Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-26 / 72. szám
Újra a Siófok nyerte a rangadót labdarúgó nb i Ellentétes félidők után szakadt meg a Rákóczi hazai veretlenségi sorozata Nem a bundaügy miatt csaptak le a kaposváriak szerb játékosaira Haruna (fehér mezben) csereként beállva szerzett gólt, mégis kikapott a csapata a megyei rangadón Az első félidei eredményes játékával a Siófok hazavitte a három pontot A megyeszékhelyen is legyőzte somogyi riválisát az FGSZ Siófok az OTP Bank Liga 21. fordulójában. Klein R, Keszthelyi Z. Az első félidei remek teljesítményének köszönhetően nyerte a megyei rangadót a csak magyar labdarúgókkal felálló Siófok, mely ebben a szezonban oda- vissza verte megyei riválisát, melyben ezúttal kilenc (!) légiós kapott lehetőséget. Az első játékrészben csak a szerencsének köszönheti a Kaposvár, hogy megúszta három kapott góllal, elég csak Simon ziccerére gondolni (28. p.), aki ajtó-ablak helyzetben nem találta el a kaput. Ráadásul Okukát ki lehetett, illetve ki kellett volna álh'tani, aki egy vélt sérelem után a földről felpattanva a mezénél fogva a gyepre rángatta Hefflert miközben a labda a közelben sem volt. A siófokiaknak három perc alatt sikerült két gólt is szerezniük, hasonló koreográfia után. Látszott a zavar a Rákóczi focistáin, ami leginkább egyéni hibákban mutatkozott meg. Jogosan szólt a hazai ultrák szájából az „ébresztő”. Sisa Tibor, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője cserével próbált frissíteni csapatán, de ezzel sem tudta elkerülni a Rákóczi az újabb gólt. így már 3-0-ra vezetett az eddig idegenben nyeretlen Siófok. Természetesen ez az eredmény tökéletesen megfelelt a balatoniaknak, át is adták a kezdeményezés lehetőségét. A szünetben a hazai közönség hangos füttyszóval „köszönte meg” a csapatnak az első félidőben nyújtott teljesítményét. - Rengett az öltöző a szünetben, a tréner tüzelt minket, hogy próbáljuk meg legalább döntetlenre hozni a mérkőzést - nyilatkozta Horváth Tamás, a Rákóczi középpályása. - Nem a szépség, hanem az eredményesség volt a fő szempont a második félidőben. A második félidő elején újabb csatárt küldött harcba Sisa TiKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- FGSZ SIÓFOK 2-3 (0-3) Kaposvár 1500 néző. Vezette: Iványi (Medovarszki, Kormányos). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Hajdúch - Okuka, Zsák, Graszl, Gujics (Haruna 34. p.) - Horváth T. (Hegedűs D. 77. bor. Ennek köszönhetően harcosabbá és kedvezményezőbbé vált a Kaposvár. Sikerült a szépítés, zúgott is a mindent bele. Az utolsó negyedórába lépve újabb góllá érett a hazai nyo- más5 ezzel téve izgalmassá a hátralévő perceket. Haraszti szabadrúgásánál a 84. percben, az egyedüliként elől tartózkodó Harunát 6 siófoki őrizte. A 92. percben még Hajdúch is előre jött, remélve, hogy döntetlenre mentik a megyei derbit, de nem p.), Addo (Bebeto 54. p.) - Mustapha, Safaric, Bőle - Grumics. VEZETŐEDZŐ: Sisa Tibor. fgsz siófok: Heinrich - Mogyorósi, Nyári, Fehér, Fejes (Kiss Zs. a szünetben)- Haraszti, Kecskés, Egerszegi, Pál (Heffler 18. p.) - Melczer sikerült már az egyenlítés. A korábban Siófokon is szereplő Rákóczi-hátvéd Graszl Károly szerint bosszantó volt az első félidő. - Fontos, kiélezett helyzetben vesztettük el a somogyi rangadót, ez rosszul esik. Hiába tettünk meg mindet a második félidőben, sok volt a háromgólos hátrány.- Rosszak voltak az előjelek, a hiányzókkal és a sérültekkel. - mondta a meccs után Sisa Tibor. - Padlóra küldött minket a (Sowunmi 75. p.)- Simon. vezetőedző: Mihalecz István. GÓLSZERZŐK: Nyári (17.p.), Haraszti (20. p.), Simon (36. p.), Bebeto (57. p.), Haruna (73. p.). sárgalap: Melczer (5. p.), Okuka (26. p.), Haruna (35. p.), Mogyorósi (45. p.), Haruna (64. p.). edző, így - Milinte, Mester, Szatmári, Ribánszki - után immár az ötödik hálóőr védett ebben a szezonban, Henrich személyében, aki ezzel a megyei rangadóval debütált a labdarúgó élvonalban.- Az első félidő után, melyben semmi dolgom nem volt, nem ilyen másodikra számítottam - mondta Heinrich Márk, aki több remek védést is bemutatott. - A hazaiak korán találtak gólt, ami meghozta a támadókedvüket. Hogy ideges voltam-e a meccs előtt? Volt bennem egy kis drukk, de semmi több. A megyei rangadó előtt a Kaposvárról indult, korábbi kiváló kapust Hegedűs Pétert köszöntötték, aki most saját szemével láthatta tanítványa remeklését.- Nyolc éven át dolgozott velem- tette hozzá Heinrich, aki a nyáron Ausztriából érkezett a Balaton partjára. A kaposvári győzelem egyik kulcsfigurája a házi gólkirály Melczer Vilmos volt, aki ezúttal nem talált be, de adott két gólpasszt, míg a harmadikat Fejes jegyezte.- A második félidőben az elől lévőket beáldoztuk a védekezésnek - mondta Melczer arról, mikért nem sikerült Harasztival, Hefflerrel, Kecskéssel megtartaniuk a labdákat a kaposvári térfélen. - Nagy létszámfölényben voltak a házigazdák velünk szemben, így a labdatartásra nem sok esélyünk volt. • Lényeg a győzelem, ami az első volt idegenben, ráadásul Kaposváron. - Indokolatlanul magunkra húztuk az ellenfelet a második félidőben, mintha minket zavart volna meg jobban a háromgólos vezetés - értékelt a gólt szerző belső védő, Nyári Tibor. - Ez nem volt tuda- J tos, nem ezt kérte tőlünk a szakmai stáb, egyszerűen ránk erőltette akaratát a kaposvári együttes. A balatoniak egymás után ötödik meccsükön szereztek gólt, a télen érkezett Simon pedig negyedik meccsén már harmadik találatát jegyezte. A Rákóczi II. újabb győzelemmel őrzi első helyét labdarúgó nb in., dráva csoport Döntetlennel zárult a Nagybajom és a Balatonlelle összecsapása KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC II. - NAGYATÁDI FC 2-1 (1-0) Kaposvár 70 néző. V.: Szántó (Dávid, Konczlik). kaposvári Rákóczi fc ií.: Horváth L. - Sedlak, Bank, Pfeiffer, Brooks (Németh P. 66. p.) - Kovács 0., Kuczkó - Farkas P., Böröczky (Páger 88. p. J.Laczkó - Böjté (Horváth Á. a szünetben.). vezetőedző: Barna László. nagyatádi FC: Patak - Szabó Sz., Dekanics, Kiss J. Kovács B. (Akácsos 76. p) - Mixtai (Cson- gár 84. p.), Androsics (Keresztes 68. p.), Márton, Iván - Reszli, Ni- kolics. vezetőedző: Papp Zoltán. gólszerzők: Kovács 0. (39. p.), Horváth Á. (47. p.) 111. Nikolics (49. p.). Kovács Olivér 25 m-es szabadrúgásgóljával szerzett vezetést a hazai csapat. A második félidőben előbb Horváth Árpád majd Nikolics talált a kapuba, ezzel állt be a 2-1-es végeredmény.- Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk - mondta Papp Zoltán a Nagyatád vezetőedzője. - Túdtuk, hogy egy lényegesen gyorsabban játszó csapat. Próbáltuk lassítani a játékot és védekezésből támadásokat indítani. - Igazi rangadóhoz illő volt a mérkőzés. - mondta Barna László a Kaposvári Rákóczi FC II. vezetőedzője. - A játékosok betartották a taktikai utasításokat. Kemény párharcokból sem volt hiány a megyei összecsapáson AC NAGYBAJOM- BALATONLELLE SE 1-1 (0-1) Nagybajom. V.: Száraz (Illés T., Varga G.) ac nagybajom: Gyenes - Pru- csi, Csalló, Nemes, Horváth P. (György 70. p.) - Huzmi, Simon R. (Vukman 73. p.), Ágoston, Czo- nev (Récsei B. 76. p.) - Babai, Ke- czeli. vezetőedző: Bőzsöny János. BALATONLELLE SE: Varga B. - Mercz (Kovács N. 63. p.), Kenéz, Gál, Stocker - Bodrogi, Tóth A. (Peszt 87. p.), Graszl, Petronovics - Nagy G, Balogh L. (Galgóczi 62. p.). vezetőedző: Készéi Ferenc. GÓLSZERZŐK: Huzmi (61. p.) Ül. Nagy G. (32. p.). kiállítva: Prucsi (43. p.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: PMFC- Komló 2-0 (1-0), Mohács- Dombóvár 1-0 (0-0), Bonyhád- Szentlőrinc 1-2 (1-2), Bölcske- Bátaszék 3-0 (1-0). Az FGSZ Siófok II. és a Szekszárd csapata szabadnapos volt klein p. A bajnokság állása: 1. K. Rákóczi liga 17 13 3 1 43 11 42 2. Pécsi MFC II. 17 10 5 2 38 13 35 3. Komlói Bányász 16 9 4 3 27 15 31 4. Szentlőrinc SE 17 9 3 5 33 18 30 5. Nagyatád FC 17 9 3 5 32 23 30 6. Szekszárd 16 8 4 4 28 11 28 7. Bölcskei SE 17 7 6 4 31 26 27 8. BFC Siófok II. 17 6 7 4 40 34 25 9. Bonyhád 16 6 2 8 25 32 20 10. Nagybajom 16 5 4 7 27 33 19 11. Balatonlelle SE 17 4 5 8 17 33 17 12. Dombóvári FC 17 3 3 11 19 35 12 13. Bátaszék SE 17 3 3 11 18 35 12 14. Mohács 15. Barcs SC 17 3 3 11 21 - 44 12 visszalépett Botrányos teljesítményt nyújtott a szombati Rákóczi-Siófok bajnoki mérkőzésen Borisz Gujics, a kaposváriak szerb idegenlégiósa. Az ezúttal bal oldali védőt játszó futbaüista rengeteget hibázott a pályán töltött ideje alatt, többször is az előtte áüó vendégjátékosba vezette a labdát, s a siófokiak első és második góljánál csúnyán lemaradt emberéről. Nem csoda, hogy edzője Sisa Tibor a 34. percben lehívta a pályáról indiszponált játékosát, akinek teljesítményét a Nemzeti Sport is igen gyengének minősítette, s 3-as osztályzattal honorálta. Gujics játéka láttán a lelátón - az elmúlt hetek-hónapok botrányaira asszociálva - bundát emlegettek, ám azóta megtudtuk, vélhetően egy rendőri akció áüt a harmatos produkció hátterében. Gujics ugyanis csapattársa, a csatár Miroszlav Grumics társaságában autózott nem sokkal három óra előtt a mérkőzésre, amikor a támadó szerb rendszámú, fekete autóját a vasútállomás előtt rendőrök - úgy tudjuk több autóval tucatnyinál is több rendőr - állították meg, s fegyvereikkel kiszállásra kényszerítették a két futballistát. ■ Nem a legideálisabban alakult a fontos meccs előtti délután. Információink szerint a rendőrök fegyvert kerestek a kocsiban, ám miután kiderült, futballistákról van szó, s nem a hatóság által keresett szerbekről, elengedték őket. Az attak ennek eUenére vélhetően nyomot hagyott a játékosokban, akik a közelmúlt eseményeinek ismeretében azt is hihették, a Nemzeti Nyomozó Iroda csapott le rájuk bundaügyben. Ezek után érthető Gujics indiszponált produkciója, más kérdés, az eset tudatában miért kezdett a kiesés szempontjából fontos meccsen az a játékos, aki láthatóan nem heverte ki a vele nem sokkal a kezdősípszó előtt történteket...- Névtelen bejelentés érkezett szombaton a rendőrségre - mondta Karsay Kornél, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense , hogy egy szerb rendszámú kocsiban fegyvereket rejtegetnek, s az autót a vasútállomás környékén látták utoljára. Mivel komoly bűncselekmény gyanúja merült fel, az intézkedő rendőrök golyóálló mellényt viseltek, amikor igazoltatták a két labdarúgót. Miután személyazonosságuk kiderült, folytathatták útjukat. ■ Vas András HIRDETÉS 0?Rf'lEJ2. MoneyGmm öcIl&Wllilö nmuetkótipénaraaafet Kaposvár, Fő u. 12. Telefon: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára Euroban! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany értékesítés! Hl Alonso nyerte vasárnap a Forma-l-es Malajziai Nagydíjat, • H a vb második futamát. A Ferrari spanyol pilótája mögött nagy meglepetésre a mexikói Sergío Pe,4A» ' jják V . réz (Sauber) lett a második és a brit Lewis Hamilton (McLaren) a harmadik. A nyolcadik helyről '• '"V F'ífiStíÉ rajtoló Abnso pályafutása 28. futamgyőzelmét szerezte, és az élre került a pontversenyben j /’ N| F OJ iw r fJL ' 1 X*h|” három bekapott gól. Óriási hibákat követtünk el, ez több, mint bosszantó. A meccsen két siófokit is sérülés miatt kellett lecserélni. Pál és Fejes nem fejezhette be a játékot a pályán. Ezek után nem sok variációs lehetősége maradt Horváth Károlynak, ráadásul a helyettük beáUók ezúttal nem lendítettek együttesén. Első számú kapusát Ribánszkit sérülés miatt nem is tudta nevezni a meccsre az ügyvezető-