Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-12 / 10. szám

4 2012. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 5 PERCES INTERJÚ Összefognak a civilek Hangulatos rendezvé­nyeket szervezett a füredi szőlősgazdák és földművesek egye­sülete, s újabb közös­ségkovácsoló progra­mokat készítenek elő a civilek.- Eseményekben bővelkedő évet zárt a csapat. Mire ké­szülnek az idén?- Gyakran tartottunk kü­lönféle összejöveteleket, ta­lálkozókat - mondta szerdán Kurucz János, a füredi egye­sület elnöke. - Nagy örö­münkre szolgál, hogy tavaly a szokásosnál is jobb volt a szőlőtermés, amely meglát­szott a bor minőségén. Ezt amúgy visszaigazolták a bor­versenyeken elért helyezé­sek: a csapat több tagja re­mekül szerepelt a környék­beli megméretéseken. A programokat természetesen folytatjuk: legutóbb a három királyok túrába 11 szőlősgaz­da kapcsolódott be.- Újabb borverseny is lesz?- Igen, január 21-én tart­juk a rendezvényünket, amelyre meghívtuk az ösz- szes helyi és környékbeli hegyközséget- Korábban nagy erőfeszíté­seket tettek a környék biz­tonságáért. Sikerrel?- Tizenegy éve alakult meg a hegyőrség. Azóta egy betörés volt a környéken, de annak a tetteseit is elfogták. Tavaly szerencsére nem volt gond és ebben az évben is igyekszünk megóvni az érté­keinket. ■ Harsányi Miklós Üstbe gyűjtött somogyi föld rituálé Az összetartozást jelképező rögöket hoztak 245 településről Üres lakások fűtését is kifizettetik a fecskeházban A somogyi emberek ösz- szetartozását, összefogá­sát jelképezi a megye 245 településéről származó, a vármegyeházán elhelye­zett áldozati üstbe rakott egy-egy kanálnyi föld. Márkus Kata A hárommillió-háromszázezer téglából épült, s 1832-ben ava­tott kaposvári vármegyeházát is az összefogás jelképeként említette ünnepi beszédében Jakó Gergely, a megyei közgyű­lés alelnöke, amikor szerdán a somogyi települések közremű­ködésével egy-egy kanálnyi föld került az ötödik századi ál­dozati üstbe. - Azt szerettük volna, hogy legyen egy hely, ahol valamennyi somogyi em­ber együtt lehet képletesen - mondta az alelnök, az ötletgaz­da Tóth Istvánt emlegetve. - 2011 az újjászületés éve az or­szágban és Somogybán is. Meg­született az új alkotmány, átala­kul a jogrend és az önkormány­zatiság is. Jelképezze az üstben összegyűlt somogyi föld - ami idővel összetömörödik majd - az eddig elvégzett a munkát, az összetartozást, az összefogást. Az ünnepi köszöntő után a 245 somogyi település képvi­selői egymás után helyezték el a kaposvári vármegyeháza aulájában kiállított áldozati üstbe a városukból, közsé­gükből magukkal hozott ka­nálnyi földet. Magyarország holnapja a civilekkel, önszerveződés a társadalomban NEGYEDIK ALKALOMMAL, ám a Vármegyeháza dísztermében először szerveztek a megyehét rendezvénysorozata keretében Magyarország holnap címmel konferenciát. Szászfalvi Lász­ló, a Közigazgatási és Igazság­ügyi Minisztérium egyházügyi államtitkára Civilek a jövőért címmel tartott előadást, Varga László plébános, püspöki hely- nök pedig a lelki megerősödés útjáról szólt. Zichy László fizi­kus, pszichológus az önszerve­ződés, az alulról építkezés je­lentőségét ecsetelte a társada­lom megújulásában és a vi­dékfejlesztésben. Igehirdető művészet a templomban reformátusok Homokfújt technikával díszítették az épület ablakait Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - olvasható a szószék fölötti feliraton a nagykanizsai refor­mátus templomban. Hella Fe­renc lelkipásztor ké­résére ennek az igé- m Ádám, nek a mondanivaló- nás is ját jelenítik meg a a képi szent hajlék ablaka­in lévő grafikák. Jézus Krisztus­ra mutatnak, a más bibliai témá­jú „rajzok” pedig többek közt Ádámot, Évát is ábrázolják, illet­ve Jónást a cethal gyomrában. Adám, Éva, Jó nás is látható a képeken. Homokfújt technika alkalmazá­sával díszítette az ablakokat Kustár Zsuzsanna iparművész. A hőszigetelt nyílászárók cseré­je, az ehhez kapcso­lva, Jó- lódó munkálatok, a ítható . grafikák tervezése, en. elkészítése jelentet­te a templom felújí­tásának első ütemét, amely kö­zel tízmillió forintba került. Pá- lyázaü pénz, a város polgármes­terének, önkormányzati képvi­selőknek, vállalkozásoknak, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Fele­lős Államtitkárságnak a támoga­tása kellett ahhoz, hogy a somo­gyi egyházmegye zalai gyüleke­zetének lelki otthona megszé­püljön. De a helyi gyülekezeti ta­gok is adakoztak, továbbá a galamboki egyházközség is se­gítségükre sietett. ■ Gamos Adrienné Hella Ferenc lelkipásztor mondott köszönetét a segítségért Az üres lakások temperált fel­fűtésének költségét szétosztják a lakók között a siófoki fecske­házban - derült ki a lakók pa­nasza nyomán született város­házi válaszból. Egy korábbi sió­foki testületi ülésen Gruber At­tila képviselő egy, a fecskeház­ban élők által aláírt és hozzá el­juttatott levelet adott át a jegy­zőnek, azzal: a hivatal vizsgál­ja ki a lakók panaszának jogos­ságát, akik azt állítják, hogy a szolgáltató újabban a korábbi távhőszámla négyszeresét kéri tőlük. ■ A Termofoknak az üres lakásokat is fűtenie kell, s ennek is van költ­sége, amit áthárít a cég a többi lakóra. A helyi fiatalok lakáshoz ju­tását segítendő fecskeház hő­szolgáltatója az önkormányzati tulajdonú Termofok Kft., mely már a Siófok Holding része. Ér­deklődésünkre Kozma Ani, a városháza és egyben a holding szóvivője azt a tájékoztatást adta: - A Termofoknak az ép­pen üresen álló lakásokat is fű­teni kell, ennek is van költsé­ge, amit áthárít a lakókra. A hőszolgáltatás ára tehát nem lett magasabb, legfeljebb emi­att lehet a számla időszakon­ként több-kevesebb. ■ F. I. Sorozatban buktak le a fatolvajok Nagykorpádon és Belegen egy­más után három fatolvaj is lebu­kott az utóbbi napokban. A szál­lításhoz lovas kocsit és biciklit is használtak a tolvajok. A lovas kocsi hajtóját a lábo- di körzeti megbízott igazoltat­ta, s a férfi nem tudott elszá­molni farakománnyal. Még ugyanazon a napon Belegen a nagyatádi rendőrök egy biciklis fatolvajt kaptak el. A kutasi rendőrök szintén Belegen egy ‘olyan fa tolvajt kaptak el, aki személyautóját pakolta tele lopott fával. Mindegyik esetben szabály­sértési eljárás indult a tolvajok ellen. Mentőakció: közadakozásból jutottak új autóhoz balatonlelle Négyévesnél éppen csak idősebb járművet vásárolhattak az összetört helyett Németországból érkezett, 17 ezer 700 euróért vásárolták a ba- latonlellei állomás újabb mentő­autóját. A négy és fél éves jármű felajánlásokból jött össze, vállal­kozók, magánszemélyek ada­koztak. A gyűjtést a Balatonlelle és Környéke Mentőalapítvány szervezte. Szentes László, az alapítvány elnöke elmondta: a lelleiek jár­műve tavaly tavasszal frontáli­san ütközött vonulás közben, így kerültek szorult helyzetbe. A szinte totálkáros autó felújítása komoly beruházás lett volna. Ek­kor indult a gyűjtési kampány. Közben egy vállalkozó, Huszák Zoltán felajánlotta, hogy saját költségén a totálkáros mentőt rendbe teszi. Nem csupán telje­sen felújította azt, hanem aján­dékba extrákkal is felszerelte, mielőtt visszaadta a lellei men­tősöknek. Tekintettel azonban az eddigi felajánlásokra, a civi­lek nem tettek le arról, hogy megvegyék a leilei állomásra az eddigi, hét- és tizenhárom éves járműveiknél jóval korszerűbb mentőautót, mely szakmailag is megfelelőbb körülményeket te­remt az ellátáshoz. A legújabb mentőautó kulcsát jelképesen Mártái István, az Or­szágos Mentőszolgálat főigazga­tója nyújtotta át a nem minden­napi összefogás jelentőségéről beszélve. A mentőszolgálat fel­adata, hogy ezt a járművet a Mentőakció.A balatonlellei állomás gépjármű parkja bővült a vásárlással flottába befogadja és üzemeltes­se. - Közismert tény, hogy a mentőszolgálat járműparkja el­öregedett. Az Országos Mentő- szolgálat egy csaknem ezer jár­művet működtető szervezet. Na­gyon fontos, hogy a mentőjár­müvek megfelelőek legyenek, mert a mi munkahelyünk lénye­gében a mentőautó - mondta Mártái István, aki kihangsúlyoz­ta az elöregedett mentőautók cseréjét elindító folyamatot is: 37 rohamkocsi kezdi meg mű­ködését, s további 23-ra is már szerződést kötöttek, valamint 1,4 milliárd forint támogatáshoz jutottak, ami újabb 60-70 men­tőjármű beszerzését teszi lehe­tővé. ■ Vigmond E. Felvidéki népi dalok gyűjtője Kaposváron A kaposvári BábSzínTérben ját­szik Écsi Gyöngyi. A felvidéki népmesék és népi énekek gyűj­tője és életben tartója, mese­mondó, bábjátékos Angyalbárá­nyok címmel gömöri népmesét ad elő a héten a legkisebb, leg­szegényebb pásztorlegényről, aki bátorságának és nagylelkű­ségének köszönhetően olyan utakat is megjárhat, amelyeken halandók nem járnak. A refor­mátus lelkész, mese- és népdal­gyűjtő Écsi Gyöngyi gyermek- bábcsoportot és hagyományőr­ző kórust vezet, de énekelt a Ghymessel, Szakcsi Lakatos Bé­lával és a Vents D'est világze­nét játszó nemzetközi zenekar­ral. ■ Márkus K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom