Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-15 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 2. szám
2012. JANUÁR 15., VASÁRNAP 13 ÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ Tini talány: ahogy a gyerekek elképzelik ifjú detektívek Rendkívül alacsony költségvetésből készült a legújabb magyar ifjúsági mozi Csupán húszmillió forintból készült a Sherlock Holmes nevében, és ha a közönségnek tetszik, elkészítik a második részt is. A forgatókönyv már kész Január 26-án kerül a hazai mozikba a Sherlock Holmes nevében című magyar ifjúsági kalandfilm, amelyet csupán húszmillió forintból forgatott Bernáth Zsolt rendező és a stábja. Már a folytatásban gondolkoznak. Mézes Gergely Nem kisebb a tét, mint a gyermekek álmai Bernáth Zsolt rendező új filmjében. A Sherlock Holmes nevében című ifjúsági filmet tavasszal és nyáron forgatta a független filmes csapat Dunaújvárosban. „Ez egy baráti társaság, félszavakból értjük egymást” - jegyezte meg a rendező, aki azt is elárulta, hogy a film címét még kisiskolás korában találta ki. Igaz, akkor még egy spirálfüzetbe írta a saját Sherlock Holmes-történeteit. Azt mondja, mindig is szeretett volna valami hasonló történettel dolgozni, mint amilyenek a híres nyomozó kalandjai. Ráadásul szerinte ma a reneszánszát éli Sherlock Holmes - köszönhetően például Guy Ritchie filmjeinek, vagy a Sherlock című új angol filmsorozatnak. A történet szerint két kisfiú, akik egymást Watsonnak és Holmesnak szólítják, próbálják kibogozni egy vidéki kisváros rejtélyét. „Egy fantasyról van szó. Watson kezd el nyomozni az eltűnt gyerekek után, ám amikor nem boldogul, az éppen a nyári szünidőre a városba érkező Holmestól kér segítséget” - meséli Bernáth Zsolt, majd hozzáteszi: ezúttal a gyerekek rövid időn belül elő is kerülnek, ám teljesen kicserélve. Szótla- nok lesznek, komorak, elveszítik álmaikat. A változást azonban a felnőttek nem veszik észre. Közben kiderül, hogy Ádler Ica eltűnt édesapja is hasonló ügyben nyomozott, és mindösz- sze egy jegyet hagyott hátra az Összetört Almok Cirkuszába... Bernáth Zsolt elmondta: először a 2009-es Illúziók című filmjükben dolgoztak gyerekekkel, és már akkor elhatározták a forgatókönyvet író Kis-Szabó Márkkal, hogy forgatnak egy ifjúsági mozit. Eleinte „az utcáról” kerestek gyerekszereplőket, ám végül be kellett látniuk, hogy némi színpadi rutinra szükség lesz a szerepek eljátszásához. így bukkantak Szénási Kristófra és Ungvár Ádámra, akik Földessy Margit színjáték- és drámastúdiójában tanulnak. Kamerát viszont először láttak, éppúgy Kugler Nikolett, aki Icát alakítja. Harminc napot forgattak, olykor napi 14 órát, a gyerekek azonban bírták a tempót, és ami a legfontosabb, még mindig színészek akarnak lenni - meséli Bernáth Zsolt, aki szerint azt volt a legnehezebb megértetni a fiatalokkal, hogy a jeleneteket nem feltétlenül a történet időrendjében veszik fel. „Most már követelik a folytatást” - tette hozzá a rendező, aki elárulta, hogy a forgatókönyv már készen van, csak az első rész sikerén múlik, belevágnak-e a következőbe. „Tüdőm, hogy van ezekben a karakterekben annyi, hogy ráépítsek még egy történetet. Mindannyiunknak nagyon megtetszett ez a műfaj, hiszen mindent bele lehet tenni, amik számunkra fontosak: a kalandot, a humort, az értékeket” - vélekedett. A rendező szerint számos sikeres vetítésen vannak túl, a gyerekek érük és szeretik a filmet, azaz azonosulni tudnak a karakterekkel, úgy állnak a történethez, hogy az akár velük is megtörténhetne. Mindehhez pedig nem kellettek a Harry Potter-filmekből ismert vizuális effektek, megoldották lelkesedésből. Mert pénz az nem sok akadt: a Sherlock Holmes nevében mindössze 20 millió forintból készült. „Minden fillér látszik a filmen. Még szerencse, hogy mi hozzá vagyunk szokva az extrém alacsony költségvetéshez” - jegyezte meg Bernáth Zsolt. Hozzátéve: sztárgázsikat ezért nem tudtak fizetni. Persze azért vannak a filmben ismert arcok is, például Gáspár Tibor, Karalyos Gábor, Kiss Attila vagy Tahi-Tóth László. SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK _______INGATLAN_______ BŐ SZÉNFÁN- volt tanácsi épület- szolgálati lakással együttesen 6100 m2-es telekkel el- adó.Víz, villany, gáz van. 30/927-6988------------------------------------------------------------------------*280869* BU DAPESTI 43 m2 önkormányzati lakásomat kaposvári ingatlanra cserélném. 20/231-5761------------------------------------------------------------------------*280?36* KAPOSVÁRI új építésű, belvárosi 77 m2 tetőtéri lakás eladó. 70/271-4846.-------------------------------------------------------------------------280921* KA POSVÁRON, csendes környezetben 2 szobás, 66 m2-es, új építésű tégla, cirkófűtéses lakás eladó, az udvarban garázsvásárlási lehetőséggel, (esetleg cs. ház csere) Ár: 16,5 M Ft + 1,8 M Ft. 06- 20/9623-460.------------------------------------------------------------------------*281065* NA GYSZAKÁCSIBAN családi ház eladó. Telefon: 06-30/854-3815.------------------------------------------------------------------------*280990* ÁL LÁST KÍNÁL AUTÓ- és alkatrészértékesítő, raktáros munkatársat keresünk kaposvári munkahelyre. Elvárások: autós illetve műszaki kereskedői végzettség, erős számítástechnikai ismeret Fényképes önéletrajzokat 324877 számra a kiadóba kérünk.------------------------------------------------------------------------*280813* ÉP ÍTŐIPARI cég felvételt hirdet 1 fő mélyépítésben is jártas magasépítő építésvezető, 1-1 fő mély- és magasépítő művezető részére. Továbbá várjuk ácsok és kőművesek jelentkezését. Munkavégzés helye: Fonyód Jelentkezni szakmai önéletrajzzal, elérhetőség megadásával 2012. 01.18-ig 325132 számon a kiadóba.-------------------------------------------------------------- *280997* ÉP ÍTŐIPARI cég keres betonozásban jártas kőműves és lakatos munkatársakat. Érdeklődni: 06-70/384-8060.------------------------------------------------------------------------*280672* GY AKORLATTAL rendelkező pizzaszakácsot Kaposvárra felveszünk. 20/979-4274 GYAKORLOTT villanyszerelő, karbantartó, géplakatos kollégákat keresünk élelmiszer üzembe. Feltételek: gyártósori tapasztalat, önálló munkavégzés,olasz vagy angol nyelv ismeret előny. Jelentkezni: 2012.01.25.-ig info@fonteviva.hu------------------------------------------------------------------------*281010* HOLLANDIAI munkalehetőségek a következő szakmákban: víz-, gáz, fűtésszerelő, minősített hegesztő, hidegburkoló, villanyszerelő. Elvárások: társalgási szintű német vagy angol nyelvtudás, saját gépkocsi előny. Ameny- nyiben érdeklődik állásajánlataink iránt, kérjük regisztráljon a www.workinvest.eu oldalon, majd készítse el önéletrajzát. Szolgáltatásunk ingyenes! 30/367-9085-------------------------------------------------------------------------*280891* KAPOSVÁRI hivatalos Márkaszerviz keres nagy gyakorlattal rendelkező 1 fő autószerelőt, 1 fő autóvillamosság szerelőt. Pályázatok 280912 sz. jan. 25-ig a Kiadóba kérjük.-----.-------------------------------------------------------------------*280912* KE ZDJEN új életet Londonban! Minimális nyelvtudással is! Cégünk segít szállást és munkát találni! Teljes körű ügyintézés. Telefon: 06-70/601-3354.-------------------------------------------------------------------------*280915* MUNKATÁRSAKAT keresünk: daraboló, előkészítő üzemi művezető (gépész végzettséggel) és raktáros (műszaki végzettséggel, vasipari, mezőgazdasági gépismeret előny). A jelentkezéseket a következő e-mail címre várjuk: anna.palfi@ferroflex.hu------------------------------------------------------------------------*280953* MŰSZAKI kereskedés Kvárra alkalmazottat keres adminisztrátori munkakörbe angol és/vagy német nyelvtudással. Pénzügyi végzettség előny. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal a dkhkft@gmail.com email címre.-------:-----------------------------------------------------------------*280987* NÉ METORSZÁGI állandó munkára kiváló német nyelvtudással rendelkező felszolgálót, és gyakorlott szakácsot felveszünk. Fényképes önéletrajzot a: jobinsachsen@googlemail.com címre várjuk. Info: +36-30/2980-306.-------------------------------------------------------------------------*280959* PROJE KTMENEDZSER kollégákat keres a Science Consulting Kft. elnyert pályázatok megvalósításához. Részletes információt a www.scgroup.hu oldalon talál.------------------------------------------------------------------------*280844* OK TATÁS A MEISZTERICS Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T,M,A,B,B+E,C,C+E,D kategóriákban január 18.-án 17.00-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u. 17., Tel.: 85/410-647; 30/9472-666; Nyt.sz.: 03-0003-04; AL- 0308------------------------------------------------------------------------*280798* A ZSELIC AUTÓSISKOLA igénytől függően bármely időszakban tanfolyamot indít jan. 17-én és 30-án, óriási újévi akciókkal! Baross G. u. 18. Telefon: 06- 30/3985-424, 30/3983-421 MASSZÁZSTANFOLYAM Oklevelet adó masszázstanfolyam indul Kaposváron 2012. jan.21-én.És jan.20.-tól Barcs, Nagyatád, Marcali. Tanfolyam ára:45.000ft Fnysz:00111/2011. Érd: 0670/369-8655. www.studiumiroda.hu------------------------------------------------------------------------*280166* NEM ZETKÖZI és belföldi teher-, busz (GKI), ADR és taxis vizsga lesz január 23-án a King’ a Ford Autósiskolánál. Jelentkezés január 13-ig. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131, Telefon: 30/9562-858, www.kingafordautosiskola.hu-----------------------------------------------------------------------*280636* SZ OCIÁLIS GONDOZÓ, Házi beteggondozó, Dajka, német tanfolyamok indulnak. ABISÁI Okt. Kp. Kaposvár 82/415-681, 20/9182-116.------------------------------------------------------------------------*280889* _________KIADÓ_________ BÉ RBE adók: kedvező feltételekkel, központi fekvésű helyen Kaposváron - raktárak (100-260-360-560 m2), - irodablokkok és irodák, - sport és kulturális célú helyiségek (600-700 m2), - ugyanitt cukrászüzemi berendezések eladók. Balatonbogláron - irodaépület, - irodák, - raktárak (A telephely eladó is.) Érdeklődni a 30/9365-796-os telefonszámon.------------------------------------------------------------•-----------*280925* EZ REDÉV u-ban galériás minigarzon irodának kiadó. 06-30/2961-786. KAPOSVÁR, Béla K. u-ban a Bádog Presszó kiadó. 06-70/321-3990.-----------------------------------------------------------------------*280900* SZ OLGÁLTATÁS METSZŐOLLÓ, KORCSOLYA kés, daráló szakszerű élezés, eladás. Somogy Üzletház Mogyorósy „ 0TV0S SÍRKŐ AKCIÓ nyugdíjasoknak. Január 17-18-án minden nyugdíjas 10 % kedvezményt kap a megrendelt síremlék árából! 06-20/366-7896,06- 30/963-4771,82/310-870, Kaposvár, Kanizsai u. 95. (Nyugati temető portájával szemben) Nyitva 9- 17 óráig. www.otvossirko.hu------------------------------------------------------------------------*280916* VE GYES AKÁC, VEGYES TŰZIFA aprítva. 06-30/735-7695------------------------------------------------------------------------*280810* KÉ SZPÉNZÉRT vásárolok hagyatékot saját részre ezüst tárgyakat, ezüst kanalakat, kanál készletet minden féle régiséget 06- 30/354-8607 Ramos Ilona------------------------------------------------------------------------*280968* KOLBÁSZHÚS 890 FT/KG. Füstölni való sonkák, szalonnák, zsírszalonna, hurka alapanyagok. Sertés, borjú, birka és bárányhús. Illés Húsbolt Kaposvár Nagypiac 30/9592-509----------------------------------r------------------------------------*280838* MÉ TERÁRUK, Burda szabásminták, katalógusok és egyes függönyök, sötétítők féláron kaphatók. Kaposvár, Somogy pavilonsor és Kisfaludy u.17 . méteráru boltok.-----------------------------------------------1-------------------------*280831* MODERN é s antik festményeket, hagyatékot, porcelánt, dunyhát, párnát disznóbontó asztalt, fateknőket, gyalupadot, ezüst tárgyakat és régi bizsukat veszek. Házhoz megyek Ramos Miklósné. 30/979-8398, 74/465-699----------------------------------------------------------------------*280531* NÉMETOR SZÁGBA hetente mikrobusszal (háztól -házig is). 72/441-542 —---------:------------——-----------------------------------*280804* RÉ GISÉGET, festményt vásárolok 30/4130- 241----------------------------------------------;-------------------------*280569* TÖ LGYFA brikett, kemény tűzifa 30/701- 3377------------------------------------------------------------------------*280348* TŰ ZIFA akció! Cser, tölgy aprítva, ingyenes szállítással 2000 Ft/q. 30/204-2123.--------------------------------------------------------------------—*280862* TÁRS KERESÉS ADRI társat keres. 30/536-2572-------------------------------------1----------------------------------*280616* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR Zárda u-ban 47 m2 egyedi fűtésű lakás részben bútorozva kiadó. 30/9362-113--------------------------------------------------:---------------------*280823* KA POSVÁRON lakás kiadó. 30/517-7430------------------------------------------------------------------------*280876* KINIZS I Itp-en lakás kiadó. 20/9182-127.------------------------------------------------------------------------*280707* ÁL LAT VÖRÖS tojóhibridek 1000 Ft-tól, szállítás ingyenes. 06-30/578-1843.------------------------------------------------------------------------*280929* 24 HETES tojójércék és pecsenyekacsák eladók, ingyenes szállítással. 30/945-8895, 20/532-8922.------------------------------------------------------------------------*280927* _________GÉPEK_________ NIVÓ-FÉM Kft megkezdte saját tervezésű ipari és házi kivitelezésű kúpos fahasító gépek gyártását. Igény szerinti legyártást is vállalunk. 06-20/228-3910.------------------ *281039* MEZŐGAZD ASÁG KÖRBÁLÁS széna, kukorica eladó 30/6313- 840 —--------------------------------------------------------------------*281023* VÁGÁSENGEDÉLLYEL rendelkező erdőt vásárolok terület nélkül, készpénzzel. 30/298- 2283-------------------------------------------------------------------------*281053* VÁGÉSÉRETT erdőt veszek. 06-30/348- 0025.-------------------------------------------------------------------------*281038* VASÁRNAPI . fT/ 1 Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ Művészeti szerkesztő: BÍRÓ PÉTER. A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezetö: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés a kiadónál (telefon: 82/528-120, telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 640 Ft, negyed évre 1920 Ft, fél évre 3840 Ft, egy évre 7680 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. Megrendelés száma: 470011. Nyomtatás időpontja: 2012/2. hét Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk visz- sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125