Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-23 / 46. szám
Idei legjobbjával lett bronzérmes a Bécsben futó Lukács Máté Több fronton is rajthoz álltak a kaposvári Favorit MG Produkt AC atlétái. Lukács Máté Bécsben képviselte eredményesen az egyesület színeit. Lukács kedvenc számában 400 méteren idei legjobbjával (48,77) lett harmadik a nemzetközi mezőnyben.- Az utánpótlás korosztály közben Bonyhádra érkezett Tolna megye fedett pályás bajnokságára - számolt be a viadalról Dovigyel Csaba edző. - A Favorit MG Produkt AC sportolói mellett a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola atlétái is jelen voltak. A kaposváriak tizenegyszer álltak a dobogó tetején, két ezüst-, és egy bronzérmet szereztek. A legjobb teljesítmény ezúttal is Szabó Márk nevéhez fűződött. ■ Nemzetközi szintű ered* ményt ért el Szabó Márk távolugrásban. A távolugróknál az első sorozatban megjavította egyéni csúcsát (736 cm), majd a második sorozatban még egy centit javítani tudott. Ezután tartalékolt, hiszen másnap már Budapesten állt rajthoz. A legeredményesebb Székács Máté volt, aki három számban állt a dobogó tetejére. Rajta kívül Deák Lajos gáton, Szalai Gergő távolban, Za- lánfi Bence súlylökésben, Kovács Petra 60 méteren, Bajnok Eszter távolugrásban, Kishanti Martin 1000 m-en, Hideg Regina 1500 m-en győzött korosztályában. Ezüstérmes lett korosztálya súlylökő versenyében Fábos Attila és Gérnyi Balázs. Szabó Márk másnap Budapesten indult a válogatott keret felmérő versenyén. A kaposvári ugró a válogatott utánpótlás és felnőtt szakvezetői előtt is megmutatta felkészültségét és kiváló formáját. Az utolsó hatodik sorozatban mindenkit meglepve hatalmasat ugrott és 748 centire szállt. Ez az. eredmény fedett pályán, junior korosztályban nemzetközileg is kiváló teljesítmény, így általános elismerést váltott ki a szakemberekből. ■ Kun Z. Hátrány volt az emberelőny labdarúgó ligakupa A Bene-csapat nyert a Bene Akadémián Majd félórán át emberelőnyben játszhatott, mégis kikapott a Kaposvári Rákóczi FC csapata hazai pályán a Pápától. Fenyő Gábor Az első 45 percben nem igazán történt túl sok említésre méltó esemény; némi túlzással akár munkanélküli segélyért is el lehetett volna küldeni a két hálóőrt. Kerek 50 percet kellett várni az első olyan eseményre - amikor is Pavlovics húzta meg látványosan a jobb oldalon -, amely után a nézők elismerően összeverték a tenyerüket. Az 53. percben aztán Lovrencsics Gergő amúgy gyámoltalannak tűnő kísérletét a jobb kapufa hárította. Előbb átvette a játék irányítását a pápai egylet, majd megfogyatkozott: a csereként érkezett Miroszlav Grumicsot utolsó emberként Rodenbücher István te- perte látványosan a földre, s azon nyomban előkerült a piros színű kártya. Ezután Szűcs Lajos bizonyította, hogy anno miért vigyázhatott a válogatott kapujára, majd a 75. percben jött a hidegzuhany; az emberhátrányban játszó Pápa amolyan sakkmatt helyzet után a nyolc perccel Jánvári Gábor (jobbról) és társai kemény párharcokat vívtak a pápaiakkal korábban pályára lépett Tóth Gábor révén eldöntötte a meccs sorsát (0-1). Zárszóként a vendégek az oldalhálót találták el, míg a másik oldalon inkább csak küszködést véltünk felfedezni. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- LOMBARD FC PÁPA 0-1 (0-0) Kaposvár, Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia (műfüves pálya), 300 néző. V.: Oláh G. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Posza - Pavlovics, Zsók, Graszl, Jánvári - Addo (Hegedűs D. az 51. percben), Horváth T. (Sedlak a 88. percben) - Balázs B., Kovács 0. (Szafarics az 51. percben), Gujics (Haruna a 77. percben) - Bebeto (Grumics az 58. percben), vezetőedző: Sisa Tibor. LOMBARD FC PÁPA: SzŰCS L. - Nagy S., Balogh B., Présinger (Németh M. a szünetben), Rodenbücher - Horváth L., Farkas A. - Lovrencsics (Arsics a 86. percben), Tóth B. (Gyömbér a szünetben), Quintero (Inutile a szünetben) - Szilágyi P. (Tóth G. a 67. percben), vezetőedző: ifjabb Bene Ferenc. sárga lap: Jánvári a 10., Zsók a 26., Rodenbücher a 40., Balogh B. a 88. percben. kiállítva: Rodenbücher a 65. percben. gólszerző: Tóth G. a 75. percben. A Csepellel meccsel a Demeter-egylet röplabda nb i Három győztes mérkőzésig tartanak a negyeddöntők Négy nappal a Magyar Kupa döntője után újra pályára szólítják a Fino-Kaposvár immár 15- szörös kupagyőztes és 13-szoros bajnok férfi-röplabdacsapatát. A Demeter-egylet csütörtökön 18.30 órakor a Csepelt fogadja; a három győztes ütközetig tartó sorozat - a második meccset vasárnap 17-kor játsszák a fővárosban, a harmadikat pedig hétfőn ugyancsak 18.30-kor a somogyi megyeszékhelyen győztese a legjobb négy, a vesztese pedig az 5-8. helyekért folytathatja majd. Az esélyeket nem érdemes firtatni, lévén az idei szezonban eddig háromszor találkozott egymással a két társulat, s mind a bajnoki alapszakaszban, mind pedig a kupában a játszmanyerésre sem volt esélyük a csepelieknek. Gyaníthatóan így lesz ez a negyeddöntő találkozóin is.- A játékosok közül ifjabb Laszczik Iván bajlódik húzódással, így valószínűleg Magyar Bálint kap helyet a kezdőcsapatban a feladó posztján - mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár aranycsapatának a mestere. A négy közé jutásért a Vegyész RC Kazincbarcika a Duna- ferr SE csapatával mérkőzik - ennek a párharcnak a győztesével találkozik majd a Fino- Kaposvár a döntőbe jutásért -, míg a Dági KSE a Bp. MAFC BME-Mapei együttesével, a Kalo-Méh Kecskeméti SE pedig a Szolnoki Főiskola RK-Sport- iskola alakulatával csap össze. Ha szükség lesz negyedik, illetve ötödik mérkőzés(ek)re, azokat a jövő héten szerdán, majd pénteken játsszák. A kezdőcsapat: Magyar Bálint, Nacsa Gábor, Nagy József, Geiger András, Gergye Roland, Szabó Alpár; a liberó Dömötör Lajos lesz. ■ Fenyő Gábor Triplazáport zúdítottak a mágusok megyei kosárlabda A SEVAX-Hengert verte az éllovas címvédő Tüskevár SE HIRDETÉS A második félidőben nyújtott triplazáporával nyert a Kaposplast Mágusok a Somogyjád ellen a megyei bajnokság rájátszásának 2. fordulójában. Magyarfié 15 hárompontost szórtak. Egy-egy vereséggel áll a tabella első két helyén a Tüskevár és a Zrínyi. Előbbi a Henger ellen, míg az újonc Zrínyi Nagyatádon nyert. 1-6. HELYEKÉRT: SEVAX-HENGER KK-TÜSKEVÁR SE 62-79 (13-35,16-11,19-13,14-20) Vezette: Fábián, Koncsek. SEVAX-HENGER KK: BorOVSZky Á. (23), Nagy G. (17), Halász (4), Nagy I. (2), Rózsa (-). csere: Győrfi (7/3), Fonai T. (5), Fokvári (2), Marosi (2), Borovszky Gy. (-). edző: Marosi Péter. tüskevár SE: Fehér I. (17/6), Kim (16/6), Mester (14/9), Domonkos (-), Pintér D. (-). csere: Bodródi D. (8), Kovács A. (7/3), Ágfalvi (6), Lázár (5/3), Jakó (4), Barna (2), Földvári (-). EDZŐ: Bodródi Lajos. KAPOSPLAST MÁGUSOK- SOMOGYJÁDISZKKSE 80-54 (13-9,10-16,30-8, 27-21) v.: Zsigmond, Nagy L. ld.: Ma- gyarfi (24/18), Hernesz (21/18), Babócsai (14/3), Kiss G. (12/3), 111. Kasza (19/9), Birkás (14). NAGYATÁDI KK-ZRÍNYI-KE KK 60-70 7-11. HELYEKÉRT: KASIKADETT DELFINEK-TAMÁSI KSE 52-74 (8-22,14-16,15-14,15-22) V.: Söjtöry, Deák. ld.: Herbel (15/3), Dross (12/6), ill. Haraszti L. (24), Madarász (18/6), Breuer- Orbán (14). VOLGA BC-MELÓ-DIÁK KK 57-58 (6-12,16-13,17-16,18-17) v.: Lakos, Bartics. LD.: Csizmadia G. (14/3), Bíró (10), ill. Tóth Cs. (21/3). Az ATM-VTP KK szabadnapos volt. ■ Kun Z. A bajnokság állása Az 1-6. helyekért: 1. Tüskevár SE 12 11 1 1031-741 0.96 2. Zrínyi-KE KK 12 11 1 896-704 0.96 3. Kaposplast 12 9 3 885-623 0.88 4. Henger KK 12 7 5 826-802 0.79 5. Somogyiad 12 6 6 837-826 0.75 6. Nagyatádi KK 12 5 7 840-831 0.71 A 7-11. helyekért: 7. Tamási KSE 11 5 6 747-716 0.73 8. Meló-Diák KK 11 5 6 676-698 0.73 9. ATM-VTP KK 10 2 8 473-731 0.60 10. Volga BC 12 2 10 616-789 0.58 11. Kasi Delfinek 12 1 11 574-900 0.54 így folytatják: PLAY-OFF 3. FORDULÓ: FEBRUÁR 25., SZOMBAT: (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium): 9 óra: Kosi Kadett Delfinek-Meló-Diák KK; 10.30 ÓRA: Volga BC- ATM- VTP KK; 12 ÓRA: SEVAX-Henger KK-Kaposplast Mágusok; 13.30 óra; Zrínyi-KE KK-Somogyjádi SZKKSE. FEBRUÁR 26., VASÁRNAP: (Nagyatádi sportcsarnok): 13 óra; Nagyatádi KK- Tüskevár SE. A Tamási szabadnapos. Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. rx m nmzetkozi pémtranafer I U U. I lL. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 283,50 290,90 USD 213,50 219,49 CHF 234,00 240,49 ÉRVÉNYBEN: FEBRUÁR 22. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS AzAlbával mérkőztek a Magyar Kupában kosárlabda Szerdal lapzártánkkal egy időben rendezték a somogyi megyeszékhelyen a Kaposvári KK- Albacomp Fehérvár férfikosárlabda Magyar Kupa negyedöntő visszavágót. A félidőben 34 44 volt az eredmény. A találkozóról pénteki lapszámunkban olvashatnak beszámolót, (kz) Szurkolói buszt bérelnek a játékosok kézilabda A Budapest Bank Férfiligában szereplő Csurgói KK férfi-kézUabda- csapata a múlt szombati súlyos hazai vereség után az együttes hivatalos honlapján kért elnézést szurkolóitól. A játékosok vállalták, hogy a csapat vasárnapi - FTC-PLER elleni - fővárosi meccsre autóbuszt bérelnek és díjmentesen szállíttatják a mérkőzés helyszínére a drukkereket, (kz) Ma dönthetnek az őrizetes előzeteséről labdarúgás Információink szerint a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön kezdeményezi a kedden őrizetbe vett L. Ákos előzetes letartóztatásba helyezését. A bundaügy kapcsán kihallgatott diósgyőri játékos további sorsáról a Pesi Központi Kerületi bíróság dönt. (kz) Egy héttel elhalasztották a harmadik fordulót labdarúgás Az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságán döntöttek arról, hogy az eredetileg február 26- ára kiírt Magyar Kupa megyei selejtező 3. fordulóját, a rendkívüli időjárási körülmények miatt egy héttel későbbre, március 4-ére halasztja el. A mérkőzések 14 órakor kezdődnek, (kz) Kulcsár Győző lemondott posztjáról vívás Szerdán lemondott a párbajtőrözők szövetségi kapitányi tisztéről Kulcsár Győző, mert nem őt jelölték Magyar Olimpiai Bizottsági tagnak, (kz) rURDETÉS SSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 A KÉZ Jókai III. sz. bérlet *280253* WWW.CSIKY . www.csiky.hu BÁR-LISTÁSOKNAK, NYUGDÍJASOKNAK IS! ITT A MEGOLDÁS! 1 000 000 Ft 3 335 Ft/hó-tol 3 000 000 Ft 10 000 Ft/hÓ-tÓI 10 OOP OOP Ft 33 335 Ft/HÓ-tÓI Tájékoztatás kizárólag Időpont-egyeztetés alapján. j Kaposvár Honvéd u?4. Tel.: 70/541-29-87 és 30/668-28-44 NyitvaTiTl^