Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-14 / 38. szám
Pontot ért a csurgóiak küzdelme kézilabda Budapest bank férfiliga Bravúros döntetlent értek el a Pick Szeged ellen Országos döntőbe jutottak tovább a somogyi diák tollasiabdázók Rövid időn belül ismét Csurgóra látogatott a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata. A házigazdák ezúttal bajnoki találkozót vívtak a Tisza-partiakkal. Kun Zoltán Sokat nem pihenhettek a szegediek, hiszen a múlt pénteken érkeztek haza a németországi Kiéiből, ahol Bajnokok Ligája meccsen 34-24-re kaptak ki a THW Kiél otthonában. A tenisz Davis Kupa-mérkőzés miatt nem is edzhettek saját csarnokukban, vasárnap pedig már Nagykanizsára utaztak. Csak úgy, mint a másfél héttel ezelőtti Magyar Kupa összecsapás előtt, ezúttal is ott vertek tanyát a Tisza-partiak, s egy edzést követően hétfőn bu- szoztak át Csurgóra. A szegedieknél hiányzott a két rehabilitációt végző sérült Lékai Máté és Törő Szabolcs is. Skaliczki László vezetőedző ennek ellenére bízott abban, hogy visszavágnak a somogyiaknak. A csurgóiak a legutóbb a Veszprém ellen elszenvedett 40-21-es kiütéses vereséget szerették volna elfeledtetni ielkes szurkolóikkal. Sajnos a sérült Cifra Tibor, valamint Miss Zoltán szolgálataira ezúttal sem számíthatott Bakó Botond vezetőedző. CSURGÓI KK-PICK SZEGED 29-29 (16-15) Csurgó, Városi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok. csurgói kk: Pallag - Borsos (-), Katzirz (10), Nagy M. (3), Herbert (-), Kos (3), Országh (1). csere: Paul (kapus), Vadkerti G. (2), Szöllősi (3), Oláh (2), Simon (3), Pavlovics (2), Vancsics (-). vezetőedző: Bakó Botond. PICK SZEGED: Mikler - Pro- danovics (4/1), Ancsin (3), Buday (4/1), Zubai (4), Czina (1), Vadkerti A. (3). csere: Tatai (kapus), Beocsanin (-), Sulc (7), Bajorhegyi (-), Pribanic (3). vezetőedző: Skaliczki László. kiállítások: 8, illetve 6 perc. KÉTMÉTERESEK: 1/0, illetve 4/2. Az első akciót a vendégek vezethették, ám a kapuban kezdőként számításba vett Pallag remekül hárított. A hazai ellenakció Katzirz Dávid révén érett góllá, ezzel szerzett vezetést a Csurgó. Az egykori csurgói Buday hetesét is kivédte Pallag, de Ancsin később egyenlíteni tudott. A pazar hangulatú rangadón Vadkerti G. óriási bombával szerzett ismét előnyt a so- o mogyiaknak. Két gyors akció- | val előbb egyenlített a vendég- i csapat, amely Buday találatával | vette át a vezetést. Ugyan nem '£ sokáig örülhettek, mert Igor 1 Kos is beköszönt Miklernek. A Katzirz (a labdával) lőtte a legtöbb csurgói gólt a Szeged elleni rangadón hazai védekezésben akadt még hiba, sőt a csurgóiak egy labdát is eladtak támadásban, így gyors gólokkal két gólos vezetésre tett szert a a Pick Szeged. A félidő derekán ismét Pallag remekelt, ráadásul Katzirz 6-6- ra egyenlített. A feljavuló hazai védelemnek hála csaknem öt percig nem tudott gólt dobni a Szeged, ez komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a somogyiak egy góllal vezethessenek az első félidő után. A folytatásban is építhetett védelmére a Csurgó. A kapuban Paul egymás után fogta a szegedi lövéseket, elöl pedig nem ismertek irgalmat a megsérülő Szöllősit nélkülöző Katzirzék. Ha nincs Sulc, akkor nagyobb különbség is lehetett volna a két együttes között. Ahogy fogyott az idő minden egyes mozdulatnak óriási jelentősége volt. A hazaiak hallaüan győzni akarását jól mutatta, hogy ember- hátrányból is gólt tudtak szerezni. Tizenkét perccel a vége előtt Ancsin 24-24-re egyenlített, de oláh hamar visszaállította a „rendet”. Skaliczki edző időkérése után Buday újabb büntetőt rontott, de Prodánovic már nem hibázott. Az utolsó pillanatban -Bakó edző időkérését követően - a győzelemért is támadhatott a Csurgói KK, de Mikler védése pontot mentett a Pick Szegednek. Siófokon szerepel a bécsi sztárcsapat Tizenhat fa volt a különbség teke szuper liga A világbajnok Lampert volt a legjobb A nyolcszoros BEK, illetve Bajnokok Ligája-győztes Hypo NO kézilabdacsapatát fogadja edzőmérkőzésen kedden, 17.30 órakor a Siófok KC-Galerius Fürdő. Az osztrák klub szakvezetője Németh András, de Rédei-Soós és Temes személyében két magyar játékost is foglalkoztatnak és a nyolc brazil kézüabdázójuk közt ott van a korábban Siófokon is játszó Pinheiro is. A Hypo már búcsúzott a Bajnokok Ligájtól. A siófokiak március hetedikén, 18 órakor játsszák következő Magyar Kupa mérkőzésüket. Imre Vilmos tanítványai a négy közé jutásért az alacsonyabb osztályú BSE-Főgáz otthonában, a XIII. kerületi, Népfürdő utcai Elektromos Sportcsarnokban lépnek pályára. ■ Keszthelyi Zoltán KÖZUTASOK KAPOSVÁRI TK- RÉPCELAKI SE 6:2 (3280:3264) EREDMÉNYEK: Nagy G. 578- Gosztola 537; Sághy 546-Lam- pert 600; Nákits 563-Ritter 530; Pákái 553-Pete 535; Rapatyi 532-Smelka (Farkas I.) 508; Földesi 508-Bóta 554. Szoros meccsen nyert a Közutasok KTK az újonc, ám tavaly nyáron alaposan megerősödött, a vüágbajnok Lampert Péterrel felálló - aki az egész mezőny legjobb eredményét érte el - Répcelaki SE ellen. A mérkőzést kezdő Nagy Gergő, középen Nákits Dániel és Pákái Zsolt, a befejező embereknél pedig Rapatyi Richárd nyerte meg a párharcát. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: KÖZ- utasok Kaposvári TK-Répcelaki SE 0:4 (910:1053). A házigazda kaposváriak eredményei: Ábrahám N. 497, Szilágyi N. 413. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: FerenC- város-Bp. Erőmű SE 7:1 (3525: 3435); Zalaegerszegi TK- FMVas-Bp. BKV Előre SC 6:2 (3596:3373); Szegedi TE-Szol- noki MÁV SE 6:2 (3585:3363); Ózdi VFTC-Horváth-Gravitáció TKSE Szombathely 1:7 (3058: 3066). a Fenyő G. Alulmaradtak idegenben teke nb i/FÉRFiAK Nem adtak esélyt a házigazdák MOSONMAGYARÓVÁRI TE- NAGYBERKI-ATTALA SE 6:2 (3250:3170) EREDMÉNYEK: Nagy L. 549- Támadó 480; Fincziczki (Nagy B.) 501-Lelovics 526; Szőke G. 562-Herr 554; Dobos 515-Pé- terfai 492; Csillag 560-Németh T. 541; Artner 563-Kis-házy 577. Az ificsapat balszerencsés veresége után - Horváth Bence csupán három, a Támadó László, Péterfai Gábor alkotta duó pedig hat fával kapott ki - a nagyoknak sem termett babér Mosonmagyaróváron. A Nagyber- ki-Attala SE együttesének a két pontjáról elől Lelovics Zoltán, hátul pedig Kisházy Norbert gondoskodott. Herr Ferenc mellől viszont elpártolt Fortuna, aki nyolc fával maradt alul. az ifjúsági mérkőzésen: Mosonmagyaróvári TE-Nagyberki- Attala SE 4:0 (980:971). A vendég nagyberkiek eredményei: Támadó (Péterfai) 509, Horváth B. 462. ZALAEGERSZEGI TK-FMVAS II.- TEKE BARÁTI KÖR SZE KAPOSVÁR 6:2 (3328:3262) EREDMÉNYEK: SZŰCS J. 544- Illés R. (Vörös G.) 519; Szabó I. 536- Magyar J. 550; Járfás 549- Oláh K. 566; Baján 584-Miklós Gy. 563; Németh I. 541-Kálny 531; Farkas Á. 574-ifjabb Horváth L. 533. A házigazda Zalaegerszegi TK-FMVas második számú egylete nem adott esélyt kaposvári ellenfelének. A Teke Baráti Kör SZE csapatának két pontját a mérkőzést kezdő Magyar József, valamint középen Oláh Krisztián szerezte. az ifjúsági mérkőzésen: Zalaegerszegi TK-FMVas II.-Teke Baráti Kör SZE Kaposvár 4:0 (1026:974). A vendég kaposváriak eredményei: Gyűrűsi 504, Takács G. 470. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: GyŐr- Szol TC-Csákánydoroszló KSE 7:1 (3454:3364); Soproni Sörgu- rítók SE-Bábolna SE 7:1 (3365: 3076); Péti MTE-Oroszlányi SZE 6:2 (3316:3184); Pápai Elekther- max Vasas SE-Ajka Kristály SE 6:2 (3156:3098). ■ Fenyő Gábor Pécsen rendezték a tollaslabda diákolimpia területi döntőjét. A következő somogyiak jutottak a márciusi salgótarjáni országos döntőbe, n. kcs.: ...3. Németh Péter. III. kcs.: 1. Ladiszlai Evelin. 1. Katona Patrik. IV. kcs.: ...3. Szabó János (mind Segesd). 1. Kollár Róbert Böhö-nye). V. kcs.: 1. Vidák Gitta. 1. Farkas Kristóf. VI. kcs.: ...3. Hent Mária (valamennyien (Ady gimnázium, Nagyatád). ■ l*).ILIJJJ,llll;UMJ.I.BUU«fcÉ> • .rf . M| ~ Egy beférádi bemutató mérkőzés keretében szeretne ,/jr* 11 *-»■ mm összecsapni Szeles Mónikával az egykori Jugoszlávia legjobb játékosával Novak Djokovics, a fér- ’m > jfflj Mj jttj '■’&x fi teniszezők világranglistájának éllovasa. Djokovics a múlt héten Londonban találkozott m . '/Mi Szelessel, ahol meghívta Belgrádba egy bemutató meccsre M ■■•Jgk ' JMJL 3rUHL ^y Jj HIRDETÉS f CSIBÉM! Mindig veled egy életen át, egyre csak szőni a szerelem fonalát. Te vagy a fény, s ragyogsz nekem, v mindenhol a Te arcod keresem. hogy vagy nekem, vigyázok rád jp Utam veled folytatom, mindenem vagy. Te vagy az oltalom. Ha idősebbek leszünk, gondoljunk erre, a mindent elsöprő nagy szerelemre. Kedvesed horvath ! Oorner pénzváltó ZOLTÁNNAK pfí i,°T?ár’ \\ / rwmttkxxi pénz transzfer lU U. I L.. N ' Pénznem 1 egységre Vétel Eladás ) EUR 288.00 295,49 mm - 1 % USD 217,50 224,99- CHF 238,00 245,49 4-r. születésnapja ) ÉRVÉNYBEN: FEBRUÁR 13. i alammt , * . Közülieteket is kiszolgálunk! ' Valentin nap alkalmából Telefon: 82/312-951 Ki él v hu társa Krisztina www.cornergroup.hu , , Nyitva minden nap: 8-21 óráig ókns es . itlel / BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS