Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-28 / 74. szám
Ennél mélyebbre nem süllyedhetett az Avatart rendező amatőr kutató A Föld legmélyebb pontját látogatta meg egyszemélyes tengeralattjáróján James Came- ron, aki közép-európai idő' szerint hétfőn hajnalban tért visz- sza a Csendes-óceán felszínére a Deepsea Challenger nevű járművével. Az Avatar és a Titanic kanadai rendezője maga tervezte a speciális merülőhajót, amellyel a Mariana-árok aljára, 10898 méteres mélységbe süllyedt. Cameron több mint három órát töltött a tengerfenéken, ahol 3D-s kamerákkal ■ „Óriási ismeretlen terület van odalent, amelyet sokáig tart majd megértenünk. Teljesen úgy tűnt, mintha egy idegen bolygón jártam volna” filmezett és mintákat is gyűjtött, arról azonban nem számolt be, hogy találkozott-e élőlénnyel az alig két Celsius-fo- kos, teljesen sötét vízben. Az 57 éves rendező egyébként nem teljesen amatőr a tudományos kutatás területén, hiszen fizikából diplomázott és a korábbi filmjei készítésénél is használt mélytengeri eszközöket. A Mélység titka című sci-fi témája is a tengermély világa, annak idején pedig a Titanic roncsát is meglátogatta egy búvárhajóban. Cameron a az új, különleges műanyagból épült járművet maga tervezte az Avatar forgatásának idején. Stohl felvette a ritmust, újra próbákra jár Újra próbálta a Centrál Színházban Stohl András a Jó zsaru, rossz zsaru című darabot, amely börtönbüntetése előtt többször telt házzal ment. A színész újra Szabó Győzővel játszhat, de elmondta: bár a próba jól sikerült, előtte aggódott, hogy vissza tud-e rázód- ni a szerepbe. „Az emberi agy döbbenetes, csak annyit használ, amennyire szüksége van, és ott bent nagyon kevés dologra van szükség. Néha éjszaka megpróbáltam felmondani magamban a szerepet, de nem nagyon tudtam. Eléggé megrémültem, hogy nem jön vissza a memóriám” - mondta egy lapnak Stohl. ■ Zene nélkül nincsen teljes matekéra sem Zenével sokkal jobban megy a matektanulás, akár 50 százalékkal is javíthatja a diákok teljesítményét - állapították meg a San Franciscó-i Egyetem kutatói. Az MTI beszámolója szerint a felmérést 3. osztályos általános iskolások körében végezték, a diákokat tapsoltatták és énekeltették. A hagyományosan, csendben oktatott csoporthoz képest a muzikális osztály 50 százalékkal jobban teljesített hat hét múlva ugyanabból a tananyagból. A kutatók az oktatáshoz egyébként a Kodály-mód- szert vették alapul. ■ MOZAIK 11 Esélytelenek győzelmei mázli Híres nagydíjak lettek azok, ahol borult a papírforma Bár Fernando Alonso kétszeres bajnokként nagy név a Forma-1 mezőnyben, malajziai győzelme mégis egy kívülálló diadala volt. De akadtak ennél cifrább dolgok is a múltban. Méhes Károly * 1 Kétségkívül, ha megnézzük a sportág történetét, szinte minden évadban akad legalább egy futam, ahol teljesen borult a papírforma, és ennek a legtöbb esetben az eső az oka. Meg persze az, ha a nagymenőket valamilyen okból sorra műszaki hiba sújtja. És ott vannak még a csodák. Ilyen a rekord is: John Watson és Niki Lauda 1983-ban a McLa- rennél voltak csapattársak. A kocsijuk olyan gyenge volt, hogy az USA-béü Long Beachben a 22. és a 23. rajthelyet tudták csak megszerezni - nem épp nyerő pozíció. Ám a verseny a legtöbb esélyessel kibabrált, miközben a két mclarenes nyomta, és jött előre. Olyannyira, hogy a kerékcsere nélkül végighajtó duó odaért az 1 -2. helyre, és kettős győzelmet arattak! És még csak az eső sem esett... Nem úgy, mint az 1975-ös Osztrák Nagydíjon, ahol hatalmas zuhé zúdult a pályára, mindenki pörgött jobbra-balra, mikorra a rendezők úgy döntöttek, félbeszakítják a versenyt. Ekkor épp egy Vittorio Brambilla nevű olasz állt az élen, aki - amikor a meglátta a leintő kockás zászlót Fernando Alonso (jobbra) és Sergio Pérez gratulál egymásnak a Maláj Nagydíj után - egyikük sem volt esélyes- örömében az égnek lökte mindkét kezét, a March versenykocsi meg egyenesen a korlátba csapódott. Az utóbbi évek legnagyobb meglepetése azonban minden bizonnyal Sebastian Vettel nevéhez fűződik: az évtizedek óta sereghajtó Toro Rossóval (korábban Minardi) a 2008-as Olasz Nagydíjon pole positiont futott és rajt-cél győzelmet aratott. Azóta sem érti senki, ezt hogyan csinálta. Most, Malajziában Pérez kis híján hasonló varázslatot hajtott végre. 22. rajtkocka: John Watson _________McLaren 1983 Long Beach_______ 18 . rajtkocka: Rubens Barrlchello Ferrari 2000 Hockenheim 17. rajtkocka: John Watson ______McLaren 1982 Detroit___________ 17 . rajtkocka: Kimi Ráikkönen McLaren 2005 Suzuka 16. rajtkocka^ Michael Schumacher Benetton 1995 Spa-Francorchamps 14. rajtkocka: Alán Jones . Shadow 1977 Ostorrelchring v 14. rajtkocka: Olivier Panis________Ligier 1996 Monaco___________ 14 . rajtkocka: Johnny Herbert___Stewart 1999 Nürburgring 14 . rajtkocka: Jenson Button_______BAR 2006 Hungaroring_______ 13 . rajtkocka: Alain Prost Ferrari 1990 Mexikó 12. rajtkocka: Nigel Mansell_______Ferrari 1989 Hungaroring_______ 11 . rajtkocka: Jochen Mass McLaren 1976 Barcelona 11. rajtkocka: Jody Scheckter______Wolf 1977 Argentína_________ 10 . rajtkocka: RenéArnoux Ferrari 1983 Zandvoort POÉNPERCEK A kislány csodálkozva mondja a terhes anyukájának:- Anyu, neked egyre nagyobb a hasad!- Persze, mert a kistestvéredet növesztem a pocakomban! - feleli mosolyogva az anyuka.- És a fenekedben mit növesztesz, hogy az is egyre nagyobb? ■ A kis falu plébánosa kijön a templomból és látja, hogy Miska bácsi mint mindig, most is tök részeg.- Miska bácsi, mikor szokik végre le az alkoholról?- Öreg vagyok én már ahhoz, hogy leszokjak róla.- Leszokni soha nem késő.- Akkor még ráérek... ■ Anyósa temetéséről érkezik haza a férj, amikor hatalmas vihar támad. Dörög az ég, villámlik, és a szél egy cserepet is a fejére sodor a ház tetejéről. A férj felnéz, jól megszemléli a viharos égboltot és így szól:- Na, úgy látszik felért! ■ A föld gömb alakját akarja érzékeltetni a tanár a diákokkal.- Móricka! Ha én itt a tanterem közepén elkezdek ásni, és ások, ások, hova jutok?- A diliházba. ■ Egy részeg filozofál a kocsmában:- Pontosan emlékszem arra, hogy mikor nősültem meg. Arra is emlékszem, hol nősültem meg. Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, miért is nősültem meg. Negyedszer is díjeső 30000 szavazat Kiosztották a GLAMOUR Women of the Year 2012 díjait Negyedik alkalommal ünnepelte a hazai sztárvilág színe-java az év legtehetségesebb nőit a Glamour Women of the Year díjátadó gáláján. A magazin a legjobb nők elismeréseként 5+1 kategóriában hirdetett győztest egy igazán csillogó exkluzív partin. . Munkatársunktól Pokorny Lia, Janicsák Veca, Tatár Csilla, Palvin Barbara és Abodi Dóra örülhetett a GLAMOUR díjának, amelyet több mint harmincezer olvasó szavazott meg. Az év hősnője a Ro- mani Design vezetője, Varga Erika lett, míg a legsármosabb férfi DÍJÁT idén a Jóban Rosszban színésze, Száraz Dénes vehette át. Hazánk legszebb modelljei, legkreatívabb divattervezői, legtehetségesebb színésznői, legmeghatározóbb hangú énekesnői, legtündöklőbb műsorvezetői és legsármosabb férfijai küzdöttek meg egymással. Csütörtök este egy csillogó, a hazai sztárvüág krémjét felvonultató glamúros parti keretén belül adták át a GLAMOUR Women of the Year díjait. A díjátadást idén a glamouronline.hu élőben közvetítette. Palvin Barbara, Varga Erika, a Romani Design Stúdió képviselője, Tatár rcilk> Száraz Dénes, Pokorny Lia: ők a Women of the Year 2012 legjobbjai Az énekesnők versenyében ezúttal az X-Faktor felfedezettje, Janicsák Veca vihette haza a Women of the Year elismerését. „Nagyon erős volt a mezőny, nem számítottam arra, hogy végül én kapom a díjat. Meglepődtem, amikor meghallottam a nevem, fantasztikus érzés volt. Boldog vagyok, és köszönettel tartozom a rajongóimnak.” - mondta az énekesnő. A legjobb divattervező Abodi Dóra lett, aki nem tudta személyesen átvenni a díjat, mert épp a Japán Divathéten mutatja be kollekcióját. A legjobb modellnek Palvin Barbarát választották, aki ezzel megismételte tavalyi győzelmét A legjobb színésznők közül Pokorny Lia vette át a Glamour elismerését, míg a műsorvezetők közül a TV2 képernyőse, Tatár Csilla örül hetett „Ez életem első díja, boldog vagyok, hogy a közönség úgy érezte, méltó vagyok rá. Az elmúlt tíz év munkájának gyümölcse érett most be.”- árulta el könnyeivel küszködve a műsorvezető. Az erősebbik nemről sem feledkezett meg a magazin, a legsármosabb férfinak a Jóban- Rosszban sztárját, Száraz Dé- nest választották az olvasók. „Nagyon megtisztelő ez az elismerés, különösen örülök, hogy a közönség döntött a díj sorsáról. Minden rám szavazó hölgynek hatalmas köszönettel tartozom.”- vallotta be a színész. Az este folyamán két különdíj is gazdára talált elismerve a páratlan tehetséget. Trokán Nóra a legstílusosabb nőként vehette át a Women of the Year elismerését, míg Demmer Erika, a legismertebb magyar plus-size modell „A legtündöklőbb arc” birtokosaként léphetett színpadra. A nyertesek és a több mint száz hazai híresség hajnalig tartó hatalmas bulin ünnepelt. Többek között Horváth Éva, Wolf Kati, Gönczi Gábor, Lakatos Márk, Csisztu Zsuzsa, Varga Viktor, Iszak Eszter, Baronits Gábor, Karsai Zita, Muri Enikő, Zsidró Tamás, Király Linda, Katus Attila, az Irigy Hónaljmirigy tagjai, Rákóczi Feri, SP. Az év legjobb énekese címet idén Janicsák Veca kapta Túlélők mesélnek a haditudósító új műsorában Ma indul az Ml-en A1 Ghaoui Hesna műsora, amely megdöbbentő sorsokat és lebilincselő történeteket ígér. A havonta jelentkező Bábel - Hesnával a világ első adásában túlélők történetei szólnak élni akarásról és elképesztő szerencséről. A haditudósításairól ismertté vált televíziós ezúttal elkerüli a fegyverropogást, az esti riportműsorból azonban kiderül, felkavaró témákért nem kell a frontvonalra utazni. Az első adás főszereplőire például a civilizált Nagy Britanniában, az Egyesült Államokban és Magyarországon ■ A Bábel egy olyan világot mutat be, ahol a legelké- pesztobb történetek is megeshetnek - a saját vi- tágunkat a maga kendőzetlen valóságában talált rá a riporter, sorsukban mégis közös, hogy az átlagemberek számára felfoghatatlanul nehéz döntéseket kellett meghozniuk azért, hogy életben maradjanak. A műsorban megismerhetnek egy rapénekest a nézők, aki gyerekkatona volt az egyik afrikai milíciában, egy amerikai filmest, aki fél évet töltött Kadhafi börtönében, illetve egy erdélyi származású magyar férfit, aki amatőr bokszbajnokságokat nyert, majd egy baleset miatt nem tudott többé talpra állni, de ez sem akadályozza abban, hogy bejárja a világot és sorstársain segítsen. ■ N. L. 2012. MÁRCIUS 28., SZERDA