Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-09 / 34. szám

Eltiltással és szembesítéssel folytatódik a bundaügy A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa augusz­tus 23-ig a labdarúgással kapcso­latos mindennemű tevékenység- tói eltiltotta Ponczók Csabát, aki­nek játékjogát már tavaly augusz­tusban felfüggesztette a fegyelmi bizottság. Ponczók ellen vesztegetés gyanúja miatt folyik büntetőeljá­rás: a Központi Nyomozó Fő­ügyészség (KNYF) tavaly au­gusztus 11-én hallgatta ki és gyanúsította meg egy rendbeli vesztegetéssel és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett hamis ta­núzással. A korábban a Video­tonnál és a Vasasnál is szerepelt játékos szabadlábon védekezhet, de nem futballozhat azóta sem, mivel a játékjogát már augusz­tus 23-án felfüggesztette az MLSZ, most pedig - áll az MLSZ honlapján - idén augusztus 23- ig el is tiltotta. A magyarországi bundabot­rány kapcsán 2009 decembere óta folyik nyomozás, s azóta több játékost, edzőt, játékvezetőt, il­letve ügynököt gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe. Az MLSZ fegyelmi bizottsága legutóbb, ja­nuár elején Tusori Richárd siófo­ki futballistát függesztette fel, a fellebbviteli bizottság pedig ja­nuár 19-én döntött úgy, hogy Aczél Zoltán edző ellen folytat le fegyelmi eljárást Őket - öt má­sik labdarúgóval, illetve egy FIFA-licences játékosügynökkel együtt - a Siófok 2009 tavaszán játszott több meccsének mani­pulálásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Információink szerint pénte­ken újabb állomásához érkezik az ügy, miután Aczél Zoltánt egykori játékosával H. Gáborral szembesítik. H. Gábor korábban S. Lászlóval egyetemben siófoki csapattársukra Tüsori Richárdra is terhelő vallomást tettek. Veszprémbe megy a Honvéd, ezért pótolnak délelőtt Február 25-én, szombaton 11 órakor pótolják a hétvégén el­maradt Bp. Groupama-Hon- véd-Kaposvári VK OB I-es férfi vízilabda-mérkőzést. A korai kezdés oka, hogy a meccs után a Honvéd komplett vízilabda­csapata autóbuszba ül, mivel hi­vatalosak az MKB Veszprém KC-Atletico Madrid férfi kézi­labda Bajnokok Ligája találko­zóra. ■ Fenyő G. Nyitott az út a dobogó felé kézilabda nb i Fordulatos meccsen ötgólos hátrányból nyertek Parádés második félidőt produkált a Siófok KC ké­zilabdacsapata a Vác elle­ni rangadón, melynek az utolsó perceiben felállva tapsolt a hazai publikum. Keszthelyi Zoltán SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ­VÁCI NKSE 28-25(12-17) Siófok, Beszédes iskola, 500 néző. Vezette: Kékesi Cs, Kéke­si P. SKC: Herr - Bódi 4, Németh Cs. 5, Bogdanovic 3, Ábrahám 3, Mörtel 6(2), Szalai 4(2). cse­re: Lajtos (kapus), Souza 2, Kiss 0. 1, Bloj. SZAKMAI IGAZGA­TÓ: Imre Vilmos. VÁC: Juhász - Érti, Bárján 4, Uhrakova 6, Fülöp, Klivinyi 8, Gyetván 2. CSERE: Bíró (kapus), Tápai 4(2), Baross 1, Mészáros. vezetőedző: Ökrös Csaba. kiállítások: 8, illetve 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 5(4), ill. 2(2). A siófoki fiatalok megadták az alaphangot a rangadóra, Zámbó Tibor tanítványai tízzel verték (40-30) az ifjúsági baj­nokságban listavezető váciakat, akik eddig egyszer kaptak ki a szezonban! Miután a junior is nyertek (42-32), már csak Imre Vilmosék sikere keüett egy tö­kéletes naphoz. A találkozó előtt Mörtel Renátát köszöntöt­ték, aki átvehette a 2007/2008­Parádés második félidőt produkáltak a sötét mezes házigazda siófokiak as gólkirálynői címét, amit úgy tűnik most talált meg a szövet­ség... A találkozót egy sajnála­tos esemény is beárnyékolta, el­hunyt ugyanis a balatoniak ka­pusedzőjének, Irina Sirinának az édesapja, akire gyászszünet­tel emlékeztek. A nagy rohanás jellemezte az első féüdőt, ám a tempó a váci­aknak kedvezett, akik keveseb­bet hibáztak, így Kilivinyiék (aki külön őrzőt kapott) a 16. perctől végig vezetve nyerték. A balatoniak úgy tűnt védekezés­ben lábbal nem tudják követni a vendégeket, támadásban pe­dig nagyon sok hibát vétettek, ziccereket, hetest rontottak Mörtelék. A szünet után aztán egy új Siófok érkezett a pályára, a há­zigazdák öt perc alatt egyenti- tettek Mörtek és Szalai két-két, illtve Német egy góljával (17- 17), majd újabb két perc múlva Németh és Ábrahám révén már kettővel mentek (19-17). Né­meth Csilláék extázisbán kézi­labdáztak, védekezésben és tá­madásban egymást múlták felül! A 43. percben kétgólos ve­zetésnél (23-21) Souza kiállítá­sakor emberhátrányban Bódi és Szalai is betalált (25-21) jelezve: ma csak ők nyerhetnek. A má­sodik játékrészben a remek tá­madójáték mellett nyolc gólt en­gedélyeztek ellenfelüknek, az első féüdei tizenhét után! Az Albacomp Fehérvárt kapta a Kaposvári KK A Magyar Kosárlabdázók Orszá­gos Szövetségének budapesti székházában szerdán délelőtt ki­sorsolták a Magyar Kupa ne­gyeddöntőinek párosításait. Az MK-sorozatban az elmúlt esztendőben döntőt vívó együt­tesek - az Albacomp Fehérvár, valamint a Szolnoki Olaj KK - kiemeltként várhatták a sorso­lást. Csakúgy, mint a bajnoki alapszakasz első négy helye­zettje. Miután ebbe a kvartettbe az előbbi kettő csapat is beletar­tozik, így a Falco-SZOVA KC Szombathely és a Fortress Lami-Véd Körmend volt még ki­emelt. Ennek ismeretében tudni le­hetett, hogy semmiképpen nem lesz könnyű dolga a hosszú évek óta ismét a legjobb nyolc közé jutó Kaposvári KK együt­tesének. Nos a sorsolás az Albacomp Fehérvárt „rendelte” a kaposváriak meüé. A csapa­tok a kiírás értelmében két mérkőzésen döntik el a tovább­jutást. Az első összecsapás pá­lyaválasztói jogát sorsolással döntik el. A NEGYEDDÖNTŐK PÁROSÍTÁSA: Albacomp Fehérvár-Kaposvári KK; Atomerőmű SE-Falco- SZOVA KC Szombathely; Szol­noki Olaj KK-Jászberényi KSE; Kis-Rába menti Takarék-Sopro­ni KC-Fortress Lami-Véd Kör­mend. A hivatalos mérkőzés napok: 2012. február 15 és 22. A kaposváriakkal kapcsolatos hír, hogy a korábban kiálh'tott Szőke Balázs és Kiss Kornél fe­gyelmi tárgyalása február 13- án, hétfőn lesz a szövetségben. Addig mindenképpen pályára léphetnek, csakúgy, mint a pé­csi Jara Rubin Doyne. ■ Kim Z. Remek találatokkal simán nyert a Siófok ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS: FGSZ SIÓFOK-SZIGETSZENTMIK- LÓSI TK-ERIMA 3-0 (2-0) Siófok, 50 néző. V.: Pankász. FGSZ SIÓFOK, I. FÉLIDŐ: MUinte - Mogyorósi, Lengyel, Fehér, Kiss Zs. - Haraszti, Egerszegi, Kanta Sz., Heffler - Melczer - Sowun- mi. ü. félidő: Heinrich - Mogyo­rósi (Horváth A.), Lengyel, Nyá­ri, Fejes - Haraszti (Horváth B.), Kecskés, Huszák, Heffler - Nagy I. - Simon. gólszerzők: Sowunmi, Kanta Sz., Huszák.- Több dologgal is elégedett voltam, a helyzetkihasználásban is előre léptünk - értékelt Hor­váth Károly ügyvezető-edző. A szakvezető szerint a térdsérülé­séből felépülő Éles is rövidesen csatlakozik csapatához. ■ Z. K. HIRDETÉS i# c lPP^=s( Kaposvár, ___ _ ________ _ l. —.m sr fő u. 12. ITT A MEGOLDÁSI Pénznem 1 egységre Vétel Eladás -------------------------------------------------------------------------------­EUR 287.00 293,49 1 000 000 Ft 3 335 Ft/hó-tól USD 216,00 221 99 3 000 000 Ft IO OOO Ft/hó-tól ° érvényben: fS a’’ K) OOO OOO Ft « »5 Ft/h6-tOl Kozüieteket is kiszolgálunk! Tájékoztatás kizárólag időpont-egyeztetés alapján. Telefon: 82/312-951 | I | li I I ■ I II | I I I IMI ■ u , i | i| MIIII1 Nyitva minden na* 8-21 óráig I Kaposvár Honvéd u. 4. Tol.: 70/541-29-87 é» 30/668-28-44 Nyitva: 9-17. j BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS ____________________________________________ A plafon is lehet biztosíték AHOGY SEJTENI LEHETETT „ki­verte a biztosítékot” az egyik honi bulvárlap össze­állítása, amely a magyar NB I-es labdarúgók fizetését kö­zölte klubokra bontva tól-ig határokkal. A lap szerint a leggazdagabbnak tartott Vi­deotonnál a havi másfél mü- Uó forint a leggyengébb apanázs, míg a két somogyi egyesület a sor végén talál­ható néhány százezres át­laggal. A LABDAJÁTÉK sportokban az élvonalban szereplő prolik fizetése mindig is tabuté­mának számított Magyaror­szágon. Csupán becslésekre lehet hagyatkozni, miután sehol nem derül ki világo­san, hogy mennyit is költe­nek ténylegesen a játékosok bérezésére. Eltérő a kép amiatt is, mivel - bár erre a jog is kötelezné a klubokat - több helyen még mindig másként dotálják a sportoló­kat. A többnyire minimál­bérre bejelentett alapfizetés meüett az úgynevezett arcu­lat átviteü szerződés nyo­mán számlára is vesznek fel bér jeüegű juttatást. A labdarúgó klubok többsége ugyan már átállt a törvé­nyes EKHO-s fizetésre, amely jóval átláthatóbb vi­szonyokat teremt és a spor­tolót is védi, ám más terüle­ten ez még nem általános. A TALÁLGATÁSOKNAK és men­demondáknak a lehető leg­egyszerűbben véget lehetne vetni. A fizetési sapka köve­telményét már régen kita­lálták a tengeren túü vezető sportágak irányítói. A szer­ződések nyüvánosak, miu­tán van egy plafon, melyet egyik klub sem léphet túl a játékosok összfizetése kap­csán. Ehhez jön még a szi­gorú igazolási szabályzat, amivel együtt a lehető legki­sebbre próbálják csökkente­ni azt, hogy aránytalanul nagy különbségek adódja­nak az azonos ligában sze­replő csapatok között. ott, ahol nem csak néhány embernek üzlet a sport, tudják, hogy a szurkoló nem kíváncsi előre lefutott macska-egér harcra. Sokkal inkább érdekű a közel egyenlő erők, izgalmas, lát­ványos küzdelme. Magyarországon is inkább ebbe az irányba keüene el­mozdulni végre... FOTÓSTOP KFT. Kaposvár, Fő u. 16. Tel: 82/510403 mKm mKKm ■■ FUJI FOTÓCENTRUM, Kaposvár, Tesco, Tel: 82/222468 WWW.TOtOStOp.hu 8sma«BBi«iiiiffi»Miiii^^ HIRDETÉS HIRDETÉS a Somogyi Hírlap-ban Nemsokára itt a Valentin-nap, amikor virágot, édességet, ajándékot adunk annak, akit szeretünk. Elsősorban a szerelmesek ünnepének tartják ezt a napot, de sokan köszöntik barátjukat is. Itt a lehetőség, hogy szerelmes és baráti üzeneteivel örvendeztesse meg kedvesét, ismerősét. Adja fel üzenetét keretes formában a Somogyi Hírlap február 14-én megjelenő Valentin-napi köszöntések csokrába. Hirdetését már 3.000 Ft+ÁFA áron feladhatja a megyében - -A-Sk, - 78 településen, továbbiakról érdeklődjön a 82/528-113-as E-mail.: aliz.zaborszky@axelspringer.hu HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 A KÉZ Jókai II. sz.'bérlet, 19.00 A KÉZ Madách bérlet, 19.30 SZINYOR BÉLA Stúdió elolvasószínházi előadás *280253* www.csiky.hi :

Next

/
Oldalképek
Tartalom