Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-09 / 59. szám
Hírünket viszik Kaposvár bajnokai elismerés Világversenyeken is eredményesen szerepeltek a város versenyzői Csima Ferenc kajakozó (balról), Dudás Dániel úszó (jobbról) és utóbbi edzője ifjabb Kovács László (középen) Az év utánpótiáskorú sportolói Tizenkilenc sportág képviselői kaptak jutalmat csütörtökön a kaposvári városházán, ahol köszöntötték és díjazták a 2011- es esztendő magyar bajnokait és nemzetközi versenyeken előkelő helyen záró sportolóit. Átadták „Az Év Utánpótláskorú Sportolója” díjait is. Kun Zoltán A hagyományoknak megfelelően díjazták Kaposvár világbajnoki 1-8., Európa-bajnoki 1-6. helyezést elért, illetve magyar bajnoki címet szerzett sportolóit és az őket felkészítő edzőket. A felnőtt és junior korosztály képviselői- « nek csütörtökön délután a kapós- e vári városházán adták át az elis- ■$ méréseket. Az ünnepségen - a í 2011-es esztendőben nyújtott tel- I jesítményük alapján tizenkilenc sportág 102 képviselője, valamint az őket felkészítő edzők vehették át díjaikat a város vezetőitől és a sportbizottság tagjaitól. Jutalmazták a speciális képzésben részesülő sportolók nemzetközi világversenyein és országos bajnokságain eredményesen teljesítő kaposvári versenyzőket, valamint az őket felkészítőket. Átadták „Az Év Utánpótláskorú Sportolója” díjait is. Magyar bajnokok, világbajnoki 1-8., Európa-bajnoki l-ó., valamint a senior világbajnoki, Európa-bajnoki 1-3. helyezett sportolók és edzőik. atlétika; Czebei Réka (MG Pro- dukt Favorit AC Kaposvár, edző: Csorna Ferenc). Szabó Márk (MG Produkt Favorit AC Kaposvár, edző: Dovigyel Csaba). birkózás: Borsos Dávid, Knip- li Csongor, Bubori Antal, Vadőcz Attila (Kaposvári Nehézatlétikai SE, edző: Takács László). DUATLON - TRIATLON: Lábodi Laura, Forró Zsófia (Kaposvári Atlétikai Club, edzők: Hirt Mihály, Kovács László). Bozsó Zoltán, edző: Bozsó Zoltán. judo: Kárpáti Emese (KaposArattak a bárczisok díjazták a fogyatékkal élők nemzetközi versenyeken és országos bajnokságokon eredményes sportolóit, judo: Koltai Dávid, Paksai Erika, Orsós Mária, Tóth Mónika (Bárczi Diáksport Egyesület, edző: Pilbauer Isti'án). alpesi sí - műkorcsolya: Árok Csaba, Papp Norbert (Bárczi Diáksport Egyesület, edző: Ba- bochayEdit). úszás: Simon Szabolcs, Széchenyi András, Tapolczai Viktória (Bárczi Diáksport Egyesület, edző: Kovácsáé Solymossy Mária). vári Sportközpont és Sportiskola, edzők: Böröcz Zsolt, Kéki- Márton). lábtenisz: Körösi Evelin, Pál Tamás, Jónás Dávid (Kaposvári Lábtenisz SE, edző: Pál Tamás). kajak: Horváth Lilla, Csima Ferenc, Faludy András (Kaposvári Vízügyi Sport Club, edző: Faludy András). A NŐI KATEGÓRIÁBAN az „Év Utánpótláskorú Sportolója” Horváth Lilla kajak versenyző, a Kaposvári Vízügyi SC sportolója, edzője: Faludy András. FÉRFI KATEGÓRIÁBAN OZ „Év Utánpótláskorú Sportolója” Dudás Dániel úszó, uszonyos úszó versenyző, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, valamint a Kaposvári Cápák SE sportolója, edzője: ifjabb Kovács László. CSAPAT KATEGÓRIÁBAN a 2011-es év legjobbja: a Kalátványtánc; Nagy Nikolett, Horváth Rebeka (Crystal Sport Club). A Crystal SC Látványtánc Ebcsapata (Balázs Dorottya, Békési Zsanett, Horváth Rebeka, Kalmár Dorina, Kárpáti Kitti, Romár Virág, Márvai Csenge, Mi- nich Lídia, Nagy Nikolett, Polák Barbara, Rácz Dorottya, Takács Dalma. Edző: Békési Zsanett). posvári Sportközpont és Sportiskola utánpótlás birkózó csapata, akik az utánpótlás országos csapatbajnokságon szabadfogásban első helyet szereztek. A csapat tagjai: Kovács Bence, Demeter Bendegúz, Farkas András, Farkas Balázs, Farkas Máté, Halasi Dániel, Kálmán Balázs, Lukács-Farkas András, Nagy Dominik, Szabó Szilárd, Ughy Viktor. Edzők: Takács László, Kajtán László, Tulézi Lóránt és Wertenbach Gábor. látványtánc: Látványtánc Eb duó Futó Dóra, Futó Anna (Kaposvári Ritmikus Gimnasztika SE). A Kaposvári Ritmikus Gimnasztika SE Látványtánc Eb csapata (Barabás Anett, Csonka Bianka, Egyed Dominika, Polák Barbara, Zachariás Luca, edző: Kovácsné Balog Éva). Team Kaposvár Sportklub ob és Látványtánc Eb csapata: Balázs Barbara, Bank Gabriella, Fördös Lilla, Hart- man Júlia, Jezeri Beáta, Kígyósi Alexandra, Lengyel Nóra, Molnár Beáta, Nagy Mercedes, Nevelés Bernadett, Sarkanti Barbara, Soós Dóra, Springmann Bernadett, Tódor Tamara, Tóth Alexandra, Tóth Franciska, Uzsák Patrícia, edző: Balázs Barbara). LOVASTORNA: Bence Balázs (Lovasakadémia SC Kaposvár, edző: Villányi Krisztina). modellezés: Bogdán Endre (Kaposvári Textiles ModeUező Klub), Tamasóczki Tamás (Kaposvári Textiles Modellező Klub, edző: Tamasóczki Mihály). öttusa: Gyenesei Leila (Építők Atlétikai Club Kaposvár, Alba- Volán SC, edzők: Ács Lajosné, Pálvölgyi Miklós. röplabda: Fino-Kaposvár felnőtt röplabda csapata: Hoboth Ákos, Bagics Balázs, Csorna Krisztián, Deák Márk, Dömötör Lajos, Gergye Roland, Kaszap Tamás, Laszczik Iván, Magyar Bálint, Nagy József, Németh Ferenc, Schulcz István, Szabó Al- pár (edzők: Kántor Sándor, Horváth Dániel). 1. MCM Diamant Kaposvár junior röplabdacsapata: Kaszap Tamás, Bozóki Bence, Deák Márk, Deák Márk, Gelencsér Samu, Gergye Roland, Hegedűs Balázs, Herzsenáth Máté, Kiss Marcell, Lesznyik Károly, Magyar Bálint, Szabó Alpár, Vajda Tamás, Vidák Ábris, Zsala- kovics Máté, edző: Varga Péter. USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÁS: Bencs Barbara, Gréczi Martin, Kovács Zsófia, Kurdi Márk, Németh Dávid, Pamuki Dávid, Stier Lilla, Wirtz Melinda (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE, edzők: Kovács László, Hajdú Sándor). Dudás Dániel (Kaposvári Cápák SE, edző: ifjabb Kovács László). TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY: a Zöldpont Életmódklub Kaposvár csapata: Pavlovics György, Me- rekva Erika, Virág Gyula (edző: Fodor Péter). versenytánc: az Ametiszt Tánc-Sport Egyesület párosa Kovács Eszter, Kovács Bence (edző: Jegesné Hornyák Hajnalka). Újabb idegenbeli pontszerzésért utazik Győrbe a siófoki csapat A közelmúltban edzőt váltó - Csertői Aurélt Pintér Attilára cserélő - a bajnokságban második Győr ETO otthonában játszik pénteken 18 órakor a FGSZ Siófok labdarúgócsapata. A házigazdák a nyitó fordulóban ikszeltek Kecskeméten, a balatoniak pedig Újpesten. Az előbbi mérkőzés - illetve az ezt megelőző Magyar Kupa vereség - okozta Csertői Aurél távozását. Nagy kérdés, vajon milyen irányba befolyásolja mindez a zöld-fehérek teljesítményét? Djordjevic sérülés miatt hiányozni fog, ahogy Simon is, igaz Dudás újra ott lehet a pályán. A legfontosabb a siófokiaknak, hogy csak Aleksidze ne játszón, ugyanis rendszerint győztes gólokat szerez a balatoniak ellen... Siófokiak azért optimisták lehetnek az idegenbeli pontszerzés után, igaz Nyári kiállítása miatt biztosan lesz változás a kezdőben. Sőt, az eltiltott Fejes is pályára léphet, így a bal oldali védő posztján is gondolkodhat Horváth Károly, hogy az előbbi vagy az Újpesten játszó Kiss kezdjen-e. A napokban ráadásul bővült a keret az épp Győrből visszatérő Eugennel, aki 44 mérkőzést játszott korábban siófokion. ■ Keszthelyi Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.00 IV. HENRIK Katona bérle; 19.30 ANTIGONÉ Stúdió előadás Bemutató *280253* www.csiky.hu MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 82/429-892 WEB címe: www.smaok.hu Somogy Megyei Állatorvosi Kamara t Meiszterics Autósiskola KfL tanfolyamot in- dft2012. március 14-én, 17 őrakorT (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D, gépkezelő, gki. (belföldi-nemzetközi), taxi, hulladékgyűjtő-és szállító kategóriában. GKI-vizsga március 19.1 - Marcali, Petőfi u. 17 Telefon: 85/410-647 vagy 30/9472-666, E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nyt.sz.: 03-0003-04 AL-03 08 *281582* A Dani, Berdár duó a bonyhádiakkal veszi fel a harcot a szombati bajnokin Judás Róbert és Horváth Richárd is alulmaradt Több mint nyolcvanan - köztük a Ring SC Kaposvár két sportolója - léptek szorítóba Budapesten a hagyományos Énekes István ifjúsági (17-18 évesek) ökölvívótornán, amely egyben válogató is volt a korosztályos világ- versenyekre. A kaposvári rajt nem igazán sikerült emlékezetesre. Az 56 kg-os súlycsoportban Judás Róbert 2:1 arányú pontozásos vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes KSI-s Lőrincz Márktól, míg a 69 kg-os Horváth Richárd ugyancsak 2:1 arányban maradt alul azzal a pesterzsébeti Pollák Olivérrel szemben, aki szintén felállhatott a dobogó második fokára. ■ Fenyő G. PÉNTEK LABDARÚGÁS OTP Bank Liga: Győri ETO FC-FGSZ Siófok. Győr, 18 óra. SZOMBAT ASZTALITENISZ NB l/B, nők: Balatonfüredi FC-Kaposvári AC. Balaton- _ OS füred, 14 óra. NB II, férfiak: Kaposvá- | ri AC-Bonyhádi Vasas AC I. Kaposvár, s Asztalitenisz csarnok, 11 óra. KÉZI- £ LABDA NB l/B, Nyugati-csoport: Mar- I cali VSZSE-Siófok-Galerius Fürdő II. Marcali, sportcsarnok, 17 óra. KOSÁRLABDA NB l/A-csoport, férfiak: Debrecen-Kaposvári KK. Debrecen, 17 óra. LABDARÚGÁS: OTP Bank Liga: Kaposvári Rákóczi FC-Lombard FC Pápa. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 16 óra. NB III, Dráva-csoport: Mohács-Nagyatádi FC. Mohács, 14.30 óra. Bonyhád-Balatonlelle SE. Bony- hád, 14.30 óra. Somogy Megyei Bajnokság I. osztály: Csurgói TK-Mező- csokonya SE; Kaposmérő-Buzsák SE; Marcali VLC-Katád SE. (Az elöl állók á pályaválasztók, kezdés: 14.30 óra.) Somogy megyei II. osztály, Északi-csoport: Balatonboglár-Fonyódi Petőfi SE; Zamárdi Petőfi SE-Bábony- megyer; Balatoni Vasas SE-Balaton- berény; Kéthely-Dél-Balaton FC Bala- tonszemes. (Az elöl állók a pályaválasztók, kezdés: 14.30 óra.) SZABADIDŐSPORT EDF Démász Ötpróba London 2012 Zselici Gyalogtúra. Kaposvár, Gárdonyi iskola. Nevezés: 7-8.30- ig Indítás: folymatosan 9 óráig TEKE NB I: Pét-Nagyberki Attala. Pétfürdő, 14 óra. VÍZILABDA OB I, férfiak: Pécsi VSK-Ka posvári VK. Pécs, 19 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB III, Dráva-cso- port: FGSZ Siófok II.-Nagybajom. Siófok, 14.30 óra. Somogy Megyei Bajnokság I. osztály: Nagyberki VSC- Kískorpád SE. Nagyberki, 13 óra. Tabi VSC-Babócsa SE; Lengyeltóti VSE- Balatonszabadi LE; Balatonszárszó- Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő; Somogyvár-Lábodi Medosz. (Az elöl állók a pályaválasztók, kezdés: 14.30 óra.) Somogy megyei II. osztály, Északi-csoport: Balatonföldvári SE-Szabadidő SE Somogyjád; Öreglaki Medosz SE-Szőlősgyöröki SE; Bala- tonszentgyörgy-Bálványos SE. (Az elöl állók a pályaválasztók, kezdés: 14.30 óra.) Somogy megyei II. osztály, Déli-csoport: Magyaregres SE- Kaposfüred SC; Kadarkút KSK-Se- gesdi SE; Tarany SE-Somogyszobi SE; Csokonyavisonta KSC-Toponár SE; Somodori SE-Tapsony SE; Böhö- nye KSE-Kacsógép Taszár SE; Juta KSE-Berzence SE. (Az elöl átlók a pályaválasztók, kezdés: 14.30 óra.) KOSÁRLABDA NB II, Nyugati-csoport: Marcali VSzSE-Szombathelyi SE. Marcali, sportcsarnok, 15.30 óra. RÖPLABDA Megyei bajnokság. So-mogyjád, sportcsarnok, 9 órától. TEKE Szuperliga: Ferencváros-Köz-utasok Kaposvári TK. Budapest, 11 óra. ■ K. Z. Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram cá ,, -io nemzetközi pénztranszfer I U U. I L.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 290,00 296,49 USD 219,00 224,99 CHF 240,00 246,90 ÉRVÉNYBEN: MÁRCIUS 8. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS Információink szerint Orbán Viktor miniszterelnöktől ka- pott felkérést Mocsai Lajos (képünkön) a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, / $5k w ’ 'ú'| Íf4ÍF| hogy alkossa meg a sportág magyarországi átfogó modelljét Országos utánpótlás elit- * ,;?!r úv -fi- akadémiák alakulnának, melynek a baiatonboglári sportcsarnok lenne központja HÉTVÉGI SPORTMŰSOR 2040%* árengedménnyel \ étkezők, szekrénysorok, kanapék, ? bőr- és szövetes ülőgarnitúrák, | franciaágyak, matracok, 1 hálószoba-garnitúrák J