Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám

2012. MÁRCIUS 11, VASÁRNAP Zene, kaland Játék újdonság lesz az idei Kalá­ka Fesztiválon az Éger-Rege túra, amely a város történel­mét és kulturális értékeit mutatja meg az idelátoga­tóknak. Tervezik olyan népi csapatsportok felelevenítését 'és tanítását is, amelyek He­ves megyéhez, illetve Palóc­földhöz kötődnek. A kalandok után jöhet a pancsolás A DÉL-DUNÁNTÚLON több fürdő is található, ahol ki lehet pi­henni az aktív programokat: Harkányban, vízi csúszdákon lehet folytatni az élményeket, a sikondai szálló fedett babame­dencével, látványos kültéri él- ménymedencével és sportme­dencével, s nem utolsósorban kristálytiszta levegővel - kli­matikus gyógyhely - kényezteti a betérőket Légúti betegeknek kimondottan ajánlott a vidék. Magyarhertelend termálfürdő­je nemcsak azért érdekes, mert gyerekbarát, hanem az építé­szete miatt is, hiszen nemrég Hundertwasser stílusában szü­letett újjá. Tamásiban pedig Európa egyetlen tökéletesen akadálymentesített fürdője ta­lálható. Siklóson, a helyi borá­szatra hangolva, gyönyörű szí­nes mozaikokkal kirakott hor­dókra hangolt élményelemek várják a fürdőzőket UTAZAS Budapestre jön a Booking.com budapesti irodát nyit a nemzetközi szállásfoglalási weboldalt működtető Booking.com. A társaság már megalakította magyar leányvállalatát. A cég az ol­csó kis szálláshelyektől a lu­xusszállodákig kínál lehető­ségeket. Jelenleg 41 nyelven érhető el, a világ 163 orszá­gában több mint 190 ezer szálláshelyet kínál és 60 vá­rosban működtet irodát. Calcutta: kék lesz minden kormányhivatal kékre festenek minden középületet Calcuttában, miután az indiai kormány meghirdette új jelmondatát: „A határ a kék ég!”. A prog­ramot komolyan is veszik - Firhad Hakim városfejlesz­tési miniszter közölte, hogy a magánszektort is felkérik saját épületeik kékre mázo­lására. Indiában nem ez lesz az első színes város, 2006-ban egész Bihart ró­zsaszínűre pingálták. A tu­ristákat mindenesetre oda­csábítja a különös látvány. Ebben a várban volt Petőfi igazán szerelmes felújítják a romániai Szat- már megyében található Erdőd várát, amelyben Pe­tőfi Sándor és Szendrey Jú­lia összeházasodott. Az egy­kor gyönyörű vár a máso­dik világháborúban súlyos károkat szenvedett. A ro­mos kastélyból megmaradt két bástyát és falmaradvá­nyokat hoznak most helyre. Szakács Imre erdődi alpol­gármester elmondta, hogy abban a bástyában, ahol a költő 1847. szeptember 8-án megházasodott, Petőfi-mú- zeumot, a másik bástyában pedig egy Rákóczi-levéltá- rat szeretnének kialakítani. Megújulnak a romos bástyák Kaland, tanulás és pihenés itthon dél-dunántúl Egyre több gyerekprogrammal várják az utazókat a hazai vendéglátók Mind több belföldi turisz­tikai szolgáltató ismeri fel: családbarát progra­mokkal könnyebb meg­fogni a kisgyerekes szülő­ket. A Dél-Dunántúlon egy hosszú hétvégére vagy akár egy egész hétre való programmal várják az izgalmas kikapcsoló­dásra vágyókat. VR-összeállítás Egerben rendezik meg idén a Kaláka Fesztivált, a korábbi helyszín, a Diósgyőri vár átépíté­se miatt. A június 29. és július 1. közötti rendezvénysorozatnak két köz­ponti helyszíne lesz: a Vár Góti­kus palotája előtti terület és a Dobó tér, ahol zenével és kirako­dóvásárral fogadják a látogató­kat. A fesztivált a Kaláka és a Gajdos együttes nyitja meg a Do­bó téren, ahol a Gyerekfesztivált is megrendezik. Az esti várkoncerteken fellép­nek a nép- és világzene legran­gosabb képviselői, többek között a Muzsikás együttes, a Csík ze­nekar és természetesen a Kalá­ka is. Aktív Pihenés Központ ötletgaz­dáinak ugyanis az volt a célja, hogy minél több embert vissza­csalogassanak a természetbe, hogy érezzék a friss levegő ere­jét, ismerjék meg a háziállato­kat, elődeink szokásait, mester­ségeit, bölcsességét. Persze első­sorban az élményeken van a hangsúly, éppen őzért nemrég átadtak egy hatalmas gyer­mekjátszóházat, amiben három óriás beltéri csúszda várja a ki­csiket és nagyokat. A csúszdák mellett egy négyszintes, zegzu­gos gyermekjátszó-labirintus és egy, a totyogó korban lévők moz­gásigényét kielégítő játszóterü­let is helyet kapott a fűtött épü­letben. Mindehhez egy beltéri felnőttjátszóterep is csatlakozik, ahol a szülők vagy felnőtt baráti A kiváló szállások és vendégsze­retet mellé történelmi program- sorozattal várják a Dél-Dunántú­lon azokat a családokat, akik a kalandozás közben tanulni is szeretnének, s megismernék a régió hagyományait, történetét, építészeti emlékeit. Bikaion, az ország első törté­nelmi élményparkjában a Má­tyás korabeli mindennapokkal le­het megismerkedni, nemcsak a könyvekből, de a gyakorlatban is, és ha bárki eltévedne vagy nem igazodna ki a sok-sok élmény kö­zött, rögtön ott terem a király ud­vari bolondja, aki minden felvilá­gosítást megad. Akik itt alaposan bemelegítettek, másnap igazi vá­rakban igazi hőspróbákat járhat­nak végig. Tavaly rendezték meg először a régióban a várpróbázó hétvégéket. Akkora volt a siker, hogy május 1-jétől szeptember végéig idén is fel lehet keresni a Dél-Dunántúl történelmi várait: Pécsváradot, Szigetvárt, Ozorát, Simontornyát, Dunafóldvárt, Márét és a rönkvárat, Patcát ost­romolhatják hétvégenként az if­jú, de négy év fölötti lovagjelöl­tek. Számukra külön elkészített eszközökkel, például a küzdel­mek egyik legfontosabb fegyveré­vel, a méretarányos íjakkal is szolgálnak a szervezők. Izgalom­ban nincs hiány: a fából faragott szarvas lasszózása, a várak alat­ti titkos és koromsötét járatokban bujkálás, a túléléshez szükséges horgászat és titkosírásfejtés, vala­mint a pénzverés, sőt még koro­názás is szerepel a próbatételek között. A gyerekek korhű kosztü­mökbe bújva élhetik át és tanul­hatják a történelmet. Idén már érdemes elkanya­rodni a Kaposvár melletti Patcára is, ez ugyanis a várpró­ba új helyszíneként bekerült a többi közé. A Katica Tanyán fel­Egyre kevesebb lehetősége van a gyerekeknek arra, hogy élőben találkozzanak háziállatokkal. Az ország első falusi élményparkjában ezt is megtehetik. építették egy XIII. századi rönk­vár tökéletes mását, működőké­pes kőhajító géppel és több más izgalmas kihívással várják a gyereksereget. Az ország első fa­lusi élményparkjában ezenkívül szénakazalban ugrálás, a ma­gyar háziállatok simogatható ki­csinyeikkel, természetes anyag­ból készült, kreatív játékok vár­nak a picikre. A Katica Tanya ­társaságok is kipróbálhatják a kúszást, a toronymászást, az egyensúlyozást. Mindez a festői Zselic-domb- ságban található, ahol ilyenkor tavasszal és nyáron még az éj­szakák is különlegesek, hiszen a vidék bekerült a legkevésbé fényszennyezett területek közé, mert a csillagos égbolt látványa lenyűgöző ezen a tájon. Párhuzamos pályákon versenyezhetnek a csúszdaparkban kicsik és nagyok Lesznek kiállítások, filmvetí­tések és vasárnap délelőtt öku­menikus istentiszteletet tarta­nak a fellépő művészek közre­működésével. ■ 3 1 £ A Dobó tér, illetve a vár ad otthont Egerben a Kaláka Fesztiválnak Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál program Lesz ökumenikus istentisztelet is, amely régi hagyomány Borozzon együtt Stinggel Toszkánában, ha megfizeti bortúra Különleges gasztronó­miai túra - csakis ínyenceknek! Második alkalommal hirdették meg a Divino Tuscany nevű bor­kóstoló körutat, melynek kere­tében Toszkána pincéit járhat- ják-kóstolhatják végig a vendé­gek. A túra a firenzei Arno folyó partján álló Corsini palotában kezdődik és Sting, a brit pop­sztár toszkán birtokán ér véget. Minden helyszínen toszkán bor­ral, Michelin-csillagos szaká­csok specialitásaival és koncer­tekkel várják a vendégeket. Május 17-től 20-ig tart a kör­utazás Chianti elbűvölő dombja­in, de a túra ára nem éppen von­zó - ezerkilencszáz euróba kerül (560 ezer forint). A színvonalnak és a különlegességnek tehát megkérik az árát. A programot, amelyet a Cor- riere della Sera napilap az itáliai borkóstolás csúcsának titulált, a Wine Spectator neves borszaklap egykori európai főszerkesztője ta­lálta ki. A tavalyi rendezvény óri­ási siker volt, így idén nagy az ér­deklődés, a borsos ár ellenére. Nem véletlenül, hisz a résztvevők neves olasz borászok ismert bora­it Barone Ricasoli, Antinori, Cas- tello Banfi, Frescobaldi villáiban kóstolhatják végig az ínyencek. Utolsóként a szintén toszkán bor­termelővé vált Sting bontja ki üvegeit, de hogy virágos jó kedve lesz-e, és dalra fakad-e, azt egyelő­re csak remélni lehet. ■ » « 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom