Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-12 / 61. szám
14 SPORT 2012. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ Bajnok a Kaposgép a szennai amatőr teremlabdarúgó pontvadászatban Jobb volt a debreceniek hajrája kosárlabda nb i/A, férfiak Újabb fontos összecsapást vesztett el a Kaposvári KK A rájátszás utolsó fordulóját rendezték a szennai Sportcsarnokban. Az első mérkőzés döntött a bajnoki címről. A Kaposgép csapatának, már a döntetlen is elég lett volna a végső sikerhez. A találkozó elején a Mark Tattoo volt kezdeményezőbb meg is szerezték a vezetést. A lelkesedésük a második játékrész elejéig segítette őket, majd a bajnokesélyes rákapcsolt és biztosan nyerte a találkozót és ezzel megszerezte a bajnoki címet is. Az is eldőlt, hogy a Kacsógép csapata lett a második. A második mérkőzésen a Vörös Sport biztos játékkal győzött a Zselic Team ellen és biztosították be a harmadik helyüket. ■ Németh Zoltán, a Zselic Team játékosa lőtte a legtöbb gólt a szennai bajnokságban. A hatodik helyért zajló mécsesén sokáig nem bírt egymással a Mázli Faktor és a Mad Max. A bajnokság utolsó mérkőzésének is volt tétje. A Royal Fröccs hatalmas vehemenciával vetette magát a mérkőzésbe, hiszen esetle- ges pontszerzésükkel elkerülhettek volna az utolsó helyről. A mérkőzés elején ennek megfelelően vezettek is két góllal, de az ellenfél feltámadt és Zsivicsár Viktor mesterötösének köszönhetően megfordították a találkozó és biztosan nyert a Subitó Pizzéria. RÁJÁTSZÁS 5. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: Mark Tattoo-Ka- posgép 1-5; Vörös Sport-Zselic Team 6-3; Mázli Faktor-Mad Max 6-2; Royal Fröccs-Subitó Pizzéria 2-6. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE - 26 gólos: Németh Zoltán (Zselic Team), 22 gólos: Marics László (Kaposgép), 21 gólos: Horváth Milán (Vörös Sport), 19 gólos: Simon Attila (Mázli Faktor). Újabb fontos párharcot vesztett el idegenben a Kaposvári KK, amely Debrecenben vendégszerepeit az NB I/A-csopor- tos Férfi-kosárlabdabaj- nokság 22. fordulójában. Kun Zoltán A korábbiaknál mindenképp kedvezőbb előjelekkel utazott Debrecenbe a Kaposvári KK, hiszen játékra jelentkezett a vakbélműtét után visszatérő Nik Raivio is. Az amerikai csatasorba állásától elsősorban a támadójáték ponterőssebbé válását várták a csapatnál. Az összességében dobott pontokon meg is látszott mindez (Raivio végül 18 egységnyit tett a közösbe), ám az együttes védekezése csupán az első két negyedben volt megfelelő. Ekkor csupán 33 pontot kapott a somogyi alakulat. Ezzel elégedett is volt Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: - Az első két játékrészben jól védekeztünk, a folytatásban azonban nemcsak a védekezésünk volt rossz, hanem a játékunk is. Ennek pedig nem lehetett más eredménye, csak a vereség. Ennek ellenére a találkozó nagy részében kemény ellenfélnek bizonyult a somogyi együttes. Ezt támasztották alá a debreceni vezetőedző Ráül Jiménez szavai: - Nagyon keményen játszott ellenfelünk. Komoly erőket mozgósítottunk a győzelem érdekében. Mivel mi szerepeltünk itthon, mondtam a játékosaimnak, hogy hazai közönség előtt, nem lehet más célunk mint a Lekli Józsefnek ezúttal nem ment annyira jól a játék, mint a korábbi találkozókon. Nyolc pontig jutott Debrecenben A kezdeti pontatlanságot követően a végére lendültek bele a hazaiak FACTUM SPORT DEBRECEN- KAPOSVÁRI KK 84-75 (19-21,14-15, 27-23, 24-16) Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 400 néző. V: Forrni S. Jakab L. Sabáli L. FACTUM SPORT DEBRECEN: Ingram (22/6), Boros (11/6), Moore (13/9), Schachtner (23), Szabó M. (14). CSERE: Papp T. (1), Vas V. (-), Kovács I. (-). VEZETŐEDZŐ: RaÚl Jiménez Martin, edző: Shirian Ali Akbar. KAPOSVÁRI KOSÁRLABDA KLUB: Ahelegbe (21/9), Raivio (18/6), Szőke (-), Gosa (17/3), Lekli (8/3). Csere: Dávid G. (6), Kiss K. (-), Kutasi (5/3). vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordon. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 5-6, 7. perc: 11-12, 14. perc: 25-23, 17. perc: 31-32, 22. perc: 35-38, 27. perc: 51-52, 33. perc: 68-62, 37. perc: 74-66. KIPONTOZÓDOTT: Boros (a 40. percben). JÓK: Schactner, Sza-bó M., Boros, illetve Gosa, Ahelegbe, Raivio. győzelem. Nem állunk le, a folytatásban is megpróbálunk minél több meccset nyerni. A kaposváriak legközelebb március 25-én vasárnap lépnek pályára a Naturtex SZTE Szedeák vendégeként. A találkozó 18.30 órakor kezdődik Szegeden. TOVÁBBI EREDMÉNYEK A 22. FORDULÓBÓL Kecskemét-Falco KC Szombathely 74-82; Atomerőmű SE-Pécsi VSK 115-82; Kör- mend-Sopron 85-78; Alba- comp -Nyíregyháza 95-64; Jászberény-Szedeák 97-88; Zalaegerszegi TE KK-Szolnoki Olaj KK 80-109. HIRDETÉS Varga Dominika négy aranyéremmel gazdagodott úszás Egyre jobb eredményeket érnek el a csurgói egyesület sportolói az utánpótlás-viadalokon A Csurgói Torna Klub Úszó Szakosztályaként alakult meg 2009- ben az a kis csapat, amely tavaly októberben Mozdulj Csurgó Úszó Sportegyesület néven új egyesületet hozott létre. A rendszeres szakmai munka nyomán közel három éve járnak versenyekre a csurgóiak. Az egyesület megalakulásával vált lehetővé, hogy a gyerekeket leigazolják, akik így a Magyar Úszó Szövetség hivatalos viadalain is részt vehetnek.- Ezzel a korábbiaknál több versenylehetőség nyílt számunkra - tájékoztatta lapunkat Dergeczné Szabó Sára, a Mozdulj Csurgó Úszó Sportegyesület edzője. - Egyesületünk sportolói is szerepeltek a pécsi Apáczai Nevelési Központ versenyén az ANK Kupán. Ez a viadal egy évente négy erőpróbát felölelő sorozat első állomása volt, melyet kifejezetten a fiatalabb korosztályok képviselői számára írnak ki. Sportolóink közül Varga Dominika és Dömötör Marcell bejutott az utolsó versenyszámba, a Csillagszóróba. Ez a 20002002-es korosztályok 50 m gyorson első nyolc legjobb időeredményt úszók külön versenye. A nyolc úszó egyszerre indul 25 m-en gyorson. Az utolsó mindig kiesik, amikor pedig már csak ketten maradnak, akkor már 50 métert úsznak. Ennek győztese nyeri a kupát. Ebben a versenyszámban a csurgói Varga Dominika 3., a csak a döntőben kikapó Dömötör Marcell 2. lett. A csurgóiak közül Andrási Zsófia (2005) egy ezüst, egy bronz, Fekete Tamás (2003) egy ezüst, Németh Dzsennifer egy bronzérmet szerzett. Varga Dominika négy első, Dömötör Marcell egy második és egy harmadik helyezést szerzett. ■ Kun Z. Húszmillió forintot ér az olimpiai részvétel Másodszor nyerte el Inhoff a Rotter díjat Nem ment Oroszlányban a kosársulinak KOSÁRLABDA NB II., FÉRFIAK: ŐSE LIONS-SIÓFOKI KOSÁRSULI 81-58 (19-16,12-9,26-10,24-23) Oroszlány, 100 néző. Vezette: Kocsis, Szőke. sks: Csala (13/3), Molnár A., (4), Hőgye (4), Kovács Zs. (12/3), Magyar Z. (6). csere: Orbán (11/3), Polgár (8/3), Blaumann, Visnyei. edző: Kertész Tamás. Többen is gyengébb dobóteljesítményt nyújtottak a vendégeknél, ráadásul a két kipontozódás mellett Hőgye, Orbán és Polgár is négy-nagy faulttal fejezte be a találkozót, melyen a házigazdák 36, a siófokiak pedig 21 büntetőt dobhattak. A tízes különbséget egyik esetben sikerült átlépnie a balatoniaknak. ■ Keszthelyi Z. Április 6-án kezdi az olimpiai se- lejtezős programját a magyar férfikézilabda-válogatott. A 28 főből álló bő keretbe három csurgóit, Szöllősi Szabolcsot, Katzirz Dávidot és Herbert Gábort hívta be Mocsai Lajos szövetségi kapitány. A közvetlen felkészülést 20-22 sportolóból álló kerettel kezdi meg a nemzeti együttes. A Göteborgban rendezendő olimpiai selejtezőtornára pedig 18 fős kerettel utazik a válogatott. A Magyar- ország, Macedónia, Svédország és Brazília alkotta négyes közül az első kettő utazhat a londoni olimpiára. Ha a magyar válogatott tagjai kiharcolják a részvételt 20 millió forintos jutalmon osztozhatnak. ■ Kun Zoltán Herbert Gábor ismét élvezi a szövetségi kapitány bizalmát Második alkalommal nyerte el a Rotter Lajos vándordíját Inhoff László, a Császár Károly Sportrepülő Egyesület tagja. Rotter Lajos tehetséges mérnök, repülőgép tervező, pilóta a magyar és nemzetközi vitorlázórepülés kimagasló egyénisége volt. A róla elnevezett díjat családja alapította annak emlékére, hogy 1936-ban a berlini olimpián saját tervezésű Nemere nevű vitorlázógépével, 326,5 kilométeres céltávjával világrekordot repült. A hagyományt folytatva - 2011-ben már negyedik alkalommal rendezett emlékversenyt - a Team-Hungary szervezésében a Nemere Társaság, virtuális égbolton, szimulátor kategóriában. A hagyományos viadal díjkiosztó ünnepségét Budapesten az Európa Hajón rendezte a Magyar Repülő Szövetség. A szimulátor kategóriában tavalyi diadala után második alkalommal a kaposvári Inhoff László nyerte a Rotter Lajos vándordíját 719,8 kilométeres céltávrepülésével. Inhoff László a Császár Károly Sportrepülő Egyesület hét típusvizsgával rendelkező ezüstkoszorús pilótája. Több évtizedes vitorlázórepülési, és MŰVIT típusú motoros vitorlázórepülési múlttal rendelkezik. A leghosz- szabb repült időtartama IS28b2 „nagyvas” típusú vitorlázórepülővel 7 óra 14 perc volt. ■ K. Z. Versenyben maradtak a kaposváriak A 6. forduló mérkőzéseit rendezték a kosárlabda gyermek bajnokságban a kaposvári Gyakorló iskolában. A viadalon két kaposvári együttes is érdekelt volt. GYAKORLÓS CSIBÉK (LÁNY)- KASI DELFINEK (FIÚ) 46-58 legjobb dobók: Varga E. (8), ül. Erdei (25), Esküdt (14). KASI DELFINEKPÉCSI KISTIGRISEK (LÁNY) 54-49 legjobb dobók: Erdei (20). PÉCSI KISTIGRISEK- GYAKORLÓS CSIBÉK 56-68 legjobb dobók: Harsányi (18), Kopácsi (16). Az utolsó forduló előtt mind a két kaposvári csapat megőrizte esélyét az országos döntőbe jutásra. ■ Kun Z. A bajnokság állása 1. Szombathely 22 19 3 1953-1682 0.932 2. Albacomp 22 18. 4 1858-1481 0.909 3. Szolnoki Olaj 22 18 4 1957-1699 0.909 4. Körmend 22 17 5 1865-1588 0.886 5. Atomerőmű SE 22 15 7 1812-1672 0.841 6. Kecskemét 22 13 9 1700-1556 0.795 7. Pécsi VSK 22 11 11 1737-1807 0.750 8. Soproni KC 22 9 13 1693-1763 0.705 9. Kaposvári KK 22 8 14 1686-1841 0.682 10. Nyíregyháza 22 7 15 1632-1892 0.659 11. Debrecen 22 6 16 1659-1959 0.636 12. Szedeák 22 6 16 1766-1880 0.636 13. Jászberény 22 6 16 1771-1949 0.636 14. ZTE KK 22 1 21 1574-1894 0.523 KOSÁRLABDA-OKTATÁS ötödik-nyolcadikos f|úknak Á 'Á/ j''' Táncsics Mihály Wvf Gimnázium kedd-csiitörtök 0 n 16-17 óráig Jelentkezés Fehér Iván edzőnél Tel.: 30-286-3322 A végeredmény (1-5 hely) 1. Kaposgép 8 6 1 1 37-19 19 2. Kacsógép 8 5 2 1 31-19 17 3. Vörös Sport 8 5 1 2 31-22 16 4. Zselic Team 8 2 0 6 33-42 6 5. Mark Tattoo 8 0 0 8 20-50 0 A végeredmény (6-10 hely) ö.Mázli Faktor 8 5 1 2 42-23 16 7.Subitó Pizzéria 8 5 0 3 26-25 15 8. Mad Max 8 5 0 3 22-21 15 9. Pek Snack 8 2 1 5 26-25 7 10. Royal Fröccs 8 2 0 6 18-40 6 'Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény (alapszakasz-rájátszás), majd a gólarány, több lőtt gól döntött.