Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-27 / 302. szám
Tizedik alkalommal rendezik Murauban a hódeszkások és sízők versenyét Elmaradt a karácsonyi bravúr kosárlabda nb i/A, férfiak Érvényesítette a papírformát a Falco Abszolút rekordot jegyezhetett idén a Budapest Sportiroda Január 13. és 15. között az ausztriai Murauban tizedik alkalommal rendezik a magyar szervezésű Volvo-K2 Kupa sí- és snow- boardversenyt, amely a Magyar Kupa-sorozat egyik állomása is egyben. Érdekesség, hogy a verseny helyszínén rendezik majd a 2015-ös snowboard-világba- jnokságot, így igazán impozáns helyszínen próbálhatják ki tudásukat a viadal résztvevői. A szervezők az igazolt sportolók mellett az amatőröknek, gyermekeknek, mozgássérült versenyzőknek is indulási lehetőséget biztosítanak. A síszámok között műlesiklás, óriásműlesiklás és paralel szlalom; a snow- board-programok közt utóbbi mellett freestyle vagy slopestyle - utóbbi először a 2014-es téli olimpián is helyet kapott a programban - futamok szerepelnek. A szervezők a gyermekektől a utasterekig minden korosztályban írnak ki viadalt.- Mindig fontos szempont volt számunkra, hogy a sízők és a snowboardosok egyszerre, egy rendezvényen vegyenek részt. Ezzel is érzékeltetni igyekeztünk a külvilág számára, hogy a két említett sportág milyen jól megfér egymás mellett. Az elmúlt évek során mindig az volt a célunk, hogy az igazoltak mellett az amatőrök, családok számára is egy felhőtlen hétvégét szervezzünk - összegzett Vági Zoltán versenyigazgató. | TOTÓ 1. Arsenal-Wolverhampton törölve helyette 1. sz. pótmérkőzés 2. Bolton-Newcastle 0-2 2 3. Liverpool-Blackburn 1-1 X 4. Manchester Utd.-Wigan 5-0 1 5. Sunderland-Everton 1-1 X 6. West Bromwich-M. City 0-0 x 7. Bamsley-Blackpool 1-3 2 8. Burnley-Doncaster 3-0 1 9. Leicester-lpswich 1-1 X 10. Middlesbrough-Hull City 1-01 11. Nottingham-Peterborough 0-12 12. Reading-Brighton 3-01 13. Birmingham-West Ham lapzártakor Pluszmérkőzés: 14. Stoke-Aston Villa lapzártakor Pótmérkőzés: 1. Coventry-Bristol City 1-01 Kikapott utolsó idei mérkőzésén a Kaposvári KK NB I/A csoportos férfi-ko- sárlabdaegyüttese, amely a Falco-SZOVA KC Szombathely csapatát látta vendégül. Kun Zoltán Az elmúlt hetek győzelmi sorozata után újabb bravúrra készült az óesztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a Kaposvári KK együttese. Több immár máshol szereplő kaposvári nevelésű játékos is hazatért az ünnepekre, a szurkolók között foglalt helyet Voj- voda Dávid, Juhos Levente és Márkus Tamás is. A harmadik helyezett szombathelyi alakulatot vendégül látó somogyiak teljes kerettel állhatták ki, míg a vasiaknál Szanati Mátyást nélkülözte Bencze Tamás vezetőedző. A veterán Kálmán László ugyan több edzést is kihagyott a héten, ám a találkozó előtt már ott melegített társaival. Külön csemegét ígért a párharca Wilsonnal, a kaposváriak irányítójával. Nagyon kiegyenlített játékot hozott az első negyed, a kaposváriaknál Fey, az ellenoldalon Pantelics villogott. A folytatásban Jancsikin vívott triplapárbajt Wilsonnal, de egyre többször talált be a többi kaposvári is. Bencze 33-25-nél kért időt, _ útmutatása alapján pedig a | nagyszünet előtt átvette a veze- | tést a vendégcsapat. Wilson két J extra hármasa kellett ahhoz, 1 hogy újra a somogyiak jussanak előnyhöz. A pihenő után Simon László vezérletével villámrajtot vett a Falco, amely a zárószakasz előtt ismét fordítani tudott. Jobban védekezett, ráadásul türelmesebben, pontosabban játszott a Szombathely, amely egyre jobban érvényesítette akaratát az elfáradó hazaiak ellenében. A végjátékban elkeseredetten harcolt a Kaposvár, ám a jobban dobó Falco ki tudta vívni a győzelmet. Utolsó mérkőzésén is nagyot küzdött a fehér mezes kaposvári csapat A bajnokság állása 1. Albacomp 12 11 1 995-775 0,958 2. Szombathely 13 11 2 1159-1027 0.923 3. Körmend 12 10 2 1065-862 0.917 4. Szolnoki Olaj 12 9 3 1047-901 0.875 5. Atomerőmű SE 12 7 5 941-912 0.792 6. Kecskeméti KSE 12 6 6 916-841 0.750 7. Kaposvári KK 12 6 6 958-997 0.750 8. Pécsi VSK 12 6 6 955-985 0.750 9. Szedeák 12 4 8 963-1020 0.667 10. Nyíregyháza KK 12 4 8 872-973 0.667 11. Soproni KC 12 4 8 894-978 0.667 12. Debrecen 12 3 9 905-1092 0.625 13. Jászberényi KSE 13 3 10 982-1141 0.615 14. ZTEKK 12 1 11 826-974 0.542 HIRDETÉS KOSÁRLABDA-OKTATÁS ötödik-nyolcadikos K fiúknak incsics Mihály Gimnázium edd-csütörtök 0 a 16-17 óráig Jelentkezés Fehér Iván edzőnél _________Tel.: 30-286-3322 KA POSVÁRI KK-FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 79-96 (21-20, 26-23,15-24,17-29) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Kapitány, Márton, Vétek. KAPOSVÁRI KK: J. Wilson (27/18), Raivio (16/3), Szőke (-), Lekli (12), Fey (20). CSERE: Koma (2), Kiss K. (2), Kutasi (-). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Fili- povics Gordan. FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY: Kálmán (1), Timberlake (22), Will (11/3), Szabó Zs. (19/9), Pantelics (14). csere: Simon L. (18/6), Harazin (2), Jancsikin (9/9), Jarosevits (-). vezetőedző: Bencze Tamás. Edző: Csátaljay Gábor. JÓK: Fey, J, Wilson, Lekli, illetve Timberlake, Pantelics, Simon L., Szabó Zs. FEKETE ÁDÁM: - Harminc percig tartottuk a lépést a szombat- helyiekkel. Utána sajnos már nem értünk ki a távoli dobásokra. A fáradtság miatt a támadásunk is lelassult, ezt jól használta ki az ellenfél. Ezzel együtt az elmúlt nyolc mérkőzésre büszkék lehetünk. Nagyon köszönjük a szurkolóknak a bíztatást. BENCZE TAMÁS: - Két dolgot emelnék ki. A várakozásnak megfelelően valóban remek csapattal játszottunk. Ugyanakkor valóra vált, amiben bíztam, precízen és nagyon fegyelmezetten kosárlabdáztunk. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: KAPOSVÁRI KK-FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 92-86 (26-17, 25-26, 24-17,17-26) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓK: Fonai (23/6), Kovács S. (17/3), Benke (12), Papp P. (11/3). A12. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Körmend-Szolnok 73-93; Jászberény-Kecskemét 77-75; Debrecen-ZTE 74-84; Alba- comp-Atomerőmű SE 76-48; Nyíregyháza-Sopron 98-64; Szedeák-Pécsi VSK 80-90. Információink szerint a 2012 január 7-ére kiírt Körmend elleni hazai mérkőzést televíziós közvetítés miatt 8-ára, vasárnapra tették át. A kezdési időpont: 18.45 óra. Lámpafényben festettek jelzést a zöldpontosok túrázás Társadalmi munkában újították fel a Balatonboglár és Somogyvár közötti útvonalat A közelmúltban fejeződött be a Budapest Sportiroda (BSI) 2011- es sportszezonja. Ebben az évben 114.890-en neveztek a BSI 27 sporteseményére 31 nap alatt. Ez abszolút rekord az iroda történetében. Magyarország sportos voltát mi jelezhetné jobban, mint hogy a 27 eseményből 17-nél megdőlt a nevezői létszámrekord. A legtöbb résztvevő a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon volt, ahol 16.350-en álltak rajthoz, míg a második legnagyobb esemény a 26. T- Home Vivicittá Városvédő Futás volt 15.050 nevezővel. Idén hét sportágban lehetett rajthoz állni a BSI-vel: futás, gyaloglás, túrázás, kerékpározás, görkorcsolyázás, úszás, fitnesz. Budapestről és az ország valamennyi megyéjéből érkeztek résztvevők az eseményekre. Tavalyhoz hasonlóan Budapest és Pest megye után Somogy, Csongrád és Bács-Kiskun megyéből neveztek a legtöbben. ■ Somogybán is több ezren neveztek a Budapest Sportiroda által rendezett eseményekre. A magyarországi sportrendezvények elismertségét jelzi, hogy tavalyhoz képest 25 százalékkal több külföldi futó vett részt a BSI eseményein. 5 kontinens ól országából érkeztek futók, a legtöbben Franciaországból, Nagy Britanniából és Németországból. 23 százalékkal nőtt az itt élő külföldiek részvételi aránya is. A sportesemények valamennyi korosztály körében népszerűek, hiszen a legfiatalabb nevező egy évesnél fiatalabb volt, míg a legidősebb 86 éves. Nőtt a nevezések száma a 18-40 és a 40-60 év közöttiek körében. Az iskolai csoportok részvételi aránya is nőtt, 281 intézményből 33.500- an érkeztek iskolai szervezésben az eseményekre, ami 33 százalékos növekedést jelent. Érdekesség, hogy 2010-hez képest változott a nemek aránya a résztvevők között - míg tavaly 52-48 százalékos arányban a hölgyek voltak többségben, idén ez megfordult, és ugyanebben az arányban a férfiak neveztek többen. BSI 2012-ben is közel 30 eseményt szervez. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kaposvári Zöldpont Életmódklub lelkes jelzésfestői 2011-ben Belső-Somogy homokvidékét célozták meg. A nyáron felújították a sárga sáv jelzés 27 kilométeres szakaszát a Pamuk-Pusztaková- csi-Somogyfajsz-Libickozma- Mesztegnyő útvonalon. A kitartó munka nyomán megújult a piros jelzés a * Nikla és Libickozma közötti 7,4 km-es útvonalon, valamint a sárga kereszt jelzés a Kopárpusz- ta-Háromház-Alsókak ugyancsak 7,4 km-es távon. Ezzel elkészült a 2001-ben létrehozott összes túraút felújítása a Boronka-melléki TájvéMogyorósi Ferenc is sokat tett azért, hogy megújuljanak a jelzések delmi Körzetben és környékén. Igazán elismerésre méltó tehát az önkéntesek teljesítménye. Az említett szakaszokat öt nap alatt, közel 190 óra társadalmi munkával festették fel. Ősszel sem tétlenkedtek a kaposvári Zöldpont Életmódklub jelzésfestői. A 2001-ben létesített Balatonboglár, Somogyvár zöld sáv jelzés az évek folyamán erősen megkopott. Több helyen (például az autópálya mentén) elkerítések szüntették meg az útvonalat, így régóta esedékes volt a megújítása. A 38 kilométer hosszú jelzés a végpontok nevezetességein kívül érinti Gyugy Árpád-kori templomát és a Hácshoz tartozó Béndekpuszta romtemplomát, mely hatalmas fák ölelésében bújik meg az erdő mélyén. A lelkes turisták két munkanap alatt Balatonboglártól Szőlőskislakig teljesen új nyomvonalat alakítottak ki. Innen Gyugyig egy helyen kellett elterelni a jelzett utat. A 15,2 km-es szakasz felújításában Mogyorósi Ferenc és Ozsváth Eszter munkája emelendő ki, a második napon már zseblámpák fényében fejezték be festést. Az festésfelújítás kapcsán megváltozott nyomvonal a www.turistautak.hu honlapon már nyomon követhető. SPORT HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 15.00 PÁN PÉTER Bérletszünet; 19.30 •PORTUGÁL Stúdió előadás *265335* wwav.csiky.hu C^EftE7==®3j MoneyGrant PGItZVdlIO — Kaposvár, Fő u. 12. Telefon: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára Euroban! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany értékesítés!