Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-05 / 4. szám
14 KÖRKÉP 2012. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK Láthatatlan helyi televízió: kikerült az alapcsomagból a marcali adó A Magyar Telekom kivette a marcali helyi televízió műsorát az alapcsomagból és egy másik j sávba helyezte át. A műsorkészítő elmondása szerint előzetes értesítés nélkül került új helyre egyik napról a másikra a helyi közszolgálati adó. Virág János, a Tavi Televízió főszerkesztője azt nehezményezte, hogy a kábeltelevízió nézőinek zöme az alap, azaz a Startcsomag előfizetője, de a változtatás után csak azok láthatják a helyi tévé műsorát, | akik a középkategóriás csomagot választották. Ráadásul még közülük sem mindenki, mert olyan sávban sugározzák az adásukat, amelyet a régi típusú | készülékkel rendelkezők nem is tudnak fogni.- Ha legalább egy levelet küldtek volna, mondjuk december elején, akkor lett volna átfutási időnk az intézkedésre. A két ünnep között véletlenül tudtam meg, hogy január 2-ától új variáció lesz a kiosztásban - tette hozzá Virág János. - Nézői visszajelzésekből arról is informálódtam, hogy ők sem kaptak semmilyen értesítést a változásról. Január 2-ától a sötét képér- | nyővel szembesültek a helyi televízió adása helyett. Három szerződés van a háttérben: a Telekom és a helyi televízió között, a Telekom és a város között, valamint a város és a helyi televízió között. Számomra úgy tűnik, mindezeket figyelmen kívül hagyva rúgta fel a szerződéseket a Telekom. A főszerkesztő azt is elmondta: az új médiatörvény szerint, s közmű- sor-szolgáltató joguk alapján is a helyi televíziónak ott kellene lennie az alapcsomagban. Az önkormányzattal együtt fordultak a Magyar Telekom vezetéséhez, hogy állítsa vissza az eredeti állapotot. ■ Vigmond Erika Megállapodás az egyeztetésről sütő László marcali polgár- mester elmondta: az önkormányzat mikor annak idején még a Magyar Telekom jogelődjének, a T-Kábelnek eladta az analóg kábelrendszert, kötöttek egy olyan megállapodást, ami szerint egyeztetni kell az önkormányzattal a csatornakiosztás változtatásait. - Nem értek egyet az áthelyezéssel. A város életéről híreket sugárzó csatornának a legolcsóbb csomagban kell lennie, hogy minél több em- \ berhez eljussanak az információk. Levelünkben azonnali intézkedést kértünk a Telekomtól. Még várunk a válaszra - zárta a városvezető. Válaszra várva. Kivették a helyi tévé műsorát az alapcsomagból Betlehem még február elejéig vörsi csoda Több mint negyvenezren látták eddig a híres bibliai életképet Advent első vasárnapjától hétközben, naponta úgy nyolcszáz-ezer ember kereste fel Vörsön az Euró- pa-hírű Betlehemet. Vigmond Erika Vasárnaponként, amikor szentmisékkel, koncertekkel, bábtáncoltató beüehemezéssel egészítették ki a látnivalót, háromezres látogatólétszámot is elérték. Az ünnepi hangulat még tart Vörsön és az érkezőknél is: még nem telik el úgy nap, hogy ne jönnének érdeklődők a Kis-Balaton fővárosába. Jézus születésének jelenete, a hagyományok szerint február elejéig látogatható. Akkor bontják le Futó Péter és segítői Európa legnagyobb templomon belül épített betlehemét. - Teljesen pontos adatunk nincs, de eddig a becslések szerint több mint negyvenezren biztosan megnézték az ötven négyzetméteren épült bibliai jelenetet - összegezte az építő Futó Péter. Még hetekig tart az ünnepi hangulat Vörsön. Február elejéig látogatható a híres, Európa templomon belül épített legnagyobb betleheme Vörs karácsonyi meglepetése több mint 60 éve mindig felépül a templomban. Növelni már nem tudják, mert nincs rá hely, de mindig kitalálnak valami újat. Most Futó Péter festményeit bemutató galéria-megnyitó vezette fel a bedehem köré épülő adventi programokat. Amíg igény van rá, addig nyitva tart a templom. Később kérésre nyitják ki a templomkapukat. Közösséget formáló, „gyümölcsöket érlelő" ünnepek a gyülekezetekben - Régiós életfákat ültettek a hívek lelkészükkel MINDENKI FELÉ NYITOTT SZÍV, gondokat hordozó törődés, Isten szeretetének kiábrázolása - ezek jellemezték a kiliti, ságvári és nyimi református egyház életét Az isteni kegyelem gazdagságának sokszínűségét érzékelhették a hívek az elmúlt esztendőben. Az összetartozás kifejezésének kiemelkedő alkalmai voltak az ökumenikus imaheti istentiszteletek. Akárcsak a református templomkertekben elültetett régiós életfák.- ÁRADJON ki RÁNK is Isten új életet adó, új életre támasztó, új tavaszt hozó Szentlelke. Teremtői munkájának egy kicsit mi, ültetők is részesei lehettünk - mondja Bozsoki-Sólyom János prédikátor, miközben újra átéli a hozzátartozó közösségek ünnepi eseményeit. A nyimi leányegyház a tavasszal egész napos rendezvénysorozattal készült: melynek keretében leplezték le a genfi reformátort, Kálvin Jánost ábrázoló emléktáblát a szent hajlék homlokzatán. Balogh Dávid a bala- tonkiliti egyházközség teológiai hallgatója húsvétkor a Gondviselés Háza idősek otthonában prédikált és szolgáltatta ki az úri szent vacsorát. A ságvári teljesítménytúrán testüket edzették az indulók, míg a kintiek a ságváriakkal közösen egy nagyobb útra keltek, hogy körülnézzenek Balaton-felvidé- ken. Az ősszel már hagyományosan mindhárom templomban volt hálaadás a betakarításért, amelynek jó gyümölcseit azok észlelhették, akiknek eljuttatták az Úr asztalára tett földi javakat. Teremtésvédelmi hetet tartottak Kilitiben és Ságváron, ugyancsak e helyeken rendezték meg a gyerekek karácsonyát. gamos a. Reformáció. Emléktáblát avattak Nyimben Kálvinnak HIRDETÉS______________________________________________________ _________________• A D eichmann Cipőkereskedelmi kft Üzletvezetőt J03k keres Siófokon nyíló üzletébe .fr 1 Intenzív képzés után átveszi az üzletünk vezetését. ' * Feladatkör: SK' • forgalmi és személyzeti felelősség J • az összes vállalati irányelv optimális jCgk megvalósulásénak biztosítása WVA • aktív értékesítés az üzlet személyzetének tagjaként • munkatársak vezetése és motiválása • az adminisztráció és a szervezési feladatok elvégzése az üzletben Az ideális jelölt: §m- ■ • a kiskereskedelemben vezetői tapasztalatot szerzett í nffcdjjmEj • vevőorientált • terhelhető, rugalmas • nagy felelősségtudatú jjjM|: lj|jjj Amit kínálunk: • alapos és átfogó képzés • biztos munkahely egy nemzetközi cégnél • változatos munkakör ..............................................................í .......M É Ön életrajzát 2012.01 13 -íg az alább: címre várjuk Deichmann Clpökereskedelmi Kit., Máíhé Katalin részére 1106 Budapest Örs vezér tere 25/B/lli, Jelige: „Siófok üzletvezető' email: karrier_hu@deichmann.com & .iátsH5 sorszám Kérdés 1 x 2 12. Hol rendezik a 2012-es Kaposvár Város Bálját? Ágéra Városháza Kedves Olvasó! 2012. január 7-ig mindennap felteszünk Önnek egy kérdést. Akkor tud helyes választ adni, ha elolvassa a Somogyi Hírlapban megjelent cikkeket. Az egyikben szerepel a megfejtés, ezt válassza ki az általunk megadott három lehetőség közül. A kitöltött totószelvényt a játék végén 2012. január 13-ig küldje be szerkesztőségünk címére: 7401 Kaposvár, Pf.: 31. A borítékra írják rá: Ünnepi TOTÓ. A helyes megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. A födíj egy wellness hétvége a Kehida Termál Hertelendy Ház****-ban. Az értékadó hírforrás SOII10gyÍ Hírlap Ezen a felületen Ö11 is köszöntheti szeretteit! Bizl os örüh§^^^ Ma ünnepli ""x 55* házassági f /f ~ évfordulóját Ajk JFm Kaposváron GYERÁK FERENC és CSENTER1CZ MARGIT Köszönti Őket: fia. lánya, jnenye, unokái és dédunokája^ \ \ i d : =: d ti I N Ma ünnepli 30. születésnapját FODOR-VARGA PETRA Sok szeretettel köszönti: férje Szabolcs