Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-10 / 60. szám

2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT A NAP TÉMÁJA 5 egészségügy A betegség nemzetgazdasági ellenség, az egészség pedig országos érdek. Magas színvonalú ellátást és emberséges hozzáállást ígért az államtitkár a kaposvári szalagátvágásnál EGY KÓRHÁZBAN KÉT KORMÁNYTERV (Folytatás az 1. oldalról) Molnár Ágnes államtitkár el­mondta: az év végéig 900 egész­ségügyi projekt épült meg 300 milliárd forintból, és az ÚSZT to­vábbi 137 milliárdot biztosít ha­sonló célokra a jövő év végéig. A világos ellátási szinteket és gyor­sabb betegutakat ígérő rendszer­ben szakmailag magas színvo­nalú ellátás, emberséges hozzá­állás és megnyugtatóan profesz- szionális környezet várja a la­kosságot, mondta. A betegség nemzetgazdasági ellenség, a több egészség az ország közös érdeke, emelte ki Molnár Ágnes, aki gyermekorvosként külön üd­vözölte a Kaposi Mór új csecse­mő- és gyermekosztályának lé­tét. Az új uniós pályázatok kiírá­sa folyamatos, s e fejlesztések ré­vén sikerül majd elérni, hogy a magyar egészségügy kikerüljön az intenzív osztályról, zárta kö­szöntőjét az államtitkár. Az impozáns környezetben Répa Imre professzor, főigazgató mondott köszönetét a beruházá­sért, kiemelve, a Semmelweis Tervet egy korty vízként várta. Az egészségügy átalakításához a professzori-főorvosi „klérus” se­gítségét kérte, amint a borzal­mas fizetésért naponta megalá­zott munkatársainak a megbe­csülését is. Papp Lajos profesz- szor filozofikus gondolatokat fo­galmazott meg a gyógyításról, mint az ember legszentebb hiva­tásáról, s személyeseket Répa Imréhez fűződő harmincéves barátságáról. Kiemelte a hátor­szág jelentőségét, mert a főigaz­gató professzor felesége, és a kórház Moizs Mariann stratégia igazgató nélkül a gyenge férfiak semmire sem jutottak volna. Répa Imre a minőségi munkát végző konzorciumban dolgozó Hérosz Zrt.-nek is köszönetét mondott. Gerencsér László ve­zérigazgatót kérdeztük a felszá­molásra jutott cégről, de nem kí­vánt nyilatkozni. ■ Balassa T. A figyelem középpont­jában az átalakítás. Világos ellátási szin­teket és gyors betegutakat ígérnek Éger István (orvoskamara): ellenállásra számítok éger István a február 29-én Szócska Miklóssal tárgyalt, az államtitkár ezt az utolsó bértár­gyalási fordulónak nevezte.- Eszerint 15 milliárd forintot fordítanak idén az egyetemi végzettségű dolgozók, orvo­sok béremelésére. Ez csak az alkalmazotti létszámot érinti Sajnálatos, hogy csak kétharmadot költené- nek személyi alapbér- emelésre, a többi a túl­munka és egyéb költ­ség. A többi számtan­lecke: 22-23 ezer forin­tos nettó alapbérnövek­mény várható az emlí­tett körben. Éger erre egy kijelen­téssel és egy kérdéssel válaszol.- ELFOGADHATATLAN, hogy az alapellátásban dolgozó közel 10 ezer orvos és 15 ezer szakdolgozó asszisztens kimarad a bérrendezésből, az egészségügy frontvonalában. EMIATT komoly ellenállásra szá­mítok. A kérdés pedig költői- vajon az élhető magyar egészségügyet és az orvosok itthon tartását ez az emelés szolgálja-e? Egy orvost itt­hon tartani ötödannyi költség, mint visz- szahívni. ÉGER ISTVÁN SZE­RINT az új bér­szint köszönővi­szonyban sincs a szakorvos­ok nettó 300 ezer és a kezdő orvo­sok 200 ezer forintos igé­nyelt fizetésével Rácz Jenő (kórházszövetség): kritikus állapotok rácz jenö, a Magyar Kórház- szövetség elnöke a kaposvári kórházátadáson lapunknak el­mondta: a hazai ellátórendszer megérett a cserére.- A folyamat szerencsére el­indult, s ebben bizonyos kórházakban funkciókat kell átalakítani. Azonban ez a 44 ezer aktív ágyból csak 2600 körülit érint, ez az átcsoportosí­tás kivitelezhető. Nem intézmény­megszűnés, hanem funkcióváltás ez, amiben mindenki megkapja a megfelelő he­lyét, mert egy kis kór­ház az adott tele­pülésén fontos munkaadó. Szükség van krónikus, rehabilitációs járóbe­teg-ellátásra a lakóhelyhez kö­zel. AZ ELLÁTÓRENDSZER olyan mint a pókháló, ha az egyik szálhoz hozzányúlunk, minden szál mozog.- kritikus a humán erő­forrás állapota az orvo­sok és szakdolgozók vo­natkozásában. Kell a bérfelzárkózta­tási program, ami egyik pilla­natról a má­sikra nem megy, de van­nak biztató tár­gyalások: 3045 milliárdos ösz- szegről van szó. Az alapellátás saj­nos ebből nem fog kijönni. Az uniós forrás is magyar adóforint KÉTEZER-NÉGY májusában Ma­gyarország belépett az EU-ba, s ez új játékszabályokat, új műkö­dési rendszereket hozott. Ezt Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesz­tési Ügynökség elnöke mondta, hozzátéve, ezeket a szabályokat még annyira nem tanultuk meg, de igyekszünk. Ám az együttmű­ködésben aktív szerepet kell be­töltenie minden országnak.- az eu-ban sokszor hangsúlyoz­zák nekünk, hogy az ő forrásai­kat használjuk, pedig nem. Ma­gyarország az adóbefizetők pén­zéből', az Éurópai Unióba befize­tett és onnan visszakapott pén­zekből fizet, fejleszt a 2007-13-as ciklusban is. Ez az önök pénze, az adófizetők pénze, azEU által megadott részek is - mondta Petykó Zoltán. Az elnök nem részletezte Magyarország aktuá­lis befizetői státuszát, de a 2004-2009 közötti időszakban 2100 milliárdnyi pozitívum volt a tagság egyenlege*ennyivel töb­bet kaptunk, mint befizettünk (forrás: MTI.) petykó szerint mindez fontos kérdés, mert az EU-tagságunk új normákat, új társadalmi érték- rendszereket közvetít az ország számára, melyeket be kell tarta­nunk. A hogy az EU-nak is be kell tartani az egységes szabá­lyokat, mondta azNFÜ-elnök. Kaposváron a 12 milliárdos Pólus-kórház-fejlesztés első üte­mét kétharmados készenlétben vették birtokba a gyógyítók. Az épületszárnyban a központosí­tottgazdasági, logisztikai, diag­nosztikai, valamit járó- és fekvő betegellátó egységek kaptak he lyet csaknem 19 ezer négyzetmé­teren. Az átadáson Répa Imre elismeréseket is átadott, s külön kiemelte Szita Károly polgár- mester és Juhász Tibor kormány- megbízott, korábbi alpolgármes­ter segítő tevékenységét. Gyerekosztály nyolctól négyig? Borotvaélen táncolnak Siófokon Borotvaélen táncol a siófoki kórház gyermekosztálya: az országosan is jellemző gyerek­orvoshiány miatt egyre nehe­zebb beosztani az ügyeletet, végső soron még az is felme­rülhet, hogy csak nappali ellá­tás, egynapos gyerekgyógyá­szat marad az osztályon.- Ma még működik a rend­szer, de egyre nehezebb az ügyleti beosztás - mondta la­punknak Varga Ferenc, fő igazgatója. - Az alapproblé­ma az, hogy kimentek körzet­be gyerekorvosok, két főállású gyerekgyógyász maradt, vala­mint egy rezidens. Ez kevés ahhoz, hogy az éjszakai ügye­letet biztosítani tudjuk. Maxi­málva van, hogy egy doktor havonta hány ügyeletet vállal­hat és a most dolgozók már ennek a határán vannak. Je­len pillanatban az a szeren­csénk, hogy Székesfehérvárról jár egy szakember direkt csak ügyelni Siófokra, illetve egy körzeti gyermekorvos is vállal kórházi ügyeletet. Ez utóbbiért egyébként köszönettel tarto­zunk, hiszen az alapellátás városi feladat, a vállalkoző ként dolgozó körzeti gyermek- orvosok ezért sem kötelezhe­tők kórházi ügyeletre. Velük az önkormányzat köt szerző dést, s e megállapodásban nincs benne a kórházi ügyelet. Mégis amondó vagyok azon­ban, hogy a megfelelő színvo­nalú kórházi ellátás érdeké­ben, megoldásra kellene jutni. Varga Ferenc alighanem arra gondol, hogy mégis csak egyeztethetne az önkormány­zat, a kórház, illetve a gyer­mekorvosok, elvégre a hu­szonnégy órás gyermekosztály fennmaradása nemcsak or­vos-, hanem betegkérdés is, sőt, talán utóbbi elsősorban. A főigazgató azonban addig sem adja fel: a napokban a veszprémi kórházat kereste meg az ügyben, hogy tudnak-e ügyeletes orvost adni. E közben talán a siófoki kör­zetekben vállalkozóként dolgo­zó gyermekorvosok sem zár­kóznának el az egyeztetéstől, legalábbis körükből erről hal­lani. Megállapodás kérdése, mondta egyikük és felvetette: gyerekgyógyászként az össze­vont (tehát felnőtt- és gyermek) városi éjszakai ügyeletbe is be kell szállnia, de ha ez alól mentesítenék és előírnák, hogy ugyanazokat az órákat a kórházi gyermekosztályon kell ügyelnie, azt elképzelhetőnek tartaná. Persze - tette hozzá - korrekt ügyeleti díj fejében. F. i. Csak nehezen tudják beosztani az ügyeletet a gyermekosztályon Marcali: valamennyi aktív tevékenység marad, szoros integrációban ANTAL GABRIELLA, a marcali kórház főigazgatójának tájé­koztatása alapján, Szócska Miklós államtitkár tanácsko­zójában került sor egy utolsó egyeztető megbeszélésre a dél­dunántúli térségben struktú­raváltással érintett kórházak részére. - A megbeszélésen megerősítették, hogy a marca­li kórház kivételes helyzetben van, mivel valamennyi aktív tevékenységét folytathatja, de csak a megyei kórházzal való szoros integrációban. Az eh­hez szükséges döntést a mar­cali kórház fenntartója egy fel­adat átadási szerződéssel tud­ja meghozni, melyben a ha­marosan tulajdonossá váló magyar államra bízza jelenle­gi, intézmény működtetési kő telezettségét. Az új struktúra május 1-je után működne. A konkrét szakmai egyeztetésre a Kaposi Mór Oktató kórház­zal csak ezután kerül sor - közölte nyilatkozatában a marcali főigazgató, aki kitért arra is: kérésükre a sebészeti ágyakon belül nevesítésre ke­rül a traumatológia. A kap­csolható ellátási területtel a betegek, beutaló orvosok, a mentő számára nyilvánvaló lesz, hogy van Marcaliban tra­umatológiai ellátás is, nem­csak sebészeti. A MEGBESZÉLÉSEN ELHANG­ZOTT az is, hogy az ágyak csak egy rövid ideig mutatói az ellátásnak. A korábbi gya­korlattal szakító finanszírozá­si szabály szerint, azt a tevé­kenységet finanszírozzák majd a szolgáltató felé, amire a betegek igénybe veszik, és amit elvégez. Ennek monitoro­zása alapján, akár félévente is megváltoztathatják egy-egy intézmény kapacitását, ha az indokolt. - így tehát vala­mennyi ellátásunkban tovább­ra is azon kell dolgoznunk, hogy a betegek szívesen jöjje­nek hozzánk, bizonyítva, hogy elégedettek az itt kapott szak­mai és ápolási ellátással. Az új szabályoknak, a szakmai kollégiumi elvárásoknak csak így tudunk megfelelni, ami szintén fontos kérdése a jelen­leg folyó struktúra átalakítás­nak - folytatta Antal Gabriel­la. - Sajnos egyetlen hátránya az új rendszernek, hogy a gyermekosztály jelenlegi, osz­tályos bentfekvéses ellátását nem tudjuk folytatni. Az úgy­nevezett nappali kórházi ellá­tás lesz csupán, a munkaidőn kívüli időszakban pedig a mostanival megegyező gyerek­gyógyászati ügyelet, azaz sür­gősségi ellátás. Természetesen így is van lehetőség a gyere­kek akár többórás megfigyelé­séhez, kezeléséhez, de dönteni kell abban, hogy a kezelés után otthonába bocsátható-e, vagy tovább kell küldeni a ka­posvári gyermekosztályra. An­tal Gabriella kihangsúlyozta, hogy egyelőre egyáltalán nem látják a létjogosultságát a lét­számleépítésnek, mivel a lét­számuk elég feszes, s az új fel­adattal, a sürgősségi, nappali, egynapos, járóbeteg-ellátási feladatokkal a fekvőbeteg-ellá­tásból felszabaduló munka­társak nagy része elhelyezhe­tő. VIGMOND ERIKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom