Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-24 / 301. szám
Találkozás a tenger nagy vadászaival francia Polinézia Rangiroa híre búvár körökben legendás: lagúnái bővelkednek cápákban Az erős áramlatban várakozik zsákmányára ez a tigriscápa. A ragadozónak az emberen kívül nincsenek természetes ellenségei. A Csendes-óceán déli felén található atollnál az ember közvetlen közelről nézhet szembe a cápákkal. Amikor százáyal köröznek a ragadozók, még a tájékozott és higgadt tudósok pulzusa is az egekbe szökik. Az első merüléskor korán sötétedett. Eredetileg a naplemente fényében kellett volna körülnéznünk a kékségben, ám a közeledő esőnek hála ködös világban találtuk magunkat. Az atollt mintha álcafestékkel terítették volna be. Ekkor búvárvezetőnk, Yves Lefévre egy kis árnyékra mutatott. A semmiből bukkant elő, és gyorsan el is tűnt. Majd még egy és még egy ilyen következett. Aztán megpillantottuk a doktorhalakat (Acanthuridae): karcsú lények hosszú melluszonyokkal és apró szájjal. Nevüket a faroktövük előtt hordott szikeszerű pengéknek köszönhetik. Barátságos hangulatban találtuk a halakat, szaporodás közben: a nőstények újra meg újra előmerészkedtek a korallok közül, és a tenger súlytalanságába pumpálták petesejtjeiket, ami azonnal odavonzotta a hímeket, akik izgatottan termékenyítették meg azokat ivarsejtfelhőikkel. Aztán jött egy cápa. Közvetlenül a mélyfekete szakadékból bújt elő, amely fölött marionettbábukként lebegtünk láthatatlan zsinórokon. Mindössze két- három farokcsapással keresztül is úszott kis csapatunkon. Mozdulatlanná váltunk a vízben. Feszülten, mellkasunkon keresztbe tett kézzel, hajlított lábbal. Szürke szirtcápa (Carcharhinus amblyrhynchos) volt. Semmi különös, és egyedül is jött. Mintha futár lett volna, aki a többiek üdvözletét kézbesíti. A szürke szirtcápa az egyik legkíváncsibb és legaktívabb cápafaj, amellyel, csakúgy, mint a feketefoltú szirtcápával (Carcharhinus melanopterus) és a fehéruszonyú szirtcápával (Triaenodon obesus) különösen gyakran találkoznak a trópusi óceánokban merülő búvárok. Rangiroa Francia Polinézia legnagyobb és a Föld második legnagyobb atollja. Repülőgépről szemlélve hatalmas, több mint 80 kilométer hosszú és 30 kilométer széles, oválisnak tűnik. Valójában egy egykori sziget pereme, amely évmilliókkal ezelőtt emelkedett ki a tengerből. Életre utaló nyomokat csak közvetlenül a tevaiohie-i kifutópályára történő leszállás előtt vesz észre az ember. Ez a csaknem 240 fólddarabból álló láncolat a kevés lakott sziget egyike. A sekély lagúnát, az atoll belsejét ■ A tizenegy sziget selyemre fűzött gyöngysorként sorakozik a Csendesóceán vizében. Rangiroa a legnagyobb atoll. két mély bevágás köü össze a feneketlen Csendes-óceánnal: ez a két csatorna határolja Tevaiohie- t. A sziget maga bő tíz kilométer hosszú, szinte sehol sem szélesebb néhány száz méternél. Az út egyik végén a parányi Avatoru falu fekszik templommal és postahivatallal, a másikon Yves Lefévre búvárközpontjainak egyike található: egy kunyhó a felszerelésnek, egy fedett piknikasztal és egy kikötő a csónakoknak, amelyekkel kihajóznak. Mindez elég, hiszen a búvárkodáshoz nem sok mindenre van szükség. Csak ideális helyre a megfelelő állatokkal. Az egyik ilyen pedig az Avatoru Passtól, vagyis a nyugati csatornától nem messze található. Másnap reggel alig negyedórára volt szükségünk, hogy odaérjünk a csónakkal. A napfény megcsillant a vízen. Lefévre a hajó orrában áll, akár egy szobor, világoskék neoprén ruhában, tejszőke haját egy kis sapka alá rejtve. Mindenki beerőszakolta magát a mellényébe, palackkal a hátán felhelyezte szemüvegét, bekapta a légzőszelepet, Lefévre háromig számolt, és hanyatt a vízbe ejtettük magunkat a csónak pereméről. Semmit nem láttunk, miközben egyre mélyebbre siklottunk, és a tenger felszínének ezüstös csillogása távolodott. Amikor aztán a vezető búvár kinyitotta a csalétekként szolgáló, haltetemeket tartalmazó zacskót, a fe- hérfoltú szirtcápák sem várattak magukra. A cápák csapatokba verődve, akár 800 méteres mélységbe merülve vadásznak zsákmányukra. Viszont ha egy tetemet kiszagolnak, a sekély vízbe is kijönnek. Ez a cápafaj a Csendes-óceánon kívül az Indiai-óceán nyugati részeiben és a Vöröstengerben is előfordul. A merülés előtt felvilágosítottak minket, hogy a cápák elsőBestiális imázs ANNAK KOCKÁZATA, hogy CÚpa- támadás áldozatává válunk, csekély. A tudósok által vezetett International Shark Attack Fiié világszerte évente 50-70 cápatámadást tart számon, ezeknek mindössze 5-10 százaléka halálos kimenetelű. Az áldozatok legtöbbször cápahalászok közül kerülnek ki, de szörfösöket is viszonylag gyakran támadnak meg: sorban a szaglásukat követik, illetve az orrukon található pöty- työkkel, az úgynevezett Lorenz- ampullákkal elektromos jeleket is képesek felfogni. Amikor azonban az első fehérfoltú cápák vettek körbe minket, mintha a semmiből teremtek volna elő, hatalmas tömegük ellenére elsősorban a vékony, pengeéles pu- pillájú, tágra nyílt szemek pillantásait éreztük nyomasztónak. A testek fémes csillogásához illeszkedő rideg tekintetek sze- geződtek ránk. Az állatok hadoszlopba rendeződtek. Először hárman, majd négyen, aztán nyolcán. Elegáns mozdulatokkal, egyre kisebb ívben úsztak körbe bennünket. Egyre közelebb kerültünk a cápákhoz, és egyre csak ránk szegezték moz- dulaüan, jéghideg tekintetüket. Egyetlen pillanatra sem engedtek ki, mintha egy előre leszürkületkor vagy zavaros vízben. Florida partjainál is érnek támadások fürdőzőket. Ezekért a területüket védő bikacápák felelnek. Többnyire a harapások szintjén maradnak a sérülések, de a bikacápa azon négy cápafaj egyike, amely embereket is öl. Ide tartozik még a tigriscápa, az óceáni fehérfoltú cápa és a nagy fehér cápa. fektetett tervre összpontosítanának. Soha nem lehetett ugyanis egyszerre az összes cápát látni, olyan pontosan hajtották végre a manővereket, olyan egyenletesen köröztek a csoport körül. Úgy tűnik, a cápák jól tudják, hogyan ébresszék fel a rettegést áldozataikban. Ez a nap a ragadozókról szólt és az adrenalinról. Testközelbe kerülhettünk az ■ A felszín alatt a tenger a cápák birodalma. A feketefoltú szirtcápák vadásztársaságba tömörülnek. uszonyainkat szinte súroló cápákkal. Nem a félelem, sokkal inkább eme tökéletesnek ható állatok lenyűgöző látványa bénított meg minket. A tudomány magyarázattal szolgál a cápák körözésére: akármennyire kecsesek, a cápák csak korlátozottan képesek manőverezni. Megállni és hátrafelé úszni egyaránt képtelenek. így körözniük kell, ha meg akarják tudni, mi zajlik a környezetükben. Eközben pedig nyomásérzékeny oldalvonalszervüket használják, amelynek érzéksejtjei a víz vibrációját regisztrálják. Sőt, azt is feltételezik, hogy a cápák a farkukkal más állatok vagy akár emberek irányába lökött víz keltette nyomáshullám „visszhangjának” mérésével tapogatják le környezetüket, és ehhez egészen közel kell kerülniük. Az érdeklődési távolságon már jóval belül voltak, itt már „megismerési távolságról” beszélhetünk. Ilyenkor előfordul, hogy a cápa meglöki a látogatót, és találomra próbaharapást tesz. Viszont a körözésnek nem minden esetben kell támadáshoz vezetnie. De vajon mi előzi meg az utolsó lépést? Amikor az egyik cápa kitátotta a száját, és megvillantotta ferdén álló fogait, Lefévre kezében kifejezetten nevetségesnek tűnt az amúgy a lábára kötözött kés. Ekkor már csak egy szabály volt érvényben a cápákkal kapcsolatban: felejts el minden szabályt. A vezető búvár kicsomagolta a tetemet a műanyag tasakból, és a nyolc közül a legnagyobb cápának nyújtotta. Az lecsapott rá, és az állatok szinte azonnal el is tűntek a sötét mélységben. A cápákról elég keveset tudunk. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a cápák gyilkosok, feltétel nélkül követik gyilkolási ösztöneiket, és mindent elejtenek, ami a közelükbe kerül. Ennél többre pedig nem is volt kíváncsi senki. így ugyanis borzasztó ellenpontként szolgálhattak az állítólag békés bálnákkal és delfinekkel szemben. A déli tengereken ez másképp alakult: itt a cápákat a mítoszokban hol istenként, hol vezetőként tisztelték, akik megmutatták az utat az embereknek a szigetek között. Errefelé talán ez a tisztelet mentette meg őket. Világszerte ugyanis a csaknem 500 ismert cápafaj közel egyhar- madát már veszélyeztetettként tartják számon. A Rangiroa partjainál élő cápapopuláció azonban még teljesen ép. Az itt élő cápák híresek a búvárok közt. Az egyik merülési pontot The Wall névvel illetik, mivel itt állítólag olyan nagy számban gyűlnek össze az állatok, hogy egybefüggő falat alkotnak. Llagyják, hogy a lagúna és a nyílt víz közötti keleti átjáró, a Tiputa-pass áramlatai a szájukba sodorják a halakat. A dagály kereken hatóránként a két szűk csatornán nyomja be a vizet az atoll belsejébe. Eközben az áramlat olyan „huzatot” hoz létre, amely elől egyetlen kisebb állat sem képes elmenekülni, így a megfelelő időben minden nagyobb ragadozó itt gyülekezik. Azt pedig, hogy az áramlattal még egy ember sem igen tud szembeszegülni, mi is többször tapasztalhattuk. Megajándékozhatjuk a GEO két lapszámával? Éljen a lehetőséggel, vegyen részt próbaolvasási akciónkban, és fedezze fel a GEO világát! Kérjük telefonáljon 2011. december 28-án szerdán 8:00 és 16:00 óra között, és igényelje lapcsomagunkat! G Telefonon: (+36-1) 488-5588 © E-mailben: elofizetes@axels.hu Ajánlatunk 20U. december 28-an beérkezett jelentkezes esetén érvényes. Próbaolvasási ajánlatok kizárólag az adott megyei naplap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkezó efőfeetők áltál vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődőn a megyei napilap helyi tarifával haté ügyfélszolgálati telefonszémán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az akciót megelőzi 3 hónapon belül a megadott személyes adatokkal és/vagy címen nem volt érvényes, az ajánlaton feltüntetett magazhi/magazinokra előfizetése, és nem volt prébaolvasása sem. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatozó delkezeseket az Előfizetői Üzletszabályzaton találja a mnv.aslapok.hu oldalon. Az ajánlaton feltüntetett magaztok korábbi lapszámait összocsomagolva küldjük ki 3 akcióban résztvevőknek, a készlet erejéig. T|jf» Á CTflD ■Hm iy A12 RÉSZES SOROZAT 2. TÖRTÉNETE
