Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-01 / 27. szám

2012. FEBRUÁR 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 5 meleget ajánlanak A tartós mínuszba zuhant hőmérséklet és a várható országos havazás kihívások elé állít lakosságot és hatóságot: fontos az összekapaszkodás TÚLÉLNI SOK FAGYOS NAPOT Az eddiginél is nagyobb odafigyeléssel teszik most a dolgukat a Nyitott Kapu Hajléktalangondozá­si Központ munkatársai. Balassa Tamás Gulyás János, a központ vezetője elmondta: amíg erejük és kapaci­tásuk van, e fagyos napokon fo­kozzák a mintegy 300 Kaposvá­ron élő otthontalan ellátását, mert „most ezt borzasztóan komolyan kell venni”. Egy helyett napi két­szer, a reggeli-délelőtti órákban is bejárják a hajléktalanok ismert közterületi előfordulási pontjait.- A teajáraton, mely minden nap négykor indul, 46-an jelen­tek meg legutóbb, a távolabb esők szerdai heti ellátmányát 32- 35 ember kapja - mondta. A me­nedékhelyen 56-an töltötték az elmúlt éjszakát, a népkonyhán 45-en étkeztek. A nappali mele­gedőben mintegy százan fordul­nak meg naponta, itt tisztálkodni is tudnak. Influenza elleni védő­oltásban is segítettek 80 igénylő­nek. Mindenkit elláttak izofóliá- val, takaróval, de az intézmény kapuja is mindenki előtt nyitva áll. Tzenkét munkatárs dolgozik, tart nonstop ügyeletet, ha olykor nincs is benne sok köszönet. Az áru standra fagy (Folytatás az 1. oldalról) amikor meg elektromos hősu­gárzót hoztunk be a csarnokba- tette hozzá Csik Géza kereske­dő -, azt mondták, hogy azt nem lehet használni idebent, mert nem bírja el az elektro­mos rendszer. A hideget, az ezzel kapcsolatos problémá­inkat folyamatosan jeleztük ed­dig is a piacvezetés felé, de mostanáig sajnos nem történt semmi változás. Nem hiszem, hogy jó az önkormányzatnak, hogy csak egyre fogynak a ke­reskedők a piacon. S további kérdés, hogy amikor tervezték a piacot, akkor senki nem gon­dolt arra, hogy tél is lesz majd, amikor nem lehet a szabadban árulni? AZ ÖNKORMÁNYZAT BELŐLÜNK ÉL. mi meg a vásárlókból. De ha mi tönkremegyünk, az kinek lesz jó? - tette föl a kérdést Rádóczi Imre. - Ahogy tudjuk, persze próbáljuk védeni, leta­karni a zöldséget és a gyümöl­csöt. Ám a hét végére még hi­degebbet mondanak a meteo­rológusok, akkor aztán hova vigyük az árunkat, hogy meg ne fagyjon?- A rendkívüli hidegre való te­kintettel kedden délelőtt már megtettük a szükséges intézke­déseket a régi csarnokban - mondta megkeresésünkre Bozzay György, a Nagypiac Kft. ügyvezető igazgatója. - Délelőtt már üzembe helyez­tünk egy nagyteljesítményű hőlégbefúvót, s ha fokozódik a hideg, még egyet üzembe állí­tunk. így minden bizonnyal si­kerül nulla fok fölé emelni a hőmérsékletet a régi csarnok területén, s akkor már nem ve­szélyezteti a hideg a kereske­dők áruját. MÁRKUS K. ;<OERMAVjk Betakaró. Az otthontalanok ellátása még nagyobb odafigyelést igényel Melegség. A forró tea és a gesztus együtt életmentő lehet a mínuszokban Egy-két nap és elfogy a tüzelő. A kaposvári önkormányzat gyors segítséget ígért a bajba jutott családnak (Folytatás az 1. oldalról) szíta károly polgármester hét­főn sajtótájékoztatón hívta föl a figyelmet a közelgő kemény hidegre, s arra, hogy ahol elfo­gyott a tüzelő, és gondot okoz a beszerzése, keressék meg a családsegítő központot, vagy a szociális irodát. - Minden baj­bajutottnak segítünk - mond­ta a polgármester -, a közgyű­lés a múlt héten döntött arról, hogy a város több mint félmil­lió forintot biztosít szociális cé- lá tűzifa megvásárlásához. A LEHETŐSÉGET MEGHALLVA kért segítséget az önkormányzattól Tahin Józsefné, mert mint mondta: karácsony előtt kap­taka Vadvirág Alapítványtól egy kaloda tüzelőt, abból még egy-két napra való tűzifájuk van. Aztán elfogy.- A GYEREKEK a múlt héten be­tegek voltak, tüdőgyulladással feküdtek itthon - mondta az anyuka -, s akkor nagyon sok fa elfogyott, egész nap fűteni kellett Ezért is kértem az ön- kormányzat segítségét hétfőn, ám mostanáig még nem keres­tek sem a szociális irodától, sem a családsegítőtől Az vol­na a legjobb, ha tűzifát kap­hatnánk, de ha pénzt kapunk, az is rögtön tüzelőre megy. tahinékat még 2010 karácso­nyán ismertük meg. Úgy kerül­tek látókörünkbe, hogy a Vad­A Tahin család két éve kapta egyetlen kályháját a Vadvirág Alapítványtól virág Alapítvány és a Kapós Dynamic SE a sérült, illetve hátrányos helyzetű gyerekek , szobáit felújító projektje kere­tében nyolc kaposvári gyermek életkörülményeit tették gyer­mekhez méltóvá. Köztük Tahinékét, akik korábban egy majdnem ablaktalan házban éltek. Több mint tíz éve lak­nak itt a 14 éves Attilával, a 12 éves Márkával és a tízéves Ivettel, mondta korábban Ta­hin Józsefné. A CSALÁDI PÓTLÉKON KÍVÜL ápo­lási díjat kap Tahinné a sérült Márkó után, így élnek havi 87 ezer forintból. A három gyerek nap közben iskolában van, így akkor lehet spórolni a fűtés­sel, a mostani hidegben azon­ban az egyetlen vaskályhájuk­ban folyamatosan fűteni kell, ezért is fordultak segítségért az önkormányzathoz. Ahol azt mondták, ismerik a rászoruló családot, problémáikat is, s a többi ilyen gonddal küzdő ka­posvári is látókörükben van. Azt is ígérték, soron kívül ki­küldik hozzájuk a családsegí­tő munkatársát (kedd délutá­nig nem keresték a családot), s mindenképpen számíthat­nak valamilyen segítségre. Tahinék. Rajtuk kívül egyéb­ként több család egyelőre nem jelezte az önkormányzatnál, hogy problémái adódnának a tüzelővel MÁRKUS KATA Somogy is készül a rendkívüli időjárásra (Folytatás az 1. oldalról) megkérdeztük a kormányhiva­talt, ha az emberek veszélyhely­zetet érzékelnek, hová fordulhat­nak? Megtudtuk, a Somogy Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság 24 órás ügyeleti száma: 82/528-999, a közútkezelő 24 órás diszpécserszolgálatának a száma: 82/415-235, a megyei útviszonyokról a 82/415-235-ös, és a 30/641-1217-es számon és az iigyelet@somogy.kozut.hu e-mail címen lehet tájékozódni A MAGYAR közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatósága az útpad­kákról eltakarította a zavaró anyagokat, a kátyúzást elvégez­te. Felújította a burkolatjeleket, kicserélte a sérült táblákat, búr-. kólátokat. A hóvédműveket ki­helyezték. Mintegy 4400 tonna útszóró sóval és 31 tonna calci- um-ktorid sóoldattal rendelkez­nek. Mínusz 20 Celsius fok alatt a sózás hatástalan, de a mecha­nikai védekezés használ az eh­hez szükséges érdesítő anyagok, a hómarók készenlétben állnak. A KAPÓS VOLÁN ZRT. autóbuszait átvizsgálták, a gépjárművekbe a télen használatos dermedés­mentes gázolajat töltenek. A műszaki szolgálat a meghibáso­dások kijavításához minden na­gyobb pályaudvaron (Kaposvár, Siófok, Marcali Nagyatád) ké­szenlétben áll Felmérték a kriti­kus útszakaszokat (a megyében 15 ilyen mellékút van) az itt köz­lekedő buszok mindegyike téli gumiabronccsal van ellátva. AZ E.0N TUDATTA: a gázszolgálta­tás kritikus pontjai a nyomás- szabályzó állomások, ezek, és a szerelői gépjárművek téli felké­szítése megtörtént. Felhívják a fi­gyelmet a házi nyomásszabály­zók, órák fagy védelmére. Az áramszolgáltatók a karbantartá­si munkákat elvégezték, náluk is 24 órás a diszpécserszolgálat. Ha megerősített készenlét szük­séges, külsős vállalkozókat von­nak be. Arra, hogy az áram- és gáztartozások miatt indított ki­kapcsolási eljárást szüneteltetik- e, nem kaptunk választ. A KATASZTRÓFAVÉDELEM felméri a közlekedési szempontból kriti­kus pontokat, kijelöli a melege­dőpontokat. A megyei rendőr-fő­kapitánysága közlekedési bal­esetek, úttorlaszok gyors felszá­molásában nyújt segítséget, 21 terepjáróval rendelkezik, szük­ség esetén a SMKH Erdészeti Igazgatósága és a Sefag Zrt. is segítséget nyújthat. A népegészségügy a betegszállí­tókkal, kórházakkal felvette a kapcsolatot, a hajláktalanel- látásban is jelentős szerep hárul rájuk. Saját jelzőrendszeres szol­gálattal rendelkeznek a szociá­lis és háziorvosi szolgálattal együttműködve. B. T. Készüljünk föl alaposan a közelgő rendkívüli időjárásra és váratlan helyzetek megoldására P otthon télen magának? J • Legyen otthon, lehetőleg fűtött cukor, tojás); gyufa és gyertya. • Ellenőrizze kommunikációs bán - meleg ruháit keresse meg Sara^j^|T)<xtálunkon_j>/' helyiségben, illetve elérhető • Töltse fel akkumulátorait elem- eszközeit, előfizetés, kártyaegy- plédjeit, pokrócait. OAKil iur L közelségben: összevágott tüzelő, lámpáihoz legyen elegendő ségek. • Bejárati ajtajánál, kézközeiben J>UNLmt.lIU alapvető élelmiszerek (liszt, elem. • Készítse elő - legalább gondolat- helyezze el hólapátját. A szavazás eredményét csütörtök i számunkban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom