Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-07 / 32. szám

2012. FEBRUÁR 7, KEDD MEGYETKORKÉP 5 NMNWMMNMNMMRNNNNMMMMMMMWM^ hó alatt somogy Elakadtak a járművek, estek-keltek a járókelők, meghibásodtak az autóbuszok, rendkívüli szünetet rendeltek el több iskolában. Egyedül a gyerekek örültek a sok hónak KÜZDELEM A HÓVAL ÉS A FAGGYAL (Folytatás az 1. oldalról) Minél kijjebb érünk a városból, annál jobban járható a 67-es főút - konstatál­juk meglepetten, Somogyaszaló után szinte már-már az aszfalton szalad a ko­csi. Felsőmocsolád felé fordulva aztán előkerül közlekedésre szakosodott kollé­gánk kedvence, az alattomos jégborda, csúszkál az autó, megérünk a két sejtett padka között maradni. - Most még iste­nes a helyzet - ereszti le a talicska szar­vát Nagy Lászlóné, aki éppen tűzifa-után­pótlásért merészkedett ki kertjéből. - Szombaton megállt itt az élet, el sem mertem indulni a boltba, megvártuk a kenyereskocsit, az valahogy beevickélt. Ha így esik továbbra is - pillant fel az ég­re -, délutánra megint behavazódunk. Ami azt jelenti, Ecsenybe ismét nem jut el a busz. Az elágazó utáni emelkedőn már hétfőn délelőtt is küszködik a kocsi, ráadásul a kanyarban két kamion is fel­tűnik. Hogy elférjenek, lehúzódunk a harminc centis hóba, az újraindulással még a ralivilágbajnok Sebasüen Loeb is megszenvedne, nemhogy a fotós-sofőr... Az igazi megpróbáltatások azonban csak a Mihály-major után következnek, a szakadó hó hamar elrejti a korábban ki­autózott nyomot, így újratörjük az utat a falu felé. - Nem olyan vészes a helyzet - magyarázza Katalin, a boltosnő, aki sze­rint túldimenzionálja a sajtó az e­csenyiek megpróbáltatásait - Szomba­ton tényleg kimaradt a négyórás busz - szól közbe Finta László s a kenye­reskocsi is csak Mocsoládig jutott, de a falugondnok kiment az áruért A boltosnő szerint, ha ügyes a buszso­főr, nem okoz neki gondot az emelkedő. - Ilyen időben inkább maradjon otthon mindenki - vonja le a konklúziót.- Nekünk behavaztak! - látja valami­vel reálisabban a helyzetet egy a bicikli­jét hazafelé toló férfi. - Ha még esik húsz centi hó, nem tudjuk, mi lesz.- Menjenek, mert itt ragadnak! - szól egy szánkót húzó asszony is, s megfogad­juk tanácsát, visszaindulunk a mindin­kább behavazott úton. Decens hófúvás­ban érkezünk meg a 67-es út túlsó felén fekvő Polányba, mire megkérdeznénk, bejön-e a busz ilyen havas úton, már fel is tűnik a zöld Volán-járat.- Nálunk soha sincsen ilyen gond - ál­lítja egy közmunkás -, a polgármester a traktorjaival mindig eltakarítja a havat az utakról, mi pedig kiásunk minden be­járatot. Sőt, ha nagy a hó, felsózzuk az egész bekötőutat. Szombaton is kimen­tünk, s ma is sózunk. A buszsofőr szerint egyelőre nem kell indulniuk, simán behozta a járatot. A polányihoz hasonlóan Somodorban is a közmunkások szorgoskodnak a fa­luból Antalmajor felé vezető úton. Amerre egy olvasónk javaslata alapján jutunk el. A betelefonáló szerint ugyan­is másutt nem fordulhatna elő, hogy az utat gépek helyett emberekkel takarít- tatják le, akiknek ráadásul melegedőhe­lyet és forró teát sem biztosítanak, s ebédjüket sem költhették el. A hölgy fél tizenegykor telefonált, mi harangszóra érünk Somodorba, s senkit sem talá­lunk az antalmajori úton. Melyet úgy szűk száz méter hosszan tisztítottak meg a hótól, utána azonban tizenöt­húsz centis hóban törünk utat magunk­nak Somogyaszaló felé. A 67-es ezek után maga a felüdülés - egészen Ka­posvárig. A várostábla után viszont szinte visszasírjuk a felsőmocsoládi be­kötőt... ■ Vas András Zártkertbe csak hívásra! Nem bírták a hideget az autóbuszok, késtek a vonatok, nagyüzem a tűzoltóknál és a mentőknél Csúsztak a járatok rendkívüli esemény eddig nem történt Kaposváron. Tóth István alpolgármester fogalmazott így a hóeltakarítás kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Eddig húsz köbméter sót és érdesítő anyagot szórtak ki az utakra, amelyek éppen azért hóká­sásak, mert ha letolnák a ha­vat, a hóval együtt a síkosság­mentesítő is eltűnne az utakról. Szombaton éjszaka 40 gép dol­gozott a városban. A parkolók jó részét kiszabadították a hótaka­ró alól, ám havat egyelőre nem szállítanak el a városból. A zárt­kertekben nem végez hóeltakarí­tást a város; ha valaki bajban van, nem tud kijönni lakóhelyé­ről, jelezze a 82/526043-as tele­fonszámon. Tegye ezt akkor is, ha valamelyik szakaszon túl ne­héz közlekedni. M. K. (Folytatás az 1. oldalról) jellemezőén a vidéki telephelyes és hétvé­gén nem közlekedő 10 évnél idősebb autő buszok esetében fordult elő meghibásodás. Gál Zoltán vezérigazgató közölte: egyebek mellett a levegő-, illetve az üzemanyagrend­szer dugulása okozta a bajt, máskor az ak­kumulátor meghibásodása idézte elő a mű­szaki problémát. A hajnali és a reggeli órákban több járat kimaradt: így a Kapos- vár-Bőszénfa, Kaposvár-Zimány, Kapos- vár-Balatonboglár, Kaposvár-Kaposmérő, Kaposvár-Kadarkút szakaszon valamint a Lengyeltóti és Csurgó környéki vonalakon. Az utasok a későbbi időpontban közlekedő autóbuszjáratokat tudták igénybe venni, amelyek 60-90 perccel később közlekedtek. hosszabb menetidővel és jelentős késéssel közlekedtek a vonatok hétfőn több vonalon - közölte a MÁ V Zrí Többek közt a Buda- pest-Székesfehérvár vonalon a hajnali sze­relvényfordulók miatt a vonatok átlag 25-30 percet késtek Napközben a déli megyékben újra kezdődött a havazás. A leesett hó mennyisége kora délelőtt még nem okozott komoly fennakadásokat a vasúton.- JELENLEG MINDEN ÚT JÁRHATÓ - Számolt be érdeklődésünkre Egyed Milán, a Magyar Közút kaposvári ügyeletese. Hozzátette: az üzemmérnökségeken - a kaposvárin, a nagyatádin, a marcalin és a szántódin - mindenhol dolgoznak a munkatársai. Nap­közben 20 gépet állítottak üzembe. KRITIKUS ÚTSZAKASZRÓL nem kaptak bejelen­tést, viszont a 66-os és a 67-es úton - Sán- tos-Gödre, illetve Kaposvár-Bőszénfa von­záskörzetében - sok volt a panasz. HATALMAS HÓHEGYEK TORNYOSULTAK a ka­posvári Árpád úti csomópont közelében. Két erőgépet irányítottak a helyszínre; a duó pil­lanatok alatt járhatóvá tette a járdát és a buszmegálló környékét A KVG Zrt gépei és szakemberei egész hétvégén dolgoztak. Szé­ki Éva sajtószóvivő közölte: Kaposváron je­lenleg minden út járható és megközelíthető. A tömegközlekedési útvonalakat és a prob­lémás helyeket naponta többször is végig járják. Járőrszolgálatot tartanak, folyamato­san járják a gépek a várost.- A HELYI TÖMEGKÖZLEKEDÉSBEN 7 óra 20 per­cig nem volt fennakadás, a járatok ponto san közlekedtek - részletezte. - Az Anna ut­cában és a Hősök templománál azonban ekkor személygépkocsik akadályozták a for­galmat, ezért a járatok 15- 20 percet késtek. A rend nyolc óra után ismét helyreállt. Az autóbusz felszállóhelyeket folyamatosan tisztítják és síkosságmentesítik A gyakori időjárás-változás lecsapódik a somogyi mentők forgalmán is. Németh Gé­za, OMSZ kaposvári bázisvezetője közölte: számos olyan beteget vittek kórházba, akik végtagsérülést, törést szenvedtek NAGYÜZEM VOLT HÉTFŐN a tűzoltóknál ÍS. So mogytamócánál egy zöldséget szállító jár­mű csúszott az árokba, Kaposváron egy ka­mion állt keresztbe, s Marcalinál is segítet­tek a tűzoltók HARSÁNY! MIKLÓS siófok környékén a meghibá­sodások miatt járatokat von­tak össze, ezért e térségben az autóbuszjáratok húsz-harminc perc késéssel közlekedtek - tá­jékoztatott a Kapós Volán Zrt. Nagyatád térségében a reggeli órákban kimaradt a Nagya­tád- Barcs, Rinyaszentki- rály-Nagyatád-Böhönye-Nagy kanizsa, s a Háromfa-Babó- csa-Nagyatád járat. A többi au­tóbuszjárat mintegy 20-25 per­ces késéssel közlekedett. Barcs és Marcali térségében a hideg miatt autóbuszjárat nem ma­radt ki. EZEKBEN A TÉRSÉGEKBEN ÍS jel­lemző volt, hogy a menetrend szerinti járatok 15-40 perces kő séssel közlekedtek. A menet­rend szerinti közlekedés délelőtt 11 órám állt helyre. H. M. Rendkívüli szünetet rendeltek el több falusi kisiskolában és Nagyatádon; az időjárás határozza meg a következő napok órarendjét megyeszerte Volt olyan kisgyerek, aki kutyaszánnal érkezett Iskolába Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról)- HÉTFŐRE VIRRADÓAN Csököty volt az ország egyik leghidegebb pontja. A kialakult fagyzugban több mint mínusz 17 fokot mér­tünk - mondta Bognár Zsolt - A gyerekek egy része a környező településekről - Jákó, Gige, Rinyakovácsi - jár hozzánk is­kolába. Gázzal fűtünk, ami hor­ribilis összegeket emészt fel. Egy­részt a takarékosság vezérel minket a döntésünkben, más­részt a gyerekek, a 170 iskolás és a több mint hatvan óvodás biztonsága. Az iskola igazgatója * egy tanévben öt nap rendkívüli szünetet adhat. Ha magasabb az elmamdt órák száma, akkor azt szombatonként pótolják, vagy júniusban pár nappal to­vább járnak iskolába. KAPOSFŐN EGYELŐRE csak felme­rült a rendkívüli szünet gondo­lata, főként mert a diákok 60 százaléka, több mint százhar­minc gyerek vidékről jár be.- ha a legkisebb mértékben is bizonytalanná válik a közleke­dés rendkívüli szünetet rende­lünk el - mondta Sztányi Tibor polgármester. - Nem vállalhat­juk annak a felelősségét, hogy reggel még bejön a gyerek az is­kolába, aztán este nem tud ha­zamenni. Fűteni mindenhogyan £ kell, legfeljebb a 22 fok helyett | csak 15 Celsius fokm melegítjük g fel az épületet. Pillanatnyilag % úgy tűnik, hogy kedd és szerda 1 lesz szünet, de az esetleges válto­zásról mindenkit időben értesí­tünk. Narancssárga riasztás van érvényben, a helyzet óráról, órára változik. A településün­kön minden út, még a belső ré­szeken és a külterületen is leta­karított és autóval is járható. Bármi történik is, a konyhánk változatlanul működik, a szoci­ális étkeztetést is innen látjuk eL Senki nem marad főtt étel nél­kül a fagyszünet miatt. prukner Gábor Kaposmérő pol­gármestere szerint iskolájukban hétfőn még nem volt indokolt a fagyszünet.- A tanulóink nyolcvan százalé­ka helybeli - mondta a polgár- mester. - A legtávolabbról Jákóból jönnek gyerekek, de ők vonattal, ami rossz időben is biztonságos közlekedést jelent. Egyelőre nem annyira veszélyes a helyzet, hogy elrendeljük a szünetet. Mindenesetre kiépítet­tük a riadóláncot, hogy szükség esetén időben tudjuk a szülőket értesíteni. az igau iskolából hétfőn mint­egy negyven diák és több peda­gógus is hiányzott. Ezért döntöt­tek a szünet mellett.- a gyerekek biztonsága érde­kében rendeltük el a szünetet - mondta Gellért Attila alpolgár­mester. - Hétfőn már korábban hazamehettek. Akik nem tudják megoldani a gyermekük elhelye­zését, azoknak ügyeletet tartunk az iskolában és az óvodában is, csak tanítás nem lesz. A kaposvári általános iskolák­ban zökkenőmentes a tanítás. Szabó Zoltánná Kudomrák Zsu­zsanna igazgató elmondta: hét­főn minden kaposvári iskolá­ban működött a fűtés, és sehol sem volt az átlagosnál nagyobb számú hiányzás, -az időjárás függvényében fogunk dönteni - mondta.- a duráczky EGYM1 és a Neve­lési Tanácsadó nagyatádi tagin­tézményében február 7-10 kö­zött tanítási szünetet rendeltek eL F. SZARKA ÁGNES

Next

/
Oldalképek
Tartalom