Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-09 / 34. szám
2012. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Négy év felkészülés mehet pocsékba diákok a felvételiről „Fel sem fogták, emberek életéről, egzisztenciájáról van szó” A felvételi előtt álló kaposvári diákok szerint botrányos, hogy a kormányzat néhány héttel a jelentkezési határidő előtt módosította a felsőoktatási felvételi keretszámokat. Vas András- Azt hittem megőrülök - idézte fel január ötödiké estéjét egy az idén érettségiző kaposvári köz- gazdasági szakközépiskolás. - nem akartam elhinni, hogy ezt meg lehet csinálni. Három éve tudom, hová akarok jelentkezni, erre egy tollvonással át akarják ír- _ ni az álmaimat. | Hoffmann Rózsa oktatási ál- | lamtitkár az esztendő első csü- 5 törtökén jelentette be: a kor- £ mány elfogadta az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat. Kiderült, jelentősen, nagyjából 40 százalékkal csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, nagyjából 34 ezer hallgató számíthat teljes tandíjmentességre, míg körülbelül 15,5 ezer diák képzési költségeinek felét vállalja magára az állam. Az államtitkár hozzátette, a teljes mértékben államilag finanszírozott helyek jelentős részét a műszaki, a természettudományi és az informatikai szakokon képzeli el a kormányzat. A továbbtanulni vágyók maradéka- többsége - viszont kénytelen lesz fizetni felsőfokú tanulmányaiért, számukra indítják el a Diákhitéi Il-t, mely állami kamatgaranciával fedezi az érintettek tanulmányait. Az államilag finanszírozott helyek csökkenésénél is nagyobb felháborodást és értetlenséget váltottak ki az egyes szakokra meghatározott keretszámok. Jelentősen csökkent a humán szakokra díjmentesen felvehető hallgatók száma, ám a legnagyobb megdöbbenést a gazdaságtudományi és a jogi karokra állami képzésben felveheA HALLGATÓI HÁLÓZAT február 15-re tüntetést szervez a felvételi keretszámok csökkentése és a kormány felsőoktatási tervei, többek között a diplomások röghözkötése - a hallgatóknak szerződést kell aláírniuk tanulmányaik megkezdése előtt, melyben vállalják, végzés után bizonyos ideig idehaza maradnak, ellenkező esetben tő kétszázötvenes, illetve százas létszám okozta - előbbi a tavalyi, teljesen betöltött létszámkeret 5,1, utóbbi 12,5 százaléka...- Nem tudom, mi lesz velem - mondta Horváth Dóra, a kaposvári közgazdasági szakközépiskola 12. osztályosa. - Veszprémvissza kell fizetniük tanulmányaik költségét - ellen. A tüntetők a tervek szerint végigjárják azokat az egyetemeket, ahová „nagy valószínűséggel már nem fognak bekerülni”. AZ ÁLTALUNK MEGKÉRDEZETT kaposvári felvételizők szinte egyhangúlag közölték: ha Budapesten élnének, részt vennének a demonstráción. be szeretnék felvételizni német szakra, de az új keretszámokkal alig maradt esélyem költségtérítés nélkül továbbtanulni. Teljes a bizonytalanság az osztályban, sokan, akik eddig felvételizni akartak, inkább továbbmennek még két évet, hátha sikerül nekik valami megoldást találniuk, vagy megváltoztatják a mostani törvényt, de legalábbis a keretszámokat. Az iskolából értelemszerűen többen akartak gazdasági szakokon továbbtanulni, ám mostantól nagyjából nulla százalék az esélyük. Egy évvel felette járó társa szerint sokkal kisebb lenne a felháborodás, ha egy évvel ezelőtt megtudták volna, mi vár rájuk.- Akkor úgy készül az ember - jegyezte meg tárgyilagosan a 13-as lány, aki az idén megalakult Közszolgálati Egyetem igazgatásszervezés szakán képzeli el jövőjét. - Ha már tavaly tudjuk a feltételeket, lenyeljük a békát. Vagy ha nem volt rá idő, akkor most csak a jövőre felvételizők sorsáról döntöttek volna. Második helyen a germanisztikát akartam megjelölni, de lényegesen csökken a felvehetőek száma. A költségtérítést pedig sokan, kapjanak bármilyen diákhitelt, nem tudják vállalni. És úgy kezdje az ember az életét, hogy eladósodott jó néhány mii* GYORSSZAVAZAS m Ön szerint jobb lesz a felső- oktatásunk? Szavazzon hírportálunkon . / ma 16 óráig: S0NUNE.hu A szavazás eredményét pénteki számunkban közöljük. Az egyetemek előtt tüntetnek a diákok lió erejéig? Szerintem a minisztériumban fel sem fogták, hogy emberek életéről, egzisztenciájáról van szó. Egy épülettel arrébb, a Táncsics Gimnáziumban is hasonlóképpen gondolkodnak a felvételi előtt állók. - Jól kifogtam - jegyezte meg kesernyésen Zsizsik Xénia. - A Pannon Egyetem gazdasági szakára felvételizek, mondhatni esélytelenül, hogy ne kelljen fizetnem. Ha maradtak volna a tavalyi keretszámok, szinte biztosan bekerültem volna államilag finanszírozott képzésre. Január elején kénytelen voltam mindent újragondolni, s azért is Veszprémbe adom be a papírjaimat, mert ott 150 ezer forint egy félév, másutt drágább. Fogéi Annának mindenképpen jóval mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, ha nem sikerül elcsípnie a Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervezés szakának két államilag finanszírozott helyének egyikét.- Nyolcszázezer forint egy félév - mondta lemondóan a tán- csicsos lány -, így vélhetően marad a rajz szak, mondjuk földrajzzal párosítva. Esetleg még a meteorológia vonzana, de oda is lehetetlenség lesz bekerülni. Az intézményi sorrend eldöntésére még bő két hete maradt, ugyanis a minisztérium - többek között azután, hogy Szabó Máté ombudsman, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának vezetője is jelezte, szerinte sérülnek a felvételizők jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket -, kilenc nappal, február 24- ig meghosszabbította a jelentkezési határidőt. Bőgőtemetés takarékon roma hagyomány Útját állta a hó a meghívottaknak Hó állta útjukat azoknak a romáknak, akik Lakócsa, Darány, Barcs és Vízvár településekről a csurgói Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat által szervezett bőgőtemetésre igyekeztek volna. Kalányos István elmondta: ló éve játsza a papot a rendezvényen, de ezúttal nem tudott menni, ahogy a többiek sem. A szertartásnak a muzsikus cigányok körében évszázados hagyománya van. Somogybán a Babócsa környékén fellelhető bőgőtemetéshez kapcsolódó szokásokat Kalányos István dolgozta fel, s ez alapján írt forgatókönyvet. A környéken egyedül Csurgón őrzik a hagyományt. Kiss Tiborné, a csurgói CKÖ vezetőjétől megtudtuk: a bőgőt azért eltemették, vannak férfiak, akik ismerik a szöveget. A bállal egybekötött mulatságra azonban csak kevesen tudtak eljönni a mostoha időjárás miatt. ■ Varga A. Bőgőtemetés. A muzsikus cigányok körében évszázados hagyománya volt a bőgő eltemetésének: ezt a vidám szokást elevenítették fel néhány éve Somogybán is a dél-somogyi romák, s néhol a mai napig gyakorolják Szalagavatók a marcali középiskolákban Táncbemutató, bécsi keringő, szalagok. A somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola bálteremmé alakított sportcsarnokában csaknem kilencven végzős diáknak kötötték fel a szalagokat. A Marcali Szakiskola pedig mintegy ötven diákját búcsúztatta. ■ V. E. Magányos macska. A legfontosabb magyarországi bábosműhelyek egyike, a Tintaló Társulás volt a kaposvári BábSzínTér vendége: az előadók Kipling A magányosan sétáló macska című meséjét bábozták el Elítélték a somi körzeti megbízottat, ennek ellenére tovább szolgálhat (Folytatás az 1. oldalról)- Ideges voltam, átvágták beteg édesanyámat a tűzifával - mondta a harmadrendű vádlott -, ezért hívtam fel a körzeti megbízottat. Aki meg is ígérte az ötvenéves somi asszonynak, hogy a bemondott rendszám alapján utánanéz a kocsi tulajdonosának. Két másik esetben is tett hasonló ígéretet, s a különböző nyilvántartási rendszerekből - egy kollégája kódjával belépve - le is kérte az ismerősei által kívánt adatokat. Emiatt emelt vádat ellene a nyomozó ügyészség: hivatali visszaéléssel vádolták meg a törzszászlós körzeti megbízottat, ismerőseit pedig felbujtással.- Egy rendőr nem végezhet kutatást az országos rendszerekben? - tette fel a kérdést a védő. - Persze egyszerűbb lenne a helyzet, ha utána dokumentálta volna az eseteket, ám így is csak fegyelmi vétséget követett el. Az ügyész szerint a körzeti megbízott lehallgatott telefonbeszélgetései bizonyították, nem is akarta betartani a hivatalos utat. Hiteltelennek tartotta a vádlottak védekezését is a nyilvántartásokkal kapcsolatban, úgy vélte, egy polgárőr egyesület vezetőjének, illetve egy lőtér üzemeltetőjének tisztában kellett lennie a gyakorlattal. Ezek alapján mindhárom vádlottra felfüggesztett börtön- büntetést kért. A bíró az ítélet indoklásában elmondta, a rendőrnek mindenképpen dokumentálnia kellett volna az eseteket. Emellett jogtalan előnye ugyan senkinek sem keletkezett, hátránya viszont igen: sérültek a jogai, akiknek lekérte adatait. A bíró mindhárom vádlott esetében megadta az előzetes mentesítést, vagyis büntetlen előéletűnek minősülnek, így a rendőr - ha felettesei is úgy akarják - tovább szolgálhat. A másod- és a harmadrendű vádlottak felmentésért fellebbeztek, esetükben az ügyész súlyosbítást kért. A vádhatóság a rendőr büntetését tudomásul vette - a körzeti megbízott és védője három nap gondolkodást kért. ■ Vas A.