Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-26 / 22. szám

2012. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK 15 SAJTÓ ÉS TANULÁS Sötét téli éjjelen született e gondolat. Ezeket a soro­kat nem ihlette semmi egyéb, csak az, hogy kör­benéztem az íróasztalo­mon. Kezembe vettem a legegyszerűbb kis tárgyat, amit találtam. Ez épp egy ceruza volt. Elkezd­tem kicsit más szemmel nézni, arra a ceruzára. Egy hat oldalára faragott fadarab. Aminek alja he­gyes, és a milliméter átmérőjű lyukból, egy szénrudacska áll ki. írni, rajzolni és még mi mindent lehet ezzel a kis fadarabbal csi­nálni... A vége hegyes, maga a ce­ruza pedig festett. Igen, ezt is mi, emberek csináltuk. Aztán sorba kapkodtam a tár­gyakat a kezembe, szintén úgy néztem rájuk, mint a védtelen kis ceruzára. Perceken belül, lel­kemben vihar tombolt. Nem ér­tettem, mit miért csinálunk. Ha­táridőnapló, lámpa, amin ha megnyomok egy gombot, akkor világít, s egyszer csak a szobám­ban fényár hömpölyög. Egy óra, egy mappa, egy tányér... és még hosszasan folytathatnám a sort. Ezt mind mi követtük el - de mi­ért?! Valóban kell ez nekünk? Sajnos a mai világban a tárgya­inkért esedezünk, azokat szeret­jük, nem pedig az igazi értéket. A környezetet, embertársainkat. Ide teremtettünk magunknak egy világot. Papírfecnikért utaz­hatunk a Holdra, de máig nem tudjuk, hogy Földünk északi fe­lén miért folyik ellentétesen a víz a lefolyóban, mint a délin. Ezek után elkezdtem nagyobb dolgokban gondolkodni. Kinéz­tem az ablakon, és mit látok? Ha­talmas nagy dobozokat, rohanó embereket, elvétve egy-egy fa, bokor. Dobozokban élünk, dobo­zokban járunk. Komolyan a hi­degrázás közepette azt kérdem magamtól: „Normálisak va­gyunk?” Nézz csak körbe Te is! ...Ugye, hogy undorító? Mégis ez kell nekünk. Hisszük rendület­lenül, hogy mindenek felett ál­lunk. Ekkor egy kisebb, elfojtott kacagás tört ki rajtam. Pedig ez nem vicc, ez a valóság. Éljük a kis nyomorék életünket ezen a nagy sárgolyón, s hasznosítjuk mindazt, amit őseink hagytak ránk. Csak épp arra nem gondo­lunk, hogy mindez véges. Kime­gyek az utcára, füstölő gyárak, pöfékelő, guruló dobozok egy­más hegyén-hátán. De ami a legbántóbb szá­momra, azt veszem észre, hogy az ember is kezdi elveszíteni az értékét. Könnyedén helyettesít­jük szeretteinket például egy for­más laptoppal, gondolván: az megad mindent ami kell. Szeret­ni, megbecsülni, tiszteim soha sem fog... Ezeket csak embertár­sainktól kaphatjuk meg. Csak állok a sivár utcákon, de sem­mi... egy fa, egy bokor, majd rá­jöttem, hogy ez sok... egy szál vi­rág, az sincs. Elpusztultak, el­pusztítottuk őket. Azt hisszük a nagy óriásokról, hogy oda ültet­jük, oda cipeljük őket, ahová csak akarjuk. Ott fúrunk-fara- gunk a hegyekből, ahol csak akarunk. Úgy szabdaljuk a fo- lyóinkat, akár egy darab sely­met. Csak azért, hogy legyen hely újabb dobozoknak. Csak- , hogy a dobozok csupán karton­dobozok, a természet viszont en­nél jóval több... Egy legyintés a részéről, és máris a porba hull minden. A föld emberré vált, az­zá tettük, s ahogyan azt egy „be­teg ember teszi, a Föld is igyek­szik megszabadulni a rákos da­ganattól”, tőlünk, emberektől. Ez neki csak percek kérdése lesz, s minden elveszik. Hiábavalók lesznek akkor a flancos gépeink, a robotjaink, s minden más általunk megte­remtett „csoda”. A Földünk él. Egy kicsit is megmozdul, nyúj­tózkodik, s milliók lelik halálu­kat. És mindezt csak magunk­nak köszönhetjük. Gyűjtögető, vadászó ősemberekből, idáig fa­jultunk... Azt csinálunk, amit csak akarunk. Ha mi ezt akar­juk, akkor csak így tovább! Előbb-utóbb úgyis vége lesz mindennek. Egy kis füst az uni­verzum ködében, és volt, nincs. A kérdés csak az: Mikor? Én saj­nos nem tudok erre mást mon­dani, csak, hogy megérdemel­nénk. Ha pedig ez egyszer bekö­vetkezik, mindenki őrjöngve fog rohangálni, fel s alá. Mérget ven­nék rá, hogy akkor is mindenki csak a sajátját próbálja majd menteni. Az utolsó pillanatok­ban is... Mert ezek vagyunk mi. Ezzé váltunk. Én pedig legszíve­sebben röhögve vetném magam a semmibe, és azt ordibálnám torkom szakadtából: „GRATU­LÁLOK! MEGCSINÁLTUK!” * HEGEDŰS MARTIN TOLDMVHJNKÁCSY GIMNÁZIUM Holt Költők Társasága: „Ó Kapitány! Kapitányom!” papírfecni a tankönyvből A film rendezője: Peter Weir, aki ifjú lelkeket lobbant lángra alkotásában Eszmék választása. A különc tanár ráébreszti diákjaikat a belső értékeikre A főbb szerepekben Robin Wil­liams (John Keaüng), Ethan Haw- ke (Todd Anderson), Róbert Sean Leonard (Neil Perry) látható. Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életre szóló szerel­met, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában ta­nyát ver a lázadás szelleme. Dráma a történetben: a törté­net drámai részét túlnyomórészt Todd Anderson szemszögéből követhetjük, aki érkezése után Neil Perry szobatársa lesz a Weltonban. Todd szégyenlős, megfélemlíti, hogy amit mond, az esetleg jelentéktelen vagy ér­telmetlen. Az különösen zavarja, hogy bátyja is ott végzett, még­pedig kiváló eredménnyel. Neil ezzel szemben sugárzik, tele van ambícióval, amivel kiváltja apja haragját. Perry apja min­den apró részletet parancsba ad fiának, az iskolán kívüli tevé­kenységektől kezdve a jövőjét il­lető tervekig. Neil minden tárgy­ból kitűnően teljesít, de rájön, valódi szenvedélye, hogy színész akar lenni. Elvállalja Puck szere­pét a Szentivánéji álom helyi elő­adásában, miután ezt apja meg­tudja és követeli tőle, hogy hagy­ja abba a színjátszást, félretájé­koztatja és hazugságokba bo­nyolódik Mr. Keatinggel szem­ben is. Ezt a sikeres előadás után sem tudja megoldani, és öngyil­kosságba menekül. Mr. és Mrs. Perry átfogó nyo­mozást követel haláláért, a Welton vezetősége eljut a Holt Költők Társaságáig, a felfordulá­sért Keatinget teszik felelőssé. A társaság minden tagját és szüle­iket behívják a vezetőséghez, hogy aláírassák velük a nyilat­kozatot, miszerint Mr. Keating töltötte tele az agyukat azokkal az öntelt eszmékkel, amik Neil tragikus sorsához vezettek. A legnagyobb realista, Cameron, aki mindig azt teszi, amit he­lyesnek gondol, aláírja a nyilat­kozatot, a többieket is erre buz­dítja. Dalton megüti Cameront, mert elárulta mindazt, amit a Holt Költők Társasága féltett. Az utolsó jelenetben gyönyörű egyensúly jelenik meg a két esz­me között, Todd sírva fakad, az osztály tagjai látványosan tün­tetnek Keating mellett: „Ó Kapi­tány, Kapitányom!”. Todd, aki korábban visszahúzódó típus volt, a verset ezúttal az emberi­ség szolgálatába állítva fellép a padra, hogy tisztelegjen volt ta­nára előtt, aki megváltoztatta az életét. RIBA BENCE TOLDI-MUNKÁCSY GIMNÁZIUM A téli hónapokban bőrünk külö­nösen kiszáradhat. Megelőzni ezt nehéz. Fontos a krémek, pa­kolások használata. Arcunkat óvjuk leginkább, hisz azt nem takarjuk ruhaneművel. A legna­gyobb siker elérésében használj nappali és éjszakai krémet is. Mikor felviszed a krémet, egyen­letesen oszlasd el. Ne mosd le! Sminkeld magad, törekedj a ter­mészetes alapanyagokból ké­szült alapozókra! Fontos, hogy krém alapozót használj és ne por állagút. Az alapozó is védi a bőrödet a széltől. De mielőtt az egésznek nekiállsz, tisztítsd meg a bőröd tonikkal, arcradír­ral. Ha az arcoddal végeztél, jö­het az egész tested. Itt is érde­mes bőrradírt használni, hogy az elszáradt bőrréteget eltávo- lítsd. Majd testápolózd magad. Jó tudni, hogy attól, mert egy krémnek jó illata van, még nem a legjobb. A növényi testápolók a leghatásosabbak. Ha van na­rancsbőröd vagy striacsíkod, er­re külön kifejlesztett krémeket használj. A kezed és a lábfejed ápolását se hanyagold ám el. Kö­römágyadra kenj olajat. Masszí­rozd a bőrbe. Ezek után kend be. A talpad kiváltsága, hogy a bőr- keményedést is le kell szedni, dörzsölni. Figyelmesen ápold a bőröd. Szánj rá időt, mert megéri. Ha csak a jövőre gondolunk is, mert a korral járó kellemet­lenségeket is lelassíthatod. HUNYADKÜRTi LILKA A bőrünk télen gyorsan kiszárad. Hidratálással kényeztessük 1 Strófa Nélküled... még a teának is más az íze semminek sincs semmi színe minden sivár, minden he­veny ha Te nem vagy, nem vagy velem. Akárhol vagy, én Téged ke­reslek, mások tán rajtam nevet­nek? Soha nem lát meg mást szemem, csak Te, csak Te vagy én­nekem. LILLY D. — m, " “ ró ti u\hL>\ Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom