Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám

„Belefáradtam az állandó vitákba” jaksity kata Nehezen fogadja el a rnűsjM^zető, hogy véget ért a házassága Nehéz éven van túl Jaksity Kata. Szétköltöztek férjé­vel, megszűnt a műsora, kiderült, hogy nagyobbik fia beteg. Mindezek ellené­re képes mosolyogni. Berta Bernadett- Szétköltöztek a férjével 17 év után. Mi történt?- Nem volt elhamarkodott lé­pés, évek alatt érlelődött meg ben­nünk. Mi jóban maradtunk a fér­jemmel, 17 évet nem lehet csak úgy lerázni, s remélem, fenn is tudjuk tartani ezt a jó kapcsolatot. Megbeszéltük a gyerekekkel is. Sokszor látom az arcukon a szo­morúságot, de próbálják leplez­ni, mintha nem lenne bajuk.- Mi volt a baj forrása?- Erős egyéniségek vagyunk, próbáltunk a saját igazunkhoz ra gaszkodni. Ez rengeteg konflik­tust hoz. Egy idő után belefárad az ember a vitákba.- Nyitott új kapcsolatra?- Már voltunk egyszer külön egy évet, akkor nem éreztem ezt, mert nem voltam túl az egészen. Most nyitott vagyok, mégis nehéz elfogadni, hogy ezúttal tényleg végleg lezárul a kapcsolatunk. Arra tettem fel az életemet, hogy ő a férjem, nehéz elfogadni, hogy ez nem működik. . - Ábel fia hogy van? Nemrég rejtett gerinchasadékot diagnosztizálták nála.- Ez nem gyógyítha- A ] tó, veleszületett rendel- '$ lenesség. Arra kell fi- ' j gyelnünk, hogy szín- | cséré a Nemzetiben Kj- Nem számí­tottam rá, hiszen arról biztosítot­tak. hog> műkö­dik és szeretik. Remélem, hogy az Afrikával, j harmadik világ­gal foglalkozó Újévi fo­gadal­mat tett: ezután több időt szeretne szánni a családra dokumentumfilmjeim folytatód­hatnak. Februárban a Kiliman­dzsárót szeretném megmászni egy kis csapattal, nemrég voltam Alaszkában, ott is forgattam. Csak lesz egy csatorna, ahol igény lesz a filmjeimre.- Rengeteg nehéz sorsú embe­ren segít. A nehéz pillanatokat megkönnyíti, ha rájuk gondol? Névjegy SZÜLETETT: 1972. május 1. végzettsége: Külkereskedel­mi Főiskola. főiskolásként modellkedett, majd a Magyar Televízióban kezdett el gyakomokoskodni. vezette a Jó reggelt, Magyar- ország hírműsort és a Kék­fényt 2003-tól 2005-ig. A Klubrádióban 2002-től megy a saját műsora. Legutóbb az ATV-n láthattuk a Jam Light- ban. Világ arcai címmel ké­szített többrészes dokumen- tumfilmet. KÉT FIA Ábel (13) és Bende (6)- Biztosan, hiszen eszembe jut, hogy nálam sokkal nehezebb helyzetben is élnek emberek. Igaz, nem lehet mindig mással összehasonlítani a problémáin­kat, meg kell élni a sajátunkat is.- Saját magára jut ideje?- Mostanában kevés. Arra próbálok szakítani fél órákat, hogy beüljek az infraszaunába és olvassak. Vasárnap reggel mindig előbb kelek, mint a gye­rekek, aznap kényeztetem ma­gam otthon különböző arcpako­lásokkal.- Honnan meríti ehhez az energiát?- Ilyen típus vagyok, az édes­apám is ilyen nyughatatlan. Ez valahol baj is volt a házassá­gunkban, a férjem nehezen ér­tette meg, hogy állandóan töröm a fejem valamin - ami a család­tól vesz el időt. Mindig azt mon­dogattam neki: majd ha bottal tudok járni, eleget ülhetek ott­hon. De az újévi fogadalmam az, hogy kevesebb dologra fogok egyszerre koncentrálni, hogy több időm maradjon a családra. HIRDETÉS Regionális kampány a helyi élelmiszerek közösségi, környezeti és gazdasági előnyeinek edukálására a Dél-Dunántúli Régióban vem ^ SZÉCHENYI TERV www.keresd-a-helyit.hu Mire észbe kaptak, összejött az új álompár szabó zsófi Pár hete még felhábo­rodottan tiltakozott a színésznő, mert hírbe hozták Berki Kriszti­ánnal. Közös barátjuk, Hajdú Pé­ter is tréfának szánta, amikor internetes közösségi oldalán összeboronál- ■ Tréfáb ta a fiatalokat. Ám a szereli Jóban, rosszban esi- a pletj nos szereplője és az egykori Fradi-vezér végül tényleg egymásba habarodott. Bár Zsófi nemrég szakított Mártha Imrével, és úgy gondol­ta, idő kell, hogy összeszedje ma­gát, a sors úgy akarta, hogy ne sokáig szomorkodjon. S bár a sármos sportember korábban falta a nőket, mára úgy tűnik, le­Tré fiából valóság, szerelem lett a pletykákból. nyugodott, komoly kapcsolatra vágyik. Egy olyan nőre, aki intel­ligens, humoros és gyönyörű is. A színésznő egy ideig mégis cáfolta, hogy egy párt alkotnak, nem mintha nem ro- valóság, konszenvezett volna í lett Krisztiánnal, egy- ákból. szerűen dühítette, hogy ismét belegá­zoltak a magánéletébe. Ma már azonban nem tagadja, hogy sze­relembe esett, s Krisztiánt is mintha kicserélték volna, Az interneten érzelmes vallomások­ban adja tudtára párjának, hogy mennyire boldog, hiszen egy olyan kincset talált, amire régóta vágyott. ■ Lui Padre: hogy alakul a sztárok szerelme idén? KERESD A HELYIT! Válassz helyben előállított termékeket, védd meg a munkahelyeket és ne szennyezd a környezetet felesleges szállítással! Meséld el szomszédaidnak is, hogy müyen értékesek a helyi termékek falvad, városod, közösséged számára! Keress megbízható helyi termelőket, vagy termelőként igényelj emblémás, környezetkímélő csomagolóanyagot a www.keresd-a-helyit.hu weboldalon! MESTERMÁGUS Lui Padre jósla­tait az idő rendre igazolja. A Kis- kegyed magazin ezúttal arról faggatta őt, hogyan alakul a sztárpárok kapcsolata 2012-ben. Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea esetében pél­dául gondok merül- ■ Akris' hetnek föl - állítja nem sí Lui Padre. „A rajon- ígért s gás már elmúlt köz­tük, de nagy változást nem lá­tok, csak egyre több feszültséget és vitát. A munkájukból adódik majd sok bosszúság, amelyet akaratlanul is hazavisznek.” Stohl András és Nagy Anikó élete is változhat a mágus sze­■ A kristálygömb nem sok jót ígért 2012-re. rint: esküvő lehet a köszönet Ancsika kitartásáért. „Ugyan más jós azt mondta, hogy pár év múlva visszakerülhet a rács mö­gé Stohl, én biztos vagyok abban, hogy ez nem fog megtörténni. Boldog időszak vár lygömb rájuk, s András ta­: jót Ián végre elveszi fe­12-re. leségül kislánya édesanyját.” Nem jósol viszont fényes jövőt Liptai Claudia és Péter szerelmé­nek Lui Padre. „Jelenlegi párja, akit a családjától szakított el, az év második felétől már biztosan nem lesz vele. És nem fognak bé­késen elválni!” ■ B. B. *á MOZAIK A 2. hétre Qan. 9 - 15-ig) ©KOS 03.21.-04.20. Vagy a párjával, vagy az üzlettársá­val folytatott csata keseríti meg az életét. A küzdelem élkerülhetetlen. Szerelmi téren nagyobb sikerrel jár­hat, de érzelmeit könnyebben, nyíl­tabban kell kifejeznie. ©Bika 04.21.-05.20. Érzelmei mélyek, de nem szívesen tárja fel mások előtt. Ne aggódjon! Higgye el, hogy kiüti a nyeregből ri­válisát. A hét első munkanapján azonnal lásson neki a teendőinek, mert óriási elmaradásban van. ® Ikrek os. 21.-06.21. Olvad ajég, sikerül szót értenie pár­jával. De a siker nem jön könnyen. Tovább nyújtózkodott, mint amed­dig a takarója ért, most pluszmun­kát szeretne, de ez nem egyszerű, noha főnökei elismerik az erényeit. ©Rák 06. 22.-07. 22. Változatlanul a munkahelyi plety­kákból él, s igyekszik a saját mal­mára hajtani a vizet. Főnökénél is megpróbál bevágódni, ezzel „beto­nozná be" az állását, mert annyira fél a változásoktól. © Oroszlán 07.23.-os. 23. Új ismeretséget köt a hét közepén. Az új kapcsolatban mindketten megtalálják a közös hangot. Sokfé­le társadalmi eseményre invitálják, ahol megnyerő modorával megala­pozhatja jövőbeli jó hírnevét. ©Szűz 08.24.-09.23. Tele van tettvággyal, lelkesedéssel, s bár csak most kezdődött az év, máris iszonyatosan fáradtnak érzi magát. Kösse össze a kellemest a hasznossal és pihenjen pár napot a kedvesével, mindkettőjükre ráfér egy kis intimitás. © Mérleg 09. 24.-10. 23. Gondolja újra a terveit, a Vénusz se­gíti, hogy befejezze, amit tavaly any- nyira meg akart valósítani. Ezen a héten különösen fontosnak érzi, hogy többet foglalkozzon saját sze­mélyiségével, és ez a munkájában is meglátszódjon. @ Skorpió 10.24.-11.22. Álmai valóra válhatnak, ha nem másoktól várja a megoldást, ha­nem cselekszik. Izgalmas hét előtt áll, amelyben egyaránt lesz siker és megalkuvás. Titkos kalandba bo­nyolódhat, amit jobb lenne elkerül­ni, de a vágyai felülkerekednek. Nyilas 11.23.-12.20. A kapcsolata, amely tél elején kez­dődött, komolynak ígérkezik, de nem túl izgató. Egy rövid románc azonban sokkal vérpezsdítőbb, ezért vág bele. Mindent bevet, hogy munkahelyén előbbre juthasson. Most még az égiek is segítik ebben. © Bak 12.21.-01.19. Kitartó szorgalma és a munkájával kapcsolatos bevételei biztonságot jelentenek. Mégsem kizárt, hogy olyan másodállást kell vállalnia, amit szégyell ismerősei előtt. Sze­rezzen magának örömet, ha ellus­tul, bújjon ki az odújából, menjen emberek közé. Nemcsak testi, lelki kielégülést találhat a szerelemben. © Vízöntő 01.20.-02.20. Az ön munkahelyét is elérte a válto­zás szele: idegen eszmék hirdetőivel találkozik a héten. Közeledjen hoz­zájuk barátságosan, semmiképpen ne legyen elutasító. Még, ha nem is fogadja el szívesen a szokatlan esz­méket, ismeretei mindenképpen bővülhetnek. © Halak 02.21.-03.20. Jól indul ez a hét: egyből beleveti magáta munkába, szinte megszál­lottan dolgozik. Akkor érzi jól ma­gát, ha alkothat, hajói halad a fel­adatával. Élvezi a telet, még a napsütés hiánya sem érdekli, szí­vesen sétál a friss levegőn. A teen­dőket vagy a vizsgákra való készü­lést elodázza. A szerelemben vi­szont nagyon is aktív. ■ A projekt az Európai Unió támogatásával. az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom