Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-24 / 301. szám

2011. DECEMBER 24., SZOMBAT 5 MEGYEI KORKÉP Balás Béla számára az élet Kris püspök-interjú A világot az győzi meg, aki jobban szereti, s ezt be is bizonyítja A papok zöme vállalja a vidéki nép magányát, együtt szenved a lesza­kadt rétegekkel. A hiva­táshoz szükséges hűséget erősíti, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Jósággal, mosoly­gós szentekkel nyújtanak az embereknek értékeket. Czene Attila- Az idei a 71. karácsonya. Mi a legelső élménye ezzel az ün­neppel kapcsolatban?- A legelső karácsonyi élmé­nyeim - miként legtöbbünknek- az ünnep hangulatára emlé­keznek. A régmúltból titkok, csengők, illatok, fények köszön­nek vissza. Kisgyerekként igye­keztem jól viselkedni, hogy kap­jak valamit, mások meg engem szolgáltak, hogy meglepődjek. Szép volt, aztán az egész elol­vadt, mint a frissen esett hó. Ma már a legemlékezetesebbnek bi­zonyul az első tudatos karácso­nyom. Az 1950-es évek elején, mivel a hitoktatást megszüntet­ték, titkos kisközösségek alakul­tak, ők neveltek hívővé. Meg­kaptam az első bibliámat, és rá­jöttem, ez az ünnep több és mé­lyebb, mint szokásaink. Húgom­mal összebeszéltünk, s megtör­tük az ajándékozás eddigi rend­jét Énekeltünk, olvastam néhány sort az evangéliumból, majd egy imát mondtunk. A felnőttek döb­benten néztek ránk, s csendben örültek. Talán ez a szent „láza­dás” indított el mindnyájunkat a hitbeli nagykorúság felé.- Karácsony kapcsán mi lehet a fiataloknak szánt legfonto­sabb üzenet?- A drágakő annyi szikrát vet, ahány irányból éri fény. Ehhez hasonlóan, a karácsony, vagyis Isten megtestesülésének titka el­mondhatatlanul sokat üzen an­nak, aki elmélyülten figyeli. A nyereségre épült világunkban talán a legdrágább ajándék: „Na­gyobb boldogság adni, mint kap­ni” (ApCsel 20,35).- Milyen értékeivel képes haté­konyan misszionálni ma a ka­tolikus egyház?- A katolikus egyház sem az ünnepein, sem a hétköznapjain nem elégedhet meg hangulatok­kal, kedves népszokások- j kai. Hiszen kincseinket nem megőrzésre kaptuk, azokat meg kell osztanunk. Értéket tovább adni viszont csak türelemmel, jósággal, mosolygós szentekkel le hetséges. A világhírű arsi plébánosra, Viennay Szent Jánosra emlékezve mond­ták: „A világot az győzi meg, aki jobban szereti, s ezt be is bizonyítja!”- A legfontosabbnak az őszinteséget tartja. Miképp boldogulhat az egyház egy olyan országban, ahol a parlamenti választásokon már nagyon hosszú ideje az a párt nyer, s lesz éle­tünk lehetőségeinek-korlá- tainak meghatározója, amely felelőtlenül ígért, megkockáztatom: hazudott.- Őszintén mondom, nem vagyok „hazugság- 1 vizsgáló” gép, nem tanul tam közgazdaságtant, nem kaptam magánkinyilatkoz- j tatást Nem feladatom ina­sokat megítélni, nem tu- 1 dóm, hogy ki és mikor h i zudik. Jézus Krisztus óva- j kodott a bíráskodástól, nem j vállalt királyságot, nem fog- | lalkozott adópénzzel, Ő ér­tünk jött. Az egyház, ha oi követi, független a párt­programoktól. Elegendő, ha £ a „Csendes éj”-ben felírni i tatja az igazságot, majd? aszerint is él, s ha kell, ak-f kor ahhoz képest „szemét-1” nek” tart minden mást, ahogy Pál apostol írta a fi- lippieknek (3,8). Továbbra is hiszem, hogy a magyarok többsége nem ellensége önmagának, csak nem egymást, hanem az egymás­hoz intézett szót kellene jól eltalálni II. János Pál pápa emelte a kaposvári egyházmegye élére- Pál apostol leveléből vá­lasztotta ezt jelmondatául: Számomra az élet Krisz­tus! Mi ennek a tartalma 2011 végén?- A filippiekhez írt levél tar­talma nem változott az évek so­rán, legfeljebb a figyelmesnek jobban „nyílik”. Talán közülünk legmélyebben a felnőtt korában keresztelkedett költő, Vas István értette meg a lényeget: „Élni azért nem szégyen az ember­nek, mert Jézus élt, és szenvedni csak azért nem gyalázat, mert Krisztus kínhalált halt.”- 1993-ban a kaposvári székes- egyházban azt mondta: Isten kelenföldön gyermekeskedett. 17 évesen hívta az Úr. 24 évesen, 1965- ben szentelték pappá, majd 1992- ben püspökké Esztergomban. Elő­ször segédpüspök lett Veszprémben, humorának, a Vatikán leg­újabb viccének tartja, hogy püspök lett. Az azóta eltelt esz­tendők során elhitette Önnel az Űr, hogy komoly a szándéka. Hogyan?- A püspöki beiktatáskor váló­ban beszéltem Isten humoráról, ugyanis a Korintusiakhoz írt le­vélre gondoltam: „Isten a sem­minek látszót választotta ki” (lKor 1,28). A „vicc” egyébként nem hazugság, nem elrejti, ha­nem inkább szemlélteti az igaz­ahová Somogy területe is tartozott. II. János Pál pápa 1993-ban nevezte ki az újonnan alapított Kaposvári Egyházmegye püspökévé. A magyar püspöki kar ifjúsági referense. ságot. A vicc „komoly” dolog, nem csak Karinthy szerint. A ko­molyság nem komorság. Isten szándéka komoly, ami nekünk néha humornak tűnik, amikor például Jézus az ingatag Pétert „sziklának” nevezi, vagy például amikor a 99 meglévő bárányról úgy beszél, mintha azoknak nem kellene megtérniük. Élet­rajzom voltaképpen egy fensé­ges irónia megtapasztalása. Is­merem törékenységemet, alkal­matlanságomat, s mégis használ az Isten. Nálam a „vicc” be­vált, komolyat termett, eszembe sem jut magamat túlértékelni.- Az egyház nem lobogók­ból, ingatlanokból meg sü­vegekből áll, hanem a megkeresztelt Jézus-köve­tők jól szervezett társasá­ga - ez az Ön mély meg­győződése. A gazdasági válság közepette sokasod- nak-e, a hitből erőt merít­ve Somogybán?- A hívek sokasodása vagy elapadása állandóan foglalkoztatja a kívülálló­kat, mintha a látszatoktól várnának elveket. A francia író Saint Exupéry erre a kérdésre azt válaszolná: A lényeg a szemnek láthatat­lan. Sztálin állítólag azt gondolta, hogy a mennyisé­gi változás átcsap minősé­gibe. A közgazdászok ab­ban bíznak, hogy a fejlődés fenntartható, mármint álta­lunk. Az egyház ezekkel szemben kitart az isteni ke­gyelem abszolút elsőbbsé­ge mellett. Ez azt jelenti, hogy az idők sodrában a mérhető változás nem fe­jezhető ki egyetlen grafi­kon mozgásával. A fejlődés nem „Uneáris”, hanem „po­láris”. Egyszerre kétfelé mozdulunk. A jók - remé­nyünk szerint - jobbakká válnak, a rosszak - gyanít­juk -, egyre finomabb mód­szerekkel bűnöznek. Asze­rint alakul Somogy, amint elfogadja vagy visszautasít­ja a felismert értéket. A mi esetünkben az előrehala­dásnak minőségi mutatói vannak. Papjaink zöme vál­lalja a vidéki nép magá­nyát, együtt szenved a le­szakadt rétegekkel, önként lemond a fogyasztói társadalom nagyravágyásáról. Hivatásához való hűsége misztikus mélysé­geket rejt. Sorsában hasonlóvá válik azzal a Krisztussal, aki szolgai alakot vett fel (Fii 2,7), a tanítvány testében kiegészíti mestere szenvedését (Kol 1,24).- Országgyűlési képviselői he­lyet az esetlegesen megszülető kétkamarás parlamentben nem vállalna. De véleménye van a politikáról: az új magyar alkotmány előkészítésekor fi­gyelmeztette az államfőt: „Poli­tikai, vallási feszültséget ger­jesztenénk, továbbá időt, erőt, veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszáza­dok változásait. A szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, ha­gyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma so­kak számára nemcsak érthe­tetlen, hanem fenyegető is.” Ta­pasztalta-e jó tanácsa hatását?- Az alkotmányozás kezdetén fogalmazott gondolataimat a visszhangok szerint senki sem értette meg. A jótanács elsőre a baloldalról pattant le, majd pár nap múlva ugyanazt tette a jobb oldal. Nem az iszapbirkózást akartam eldönteni, hanem egy végtelenül fontos és szent ügyet igyekeztem megsegíteni. Dixi et salvabi animam meam. Szóltam. Az idő engem igazolt. Továbbra is hiszem, hogy a magyarok többsége nem ellensége önma­gának, csak nem egymást, ha­nem az egymáshoz intézett szót kellene jól eltalálni. Az Igének meg kell testesülnie, hogy mi si­etve menvén rátaláljunk.- Már a hatodik Bibliáját for­gatja. A szívéhez nőtt, már érzi a kezét, magától nyűik ki, ahol akarja. Hol nyüott ki ma reggel?- A filippiekhez írt levél 2. fe­jezetében a 3. és 4. sor ország- nak-világnak, hívőnek nem hí­vőnek egyaránt szól: „Semmit se tegyetek vetélkedésből, vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább egyik a másikat magá­nál kiválóbbnak. Senki se ke­resse csak a maga javát, hanem a másét is.”- Mi lesz a kaposvári egyház­megye püspökének programja idén karácsonykor?- Idén, szenteste összejövünk a város papjaival és néhány fia­tallal. Nem programot bonyolí­tunk le, hanem egymással és Is­tennel beszélgetünk, majd együtt vacsorázunk. Az ünnepi istentiszteletek után, karácsony másnapján meglátogatom a nagykanizsai híveket. Álmaim­ban persze három „Betlehemet” is végigjárnék, a kórházat, a bör­tönt, és például Baglas pusztát, hiszen ahol a szeretet és a szen­vedés, ott közel az Isten. L. BALOGH KRISZTINA TARCAJA József repülése Az ács lenézett a falura. Szédítő érzés volt a magasból belelátni a többiek életébe. Látni, ahogy a bolt mögött a lány ellopja a tejesüveget, a postást, amint tovább időzik a kelleténél egy házban... Hajtotta a kíváncsiság, hogy mi lehet a falun túl, ahol a folyó elkanyarodik, túl a hegyeken, az Óperencián... amerre soha sem járt. Vágyott rá hogy megtegye, de sose merte. Csak elképzelte. Hogy milyen az, amikor elrugasz­kodik a templom párkányáról, ki­tárja a karját, és hagyja, hogy mint álmában, felkapja a szél és vigye. Hogy lassú karmozdula­tokkal ússzon a fák felett, köröz­zön a torony körül, egyre feljebb. Aztán lassan elvitorlázzon a fő­tértől messzebb, hol jobbra, hol balra dőlve, egyre bátrabban. Mint amikor gyerekkorában rá­érzett a kerékpározás ízére és te­kert keresztül a falun, amíg aztán széttárt lába alatt csak gurult a drótszamár és ő a kormányt hol jobbra, hol balra fordítva táncolt rajta végig boldogan a főutcán. Már látta a falu szélét Sárga­zöld szőnyegként terültek el alat­ta a földek, kék szalagként a fo­lyó, és mint subafoltok az erdők. Vesztett a lendületből, megijedt. Akaratlanul, úszó lábtempókkal próbált törekedni felfelé, mint le­vegő után kapkodó kiskamasz korában, amikor túl mélyre úszott a folyóban, hogy társai előtt többnek tűnhessen. És a ru­tinná vált mozdulat megint segí­tett, határtalan magasságba repí­tette. Abba a szférába, ahol az idő megáll, ahol csak a végtelent érzi az ember, amiről eddig azt hitte, hogy ezt a boldogságot csak Vala­kivel élheti át... Már bízott magában,, elhitte, hogy a végtelen ott ér véget, ahol ő akarja, elhitte, hogy mindenre képes. Tudta, hogy ő dönt, med­dig megy el, és merre fordul. A falvak felülről mind egyfor­mának tűntek, találomra válasz­tott ki egyet Kíváncsian ereszke­dett lejjebb. Letelepedett egy fára az iskola udvarán, s végigsimított elfáradt karján. Egy kisfiú kupor­god az ágak között. Belenézett a szemébe, a fiú mosolyogva visz- szanézett és nem csodálkozott. Mintha már látta volna valahol, de nem emlékezett. A délutáni melegben zeneszót hallott. Szerette a muzsikát, na­gyon szerette. Puhán zongorá­zott a lány, szépen, érzelemmel. Erről eszébe jutott, hogy hány­szor sajnálta a saját hangszerét, mert mindig arra verte rá min­den keserűségét. Hogy hányszor játszotta el újra és újra ugyan­azt, hogy megtalálja, hol hibáz­hat. Hirtelen csend lett. Folytatta a repülést. A domb tetejét kápolna vigyáz­ta, arra fordult Szerette a templo­mokat, megnyugtatta megrendít- hetetlen bölcsességük, a csend, ami körbevette őket, a gondolat, amit bennük érzett. Már rég nem úgy hitt, mint kellett volna, de nem félt Szerette az Istent, és az Isten szerette őt - ezt biztosan tudta, és ez adott neki erőt Hátát a toronynak vetve pihent a gerin­cen, arcát a lenyugvó nap felé for­dította. Hűvös volt, már alko­nyuk, de még érezte a cserépből áradó forróság simogatását Hirtelen megszólalt a harang. Már az esti imára hívott. Eszébe jutott, hogy még dolga van - haza kell jutnia. Szaladt lefelé a kálvária lépcsősorán, kettesével szedte a fokokat. Gyorsabban, gyorsabban - hajtogatta magá­ban, míg lépései lassan már nem érintették a földet. A domb felett futott, lassan emelkedett. Aztán ráfeküdt a langyos levegőre és újra repült. Közben a táncra gondolt, az igazi, önfeledt táncra. Amihez csak ez a repülés volt fogható. Ta­lán még zenét is hallott. Behuny­ta a szemét, úgy suhant. Nem akarta, hogy a repülés véget ér­jen, de tudta, egyszer minden utazásnak vége, és az egész ettől olyan szép. Arra gondolt, amit látott. Hogy mindegy merre jár, minden egy­forma, ugyanaz a rend igazgatja. Hogy az ismeretlen csak addig fé­lelmetes és leküzdhetetlen, amíg nem bízik magában. Hogy az ér­zései, a gondolatai, az emlékei mindig veföjvannak, hiszen az ő maga. Hogy bármilyen messzire is repül, utoléri önmaga. Már látta a saját templomuk tornyát, a félbehagyott munkát A falu előtti hídnál valaki éppen a szobrot festette. Odébb a temető­ben egy sírgödör felett emberek lehajtott fejjel szomorkodtak, nem láthatta az arcokat. Akkor a pap két karját az ég felé emelte és feloldozta a lelket Koppant a föld a koporsón, de ezt már nem hal­lotta, mert hazaszállt Kimerítette az utazás. Belé­pett az ajtón, leakasztotta a lep­let a tükörről. Belenézett, de nem látott semmit...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom