a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen nem vesz részt. A döntés kapcsán néztünk utána, a kaposvári képviselő- testület tagjai mennyiért teszik a dolgukat a közgyűlésben, a különböző bizottságokban, s az önkormányzati cégek felü­gyelőbizottsági tagja-, esetleg el­nökeként. A 17 képviselő közül hatan egy, kilencen kettő, Ge­ONKORMANYZATI KÉPVISELŐK FELUGYELOBIZOTTSAGI TISZTSÉGÉI KÉPVISELŐ CÉG TISZTSÉG DÍJAZÁS Oláh Lajosné (Fidesz) Kaposvári Jégcsamok Kft. elnök díjazás nélkül Borhl Zsombor (Fidesz) Kaposvári Tömegközlekedési Zrt., tag 88 100, Kaposvári Nagypiac Kft., tag díjazás nélkül Kaposvári Jégcsarnok Kft. tag díjazás nélkül Czlmmermanné Németh Andrea (Fidesz) KVGZrt. tag 94 700 Csutor Ferenc (Fidesz) Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. elnök 120 000 Dér Tamás (Fidesz) Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. tag 92 900 Deseda Kemping Kft tag díjazás nélkül Csató László (Fidesz) Kaposvári Közszolgáltató Holding Zrt. elnök 120000 Kaposvári Jégcsarnok Kft. tag díjazás nélkül Giber Vilmos (Fidesz) Kaposvári Élmény és Gyógyfürdő Kft. tag 26000 Gyenesei Istvánná (Kap. Somogyért) Kaposvári Élmény és Gyógyfürdő Kft. tag 26 000 Szép Tamás (Fidesz) Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. elnök 93 700 Kaposvári Nagypiac Kft. tag díjazás nélkül Gelencsér Ferencné (Fidesz) Kaposvári Tömegközlekedési Zrt tag 88 100 Kaposvári Élmény és Gyógyfürdő Kft. elnök 29 500 Kiss Tamás (Jobbik) Kaposvári Közszolgáltató Holding Zrt. tag 100000 Mihalecz András (Fidesz) KVG Zrt. elnök 120 000 Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft. tag díjazás nélkül Kaposvári Városfejlesztési Kft. tag díjazás nélkül Pintér Attila (MSZP) Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. tag 92 900 Torma János (Fidesz) Kaposvári Közszolgáltató Holding Zrt. tag 100 000 Deseda Kemping Kft. tag díjazás nélkül lencsér Ferencné három bizott­ságnak a tagja. A képviselők tiszteletdíja az SzMSz-ben meg­határozottak szerint havi 180 ezer forint, kivéve Giber Vilmos (Fidesz), Lamperth Mónika (MSZP), Felder Frigyes (LMP), Gelencsér Ferencné (Fidesz), Kiss Tamás (Jobbik), akiknek a juttatása havi 135 ezer forint. Oláh Lajosné alpolgármester­nek nem jár tiszteletdíj. Heintz Tamás (Fidesz), Lamperth Mónika (MSZP) és Felder Frigyes (LMP) kivételével mindegyikőjük felügyelő bizott­sági tag, esetleg elnök is egyes önkormányzati többségi tulaj­donú cégeknél. Az itt felsorolt díjazások tekintetében az idén nem várható módosítás Répás Orsolya, a városháza sajtószóvi­vője szerint. ■ Márkus Kata (Folytatás az 1. oldalról) Ahogyan korábban megírtuk, vi­torláskikötőt építene a ma a het­venes éveket idéző nyugati strand elé a befektető. Ezt többen is el­lenzik Földváron, derült ki egy közelmúltbéli lakossági fórumon.- Derüljön ki, mi a többség vé­leménye - utalt újból egy esetle­ges népszavazásra Holovits Hu­ba. - S az is, hogy hányán érde­keltek a kérdésben, s hány em­bert érdekel a téma. Az emlegetett lakossági fórum egy hozzászólása kapcsán Feke­te Tamás képviselő, a helyi turisz­tikai (TDM) egyesület ajelnöke azt mondta: vérlázító, hogy egy turisztikai alkalmazott ott elhang­zott véleményét az alpolgármes­ter a bizottsági ülésen bolsevik kommunikációnak minősítse. Fe­kete úgy vélte, magánemberként, a szabadidejében mindenki azt mond, amit akar. Szakács László külsős alpol­gármester úgy felelt: van annak valami diszkrét bája, hogy egy tu­risztikai alkalmazott a város leg­nagyobb turisztikai beruházását támadja. Szakács állította: nem azt mondta a bizottsági ülésen, amit Fekete tőle idézett, hanem „Lukács György bolsevik filozó­fust idézte.” Közben a testületi ülésen kiderült az is, hogy a nyu­gati strand legrosszabb állagú épületét elbontják, Füsti-Molnár Sándor képviselő sokallotta a tu­risztikai szervezetnek nyújtott évi 25 millió forintos önkormány­zati támogatást, „amiből tizenkét­millió a személyi bér és ez luxus”, Nagyné Horváth Klára Tourin- form-vezető pedig nem értette, miért kapják sorra a hasonló megjegyzéseket. A nyári felké­szülést taglaló beszámolója, me­lyet a pénzügyi-gazdasági bizott­ság még nem tartott elfogadható­nak, némi vita után végül „át­ment” a testületen. ■ F. I. Ünnepeltek a szépkorú versmondók Visszakapcsolt telefonok a megyei hálózatban smik Tavalyi adóssághegy árnyékában, szűkösen, de működik az intézményrendszer Hét uniós pályázat készül 2,5 milliárd értékben Szépkorú versmondók találkozó­ja Kaposváron: a Takács Gyula emlékház adott otthont kedden a kulturális programnak. Ünnepeltek kedden az idős emberek - nagy sikert aratott a teltházas találkozó. A költészet napja alkalmából rendezték meg a programot, amely a szer­vezők szándéka szerint egyben tisztelgés volt a 101 éve született Takács Gyula somogyi költőóri­ás munkássága előtt is. Megtud­tuk: a Nyugdíjasok Szervezetei­nek megyei szövetsége a Nyug­díjasok Kaposvári Egyesületével közösen rendezte meg a vers­mondó találkozót- A versekben az idős ember­ben a hosszú életének tapaszta­lata, átélt érzésvüága érleli egy- egy költő mondandóját - emelte ki megnyitójában Stikel János, a szövetség elnöke. - Mely talán így más értelmet hordoz, mint egy fiatal versmondóban. Csaknem harminc költe­ményt hallhatott a népes közön­ség; a fellépők közül volt, aki 19. századi klasszikus művet adott elő, többen Takács Gyula élet­művéből vagy kortársai versei közül mondtak el egy-egy alko­tást. ■ Harsányi Miklós (Folytatás az 1. oldalról) Az átállás óta eltelt több mint ne­gyedévben nemcsak az új hálózat felépítése okoz nehézségeket, ha­nem a megyei önkormányzattól örökölt állapotok konszolidálása is. Az intézményhálózat ugyanis tetemes adósságot hagyott az ál­lamra, amiért nemcsak a bankok felé kell helyt állni. Közműszol­gáltatók is sorban állnak, hogy az elmaradásokat pénzre váltsák. A dologi költségeket illetően a 2011-es tartozásállomány - egyébként előrehaladott - rende­zésének folyamata okoz néhány esetben átmeneti nehézségeket, nyilatkozta Bátori Zsolt központ- vezető. Ezek felmerülésekor a központ intézkedik, így több eset­ben is helyreállt a telekommuni­kációs szolgáltatás az intézmé­nyekben. Ez a válasz a telefonki­kapcsolásokra ad közvetett vá­laszt. Szerkesztőségünkkel egy levélíró osztotta meg ezt az infor­mációt, megjegyezve, sokszor sa­ját telefonjukon intézik a hivata­los ügyeket a munkatársak. A 2100 dolgozó első fizetése ép­pen az „egyik leghosszabb hó­napban”, januárban csúszott meg. S bár a törvényes határidő A MEGYEI REORGANIZÁCIÓNAK, kiadáscsökkentésnek betud­hatóan hatékonyabban gaz­dálkodó intézményrendszer biztonságos működésének feltétele az infrastrukturális pályázatok bevonása. Bátori Zsolt arról tájékoztatott: szá­mos uniós pályázat doku­mentációja és műszaki elő­készítése zajlik. Többségü­ket május közepéig kell be­adni. Három szociális és gyermekvédelmi intézmény korszerűsítésére összesen több mint 400 millióra pá­lyáznak. A berzencei pszi­chiátriánál kastélykiváltás­előtt fizettek, a rendszer bizalma pár napra megroppant Azóta a munkatársak telefonján, jelentik forrásaink, minden hónap 3-án csörren a fizetésjelző sms. Műi­den személyi jellegű, béren kívü­li juttatást is megkaptak a dolgo­zók, közölte Bátori. A somogyi oktatási, gyermek- védelmi, közművelődési és szoci­ális intézményrendszer működé­ra pályázik a SMIK, ez csak­nem egymilliárd forint érté­kű lesz. Három oktatási in­tézménynél egyenként 300- 350 milliós pályázat előké­szítése folyik, emellett az in­tézmények több kisebb pá­lyázatot készítenek elő. forrásaink szerint az intéz­mények alapító okirata nem változott, s ez okoz fennaka­dást a pályázatoknál, nem tudnak pályázni, vagy nem kapnak kifizetést A SMIK mindezt cáfolta: a jelenlegi alapító okirat is biztosítja a működést és a pályázatokhoz szükséges feltételeket, írják. se tízezreket érint Sokakat szoci­ális otthonok, kollégiumok lakó­jaként, másokat könyvtárak és múzeumok látogatójaként. Utób­biak a települési önkormányza­tok fenntartásba kerülhetnek mi­napi hír szerint (a levéltár két hét múlva landol a minisztériumnál). A rendszer működésére 600 mil­lióval több jut idén, műit a tava­lyi terv volt, tájékoztatott koráb­KOMMENTÁR Hibátlan, hibástalan Nem történt hiba a pályázati kiírás alkalmával. Az intézményfenntar­tó-és a közigazgatási minisztéri­um szó szerint - írta ezt közlemé­nyében arra az értesülésünkre: fe­lelősségre vonás követte az elron­tott vezetői pályáztatást. A kiírást a fél országban elrontották, ezért elrontható volt de a másik fél országban sikerült tehát megold­ható is volt Tény mi tény: érettsé­gi időszakban az ismétlés akkor is kínos. Eszerint mindez rendben van az új államigazgatásban. Nem hiba, csak nem sikerült, így fizessen mondjuk sárga csekket a polgár... (bt) bán a SMIK. Az első negyedévi költségvetési helyzet időarányos. A főösszeg 8,3 milliárd forint, amiből 5,87 milliárd forint az ál­lami támogatás. Csaknem 2,4 milliárd az intézmények tervezett bevétele. Számos intézményből érkezett jelzés a feszített, akár megduplázott terv tarthatatlan­ságáról, ám a központ a megyei könyvtár esetében éppen a terv csökkenéséről - 88 millióról 82,6-ra - számolt be korábban. Forrásunk szerint a dologi költé­sek visszafogása, a napi munká­hoz elengedhetetlen eszközök be­szerzése is nehézkes, a legkisebb vásárlás is belefullad olykor az adminisztrációba. De ennek gya­korlatát intézménye válogatja. Forrásunk az igazgatói pályá­zati fiaskóról is beszélt Erről azt tudatta a SMIK: néhány megyei intézményfenntartó központ (összesen kilenc, a szerző) a jogi szabályozás félreérthetősége mi­att különböző módon írta ki a pá­lyázatokat, de mindenütt a jog­szabályi keretek maximális figye­lembe vételével járt el a SMIK ve­zető. Miután nem történt hiba, fe­gyelmi büntetés kiszabása sem indokolt, közölte a SMIK kérdé­sünkre. Az ügy kipattanása után Bátori Zsolt és Gelencsér Attiláné intézményfenntartási osztályve­zető is részt vett a meghallgatá­son, s persze jogász is, ahol tisz­tázódtak a körülmények. So­mogybán egyébként hétfőn korri­gálták a korrigált határidőt, s szerdáig teszik közzé a hét intéz­mény - „nem hibátlan”, hanem másként hibamentes - új igazga­tói kiírásait. ■ Balassa T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom