Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-27 / 73. szám

12 2012. MÁRCIUS 27., KEDD SZOLGALTATAS MA NAPKELTE 6.32 - NYUGTA 19.07 HOLDKELTE 8.29 - NYUGTA 0.16 HAJNALKA napja hajnalka. A hajnal szóból ered, a XIX. század első felé­ben alkották a nevet. Védő­szentje: Szent Aurora (haj­nal) párizsi apátnő. Virága: a hajnalka. Ezt a nevet viseli egy szerény kis futónövény is, amelyet - éppen igényte­lensége miatt - inkább gaz­nak tartanak. A római mito­lógiában Auróra a hajnal, a pirkadás istennője volt. Auró­ra címmel 1919-ben tudomá­nyos és kritikai folyóirat in­dult, munkatársai között Ba­bits Mihály, Benedek Mar­cell, Germanus Gyula, Tóth' Árpád is szerepelt. Ebből lett később az Élet és Irodalom. Auróra a neve annak a szent­pétervári hadihajónak, amelynek ágyúlövésétől szá­mították az orosz forradalom kitörését. Mára kiderült, hogy a hajó ágyúit nem lehe­tett elsütni, alpár régi ma­gyar személynév, amely tö­rök eredetű; jelentése bizony­talan, talán hős férfi. EGYÉB NÉVNAPOK: ÁgOSta, Alpár, Archibáid, Auguszta, János, Marót, Nikodémia, Ni- kodémusz, Rupert, Ruperta. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Lídia emlékezete, Hajnalka, Auguszta napja. A református naptárban Hajnal, Alpár nap­ja. Az evangélikus naptárban Hajnalka napja. A zsidó nap­tárban Niszán hónap 4. napja. napi igék. Katolikus: Szám 21,4-9; Zs 101; Jn 8,21-30. Re­formátus: Mt 26,1-13; 2Móz 28. Evangélius: Jób 19,21-27; Mk 14,12-16. Ezen a napon történt 1472-BEN meghalt Janus Pan­nonius humanista, latin nyel­ven alkotó költő, a magyar vi­lági líra első jelentős képvi­selője. 1676-ban Borsiban megszüle­tett II. Rákóczi Ferenc fejede­lem, gróf Zrínyi Ilona fia. 1770-ben elhunyt Giovanni Battista Tiepolo, az olasz ké­ső barokk festészet kiemelke­dő alakja. 1784-ben született Körösi Csorna Sándor székely-ma­gyar nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója. 1845-ben született Wilhelm Konrad von Röntgen, a rönt­gensugarak felfedezője. 1871-ben született Heinrich Mann német író, Thomas Mann bátyja. 1871-ben megtartották az el­ső nemzetközi rögbimérkő­zést. Anglia és Skócia ját­szott. 1891-ben született Zilahy La­jos író, szerkesztő. 1909-ben Bánki Donát beje­lentette szabadalmát a hydrokompresszorra. Forrás: ezenanapon.hu A MÁRCIUS 26-AI SUDOKU MEGFEJTÉSE Okostelefont a nagyinak? Az Idősebb korúaknak érdemes a hagyományos mobilok közt szétnézni, több olyan modell is van, melyeket ennek a célcsoportnak fejlesztettek. Hatvanöt éves nagymama va­gyok. Lépten-nyomon okostelefo­nokat akarnak eladni nekem. Mire használhatom ezeket? Ér­demes ilyen készülékbe beruház­nom? - kérdezte olvasónk. Mielőtt állást foglalnék a vásár­lás kérdésében, nézzük az okosmobilok legfontosabb szóba jöhető funkcióit. Az okostelefo­nok egyik lényegi része, hogy a megvásárolt telefon funkciói ké­sőbb - ingyenesen letölthető vagy néhány száz forintba kerü­lő - programokkal bővíthetők. Életkortól függetlenül fontos tudni, hogy túlnyomó többségük angol nyelvű, használatukhoz szükség van a nyelvtudásra. A szoftverek közt rengeteg olyan van, amelyet ki tudnak használni idősebb emberek is. Ide sorolom például a külön­böző emlékeztető és időzítő al­kalmazásokat (például mikor kell felhívni valakit, vagy mennyi idő van hátra a sütés­ből, stb.), a havi költésünket egyszerű felületen számon tar­tó programokat, a nagyméretű (a teljes kijelzőt elfoglaló) órát, illetve a számítógépről már is­mert játékokat, mint amilyen például a pasziánsz. Egyelőre csak érdekességként említem — tekintve, hogy a szoftver vi­szonylag új, itthon egyáltalán nem terjedt még el -, hogy már okostelefonból is létezik kifejezetten az idősebbek használati szokásaihoz igazí­tott modell. A gyártó neve Doro, a későbbiekben érdemes lesz figyelni, mikor bukkan­nak fel a hazai piacon. Addig is, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, úgy gondo­lom, hogy az idősebb emberek legtöbbjének nem elsősorban az okoskészülékek között kell nézelődnie. Érdemesebb lehet inkább a hagyományos mo­bilok körében szétnézni, mert ezek között már több olyan mo­dell is van, melyeket kifejezet­ten ennek a célcsoportnak fej­lesztettek. Vásárlás előtt min­denképpen próbáljuk ki a mo­bilt, hogy megfelelő-e a kijelző mérete és láthatósága, elég hangos-e a csengőhang, vala­mint kérdezzünk rá az akku­mulátor egy feltöltéssel elérhe­tő üzemidejére is. ■ Balogh Csaba, informatikai szakember, blogger, egyetemi oktató A közfoglalkoztatottak esetében a bér megállapításakor a végzettség és a munkakör a meghatározó Közfoglalkoztatáskor mi alap­ján határozzák meg a bért? A közfoglalkoztatási bér és köz­foglalkoztatási garantált bérről szóló 170/2011. (Vili. 24.) Korm.rendelet 1. § (1) bekezdé­se szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkozta­tott részére megállapított közjog lalkoztatási bér a szakképesítést és középfokú iskolai végzettsé­get nem igénylő munkakör betöl­tése és teljes munkaidő teljesíté­se esetére határozza meg a köz­foglalkoztatási bér összegét. A garantált bér megállapít­hatóságát legalább középfo­kú végzettséget, szakképesí­tést igénylő munkakörökre rendeli el. Középfokú iskolai végzettség vizsgálatánál minden esetben az iskolai végzettséget kell vizs­gálni. Szakképesítés vizsgálatá­nál a szakképzésről szóló 1993. évi fXXVI. törvény által megha­tározott szakképesítések vehe­tőek figyelembe. Szakképesítés­nek minősül a szakközépisko­lai, szakmunkásképzői, szakis­kolai, technikumi, OKJ-s és főis­kolai, egyetemi szakképesítés. Amennyiben a brigádvezető, csoportvezető, irányító legalább középfokú iskolai végzettséggel és szakképesítéssel rendelke­zik, ebben az esetben a közfog­lalkoztatási garantált bért kell számára biztosítani. Amennyi­ben nem rendelkezik középfo­kú iskolai végzettséggel és szak- képesítéssel, számára a közfog­lalkoztatási bérrel kell számol­ni. Egy hónapra a közfoglalkoz­tatási bér bruttó 71 ezer 800, a garantált közfoglalkoztatási bér 92 ezer forint. a Békés Megyei Kormányhi­vatal Munkaügyi Központja Közfoglalkoztatási bér Havi bér (Ft/hő) Heti bér (Ft/hét) Napi bér (Ft/nap) 71800 16 525 3305 Garantált közfoglalkoztatási bér 92 000 21 175 4235 FORRÁS: MUNKAÜGY! KÖZPONT SKANDINÁV REJTVÉNY HOROSZKÓP kos (III. 21—IV. 20.). Kezd vissza­térni az életkedve: a tavasz új erőket ébresztett önben, és a pénzügyei rendezésére is bíz­vást számíthat. Arra is rájö­het, hogy amiről lemondásra kényszerült a múltban, azzal végső soron inkább nyert. bika (IV. 21-V. 20.). A mai na­pon nemcsak a két szerencse­csillag, de mellettük a Hold is az ön jegyében áll. Úgy is mondhatnám, hogy ma a sze­relemben és a kártyában is szerencsés lehet. Csak legyen mindenre ideje. ikrek (V. 21—VI. 21.). Hallgasson a megérzéseire: előnyös fordu­lat következhet be az életében, ha ma jól dönt egy kényes kérdésben. Ez némi felelős­séggel járhat, és az előnyöket sem azonnal élvezheti. De le­gyen türelmes: ami késik, nem múlik. RÁK (VI. 22—VII. 22.). A mai na­pot szánja a kapcsolatai ren­dezésének. Jelenthet ez szakí­tást is, de építést is egyben. Vagy egy már meglévő kap­csolat átértelmezését, új ala­pokra helyezését. Bármit is tesz ez ügyben, az minden­képp hasznára válik. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). A kí­váncsiság jó tulajdonság is le­het, ha jóra használja. Még az sem baj, ha mások életében vájkál: ha ez a szakmája, vagy kifejezetten megkérik erre. Az öncélú pletykálkodástól vagy kéretlen beleszólástól azon­ban óva inteném, szűz (Vili. 24-IX. 23.). Olyan ki­hívásokkal kell szembenéz­nie, ami igen nagy próbatétel­nek számíthat — mások életé­ben. Önnek ez a lépés olyan könnyedén sikerülhet, hogy akár csodájára is járhatnak. Lehet, hogy szakmát kellene változtatnia? mérleg (IX. 24-X. 23.). A mai napon magabiztosabbá vál­hat. Ha esetleg mégsem, ak­kor is arra lenne szükség, hogy legalább annak mutas­sa magát. A fellépés már fél siker. Nem várhatja el, hogy higgyenek önben, ha ön nem hisz magában! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Új barát­ságra, sőt akár szerelemre is számíthatnak a magányos Skorpiók a mai napon. A társ­kapcsolat házában álló sze­rencsebolygók az érzelmes Holddal együtt most felnyit­hatják a szemét. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A napja igen vegyes lehet: jó és rossz is történhet önnel. Az csak önön múlik, hogy mit tart fon­tosabbnak. Örül annak, ami­nek lehet, vagy beleveti magát egy vég nélküli kesergésbe. A búfelejtés módozatai ismertek. bak (XII. 22-1.20.). Kellemetlen helyzetbe kerülhet, és sajnos félig-meddig ön is az okozója ennek. Valakit sikerült az el- ' lenségévé tennie, és most minden eszközt megragadhat, hogy önnek ártson. Hitesse el vele, hogy már másként érez. vízöntő (1.21-11.20.). Egy talál­kozás a mai napon új irányba vezetheti az életét. Csak arra vigyázzon, hogy ha ez egy új munka vagy kötelesség, akkor nehogy túlterhelje amúgy is megterhelt vállait. halak (II. 21-111.20.). „Ne szólj szám, nem fáj fejem.” A mai napon nagyon is igaz lehet ön­re nézve ez a mondás. Talán szándéktalanul és észrevétle­nül, de olyasmit kotyoghat el avatatlan fülek előtt, amiről jobb volna hallgatnia. Inkább ne szóljon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom